Írta: J. V. Sztálin 

A Petrográdi Front

Beszélgetés a „Pravda“ tudósítójával

Sztálin elvtárs, aki a napokban tért vissza a petrográdi frontról, közölte tudósítónkkal a front helyzetéről szerzett benyomásait.

1. Petrográd előtere

Petrográd előterét azok a pontok alkotják, ahonnan elindulva az ellenség siker esetén bekerítheti Petrográdot, elválaszthatja Oroszországtól és végül birtokába kerítheti. Ezek a pontok: a) a petrozavodszki szakasz, irány Zvanka, cél — Petrográd átkarolása keletről; b) az olonyeci szakasz, irány Logyejnoje Pole, cél — petrozavodszki csapataink hátába kerülni; c) a karéliai szakasz, irány egyenesen Petrográd, cél — Petrográd elfoglalása északról; d) a narvai szakasz, irány Gatcsina és Krasznoje Szelo, cél — Petrográd bevétele délnyugatról, vagy legalábbis a Gatcsina-Toszno vonal elfoglalása és Petrográd átkarolása délről; e) a pszkovi szakasz, irány Dno-Bologoje, cél — Petrográdot elvágni Moszkvától; f) végül, a Finn-öböl és a Ladoga-tó, amely lehetővé teszi az ellenség partraszállását Petrográdtól nyugatra és keletre.

2. Az ellenség erői

Ezeken a szakaszokon tarkák és nagyságra is különbözők az ellenség erői. A petrozavodszki szakaszon egy orosz fehérgárdista tisztekből álló csoporton kívül szerbek, lengyelek, angolok, kanadaiak működnek. Ezeket az úgynevezett szövetségesek pénzelik. Az olonyeci szakaszon — a finn kormány által két-három hónapra szerződtetett fehérfinnek foglalnak állást. A fehérfinneket a német megszállás után visszamaradt német tisztek vezetik. A karéliai szakaszon regulárisnak nevezett finn csapatok állanak. A narvai szakaszon — orosz hadifoglyokból toborzott orosz alakulatok és a helyi lakosságból toborzott ingermanlandi alakulatok vannak. Ezeknek az alakulatoknak élén Rodzjanko vezérőrnagy áll. A pszkovi szakaszon szintén hadifoglyokból és a helyi lakosokból álló orosz egységek vannak, élükön Balahovicscsal. A Finn-öbölben, a rendelkezésünkre álló adatok szerint, angol és finn torpedónaszádok (5—12) és tengeralattjárók (2—8) működnek.

Minden adat arra mutat, hogy a petrográdi fronton az ellenség erői nem nagyok. Az ellenség legaktívabb szakasza — a narvai — harcra alkalmas „emberanyag” hiányában szenved, ugyanúgy mint a többi, kevésbé aktív, de nem kisebb jelentőségű szakasz.

Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy noha a „Times” már két hónappal ezelőtt, győzelmi mámorban úszva, Petrográd „két-három napon belül” várható bevételéről regélt, az ellenség nemcsak hogy nem érte el általános célját — Petrográd bekerítését, de ez alatt az idő alatt egyetlenegy részleges szakaszfeladatot sem tudott megvalósítani, egyetlenegy döntő pontot sem volt képes elfoglalni.

Úgy látszik, hogy a híres „északnyugati hadsereget” — élén a Finnországban kotló Jugyenyics tábornokkal — egyelőre még nem költötték ki, noha Gucskov, ez a vén róka, Gyenyikinnek írt jelentésében vérmes reményeket fűz hozzá.

3. Az ellenség számításai

A rendelkezésünkre álló adatok szerint az ellenség nemcsak, vagy helyesebben nem is annyira saját erőire, mint inkább a csapataink hátában, Petrográdon és a frontokon működő fehérgárdista híveinek erejére számított. Számított, mindenekelőtt, a burzsoá államok Petrográdon székelő úgynevezett követségeire (a francia, svájci, görög, olasz, holland, dán, román stb. követségre), melyek a fehérgárdistákat pénzelték és Jugyenyics, valamint az angol-francia-finn-észt burzsoázia javára kémkedtek. Ezek az urak szórták a pénzt, jobbra és balra, s hadseregünk hátában megvesztegettek mindenkit, aki csak megvesztegethető. Számított továbbá, az orosz tisztikar megvásárolható részére, amely elfeledte Oroszországot, elvesztette becsületét és kész volt a munkás-paraszt Oroszország ellenségeinek oldalára állni. Végül, számított a petrográdi proletariátus által megbántott lejárt emberekre, a burzsoákra és földbirtokosokra, akik, mint utóbb kitűnt, fegyvereket gyűjtöttek és várták az alkalmas pillanatot, hogy csapatainkat hátba támadják. Ezekre az erőkre számított az ellenség, amikor Pétervár ellen vonult. Elfoglalni Krasznaja Gorkát, Kronstadt kulcsát, hogy hatástalanná tegyék a megerősített körzetet, felkelést szítani az erődökben és lövetni Petrográdot, hogy az általános zűrzavar pillanatában, a fronton indított általános támadást és a petrográdi felkelést egyesítve, bekerítsék és elfoglalják a proletárforradalom tűzhelyét — ez volt az ellenség számítása.

4. A front helyzete

Az ellenség azonban rosszul számított. A baloldali eszerek belső árulása következtében az ellenség egy napra elfoglalta ugyan Krasznaja Gorkát, de a balti tengerészek hatalmas tengeri és szárazföldi támadással csakhamar visszaszerezték azt Szovjet-Oroszországnak. A jobboldali eszereknek, a „honvédő” mensevikeknek és a tisztikar megvesztegethető részének árulása következtében egy pillanatra ingadozni kezdtek Kronstadt megerősített pontjai, de a Balti Flotta Forradalmi Katonai Tanácsa vaskézzel gyorsan rendet teremtett. Az úgynevezett követségeket és kémjeiket letartóztatták és nyugodtabb helyekre vitték. Néhány követségen géppuskákat, puskákat (a román követségen még egy ágyút is), titkos kommutátorokat stb. találtak. Petrográd burzsoá negyedeiben minden lakást tüzetesen átkutattak. A házkutatások során négyezer puskát és néhányszáz bombát találtak.

Ami az ellenség általános támadását illeti, azt nemcsak nem koszorúzta siker, ahogy erről a „Times” rikácsolt, hanem még csak meg sem kezdődhetett. Az Olonyec alatt támadó fehérfinneket, akik el akarták foglalni Logyejnoje Polét, visszavetettük és Finnországba űztük. Az ellenség petrozavodszki csoportja, amely Petrozavodszktól néhány versztnyire állott, most gyors iramban visszavonul hátába került csapataink nyomása alatt. Az ellenség pszkovi csoportja kiengedte kezéből a kezdeményezést, megrekedt egy helyen, sőt helyenként vissza is vonul. Az ellenség narvai csoportja pedig, ez a legaktívabb csoport, nemcsak hogy nem érte el célját, hanem ellenkezőleg, szakadatlanul hátrál csapataink nyomása következtében és a Jamburg felé vezető utakon a Vörös Hadsereg csapásai alatt bomlik és olvad. Az Antant győzelem-rivalgásai tehát koraiak voltak. Gucskov és Jugyenyics reményei hiábavalók voltak. A karéliai szakaszról, amely még mindig passzív, egyelőre semmit sem lehet mondani, mivel a finn kormány a Vidliczkij Zavodnál elszenvedett kudarca után észrevehetően halkabban beszél, nem szidalmazza többé az oroszországi kormányt, s a karéliai fronton majdnem teljesen megszűntek az úgynevezett incidensek.

Vihar előtti csend-e ez vagy sem, azt csak a finn kormány tudja. Mindenesetre kijelenthetem, hogy Petrográd felkészült minden eshetőségre.

5. A flotta

Néhány szót kell még mondanom a flottáról. Örömmel kell üdvözölnünk, hogy a megsemmisültnek vélt Balti Flotta szemünk láttára újjászületik. Ezt nemcsak a barátok ismerik el, hanem az ellenség is. Ugyanolyan örvendetes, hogy az a fekély, mely az orosz tisztek egy részét megfertőzte — a megvásárolhatóság —, a flotta parancsnoki karát érintette a legkevésbé: mégiscsak akadtak emberek, akik a becsületüket, Oroszország méltóságát és függetlenségét többre tartják, mint az angol aranyat. Még örvendetesebb, hogy a balti tengerészek újból magukra találtak és hőstetteikkel a forradalmi orosz flotta legjobb hagyományait keltik életre. E feltételek nélkül Petrográd nem volna biztosítva a tenger felől fenyegető igen veszélyes meglepetésekkel szemben. Flottánk újjászületését a legmeggyőzőbben jellemzi az az egyenlőtlen harc, amelyet két torpedónaszádunk júniusban négy ellenséges torpedónaszáddal és három tengeralattjáróval vívott és amelyből — hála a tengerészek önfeláldozásának és az osztagparancsnok ügyes vezetésének — a mi torpedónaszádaink győztesként kerültek ki és elsüllyesztettek egy ellenséges tengeralattjárót.

6. Összefoglalás

Rodzjankót gyakran Kolcsakhoz hasonlítják, és azt tartják, hogy nem kevésbé veszélyes Szovjet-Oroszországra nézve, mint Kolcsak. Ez az összehasonlítás helytelen. Kolcsak valóban veszélyes, mert visszavonulási területtel, a katonai egységek felfrissítéséhez szükséges emberanyaggal és a hadsereg élelmezéséhez szükséges gabonával is rendelkezik. Rodzjanko és Jugyenyics szerencsétlensége, hogy nincs sem elegendő területük, sem elegendő emberanyaguk, sem elegendő gabonájuk. Persze, Finnország és Észtország bizonyos bázist nyújt ahhoz, hogy orosz hadifoglyokból fehérgárdista egységeket szervezzenek. De, előszöris, a hadifoglyokból nem kerül ki elegendő és teljesen megbízható anyag a fehérgárdista egységek számára. Másodszor, Finnország és Észtország belső helyzete a fokozódó forradalmi erjedés következtében nem biztosít kedvező feltételeket fehérgárdista egységek szervezéséhez. Harmadszor, a Rodzjanko és Balahovics által elfoglalt terület (mindössze körülbelül két kerület) lassanként és állandóan csökken, s a híres „észak-nyugati hadsereg” számára — ha egyáltalán megszületik — nemsokára sehol sem lesz hely, ahol felfejlődjék és hadműveleteket hajtson végre. Mert — s ezt el kell ismerni — sem Finnország, sem Észtország, legalábbis egyelőre, nem engedi át „tulajdon területét” Rodzjankónak, Balahovicsnak és Jugyenyicsnak. Hadsereg hátország nélkül — ez az „észak-nyugati” hadsereg. Nyilvánvaló, hogy ilyen „hadsereg” nem élhet sokáig, hacsak az események forgása nem vet fel valamilyen új, komoly, az ellenség számára kedvező, nemzetközi jellegű körülményt, amire azonban az ellenség, a jelek szerint, semmiképpen sem számíthat.

A Vörös Hadseregnek Petrográd alatt győznie kell.

„Pravda” 117. sz.
1919. július 8.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .