Sorosisták csahogása

Ilyen sem volt még a youdapesti pol-latrinában, mint ami ma történt

Szabó Tímea egy szelfibottal szólalt fel a rendkívüli ülésen, később pedig, az ülés után a Parlament lépcsőjén a Jobbik képviselői Gyurcsány Ferenccel közösen tettek fogadalmat.

Videó: ilyen sem volt még a parlamentben, mint ami ma történt

A rabszolgatörvény miatt hívott össze rendkívüli parlamenti ülést az ellenzék, melyet néhány felszólalást követően határozatképtelenség miatt be is zárt a levezető elnök. Az egyik felszólaló Szabó Tímea volt, aki egy szelfibottal a kezében, papírról olvasta fel fogadalmukat, melyet hozzá hasonlóan felállva, több ellenzéki képviselő is megtett.

A fogadalom a következőképp hangzott:

„Elítélem az ellenzéki képviselők fizikai bántalmazását! Követelem, hogy a közmédia ne pártszolgálatot, hanem közszolgálatot teljesítsen! Követelem a fizetett kormánypropaganda betiltását! Fogadom, hogy az 5 pont megvalósulásáért minden demokratikus ellenzéki erővel közösen fogok küzdeni! Fogadom, hogy minden lehetséges fórumon terjeszteni és képviselni fogom a magyar emberek öt pontját!”. Ezt követően közösen felolvasták a decemberi ellenzéki tüntetésekről már ismert 5 pontot:

-Követeljük a rabszolgatörvény azonnali visszavonását!
-Követeljük a kevesebb rendőri túlórát!
-Követlejük a független bíróságokat!
-Követeljük az Európai Ügyészséghez való csatlakozást!
-Követeljük a független közmédiát!

„Isten engem úgy segéljen”- zárták fogadalmukat a képviselők.

Közös ellenzéki kezdeményezés volt a fogadalom, amit ma felolvastak a parlamentben – mondta el Gréczy Zsolt az atv.hu-nak. A DK politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy amíg a többség állt, mármint a Dk, az MSZP, a Párbeszéd és a függetlenek is, addig a Jobbik és az LMP ülve maradt, és nem olvasták fel a fogadalmat. Mégis részeseivé váltak annak, hiszen a Parlament lépcsőjén állva, a közös sajtótájékoztatón már az említett pártok is ott voltak, és a DK politikusa azt mondta, ott többen már olvasták a szöveget.

Az ellenzék egyébként egységes, tette hozzá Gréczy, a pártok közötti együttműködések, tárgyalások is folytatódnak, ez a fogadalom is ennek részeként jelent meg. Legutóbb szerdán ültek össze, de várhatóan jövő héten is lesz közös egyeztetés- mondta a politikus.

Ímé a horda reakciója a mai cirkuszra

A nagyobbik kormánypárt szerint újra lebuktak az ellenzéki politikusok.

„A mai napon az ellenzéki pártok folytatták a színészkedést. Egyszer már lebuktak, amikor gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében. Ma újra lebuktak, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg”- írta közleményében a mai parlamenti történések kapcsán a Fidesz frakciója.

A nagyobbik kormánypárt szerint decemberben „erőszakos eszközökkel próbálták megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a balhé közben saját korábbi javaslataikat, így az ápolási díj megemelését sem szavazták meg”. Úgy vélik, az ellenzéki pártok számára „nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé fontos”.

Hozzáteszik: „Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Minden ilyen akciónak egyetlen célja van: Soros György azért finanszírozza őket, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek”- olvasható a közleményben.

Ahogy beszámoltunk róla, ma reggel rendkívüli ülésre ült össze a parlament, azonban a Fidesz és a KDNP képviselői előre jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen. Három ellenzéki képviselő felszólalását követően az MSZP-s, DK-s és Párbeszédes képviselők kivonultak az ülésteremből, majd a levezető házelnök a napirendi szavazást követően kihirdette, hogy határozatképtelen a parlament és bezárta az ülést.                                            (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A “…Soros György pénzéből…” kipallérozottak, a “…és Soros pénzből fizetett aktivisták…” akiket “…Soros György azért finanszíroz…” és finanszírozott, hogy rátehesse mocskos mancsait hazánkra. Tulajdonképpen ez a dolog lényege!

Soros csupán minden irányból bebiztosította a tervét! Bérencei pedig most egymást marják!

Az öt pont jogos! De volna itt egy HATODIK pont, ami meg is oldaná a problémáinkat:

VISSZA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGOT!

Az utóbbi egy hónap youdapesti politikai latrinaeseményei igazán meggyőzhettek MINDEN TISZTESSÉGES MAGYAR EMBERT: AHOL A SOROSISTÁK, OTT CSAK A BAJ!

TAKARODJANAK A SOROSISTÁK!

“Sorosisták csahogása” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Az Európai Ügyészség nem tetszik. ne dirigáljon bele egy uniós akármicsoda abelügyeinkbe, többi rendbe van. De a 6. pont önmagába tökély. Új erővel előre a győzelemért

  2. Mit művelt 2010 óta a Fidesz? A teljesség igénye nélkül próbáltuk összeszedni, miért telt be egyre jobban a pohár. Vagy talán már túl is csordult, legalábbis erre enged következtetni, hogy az ellenzék körében példátlan összefogás körvonalazódik, s a civilek is egyre aktívabbnak mutatkoznak.

    Egyértelmű, hogy betelt a pohár: a teljes ellenzék korábban soha nem látott módszerrel próbálta megakadályozni a Parlamentben többek között a munka törvénykönyvének módosítását, valamint a közigazgatási bíróságról szóló törvény elfogadását. Kevés sikerrel, mert a Ház ülését a viharos körülmények ellenére folytatták, és a kormánytöbbség természetesen a szokásához híven mindent megszavazott.

    Az emberek nagyobb sikerrel az utcán sem jártak, hiszen hiába tiltakoztak korábban több alkalommal a cafetéria szabályainak megváltoztatása, a CEU kiüldözése, a tanszabadság korlátozása, legutóbb a „rabszolgatörvény” elfogadása, a kormány különbíróságának felállítása, ellen, de lényegében nem történt semmi. A kutya ugat, a karaván halad…

    Az ellenzék újabb elkeseredett kísérlete: január első napjaira a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték, hogy vitassák meg a december 12-én történteket– amikor cirkuszba illő körülmények között szavaztak egyebek mellett a túlmunkáról, illetve a közigazgatási bíróságról –, meg beszéljenek az MTVA székházában történtekről, amikor biztonsági őrök az erőszakos fellépésükkel nagy valószínűséggel megsértették több képviselő mentelmi jogát.

    A Fidesz persze nem vesz részt a rendkívüli ülésen. A nagyobbik kormánypárt álláspontja, hogy „az ellenzéki politikusok a Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt”, s ebből is látszik, hogy „nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket”.

    A Kövér László házelnök által korábban csőcseléknek minősített sértett állapolgárok január 5-én megint tüntetni készülnek. Úgy látszik, most már tényleg betelt a pohár a pohár. És a demonstrációt nem hataloméhes politikusok, hanem civilek és szakszervezetek közösen hirdették meg. Valamennyien Soros-aktivisták lennének? Mint Kövér László, aki egykor a Soros-alapítvány támogatásával kutathatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat?

    De most ezen lépjünk túl, és vegyük számba, mit művelt 2010 óta a Fidesz. A teljesség igénye nélkül próbáltuk összeszedni, miért telt be egyre jobban az a bizonyos pohár. Vagy talán már túl is csordult, legalábbis erre enged következtetni, hogy az ellenzék körében példátlan összefogás körvonalazódik, s a civilek is egyre aktívabbnak mutatkoznak.

    Akkor most nézzük a hevenyészett listát:

    A „pofátlan” végkielégítésekre 2010-ben öt évre visszamenőleg 98 százalékos különadót vetett ki a Fidesz. Amivel nem lett volna semmi baj, ha megnevezi mindazokat, akik valamilyen bűncselekmény révén jutottak törvénysértő módon jövedelemhez. Ennek hiányában a visszamenőleges hatályú jogalkotás nonszensz.
    Az Alkotmánybíróság ezt a megoldást elfogadhatatlannak tartotta, amire válaszul a kétharmad korlátozta a testület hatásköreit.
    A Nemzeti Együttműködés Rendszere új médiatörvényt fogadott el, amelynek nyomán a Médiatanácsnak egyetlen ellenzéki tagja sincs. A sokoldalú, pártatlan tájékoztatás jegyében pedig az állami médiumok nem adnak megszólalási lehetőséget azoknak, akik a kormány politikájával nem értenek egyet.
    A Fidesz egyoldalúan új alaptörvényt alkotott, amelynek preambuluma szerint „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”. Ez értelmezhetetlen maszlag. Miként az is, hogy „valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége”.
    A 62. évüket betöltött bírákat kényszernyugdíjazták volna, a 2010 előtt megválasztott főbírót pedig idő előtti menesztették. Az Európai Unió Bírósága azonban közbelépett: a kényszernyugdíj nem megy, de a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, illetve több más bírósági vezetőt sem helyeztek vissza hivatalába, tehát az igazságszolgáltatást nagyjából lefejezték.
    A bírák önkormányzati testületét, az Országos Bírósági Tanácsot is felszámolták, és helyette jött a széles igazgatási jogkörökkel felruházott Országos Bírósági Hivatal, amelynek élére Szájer József fideszes EP-képviselő feleségét, Handó Tündét választotta meg a parlament. Ő a bírósági szervezeten belül élet és halál ura lett.
    A munka törvénykönyvét 2012-ben ugyancsak egyoldalúan, a munkavállalói – és a szakszervezeti – jogokat korlátozva írták újra. Érdemi egyeztetés szokás szerint ebben az ügyben sem volt, csak az az érv hangzott el, hogy a foglalkoztatás feltételeit rugalmasabbá kell tenni. Vagyis: könnyebben – és olcsóbban – lehessen kirúgni a dolgozót.
    Megszüntették a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, egyes ellátásokat pedig megadóztattak azok esetében, akik a korábbi szabályok alapján korkedvezményben részesültek, s e körbe tartoznak az egyenruhások, de előbb mehettek nyugdíjba például a vasutasok vagy a buszsofőrök is. Aki még nem érte el a tényleges öregségi nyugdíjkorhatárt, attól levontak 16 százalékot.
    A választási rendszert a kétharmad egyeztetés nélkül írta át, s választójogot adott a határon túli magyaroknak. A szabályok változásának köszönheti a Fidesz a 2014-es és 2018-as minősített többséget is. A korábbi rendszer szerint ma ugyanis nem lenne kétharmad.
    A sztrájktörvényt a NER szintén a saját képére formálta, nagyjából lehetetlenné téve, hogy a közszolgáltatások területén – például a közösségi közlekedésben vagy a közoktatásban – munkabeszüntetéssel szerezzenek érvényt a követeléseiknek a dolgozók.
    A gyülekezési törvény sem maradhatott ki a sorból: kitalálták, hogy amennyiben a demonstráció mások magán- és családi életének védelméhez való jogát, illetve a közlekedés rendjét sérti, a rendezvény betiltható. Kész szerencse, hogy ezt eddig nem alkalmazták, mert nemigen van olyan tüntetés, ami ne akadályozná a közlekedőket, és ne sértené mások magánéletének védelméhez fűződő jogát. De ezt a szabályt bármikor elővehetik, ha a hatalomnak szúrja a szemét valamilyen jelenlegi vagy a jövőben várható tüntetés.
    Az egyik jogalkotási gyöngyszem pedig az alaptörvény módosítása, amely szerint tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni. A hajléktalant így büntetni kell, szélső esetben őt be is lehet zárni. A közveszélyes munkakerülés szankcionálását még nem akarja visszahozni a Fidesz?
    A Stop-Sorosról meg már ne is beszéljünk. A migránsokat segítő civil szervezeteknek bevándorlási különadót kell fizetniük, de ez eléggé elmebajos ötlet. Ezek a civilek nem tesznek egyebet, mint jogsegélyt nyújtanak például azoknak, akik menedékjog iránti kérelmet adnak be Magyarországon. Vagyis nem hívnak be senkit, de segítenek, ha erre felkérik őket.
    A legújabb ötletek között jött a munka törvénykönyvének módosítása, amely szerint akár évi négyszáz órányi túlmunkára kötelezhetik a dolgozókat. Mondhatják persze, hogy ehhez a dolgozó beleegyezésére van szükség, de lássuk be: itt nem egyenrangú felek alkujáról van szó. Ha a melósnak nem tetszik a hatnapos munkahét – az évi négyszáz óra túlmunka ezt jelenti –, a foglalkoztatója bármikor felmondhat neki.
    Hab a tortán a közigazgatási különbíróság. Az állam és az önkormányzatok, illetve a polgárok közötti jogvitákban 2020-tól olyan bírói fórum dönthet majd, amelynek vezetőit az igazságügy-miniszter nevezi ki, s a bírák személyére a köztársasági elnöknek szintén ő tesz javaslatot. Így az elengedhetetlen bírói függetlenségről nemigen beszélhetünk.

    Ez csak egy hevenyészett válogatás, hiszen szinte szót sem ejtettünk például arról, hogy a Fidesz miként írta át az országgyűlési törvényt – szankciókkal fenyegetve a renitens parlamenti képviselőket –, miként szállta meg a független ellenőrző intézményeket, s hogyan vette át az uralmat az Alkotmánybíróság felett.

    Forrás: https://magyarugyved.blog.hu/2019/01/01/most_mar_betelt_a_pohar_de_vegyuk_sorra_mit_ontott_bele_eddig_a_fidesz?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR0tniv7L4_7wxgDaqwlqMrYN0xPVChMq5K66RrUdiq20Q-yKVMJeFokVU4

    1. A ” rabszolgatörvénnyel együtt szavazták meg a föld törvényt ami kimondja a NAK dönti el egyes egyedül fellebbezési lehetőség nélkül , hogy ki kinek mikor és mennyiért adhatja el a tulajdonát !

      1. Ők csak folytatták a – rendszerváltás utáni- elődeik hagyományait.
        1. Ki vette el a 13. havi nyugdíjat ? ( Ők visszaadták ? )
        2. A devizahitel lehetőségét ők ( még az első kormányzásuk alatt ) vezették be, az építőipar pörgetésére. Egyes gazdasági újságok , már egy néhány hónap múlva cikkeztek a leendő negatív hatásairól. ( A következő kormány kivezette ? Nem . Ők most is csak azért mert , nagyon ” gáz ” volt már. )
        4. A kafetéria – és még egy jó néhány – béren kívüli juttatás (pl. kedvezményes vállalati üdülés ) csak bizonyos érdekcsoportok “haveri kft. – k ” , vendéglátósok stb. profithoz jutását szolgálja. (Kik vezették be ? ) Ha most úgy vezetik ki, hogy odaadják munkabérbe , akkor korrekt. Jövedelemként legalább a nyugdíjba beleszámít . ( Nem pedig a nagyfőnök vállalati üdülőben lévő luxus lakosztályát fizetem belőle.)
        ( Nálunk a béren kívüli juttatásokról készítettek kimutatást. Olyan tételek és összegek voltak benne , amely a valósággal köszönő viszonyban sem volt ! Vajon hová tűnt a különbség ? )
        5. A Munka Törvénykönyv – be az elődök ( akiknek eszmetársai most szervezik a tüntetést ) , még pofátlanabb változtatásokat csináltak, a dolgozók ellen. ( Miért nem szigorította egyik kormányzat sem a munkaügyi ellenőrzéseket ? Na vajon miért ? )

        1. aaa szerint:

          2019-01-04 – 11:15
          Senki nem vitatta az elöző bűnbandák felelűségét ! Ám remélem ismerd a pohár esetét az egy csepp vizzel ?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .