Írta: J. V. Sztálin

Az imperializmus tartalékai

Az imperializmus és a szocializmus háborúja tovább tart. A nemzeti „liberalizmus” és a „kis” népek „pártfogása”, az Antant „békeszeretete” és az intervencióról való „lemondás”, a „lefegyverzés” követelése és a tárgyalásra való „készség”, az „orosz népről” való „gondoskodás” és az a „kívánság”, hogy minden „lehetséges eszközzel” „segítsenek” rajta — mindezzel és sok egyébbel csak azt igyekeznek leplezni, hogy egyre több harckocsit és lőszert szállítanak a szocializmus ellenségeinek, mindez és sok egyéb csak a szokásos diplomáciai mesterkedés, amellyel a világ előtt palástolni igyekeznek, hogy valójában a szocializmus eltiprásának, a „kis” népek, gyarmatok és félgyarmatok megfojtásának új, a „közvélemény” számára „elfogadható” formáit „kutatják”.

A szövetséges imperializmus, amely legyőzte osztrák-német vetélytársait, körülbelül négy hónappal ezelőtt élesen és a leghatározottabb formában felvetette az „orosz ügyekbe” való fegyveres beavatkozás (intervenció!) kérdését. Nem tárgyalunk az „anarchikus” Oroszországgal! A „felszabadult” csapatok egy részét át kell dobni Oroszország területére, ezeket a csapatokat be kell olvasztani a Szkoropadszkijok és Krasznovok, Gyenyikinek és Bicserahovok, Kolcsakok és Csajkovszkijak fehérgárdista egységeibe és „vasgyűrűbe” kell szorítani a forradalom fészkét, Szovjet-Oroszországot — ez volt az imperialisták terve. De ezt a tervet szétzúzták a forradalom hullámai. Európa munkásai, akiket magával ragadott a forradalmi mozgalom, elkeseredett hadjáratot indítottak a fegyveres beavatkozás ellen. A „felszabadult csapatok” nyilván alkalmatlanoknak bizonyultak a forradalom elleni fegyveres harcra. Sőt, amikor a felkelő munkásokkal érintkeztek, őket is „megfertőzte” a bolsevizmus. Ennek különösen ékesszóló bizonyítéka, hogy amikor a szovjet csapatok elfoglalták Herszont és Nyikolajevet, az Antant csapatai nem voltak hajlandók a munkások ellen harcolni. Ami pedig a tervezett „vasgyűrűt” illeti, ez nemcsak nem volt „halálos”, hanem több helyen meg is repedt. A közvetlen, leplezetlen intervenció terve tehát nyilvánvalóan „célszerűtlennek” bizonyult. Voltaképpen ezzel magyarázható Lloyd-George-nak és Wilsonnak a bolsevikokkal való tárgyalások „megengedhetőségéről” és Oroszország belügyeibe való „be nem avatkozásról” szóló legutóbbi nyilatkozatai, ezzel magyarázható a Berni Bizottság elküldése Oroszországba, és — végül — Oroszország valamennyi „tényleges” kormányának (ismételt!) meghívása a „béke”-konferenciára.

De nemcsak ez a körülmény parancsolta, hogy a leplezetlen intervencióról lemondjanak. Ez a lemondás még azzal is magyarázható, hogy a harc folyamán egy új kombináció, a fegyveres beavatkozás új, leplezett formája bontakozott ki, amely bonyolultabb ugyan, mint a nyílt beavatkozás, de a „civilizált” és „humánus” Antant szempontjából „kényelmesebb”. Románia, Galícia, Lengyelország, Németország, Finnország polgári kormányainak szövetségére gondolunk, melyet sebtében tákolt össze az imperializmus Szovjet-Oroszország ellen. Igaz, hogy ezek a kormányok még nemrég marakodtak egymással „nemzeti” érdekeik és nemzeti „szabadságuk” miatt. Igaz, nemrég még a verebek is csiripelték, hogy Románia Galícia ellen, Galícia Lengyelország ellen és Lengyelország Németország ellen „honvédő háborúra” készül. De mit jelent a „haza” az Antant pénzeszsákjához képesti Az Antant parancsot adott, hogy szüntessék be a „testvérháborút”. Az Antant megparancsolta, hogy alakítsanak egységfrontot Szovjet-Oroszország ellen — hát mit tehettek egyebet az imperializmus bérencei, mint hogy „egy vonalba” sorakozzanak. Sőt még a német kormány is, még ez is, minden méltóságérzetéből kivetkőzve kikönyörögte magának azt a jogot, hogy részt vehessen a szocializmus elleni keresztes hadjáratban… az Antant érdekében, amely leköpte és sárba tiporta. Hát nem világos, hogy az Antantnak minden oka megvan arra, hogy megelégedetten dörzsölje a kezét és az orosz ügyekbe való „be nem avatkozásról”, a bolsevikokkal folytatandó „béke”-tárgyalásokról szavaljon. Mire kell az imperializmusnak nyílt intervenció, amely „veszélyes” és azon kívül nagy áldozatokat is követel, ha lehetősége van arra, hogy mások számlájára, „kis” népek számlájára, nemzeti lobogóval palástolt és „teljesen veszélytelen” intervenciót szervezzen? Románia és Galícia, Lengyelország és Németország háborúja Oroszország ellen? Hiszen ez olyan háború, amelyet „maguk” a románok és galíciaiak, lengyelek és németek vívnak „nemzeti létükért”, „keleti határaik megvédéséért”, a bolsevik „imperializmus” ellen — mi köze ehhez az Antantnak? Igaz, az Antant látja el őket pénzzel és fegyverrel, ez azonban csak egyszerű pénzügyi művelet, amelyet a „civilizált” világ nemzetközi joga szentesít. Világos tehát, hogy az Antant ártatlan, mint a ma született bárány, hiszen „ellenzi” az intervenciót…

Az imperializmus tehát kénytelen a kardcsörtetés politikájáról, a nyílt intervenció politikájáról a burkolt intervenció politikájára áttérni, kénytelen áttérni arra, hogy a kis és nagy függő nemzeteket próbálja bevonni a szocializmus elleni harcba.

A nyílt intervenció politikája vereséget szenvedett, mert az európai forradalmi mozgalom növekszik és az egész világ munkássága együtt érez Szovjet-Oroszországgal. A nyílt intervenció politikáját a forradalmi szocializmus alaposan kihasználta arra, hogy leleplezze az imperializmust.

Kétségtelen, hogy az utolsó tartalékokra, az úgynevezett „kis” népekre való apellálás politikája, az a politika, mely a „kis” népeket igyekszik bevonni a szocializmus elleni háborúba, végeredményben ugyanolyan kudarccal fog végződni. És nemcsak azért, mert a Nyugaton erősödő forradalom, dacolva mindennel, megingatja az imperializmus alapjait, nemcsak azért, mert maguknak a „kis” nemzeteknek nagy tömegeiben állandóan fejlődik a forradalmi mozgalom, hanem azért is, mert e népek „fegyveres erőit”, ha érintkezni fognak az oroszországi forradalmi munkásokkal, elkerülhetetlenül „megfertőzi” a bolsevizmus bacilusa. A szocializmus minden lehetőséget felhasznál arra, hogy kinyissa a népek munkásainak és parasztjainak szemét és megmutassa nekik az imperializmus „atyai gondoskodásának” rabló jellegét.

A „kis” népek a forradalom légkörébe kerülnek és kiszélesedik a szocializmus bázisa — ez lesz a burkolt intervenció imperialista politikájának elkerülhetetlen eredménye.

„Izvesztyija” 58. sz.
1919. március 16.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

AZ OK(b)P VIII. kongresszusán a hadügyi kérdésről mondott beszédből

– írta: J. V. Sztálin –

1919. március 21

Valamennyi itt érintett kérdés ebben az egy kérdésben foglalható össze: legyen-e Oroszországban szigorúan fegyelmezett reguláris hadsereg, vagy ne legyen.

Fér évvel ezelőtt, a régi cári hadsereg felbomlása után, új hadseregünk volt: önkéntes, rosszul szervezett, kollektíve vezetett hadsereg, amely nem mindig engedelmeskedett a parancsoknak. Ez akkor volt, amikor elkezdődött az Antant támadása. A hadsereg főképpen, ha nem kizárólag, munkásokból állott. Mivel ebben az önkéntes hadseregben nem volt fegyelem, mivel a parancsokat nem mindig teljesítették, mivel a hadseregben szervezetlenség uralkodott, ezért vereségeket szenvedtünk, feladtuk Kazánt és délről Krasznov sikerrel támadhatott… A tények azt bizonyítják, hogy az önkéntes hadsereg nem állja ki a bírálatot, hogy nem fogjuk megvédeni tudni Köztársaságunkat, ha nem teremtünk más hadsereget, reguláris hadsereget, melyben erős a fegyelem szelleme, amely jól szervezett politikai osztállyal rendelkezik s az első parancsra készen áll, hogy az ellenségre vesse magát.

Meg kell mondanom, hogy azok az elemek, a nem-munkás elemek, amelyek hadseregünk többségét alkotják, a parasztok, nem fognak önként a szocializmusért harcolni. Számos tény tanúskodik erről. Lázadások a hátországban, lázadások és zavargások a frontokon, azt bizonyítják, hogy a nem-proletár elemek, akik hadseregünk többségét alkotják, nem akarnak önként harcolni a kommunizmusért. Ezért feladatunk — átnevelni ezeket az elemeket, hogy tartsanak vasfegyelmet és kövessék a proletariátust necsak a hátországban, hanem a fronton is, rá kell bírni őket arra, hogy harcoljanak közös szocialista ügyünkért, és a háború folyamán be kell fejeznünk az igazi reguláris hadsereg megszervezését, mert csak ilyen hadsereggel lehet az országot megvédeni.

Ez a kérdés lényege.

… Vagy megteremtjük az igazi, szigorúan fegyelmezett, reguláris munkás-paraszt hadsereget és megvédjük a Köztársaságot, vagy pedig nem tesszük ezt és akkor ügyünk elveszett

…. Az a tervezet, amelyet Szmirnov terjesztett elő, nem fogadható el, mert az csak arra jó, hogy aláássa a hadsereg fegyelmét és lehetetlenné tegye a reguláris hadsereg megalakítását.

Először megjelent
I. Sztálin „Az ellenzékről.
Cikkek és beszédek 1921—1927-ből”
c. könyvében, Moszkva—Leningrád 1928.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .