“OTT CSAK 1100! NÁLUNK VISZONT MÁR 149 000!”

Emelkednek a minimálbérek: így reagáltak a szakszervezetek

Bruttó 149 ezer forintra emelkedik jövőre a minimálbér, a szakmunkás bérminimum pedig 195 ezer forint lesz. Ez 8 százalékos emelést jelent 2018-hoz képest. A felek már a 2020-as minimálbér növekedésről is megállapodtak. Annak mértékét ugyancsak 8 százalékosra tervezik. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást.

Az idei emeléssel megegyező, vagyis 8 százalékos minimálbér növekedésről állapodtak meg a küldöttségek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Eszerint a minimálbér jövőre bruttó 149 ezer, a garantált bérminimum 195 ezer forintra emelkedik.

Az idei mértékekkel Magyarország itt állt nemzetközi összehasonlításban.

A kormány képviseletében Varga Mihály azt mondta: elégedett a megállapodással és az emelés mértékével is. 

“Ezt egy nagyon fontos, pozitív értéknek tekintjük, amely azt mutatja, hogy a szociális partnerek között megvan az az összhang és megvan az a felelősségérzet, amelyik egy ilyen megállapodás kialakításához szükséges” – vélekedett a pénzügyminiszter.

A munkaadók képviselője azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években nagyobb ütemben nőttek a reálbérek, mint a vállalkozások bevételei. „A magyar gazdaság termelékenysége csak kb. 5 százalékkal, és gyakorlatilag az infláció is 5 százalékkal növekedett. Tehát ez egy nagyon jelentős reálbér növekedés volt, egy nagyon jelentős kiigazítás volt, miközben a vállalkozásoknál a források nem bővültek ilyen mértékben” – mondta Híradónknak Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.

A munkavállalók nevében megszólaló szakszervezeti vezető szerint kétszámjegyű emelésnek számít a nyolc százalék. A felek ugyanis már a 2020-as minimálbér emelésről is megállapodtak, ami a tervek szerint ugyancsak 8 százalék lesz. „Ezzel a megállapodással két évre szólóan a munkavállalók több mint 17 százalékos béremelésben részesülnek, amely a munkavállalói oldalnak követelménye is volt, hiszen azt tűztük ki célul, hogy legalább 2 számjegyű béremelés legyen” – erről beszélt Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség valódi kétszámjegyű emelést akar, továbbra is. Ezért nem írták alá a megállapodást, és jogilag nem is tekintik érvényesnek azt.

„Ez a megállapodás szerintem egy kényszer megállapodás a kormány részéről, hogy megmutassa az országnak, hogy igenis tárgyalnak a bérekről, én pontosan ezt tudom cáfolni, nem tárgyaltak és ez nem érdemi megállapodás a Magyar Szakszervezeti Szövetség részéről” – szögezte le Székely Tamás, a szövetség alelnöke.

Ennek ellenére vasárnap délután megjelent a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot rögzítő kormányrendelet vasárnap a Magyar Közlönyben. A rendelet január 1-jén lép hatályba.                                                  (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…A munkavállalók nevében megszólaló szakszervezeti vezető szerint kétszámjegyű emelésnek számít a nyolc százalék. A felek ugyanis már a 2020-as minimálbér emelésről is megállapodtak, ami a tervek szerint ugyancsak 8 százalék lesz. „Ezzel a megállapodással két évre szólóan a munkavállalók több mint 17 százalékos béremelésben részesülnek, amely a munkavállalói oldalnak követelménye is volt, hiszen azt tűztük ki célul, hogy legalább 2 számjegyű béremelés legyen” – erről beszélt Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke…”

– IGEN! JÓL TECCENEK OLVASNI! A’ ZELNÖKASSZONY SZERINT A MUNKAVÁLLALÓK EZT AKARTÁK! HÁT TEJJESŰT A’ ZAKARATTYUK! Igaz két év alatt az egy évi, de hát MELLESSZA! Mindenki happy!

“Bruttó minimálbérek a környéken
Mindenekelőtt hasonlítsuk össze az immár meglévő adatokat a régiós minimálbérekkel, és persze a némettel, ahová fel akarunk zárkózni (Ausztriához akarunk, de ott nincs hivatalos minimálbér, valójában azonban a legkisebb tényleges bérek igen magasok, ráadásul 14-szer adnak belőlük évente). Első lépésként átszámítjuk euróra jelenlegi árfolyamon a két összeget: a minimálbér 465 euró, a garantált bérminimum 607 euró.

Nos, a visegrádi országokkal kezdve: Szlovákiában 520 euró, Csehországban 514, Lengyelországban 524 euró az adat. A 465 euróval erősen le vagyunk maradva tőlük, bő 10 százalékkal. A horvát adat 505 euró, a román pedig 449, de ez utóbbi erősen torzít, miután ott a bruttó bér már a munkaadói járulékot is tartalmazza. Végül a német 1500 eurós adat, melynek nem sikerült elérnünk a harmadát. Bárhogy is nézzük, a reális adat a visegrádiaké körül lenne, 510-520 euró körül.

Nettó adatok összevetése
Mivel azonban a bruttó adat torzít, attól függően, hogy melyik országban milyen a munkaadói-, illetőleg munkavállalói járulékok aránya, meg kell néznünk a nettó minimálbéreket, amelyek a munkavállaló tényleges jövedelmét jelentik. Tekintettel arra, hogy nálunk egykulcsos az adórendszer, így a legtöbb országéhoz képest magas a legkisebb bérek adóterhelése, ezért a nettó adatok mér rosszabb képest festenek.

A mi 2019-es nettó mimimálbérünk mostani árfolyamon 310 euró, de vegyük figyelembe a családi kedvezmény hatását is, így nagyjából 325 euróval számolhatunk. A szlovák adat 450 euró, a cseh 430, a lengyel 380, a román 270 euró. A német érték 1100 euró, ennek még a 30 százalékát sem érjük el, a portugál és a görög adat 580 euró.

Nézzük a garantált bérminimum nettó adatait: 403 euró, a családi kedvezménnyel kiigazítva 420 euró. Az ijesztő az, hogy még ez sem éri el a szlovák és a cseh nettó minimálbér összegét, bár a román 305 eurós „diplomás minimálbért” 37 százalékkal meghaladja.”- Forrás: novekedes.hu

– És még valami:

Az összehasonlítás képébe alaposan belerandíthat ám az euro/forint árfolyam változása! Tekintettel arra, hogy Döbrögisztánnak “NYITOTT A GAZDASÁGA”! – értsd: NINCS! – a változás borítékolható. TOVÁBBI LESZAKADÁS!

De hát az is “ki van védve”! RETORIKAILAG! Abban ugyanis nagyon jó qrmányunk és hordánk! A DIADALJELENTÉS MAJD IMIGYEN SZÓL:

“OTT CSAK 1100! NÁLUNK VISZONT MÁR 149 000!”

(Mit tudja azt az eurot még soha életében nem látott – de a 149 ezret se! – döbrögisztáni minimálbéres, hogy van ám egy szorzó is! Nem is olyan kicsi. Az 1100 javára!)

Így aztán a döbrögisztáni minimálbéres nagyon happy! A baútba má kevesbéj!

““OTT CSAK 1100! NÁLUNK VISZONT MÁR 149 000!”” bejegyzéshez 8 hozzászólás

    1. „A helyzet a következő: december 21-én, a téli napfordulón, a nap a legészakibb pontján áll.”
      Tévedés. A legdélibb pontján, a Baktérítőn áll.

      Egyébként erős kétségeim vannak a cikk valóságtartalmát illetően.

  1. Ha tényleg munkaerőhiány van, és a dolgozók vannak helyzeti előnyben, erősebb alkupozícióban a munkáltatókkal szemben, akkor minek is van minimálbér???
    Valahol olvastam, hogy délen, keleten, egy munkahely hirdetésre több százan, vagy ezer feletti számban is jelentkeznek…
    Most akkor ki hazudik? (Persze, a kérdés költői…)

    1. Valahol messze délen…
      Nem kell ehhez délre menni. Budapesten is vannak olyan munkahelyek, amelyeket kihalásos alapon, “ráúszással” lehet csak megcsípni. Az építőiparban ezzel szemben most a melós diktál. Budapesten biztonsági őröket alkalmaznak a nagyobb építkezéseken. Ezek az őrök nem az anyagokra vigyáznak, hanem a fejvadászokat hessegetik. Az járja, hogy megállnak a fejvadászok az építkezésen és megkérdezik a melóst, hogy mennyit kap egy napra. Ha azt mondja, hogy 12 ezret, felajánlják a 15-öt egy kerülettel arrébb! (Ha 15-öt mond, akkor 18-at!)
      Persze részben vagy az egészet feketén! A minimálbér pedig azért lényeges, mert ha esetleg bejelenti, annál többet biztosan nem kap hivatalosan!

      1. Sub Zero szerint:
        2018-12-31 – 17:17

        Soraid között az igazság, de…
        A melós, az építőiparban is majd csak akkor lesz ténylegesen “diktáló” pozícióban, ha a kialkudott bér egyben bejelentési bér is lesz, ami után az ellátások járnak. Addig amíg ez nincs így, nem lehet valós és erős alkupozícióról beszélni. Ezt meg lehetne, már régen meg lehetett volna (egyszerűen) csinálni, de egyik kormány sem tudta, akarta, vagy merte meglépni. Az orbán-kormányok sem. Nálam ez is a bűnlajstromukon szerepel.
        Másrészről az építőipar a gazdaságnak csak az egyik, és nem is a legnagyobb szelete, ezért az ottani jelenségekkel indokolni őszgazdasági folyamatokat, illetve az ottani szereplők helyzetére hivatkozni, vagy azzal példálózni minimum csúsztatás, vagy inkább megtévesztés.

        1. Az építőiparban-ból élek már több mint 30 éve. Külföldön és itt is van személyes tapasztalatom. Nálam ez van a fókuszban és az is lehet, hogy kicsit erősebb hangsúlyt is kap. Nem csúsztatás vagy megtévesztés volt a célom csak ezt látom nap, mint nap.

          1. Sub Zero szerint:
            2019-01-01 – 13:34

            A csúsztatással és megtévesztéssel kapcsolatban nem rád gondoltam, hanem a kormányzatod agitprop részlegére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .