Amúgy Ruby – KÖSZÖNJÜK AZ AJÁNDÉKOT!

A döbrögisztáni egészségügyön elborzadó Ruby Rose tett is valamit a betegekért

Maga vásárolt be a Heim Pál Gyerekkórháznak.

A Budapesten forgató színésznő első kézből szerzett tapasztalatokat a magyar egészségügy állapotáról, miután kórházi ellátást kellett igénybe vennie. Az élményeiről be is számolt, de most úgy tűnik, a megdöbbenés után utánaolvasott a témának, és úgy döntött, megpróbál segíteni. Az Index azt írja: Ruby Rose rengeteg játékot és orvosi eszközöket vett a Heim Pál Gyermekkórház betegeinek.

„Tényleg volt egy kis karácsonyi bevásárlásom… Mivel első kézből tapasztaltam meg, milyen az egészségügyi ellátórendszer Magyarországon, beszélgettem a helyi kórházakkal, hogy hogyan tudnék a legjobban segíteni, ha már itt vagyok… Kaptam egy listát arról, hogy mire van a leginkább szükségük. Olyasmikre, mint ágynemű, székek, papírtörlő-adagoló, papírlepedő és hasonlók… Úgyhogy ma reggel elkezdtem a vásárlást 150 ágyneműhuzattal az egyik helyi kórháznak. És mivel egy gyereknek és a családjának sosem túl jó buli egy kórházban tölteni a karácsonyt, vettünk néhány játékot is. Bátorítanék mindenkit, aki megteheti, hogy tegyen ugyanígy. A higiénia miatt a műanyag és a fajátékokat jobban szeretik, mint a bolyhos plüssöket” – írta az Instagramon, 13 milliós követőtáborát pedig arra kérte, ha van ötletük, hogy lehetne segíteni, ne habozzanak szólni neki.(HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Firnyákos egy csaj lehet ez a Ruby! (Lehet persze, hogy fülest is kaphatott!)

NEM PÉNZADOMÁNNYAL SEGÍTETT! Tudván, hogy azt menten ellopnák! Jószándéktól vezérelve inkább maga vásárolt be. HÁTHA AZOKAT NEM… (Legalábbis nem mindet!)

Ugyan nem vagyunk követői, de ötletünk az van!

Beszélgessenel idősebb évjáratú magyarokkal. Kérdezgesse őket arról, hogy hogy is volt? – mint is volt? – AMIKOR MÉG VOLT MAGYARORSZÁG!

Aztán – ha beszélgetés közben nem kap végzetes szívrohamot – mesélje el a hallottakat valami olvasottabb sci-fi újságnak. Politikai lapnak ne, mert azt annak az olvasói úgysem hinnék el.

Amúgy Ruby – KÖSZÖNJÜK AZ AJÁNDÉKOT!

“Amúgy Ruby – KÖSZÖNJÜK AZ AJÁNDÉKOT!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Már beindult valami, amit még nem “Kapott” fel az úgynevezett Sajtó.
    Ezt pedig úgy hívják, hogy szeretet. Akinek ettől a szónak az olvasásakor feláll a haja.
    Akkor annak még van haja.
    Az érem harmadik oldala (amiről beszélek)nem más. Mint ebben a két videóban látható változás.
    https://www.youtube.com/watch?v=oLKHytwiG-w
    https://www.youtube.com/watch?v=UnV6uD3IBuY
    Aki még a szobája plafonját hiszi a világmindenség végének.
    Az ne nézze meg a videókat.
    De aki már látott Tyúkot kotlani, az nyugodtan megnézheti.
    Nem kell ide semmilyen rendszer. Semmilyen pártok. Sokkal , de sokkal többek vagyunk, mint azt valaki is gondolná.
    Ahogyan Fekete Laci mondaná.
    Erős vagyok , de nem hülye.
    További szép napot mindenkinek.

    1. Lacii!
      Ezt a videót is hozzá kellene csatolnod a másik kettőhöz:
      https://youtu.be/DK1VcbiLazs
      Ez az előadó legalább a HOGYANRÓL beszél.
      Sajnos nem látja át, hogy a kereskedelmet és a római jogrendszer működését is be kell szüntetni.
      PÉNZ, KERESKEDELEM, RÓMAI JOGRENDSZER
      Ezek segítségével kormányozza a világot a pénzügyi háttérhatalom.

  2. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha hazai NER-es milliárdosaink egyike, másika is hasonló gesztusokat tenne, az egészségüggyel, nyugdíjasokkal, hajléktalanokkal.
    Nem csak a főnök legecizésével lehet véleményt nyilvánítani…

    Remélem adtam ötleteket az illetékeseknek…

    1. senki szerint:
      2018-12-22 – 13:35

      A bélyeggyűjtők nem szerepeltek az ajánlásaim között…
      Tudtommal a bélyeggyűjtés egy drága hobbi. Tengerbe vizet?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .