Hohohohóóó! DIJADALHÍR VAN!

Kevesebb gyerek született október végéig Döbrögisztánban, mint egy évvel korábban

Ha csak októbert nézzük, akkor javult a helyzet. Ha viszont az év első 10 hónapját, akkor tovább romlott. 

Így foglalható össze a KSH legfrissebb gyorstájékoztatója a demográfiáról.

A KSH a tavalyi hasonló időszakokkal vetette össze a friss adatokat.

  • Idén októberben 1 százalékkal több gyerek született, mint tavaly októberben. A plusz 76 újszülött.
  • Az első tíz hónapot nézve azonban már nem ennyire jó a helyzet. Október végéig 75 272 gyermek jött világra, 1,8 százalékkal kevesebben, mint tavaly. 1411 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Pedig 2017 sem volt már erős év, a megszületett gyerekek számában és az ezer lakosra jutó élveszületések számában is visszaesés volt 2016-hoz képest. 2018 egyelőre ennél is rosszabb.

Az nem egy bonyolult összefüggés, hogy egyre kevesebb ember egyre kevesebb gyereket szül. Ami igazán probléma, hogy öregszik a társadalom, kevesebb a szülőképes életkorú nő. Van arra külön statisztika, hogy a szülőképes korú nők milyen arányban vállalnak gyereket. Ez az úgynevezett teljes termékenységi arányszám, azt mutatja meg, hogy 100 szülőképes korú nő hány gyereket szült. 1,23 volt a mélypont 2011-ben. Vagyis száz nő 123 gyereket szült. Ez nagyon alacsony szám. A társadalom reprodukciójához 2,1-es arányszámra lenne szüksége, ami 100 szülő nőnél 210 gyereket jelent, hiszen a férfiakból is kell az utánpótlás.

A korábbi 1,23-as mélypontról a teljes termékenységi arányszám 2016-ben felment 1,49-re, itt maradt 2017-ben és nem változott ez 2018-ban sem. Közben a magyar demográfia aranytartaléka, a Ratkó-unokák már 40 évesnél idősebbek lettek. (Éppen a legfontosabb években, amikor a Ratkó-unokák a legideálisabb korban voltak a gyermekvállaláshoz, zuhant történelmi rekordra a születések száma, vélhetően a gazdasági válság miatt). Egyelőre nem közeledik az arányszám az ideális minimumhoz, a 2,1-hez, és nem is látszik, hogyan ugrik majd meg a szám.

A halálozások száma viszont csökkent az első tíz hónapban, emiatt valamennyire mérséklődött a népességfogyás. 2018 október végén 32 950-nek voltunk kevesebben, mint egy évvel korábban.

Tavaly a születéskor várható élettartam a nőknél és a férfiaknál is csökkent. Erről a KSH nem adott ki most friss adatot.                                                           (444)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Mindennek van egy kifutási ideje! Így a gyerektermésnek is.

Novák Kotkoda januárban kotkodálta világgá a “Családok Éve 2018” programot. A magyar párok ennek a bőségszaruként előadott programnak hallatán összedugták a fejüket, meghányni – vetni a dolgokat. És egy százalékkal többen összebújtak. És októberben – a kifutási idő ugye…- lőne eredménye! Az összebújásnak. (Rosszmájúak ezt minden bizonnyal a hosszú januári éjszakáknak tudnák be, de az nem igaz!)

LESZ ITT EREDMÉNY KÉREM! Látványos! Pláne jövő októberben! Merthogy ma meg kihirdették a rabszolgatörvényt!

“Hohohohóóó! DIJADALHÍR VAN!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Szeretném látni – a statisztikából – az újszülöttek etnikai összetételét is . Valószínűleg
    többségben vannak az új magyarok? ! A jövő építése a demográfiában elkezdődött, a többi
    rész arányosan fogja követni. ( Németországban már 1991 -ben ” cigány országnak ” ne-
    vezték Magyarországot. Viszont irigykedtek a sok csinos magyar lányok-asszonyok miatt !)
    Minden rosszban van valami jó !

  2. Novák Kotkodát meglátva a férfiak annyira felizgultak volna, hogy azonnal asszonyaiknak estek?:)))
    Ezt azért erősen kétlem, bár kinek a pap, kinek a paplan:) Bizonyára van olyan hímnemű honfitársunk, aki Kotkoda asszonyság látványától indul be… Talán egy optometriai vizsgálat nem ártana neki:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .