Hol is van a kutya elásva?

Évtizedek óta nem volt ilyen düh a dolgozókban, de az országos sztrájk még messze

Egyeztetésre hívta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) az ország szakszervezeti vezetőit, hogy egyeztessék stratégiájukat a rabszolgatörvény néven elhíresült, a túlmunkakeretet radikálisan emelő törvény elleni tiltakozás kapcsán. Egyelőre úgy tűnik, a szakszervezetek és a dolgozók megosztottak: van, aki tudna támogatni országos munkabeszüntetést, van, aki csak helyben tiltakozna, sok dolgozó szerint azonban inkább politikai nyomásgyakorlásra van szükség a munkabeszüntetések helyett.

A 10 napja tartó, a kiszabható túlórák törvényi szabályozásának radikális lazítását előíró törvény elleni tiltakozás nem áll meg, a szakszervezeti szövetségek stratégiájuk összehangolásáról egyeztetnek. Az idő már csak azért is szorít, mert van olyan üzem, ahol máris zajlik a munkaszerződések módosításának folyamata, holott Áder János még alá sem írta a rabszogatörvényt.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke több mint 150 szakszervezetet és további civil szervezeteket hívott egyeztetni. A Népszava cikke szerint a szakszervezeti vezetőknek eltérő véleményeket és akaratokat kell összehangolniuk a közös cselekvés érdekében: vannak dolgozók és szakszervezetek, akik egy országos sztrájk szervezését várják el a vezetőktől, de olyanok is vannak, akik munkabeszüntetéseket nem sürgetnének, de forgalomlassításokat vagy tüntetéseket támogatnának.

A lap szerint nem csak a MASZSZ szervezetei megosztottak a témában, hanem a többi konföderáció tagszervezetei is. A közszférás Szakszervezetek Együttműködési Fórum (SZEF) vezetője, Földiák András azt mondta, csak nagyon erős támogatottság esetén állnának bele egy országos sztrájk szervezésébe, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége vezetője pedig arról beszélt, hogy azokon a helyeken kell sztrájkolni, ahol a munkaadók a rabszolgatörvény alkalmazására készülnek, de másfajta tiltakozásokra is szükség van, mert ahol nincs szakszervezet, ott nem lehet megszervezni a munkabeszüntetést.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szintén arról számolt be a Mércének, hogy egyelőre nincs egységes akarat, noha nyilvánvaló, hogy helyzet van: 15 éves érdekvédelmi tapasztalata során sosem tapasztalt ilyen mértékű dühöt a dolgozók részéről, mint most.

Számos helyen nyitottak a dolgozók a munkabeszüntetésre, van olyan üzem, ahol a dolgozók a törvény elfogadása után azonnal sztrájkba léptek volna, és csak a szakszervezeti szövetség tanácsára álltak el ettől: ők az egyeztetett és legális akciót részesítik előnyben.

A szintén MASZSZ-tag, de önmagában számos dolgozói érdekvédelmi szervezetet tömörítő Vasas folyamatosan egyeztet a tagszervezetekkel a tiltakozási formákról, és jelenleg is folyamatosan szervez utcai akciókat (a napokban Kisvárdán és Nagykanizsán lesznek félpályás útlezárások).

László a Mércének elmondta, hogy a szakszervezetek és a dolgozók bizonytalanságának több oka van: amellett, hogy a törvény nem minden ágazatot érint azonos mértékben, a munkáltatókkal való viszony és a dolgozók érdekvédelmi tudatossága is nagyon eltérő.

Vannak olyan dolgozók, akiket felháborít a rabszolgatörvény, de a saját munkahelyükön nem támogatnának munkabeszüntetést. Ennek oka lehet a munkáltató bosszújától való félelem (vannak munkahelyek, ahol a munkáltatók közölték, hogy nem maradna válaszlépés nélkül, ha a dolgozók fellépnek az érdekükben), de az is hátráltathat egy sztrájkfolyamatot, ha a dolgozók viszonylag elégedettek a munkakörülményekkel és a munkáltatójukkal, és inkább a kormány dolgozó-ellenessége miatt lépnének fel, az üzemen kívül.

László egy 600 főt foglalkoztató céget hozott példaként, ahol a munkáltató megnyugtatta a dolgozókat: nem fognak hozzányúlni a szerződésekhez. Az itteni dolgozók sok hasonló helyzetben lévő társukhoz hasonlóan nem szeretnének betenni a munkáltatónak.

László szerint ez a reakció teljesen érthető, ugyanakkor felveti a dolgozók érdekvédelmi tudatosságának problémáját: egy cégvezető helyett bármikor jöhet másik, a termelési igények változhatnak, így valódi garanciát a szélsőséges túlmunka ellen a törvényi tiltás adhat, amelyre a lépéskényszerbe hozott munkáltatók tömeges kormányra gyakorolt nyomása nélkül nem kerülhet sor.

Ehhez pedig leginkább országos kiterjedésű munkabeszüntetésekre, teljes ipari parkok megbénítására volna szükség, amelyeket forgalomlassításokkal, közlekedési csomópontok blokkolásával és demonstárciókkal lehet megtámogatni.

László elmondta, ők elviekben a legradikálisabb eszközökre, polgári engedetlenségre is nyitottak, ugyanakkor ahogyan minden szakszervezet, ők is a tagság akaratát hivatottak képviselni, és egyelőre nem világos, minek nagyobb a támogatottsága, az utcai, forgalomlassító akcióknak, vagy a munkabeszüntetéseknek. A Vasas elnöksége – egyetértve a MASZSZ vezetésével – azt tartaná ideálisnak, ha a következő hetekben kombinált akciókra kerülne sor: sztrájkra elsősorban nagy üzemek esetén lát lehetőséget, egy ilyen leállás esetén a környék forgalmát is meg lehetne bénítani.

Az aktívabb szakszervezetek az egységes fellépést állandó tájékozódással, a dolgozók tudatosításával és a szakszervezetek közti egyeztetésekkel próbálják elérni. A MASZSZ jelenleg egy országos koordinációs sztrájkbizottság felállításán dolgozik, ez feltétlen szükséges ahhoz, hogy egyszerre több helyen léphessenek szolidaritási sztrájkba a munkások.

Míg az egyeztetések tartanak, a Vasas folytatja a nyomásgyakorlást: szerdán Kisvárdán, csütörtökön Nagykanizsán szerveznek félpályás útlezárást. A sikeres nyomásgyakorláshoz a dolgozókkal szolidárist vállaló további megmozdulások is elengedhetetlenek, és egyelőre nem is lankad az ország tüntetési kedve.

Mindeközben a kormány egy órával a MASZSZ szakszervezeteknek küldött meghívója postázása után egyeztetésre hívta a szakszervezeteket azonos időpontra. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a 2019-es minimálbér mértékéről egyeztetnének. Mivel azonban erről a munkáltatói és dolgozói szervezetek nem egyeztek meg, a Népszava szerint annyi történhet, hogy a kormány közli az általa javasolt összeget.             (merce)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…van olyan üzem, ahol a dolgozók a törvény elfogadása után azonnal sztrájkba léptek volna, és csak a szakszervezeti szövetség tanácsára álltak el ettől…”

– VÉLHETŐLEG “ITT VAN A KUTYA ELÁSVA”!

A dolgozók agya úgy általában egy srófra jár. SENKI SEM AKAR RABSZOLGA LENNI! Ők ugyanis a munkaerejüket viszik a piacra, és nem a bőrüket!

Más a helyzet e tekintetben az érdekgépviseletek környékén. Sajnos egyre inkább azt látni, hogy a csúcsvezérek a SAJÁT ÉRDEKEIKET KÉPVISELIK csak! Kivárnak a végtelenségig, hogy merre is billen a dolog. Ha már látják az irányt, akkor ellépnek a dőlés irányából.

Ez pedig roppantul káros magatartás!

DE ŐK EGY HÉTTEL A TÖRVÉNY MEGSZAVAZÁSÁT KÖVETŐEN MÉG CSAK OTT TARTANAK, HOGY ÖSSZE KÉNE JÖNNI, BESZÉLGETNI EGY JÓT!

JOBB HÍJÁN a sorosisták viszik a prímet! A sorosistákkal szemben!

“Hol is van a kutya elásva?” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. TRÜKK
    Maga a színház – szondázzák a tömeget, és a közben bankot rabolnak – a színi igazgató még nem írta alá e közben a róka ellopja a baromfiudvarból a tyúkokat!
    ….” stb. az oldalamon olvasd el ott!

  2. Admin. A szakszervezetek tekintetében igazad van, sőt már rég nincs érdekvédelem, nincsenek hatékonyan működő szakszervezetek. Pedig ha akarna tudna hatékonyabban is működni. A rendszerváltás óta minden szakszervezeti vezető elhelyezkedett a maga politikai palettáján és hol pártban, hol parlamentben kapott jó állást egy egy vezető. Jól fizetett aktivisták, elit irodák. Nekik ez az érdekük. És milyen célt ért el szakszervezet az elmúlt évtizedekben? Tud-e sikert felmutatni valamelyik is? Tud de arról is tudni lehet, hogy fogott ember. Gaskó volt az amelyik, persze politikai kiszolgálással tette, még a gyurcsány alatt de tudott hatékonyan útlezárásokat csinálni. Az eredménye meglett, ki lett fizetve, mert utána minden vasútas megkapta a maga 60 ezer forintját a privatizációs pénzekből. Ez volt az egyetlen konkrétan elért szakszervezeti eredmény a többi csak dumált, tárgyalt, néha kiment óbégatni és a végén a nagy semmi. Gaskónak szerencséje volt, bejött neki. Viszont a farka elvitte a mozgalomból, nem kellett volna horda főember feleségét elszeretni és szakszervezeti pénzből körbeutaztatni a fél világon. Hát meg is kapta a jussát ezért is az állomásfőnök úr 😀 Na de mindegy. Szóval a szarszervezetek ma itt tartanak. Admin jól érzékelteti. Aztán itt a másik amiről nem írt most, hogy ugyanez van az álellenzéki pártokkal is. Csak a saját politikai pecsenyéjük, a melós le van szarva. Érdekli is őt a törvény meg a munkás? Lószart. Két éve ezek pofáztak a vasárnapi boltzár ellen, hogy had dolgozzon már mindenki aki akar és annyit amennyit akar. Végig kell nézni a 2015-ös nyilatkozataikat. Most is a tüntike alatt azon hőbörögtek amikor elfogyott a pia, hogy bezárt a spar 10-kor a Kossuth tér mellett. Mi az, hogy nem dolgoznak, ott kurvaanyázták a záró dolgozókat. Kaptad az aldisok is a szeretetből. A nagyon rossz ripacs színészeik is a kisember szeretetéről a munkásemberek védelméről papoltak és olyan mocskot ganéjt hagytak az ülésteremben, hogy a szabin lévő takarítónőket is be kellett hívni akik éjfélig sikamikáltak, hogy rend legyen reggelig. Annyi mocskot hagytak a téren, hogy a közteresek délig takarítottak. Iszonyat mennyiségú piás üveg stb. Szóval az ok, hogy a szarszervezetek ilyenek, de a politikusok is ugyanazok detto. A melós nem nagyon számíthat másra. De ezek mellé nem megy ki. Ilyen előadások után ezeknek sosem lesz társadalmi támogatottsága. Az a legszebb amikor a sajátjaik kezdik hűteni őket. Iszonyat kontraproduktív volt minden előadásuk. Amit a tv székházban összebohóckodtak az sem semmi, még szerencse, hogy amikor éppen nem élőztek, mert olyan dolgot csináltak ami nem lenne jó ha kikerülne mind megvan, hiszen a székházban van kamerarendszer. Minden másodperc megvan, majd szépen lehet nézni a bíróságon miket állatkodtak össze. Szóval amikor a 444-es főszerkesztő Uj Péter írja, hogy nem lesz ebből semmi, amikor Puszér mondja nekik, hogy képtelenek bármire is, akkor ezek után ki szavaz ezekre, ki bíz rájuk bármilyen politikai szerepet? Színésznek is rosszak. Itt társadalompolitikai fordulat kell, a munkásoknak a melósnak kell magát megszervezni és ezeket meg ceu-s hülyegyerekeket elzavarni maguk körül, pártokat nem odaengedve. Amúgy admin, az egészségügyről is tévedtél. A dk-s szerencsétlen varjút állítólak kétszer is agyba-főbe verték, majd éjjel mentő vitte el, azt mondogatták nyolc napon túl, meg repedés meg röntgen, meg zúzódás és idegösszeroppanás is van, aztán csodák csodája, frisssen üdén kipihenten reggel hatkor az atv-ben már mondta is a kötelezőt. Most vagy ilyen jó az egészségügy és órák alatt kikezelték varjút, amit kétlek, vagy megint hazugságon értük ezt a talpig becsületes, kétkezi munkából meggazdagadodott “embert”.

  3. A tényekhez tartozik,hogy a szervezettség még a V4 országoki között is a legalacsonyabb, nem éri el a 10 %-ot ! Tehát a 4 millió dolgozóból nincs 400.000 szakszervezeti tag !!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Ekkora súlya van a szakszervezeteknek, amit tovább ront, hogy egyes vezetőiket megveszi a kormány illetve a munkaadó !

    Egyes jól működő – akár sztrájkolni is képes – szakszervezet kevés a kormány önkénye ellen.Főleg úgy,hogy fél éve még a nép 67 %-a rájuk szavazott !!!!

    Senkinek ne legyenek túlzó várakozásai!

    1. És nem csak a dolgozói réteg rájuk szavazó része. Sokszor említettem a politikai inaktivitást. Egy masszívan nagy réteg, a választók majd háromnegyede elmegy szavazni a mozgósítás és egyéb szavazástechnikai dolgok hatására, de máskülönben magasról letojja a politikát. Elvan a maga politika mentes világában és a sok blog, híroldal meg rongyosra tépheti a száját akkor sem mozdulnak. Még ha saját bőrükön is érzik, akkor sem. Ez egy hazai sajátosság. A rohamosan amerikanizálodó társadalom látlelete. A másik pedig a fidesz hatalmas beágyazottsága. Helyben, vállalkozói és önkormányzati körökben, minden hivatalban, és a kormányban is természetesen. Ők akik egyedül lefedik az országot és kiépítettek egy hatékony médiát ami szintén lefedi az országot. Az álellenzék ha megmozdul nem jut el csak pár százezer emberhez, és az internacionalista baráti sajtón keresztül a világ közvéleményéhez. Bármit hazudhatnak, torzíthatnak, az eljut egy berlini, egy római emberhez, de nem egy apátistvánfalvaihoz. Amit a kormány tesz, a médiája mutat az eljut a hazai közvélemény nagy többségéhez de nem jut el külföldre. Érdekes de hazai oldalon ez nekik hatékonyabb. Szóval igaz amit a rájuk szavazásról írtál de az is, hogy itthon azt látják illetve láttatják (ami nagy részt igaz is sajnos), hogy mekkora bohócok, színészek az ellenzéki politikusok. Rövid távon lehet siker, pár százalék ide-oda, ez alapján majd egymás között ki lehet osztani a jövőbeli pozicíókat de hosszú távon kudarc amit tettek, vissza fog rájuk ütni és már majd a jövő évi választásokon is meg fog látszani.

      1. Sőt. Még egy adalék. A kormány kezében van még egy hatékony leszerelő fegyver. Pénz. Annyit gyárt (virtuális dolog) amennyit nem szégyell. Ma ismertetik a bérminimumot. Ad egy komolyabb emelést, bejelent valami rezsicsökkentő dolgot, aztán majd úgy két havonta valami hangulatjavítót célzottan ahol kell, és láss csodát tavaszra lesz egy 52%-os fidesz eu szavazási eredmény az ellenzék meg a kukában. Lesz szakszervezeti sztrájk és majd kimegy 1000 ember.

        1. A vázolt forgatókönyv reális ! Nagy változást a gazdasági helyzet romlása idézhet elő, ezt már látják az EU-ban is, ezért is akarják az Eu-s pénzeket csökkenteni.

  4. az eu minden féleképpen nagy bajban lesz jövőre. Olasz, Portugália, mind egy buktató, anglia kilép nem fizet be.
    A magyar bank pont az amelyiknek egy rokon a tulaja, már nem tud fizetni a betéteseknek, jelzi: elindulhatott a csődhullám.

  5. suzukiban már novembertöl heti 48 ora van–délutánosban miután ledolgoztuk szünneteket következhet 1,5 ora tulora igy már hajnali fél kettö–délelöttösben pedig szombat—-jövö májusig biztos igy lesz—fluktácio ugyan hatalmas de sabaj jönnek az ukránok–uj szállo mindjárt kész—-szerintem mostsem a munkások kik tiltakoznak-pontosabban randaliloznak–de mindenhol ez zajlik tehát ez csak ürügy–nagy izben leszarja mindenki munkásokat–feláldozhato gyalogok csak sakktáblán….

  6. A tények azt mutatják hogy a dolgozók 10 %-a , 150 szagszervezetnek a tagja ! Tehát:
    ” locsog a felszín, hallgat a mély ?” Vajon miért ? Annyira jól megy a dolgozóknak hogy
    nem kell már érdekképviselet sem ? A szocializmusban megismert és megszokott munka-
    idő csökkentések a kapitalizmusban is járnak ? Dehogy járnak ! Csak azt kapjuk amit ERŐ
    felmutatásával : kiharcolunk ! Most a …rabszolgatörvényt ?! De, hol voltak az érdekvédők
    amikor a 250 -300 óra túlórát elfogadták ?! ( ehhez még hozzá kell tenni, az ingázásokból
    rárakódó napi 2-3 órát .) Nem azon kell csodálkozni hogy fogy a magyar ! Hanem az oko-
    kat kell ” leszalámizni “! Kezdjük mindjárt a heti 35 órás munkaidő bevezetésével !! Nem
    új felvetés ! Az MSZMP XII. kongresszusán már szerepelt a programban ! Akkor még az
    EMBER EGÉSZSÉGE ÉS JÓLÉTE VOLT A FŐ CÉL ! Most ezek sajnos nem fő célok !
    Itt az idő, hogy szervezett erővel azzá tegyük ! Ehhez kell hogy a Dolgozó Nép -végre-
    megmutassa az erejét !! Tudjuk: ” habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz úr”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .