Készült a Szovjetunióban – Сделано в СCCP

Vajon beindul a tóból kihalászott Lada?

Kedvenc orosz műhelyünk, a Garage 54 Ladákat állít komoly kihívások elé, hogy bizonyítsa a derék gépek elpusztíthatatlanságát. Előfordult, hogy egy évre elástak egyet a földbe, máskor háromtengelyessé alakítottak át egy Nivát, legutóbb pedig hat hónapra elsüllyesztettek egy Samarát egy tóba. Vajon sikerül újra beindítani?

A Lada sekély vízben vészelte át az orosz telet, ami nem vált éppen az előnyére, ugyanis a fagyos víz összeroppantotta a tetejét. A kiemelés után úgy nézett ki, mintha egy konténer kilapította volna. Persze a Garage 54 stábját ez nem igazán érdekelte, ők csak arra voltak kíváncsiak, hogy sikerül-e újra beindítani a motorját. Ennek érdekében kivették a gyertyákat, kinyomták és leengedték a vizet a blokkból, majd olajat öntöttek bele. A gyújtásrendszer hihetetlen módon képes volt szikrát adni, így némi üzemanyag segítségével a motor egy óra szerelgetés és tisztítás után újra életre kelt. Persze csak másodpercekre, hiszen az üzemanyagellátó rendszert tönkretette a víz, de így is csoda, hogy az aggregát újra be tudott indulni. Néhány órás munkával akár közúti közlekedésre is alkalmassá lehetne tenni a Samarát, akár kabrióként is lehetne használni…

No és a mélyhűtött ezerötös Zsiguli?

Csak akksi kérdése! De ha van kéznél egy balta is, biztos a siker!


Mindenesetre az akkufűtéses módszer jobbnak tűnik, mint a néhai Magyar Néphadseregben alkalmazott alágyújtós rafinéria! Ha az kissé “félre sikerült,” egy egész ezred bemozdult.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .