320 ezer vs. 2500!

Kiszámoltuk, mennyi lesz az átlagbér 4 év múlva

A Pénzügyminisztérium előrejelzését alapul véve kiszámítottuk, hogy 2022-ben 460 ezer forint lesz a bruttó átlagkereset.

A Pénzügyminisztérium makrogazdasági és költségvetési előrejelzése szerint a jövő évi várható béremelkedés mértéke 9,4 százalék lesz, 2020-ban várhatóan 8 százalék, az azt követő két évben pedig 7,5 százalék.

A KSH által októberre számolt, közfoglalkoztatottak nélküli bruttó átlagbért, 337 600 forintot vettük alapul, és ezt szoroztuk fel a megadott értékekkel. Ezek szerint jövőre nagyjából 370, az azt követő években 400, 430 illetve 460 ezer forint lesz a bruttó átlagkereset, kisebb kerekítéseket alkalmazva.

Ezek után kiszámoljuk a nettó összeget is, miután ténylegesen ez érdekel mindenkit. Az előrejelzés ugyanakkora növekedést számol a nettó, mint a bruttó bérek esetében, vagyis azt feltételezi, hogy a munkavállalók által fizetendő adókban nem lesz változás. Így a nettó fizetés akkor is a bruttó 66,5 százaléka lesz, azaz 2022-ben 306 ezer forint, a családi adókedvezményt is figyelembe véve nagyjából 320 ezer forint.

Így változatlan forintárfolyammal számolva elérjük a bűvös ezer eurós határt, ami a most 2300, akkor várhatóan 2500 eurós német nettó átlagkereset 40 százaléka lesz, ugyanakkor elérjük, sőt talán kicsit meg is haladjuk a görög és a portugál szintet.                                                                    (privatbankar)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: HURRRÁÁÁÁ! – csapkodhatja az ülepét hordánk és qrmányunk! Hiszen FORINTBAN SZÁMOLVA adók és járulékok formájában dőlni fog a lé a “közösbe”! Lészen tehát abrak az udvarnak és a körnek. Ha még jó kis infláció is beüt, kész Kánaán lesz!

Euroban pedig?

“…várhatóan 2500 eurós német nettó átlagkereset 40 százaléka lesz…”

– Hát így már nem lesz olyan rózsás a helyzet. De erre is van bevált gyakorlat. Csak azt kell mondani, hogy a germánok CSAK 2500 – at keresnek, az ITTENIEK MEG 320 EZRET! Forint – euro egyre megy!

Az meg egyeneseg csudállatos lessz, hogy két disznó (PIGS) országot is lehagyunk!

A munkaidőt meg nem kell firtatni! A biorobotok jó része úgysem értené, hogy mi az a “werk zeit”! A “munkaidő” – t meg még kevésbé.

“320 ezer vs. 2500!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mindeközben…. egy példa, ahol nem sertések ülnek a helyi parlamentben:
    “Észtország egykor a vadkelet megtestesítője volt, mára a legkisebb szovjet utódállam fejlettségben a legkisebb skandináv állammá küzdötte fel magát. A közigazgatás szinte teljesen digitális, az észtek évek óta online szavaznak, vallják be az adót, írják át a kocsijukat. Az internet és az informatika jelentőségét ideje korán felismerték, náluk indult útjára a Skype, a Transerwise és a Taxify is. Közben Európa startupfővárosa lettek. Van 1,3 millió lakosuk, egy 400 ezer fős fővárosuk, ingyenes tömegközlekedésük Tallinnban és tengerpartjuk. Nincs más bajuk, mint az időjárás. ”
    A teljes cikk itt:
    https://index.hu/gazdasag/2018/12/25/eszt_orszagportre_skype_taxify_digitalizacio_gazdasag/

  2. Hurrá…… a 2022 évi 460.000 Ft/fő/hó – várható átlagbér növekedést ÁRSZÍNVONAL növe-
    kedés is kíséri. Az kb. 30-35 % / 4 év. A másik viszonyítási alap: a 2.500 euró/fő/hó német
    átlagbér. (800.000 Ft/fő/hó) A harmadik viszonyítási reláció: a vásárlóérték paritás ! Amely
    megegyezik az 1988. évi 18.000 Ft/fő/hó bruttó átlagbérrel !!! Ebből sok minden értelmez-
    hető, de a folyamatos gazdasági növekedés , az NEM ! Viszont az IGEN, hogy alig tart ott
    az ország, ahol – A TÖBBSÉG VISZONYLAGOS JÓLÉTE MELLETT – az ” utolsó szocialista ”
    békeévben jártunk! Most, a társadalmi szakadék : robbanás veszélyes ! A tőkések dőzsölnek,
    a dolgozó emberek? még csendben , magukban morgolódva, belföldön vagy külföldön ter-
    melést folytatva: birka türelemmel, megvannak !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .