Nyafog a hóhérpribék: a delikvens ordítozása bántja a füleit!

Gulyás szerint nyílt kereszténygyűlölet, ami tegnap történt

“Úgy gondoljuk, a teljes kormány, hogy szomorú és példátlan, ami történt,” mondta a szerdai parlamenti balhéról a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtti Kormányinfó sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely szerint komoly érdemi jogi vita fel sem merülhet a szavazások érvényességéről. Az utcán történtekről elmondta, hogy

“természetesen alapjog a gyülekezéshez való jog, de ami tegnap történt, hogy néhány százan vonulnak agresszíven, az jogszerűtlen volt.”
Hozzátette: “Soros György szervezeteinek kitartottjai tagjai szép számmal vettek részt a megmozduláson.” Ismertetése szerint a szerdai megmozdulások során 34 tüntetőt állítottak elő.

“Az a nyílt kereszténygyűlölet, és az a karácsony ünnepével való megvetés és gyűlölet, ami a megnyilvánulásaikból kiviláglott, attól Isten óvja Magyarországot,”
mondta. Újságírói kérdésre válaszolva azzal indokolta azt, hogy Orbán Viktor mögött megjelentek a szerdai parlamenti ülésen TEK-es testőrei, hogy a kormányfő védett személy.

“Miután az ellenzék gyakorlatilag fizikailag inzultálta a miniszterelnököt, nehéz elítélni az e feladattal megbízott személyeket. Utána igyekeztünk mi átvenni ezt a feladatot,”
tette hozzá a miniszter. De ez csak néhány percig tartott, mert Orbán jelezte, hogy megtudja magát védeni.

“De támadás érte a miniszterelnököt?
Hát, fizikai érintkezésbe léptek vele az ellenzéki képviselők.”
Palkovics László innovációs miniszter szerdai nyilatkozatát, miszerint gazdasági szereplők kérték a túlóra-szabályozás módosítását, Gulyás úgy kommentálta, hogy ismerete szerinte semmilyen vállalattal nem tárgyalt a kormány.

“Azt nem tudom kizárni, hogy ilyen igény felmerült, de a kormányt a döntés meghozatalakor, és eddig sem lehetett minket azzal vádolni, hogy külső gazdasági érdekek, főleg multinacionális cégek érdekei befolyásoltak volna,”
szögezte le Gulyás. Sőt, szerinte a multik érdekeivel szemben tett lépéseket a kormány. Ezzel szemben a valóság az, hogy idén rekordtámogatást kaptak a multicégek Magyarországon.
(444)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát ezt is megértük! Ez a nyalonc KAMERÁK ELÉ MER ÁLLNI A TEGNAPI BŰNTETTÜKET KÖVETŐEN, ÉS KERESZTÉNYELLENESNEK MINŐSÍT MINDENKIT, AKI NEM IMÁDJA A VAJDÁT ÉS NEM AKAR RABSZOLGASORSOT!

GULYÁS NYALONC VÁDASKODIK!

Ilyesmi is CSAK ITT történhet meg! Csak Döbrögisztán az az egy hely Európában, ahol ezt el lehet játszani! Döbrögisztán az a hely, ahol a gonosztevők az áldozatot vádolják!

NE JAJONGJ ÁLDOZAT! SÍRÁSOD BÁNTJA A HÓHÉR ÉS PRIBÉKJEINEK FÜLEIT!

Vágj a kínjaidhoz jó pofát, és kacarássz!

“Nyafog a hóhérpribék: a delikvens ordítozása bántja a füleit!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .