Szíria

“Eljött az ideje, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács meghozza a szükséges intézkedéseket a szíriai területekre irányuló rendszeres izraeli támadások megállítására. Vagy Szíriának kell gyakorolnia törvényes jogát, hogy megvédje önmagát. Talánúgy, hogy a damaszkuszi nemzetközi repülőterét ért izraeli támadásra válaszul csapást mérünk Tel Aviv-repülőtére” – nyilatkozta Bashar al-Jaafari, Szíria külügyminisztere. Külön is kihangsúlyozva, hogy az ENSZ BT “néhány állandó tagállama védelmezi és bátorítja Izraelt”.

Tegnap Benjamin Netanyjahu izraeli miniszterelnök az új eilathi nemzetközi repülőtér avatóján azzal dölyfölt, hogy a latorkodás Izrael HIVATALOS POLITIKÁJA!

Amiből jottányit sem engednek.

Kardigan szultán repülőgépe magyar idő szerint ma délután negyed egykor leszállt Moszkvában. Fedélzetén minden ottománok reménybeli urával. (Bár a remény csak Kardiganban él, de benne is halványulgat már.) Nem irigyeljük az orosz elnököt. Azt a sok marhaságot végighallgatni amit majd vendége rázúdít… – komoly idegeket kíván.

Szíriáról is fognak beszélni.

Ahol tegnap délután kissé felpörögtek a dolgok.

Idlib latorrezervátum HTS által üldözött an-Nuszra martalócainak mintegy kétszáz egyede megpróbált kitörni szorult helyzetéből. Nyomukban az őket üldöző HTS hordával. Keleti irányba nyomult mindkét banda, Abu-Duhur és Abu-Sharjah irányába. De ott meg belefutottak a szír kormánycsapatokba.

Azok meg “rábeszélték” őket, hogy jobb ha visszafordulnak. A rábeszélés sikeres volt. Aki latorra nem hatott, azokat már el is ásták.

Tegnap este Hama tartományban fura eset történt. Al-Gab völgyben Mardash és Anab települések környékén összetűzés volt a szír-orosz erők, és iráni milicisták között.

Az irániak azzal vádolják a ‘zoroszokat, hogyazok tudtak az izraeli rakétatámadásokról, de nekik nem szóltak, és nem is védték meg őket.

Az Al-Modon libanoni újság szerint az irániak azt gyanítják, hogy a ‘zoroszok nem szívesen látják őket “kényes területeken”, és Izraellel intéztetik el a melót.

Az Eufrátesz-iraki csücsökben – állítólag – jól áll az SDF! A rémkalifátus rovására. Már azt jósolgatják, hogy a héten végeznek a kalifátusista enklávé kipucolásával.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Remélem a Szírek legközelebb tényleg megfelelő választ adnak a zsidó terroristáknak. És nemcsak a levegőbe beszélnek.

    1. “És nem csak a levegőbe beszélnek.” Mert edig bizony csak a levegőbe beszéltek. Messze voltak,- és talán vannak is – a tettektől. Remélhetőleg már a tettek mezejére fognak lépni ! Ne várják meg amedig a repülők elinditják a rakétákat, hanem lőjék le aval együtt, mármit a repülőket. Nagyob lesz a tüzijáték,és nem Szíria felett !

      1. “Ne várják meg amedig a repülők elinditják a rakétákat, hanem lőjék le aval együtt, mármit a repülőket. Nagyob lesz a tüzijáték,és nem Szíria felett !”
        Az a gond ezzel, hogy ezt csak sz-300-sal lehet megtenni, de az izraeliek, olyan szemetek, hogy képesek polgári utasszállítók fedezetében is támadni lsd. dec.28.-ai légitámadásnál. így megvan az esély, hogy polgári gépet találnak el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .