A helyzet Galliában…

Macron gall elnök tegnap esti televíziós beszédében azzal indított, hogy “ma ténylegesen bejelentem a vészhelyzetet az országban.” Viszont jogosnak nevezte a kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető “sárgamellényesek” elégedetlenségét. A társult dúlást ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

Manuelito “gazdasági és szociális rendkívüli állapotot” hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Gallia szerte ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából. Ígért fűt – fát! Rögvest be is jelentette, hogy a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.

A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől.

Elnökük beszéde viszont nem nyugtatta meg a “sárgamellényeseket”! Éppen ellenkezőleg hatott rájuk. Még inkább feldühítette őket. A tüntetők képviselői már bejelentették, hogy továbbra is folytatják a háborút.

Az Általános Munkaügyi Szövetség (a legnagyobb francia szakszervezeti szövetség) úgy döntött, hogy csatlakozik az akciókhoz. Philip Martinet főtitkár már be is jelentette a totális mobilizációt péntekre – december 14 – re.

“Ez pedig azt jelenti, hogy másnap – szombaton – hatalmas tüntetések kezdődnek. Ám ezúttal sokkal több emberrel, mert a szakszervezetek a mellényesekkel egyesülnek” – mondta Dominique Rainey francia politikai elemző.

Az emberek felháborodtak, hogy Macron nem jelentett be semmiféle RADIKÁLIS POLITIKAI VÁLTOZÁST. Emiatt pedig egyre nő a harag.

“A franciák nem verebek, hogy morzsákkal. 100 eurós juttatás – ez morzsa, ez egy gúny! Legalább 50% -os minimálbér-emelést követelünk. És ami a legfontosabb – Macron nem hajlandó megadóztatni a gazdagokat. Ezzel ismét bebizonyította, hogy továbbra is a Rothschildok elnöke marad, és nem minden franciáé!” – mondta Didier Lecart a “Pikkardi” taxis érdekképviselet vezetője.

Az Európa-1 rádióállomás politikai elemzője Jean-Michel Afati szerint Macron tegnapi beszéde döntő fontosságú: vagy eloszlatja a társadalomban meglévő feszültséget, vagy új tiltakozási hullámot vált ki, ami még erősebb lesz mint az előzőek. Ez a tegnapi volt eddigi életének beszéde” – mondta Afati.

Az pedig már tényleg csak hab a “francia krémesen”, hogy a gall politikai “elitnek” már nyösszenete sincs a “communisticus” tömegkövetelés hallatán. Csak döbbent hallgatás. Ehhez képest ’68 csak “lájtos bulizás” volt!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A helyzet Galliában…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. “a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.”
    “A franciák nem verebek, hogy morzsákkal. 100 eurós juttatás – ez morzsa, ez egy gúny! Legalább 50% -os minimálbér-emelést követelünk”
    Az én ellátásom 100 euró. Vagyis, a jelenlegi francia minimálbér 10 %-a.
    Ez már bangladesi “bér”.
    Köszönöm nektek orbán, csurcsány és társai a gonoszban!

    1. “Ehez képest 68 csak “lajtos bulizás” volt” És mégis Chales de Gaule lemondásához vezetett. Ez az embet a Franciákat felszabaditotta a fasizmustól, de volt benne anyi bátorság, hogy LEMONDJON. Macron meg anyira GYÁVA, hogy még ezt is megtegye, holottúgyis ez lessz a vége. De ha anyira fog ragaszkodni a hatalomhoz, KÉNYTELEN LESZ RÁ ! De az nagyon FÁJDALMAS LESSZ A SZÁMÁRA. Még most van esélye rá, hogy fájdalommentesen, ha nem is csendben, de békességeesen távozzon, ha nem akar Kaddafi, vagy Szaddam Husszein sorsára jutni. És itt van az amondás, hogy BUMERÁNG VISSZA CSAP ! Ők csináltak Kaddafiból és Szaddam Hussszeinból uj időbeli VÉRTANUKAT az USA-ával együtt, véleményem szerint. Azt gondolták, gondolják, hogy anyira hatalmasok, hogy ővelüknem történhet meg az a bűn amit mással szemben elkövettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .