“B@sszunk Oda!” Igazi melós szöveg, meg vörös zászló, meg Internacionálé IS VOLT a dagonya előtt!

Az Alkotmány utcában, a színpad elött a műsorvezető bemondása szerint kb. 10 ezer ember gyűlt össze, több szakszervezeti vezető is felszólalt, és egy fiatal hölgy, az ELTE Politikatörténeti és Bölcsész Kar hallgatója is.
Mindannyiuk visszatérő gondolata a “rabszolgatörvény” mélységes elutasítása, és az összefogás szükségessége volt.
A beszédek után, a tüntetés hivatalos befejezését követően körülbelül ezren megpróbáltak bejutni a Kossuth térre, amit korábban a lengyel parlament alsóházi elnökének látogatására hivatkozva lezártak.
 A villamos sínek mentén, a helyszínen tolakodás és lökdösődés kezdődött. A tüntetők testükkel nyomták befele a rendöröket, majd visszafelé.  A rendörsorfalba feltűnően sok fiatalt rendőrt vezényeltek.  
Nem sokkal fél kettő után végül “beengedték”  (nekem úgy tűnt)  a tüntetőket a térre, a rendőrsorfal pedig szorosan körülvette a Parlamentet.
Mind a rendörők, mind a tüntetők részéről durva megnyílatkozásokat, illetve tetlegességet nem láttam.
Két meglepő dolog, ami elgondolkodtató lehet:   A tüntetés során két különböző helyen megjelentek a vörös zászlók.

A Parlament elötti rendőr sorfal elött, a megafonból elhangzott Himnusz után a fiatalok (talán egyetemisták) egy csoportja (kb. 20 fő) hangosan énekelte az Internationale-t.
Talán a RENDSZER kitermelte saját, igazi ellenzékét……? ?
Köszönjük olvasónknak a beszámolót és a képeket.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

““B@sszunk Oda!” Igazi melós szöveg, meg vörös zászló, meg Internacionálé IS VOLT a dagonya előtt!” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. 20 fős ellenzék ??? Hm…..végül is valahol el kell kezdeni.

    A gond az,hogy 67 % meg a fideszre szavaz !

    1. Megprobálom elmagyarázni egy példával,és utána kielemezni a példát.

      Tehát a példa:
      Tegnap nem akartam 100 euroért vásárolni a Tescoban szoltam a Csabának
      Csaba légysz adj 2 db 50 eurost egy 100 eurosért..

      Na most figyeljetek mert ez nagyon durva.

      Kinyitja a pénztárcáját van bent 30 euro.
      Nem tudom sajnos felváltani mondja.

      Mondom neki:
      Milyen szép uj audi A6sod van.

      Ja most vettem 31ezer euroért.

      Kérdem :
      Kpéra?

      Válaszolja: Nem. Hitelre .

      1. 10 ezer forint van a pénztárcájában.
        10 millios autot vesz hitelre.

        Margit Nooooormális ?

        A társadalom mentális álapotárol

        1. Kömüves Ausztriában.
          Havi 2ezer eorot keres .
          Egy felesége 2 gyereke elmulott 50 éves.
          Felvesz 31 ezer euro hitelt egy autora.

          Mondom a Gábornak:
          Gábor a Csabának elment az esze.
          Miért? :kérdi

          Elmesélem neki.

          Azt mondja ö is fog felvenni hitelt uj autora.

          Na ezek az emberek annyira tájékozodtak.
          Pl nem tudják,hogy az uj Fluor alapu akkumlátorok 10szer több energiát tudnak tárolni mint a litium akkumlátorok.

          Pl nem tudják,hogy Kinában elkészült a világ legnagyobb elektromos auto gyára.

          Pl nem tudják,hogy europa több belvárosábol kitiltották a disel motorokat.

          Ebben a tudatlanságukba vesznek fel 10 millio forint hitelt disel autora.-

          Akár milyen szép ez már a mult

          1. a világon 1,15 milliárd autó van az utakon. A legnagyobb gyártó a Toyota évi 3 millió db-al, az összes gyártás 10 – 15 millió körül mozog. Ebből e autó 6 -700 ezer db. Az új tipusú akku csak kisérleti eredmény, gyártása nincs és az is csak telefon és akkukban lesz gyártva majd egy év múlva, autóba még nem is tervezik. Tehát az e autó elterjedése még csak álom. Töltő hálózat nem létezik. Feltételezve a teljes e autóra cserélést, kétszer annyi elektromos áram kellene , mint ami most van, de e autó nélkül is 20 év múlva a jelenlegi áram fogyasztás 1,5 szeresére lesz szükség. E autóval ez 2,5 szeresre duzzad. Megoldhatatlan ! És akkor hol van az áram továbbítás, a vastagabb vezetékekre való csere, stb. Az e autó töltésekor az áram veszteség 15 %, tessék kiszámolni ez 1 milliárd autónál mennyi ? Az akkuk gyártása egy az aranynál is drágább nyersanyag kérdése, és az bizony véges, a két bánya (afrika, Kina) nem tud a jelenleginél sokkal többet termelni.

            Szóval az e autók elterjedése még csak álom.
            Más: a kitiltások csak az eu 5 és eu 6 normáknál régebbi diesel autókra vonatkozik. Tessék megfigyelni az összes autós műsorban csakis diesel autókat mutogatnak, dicsérik, le vannak fizetve az autós újságirók. És az emberek maradtak amik voltak mindig is, buták.

  2. Azt látom hogy ” valami van ” talán valamilyen társadalmi változást követelő folyamat elin-
    dult . A közgondolkodás -enyhén szólva – nem tudatos, mivel a gazdasági kiszolgáltatott-
    ság – alaptörvénybe rögzítve- a kizsákmányolás legmagasabb fokát törvényesítette !
    Jogorvoslatnak nincs helye . … Az embernek a családját el kell tartania, ezért munkára és bér-
    re van szüksége. Itt van a ” társadalmi kutya ” elásva. Ha sztrájkolnánk, akkor a mai törvé-
    nyek szerint nem kapnánk bért. Pénz nélkül viszont nincs a kenyérre sem pénz ! Szakszer-
    vezetek nem képesek ( akarnak) sztrájk-alapokat létrehozni. Olyan hogy “VÖRÖS SEGÉLY ”
    még nincs . Helyette vannak különböző okokból elesett emberek számára “karitatív”
    gyűjtések. Vagyis, nem a meglévő társadalmi problémák megoldásával foglalkoznak a
    karitatív szervezetek, amelyek KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL talán a társaalmi betegséget is be tud-
    nánk gyógyítani. De nem ez a cél, hanem a létbizonytalanság fenntartása! Annak a tudnak
    a fenntartása, … hogy majd segít valaki ?! Ez a kábítószer mert pl. Igor a lényegre tapintott.
    A hitel felvétele is ” majd segít valaki ” de azt vissza kell fizetni. Az ilyen gondolkodást az
    mozgatja: megmutatom hogy nekem is lehet ( néhány hónapig ) ilyen autóm ?!
    Vagyok valaki ! – ha üres a fejem, akkor is . Aztán a bankárok a végrehajtókkal közösen, el-
    árverezik az autót ill. más jelzálogokat.
    ” Segíts magadon, az Isten is megsegít ?!”

  3. Az itteni fórumozók ugyanúgy szerelmesek a kádár-rendszerbe, mint most sokan az orbán-rendszerbe.
    Mivel szerelmesek, képtelenek látni mindkét oldalon a hibákat, és képtelenek belátni, hogy mindkettőnek ugyanonnan ered. Mint egy fának a két ága.

    Nem szavazóbirkák kellenek, és nem “ellenzék”, meg parlament, meg választások, hazug, mocsok politikusokkal.
    Igazi rendszerváltás kell. Olyan rendszer kell, amelyben az emberek sok tízezer évig nyugodtan tudtak élni.
    Igazi Szocializmus kell.

    1. soha sehol nem volt még csak szocializmus sem, amit Te és a bolondok hisznek, az államkapitalizmus volt.

  4. Kontroll !
    Mutassá mán’ igazi szocializmust !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Szocial=közösség latinul.
    Mutatni nem tudok, de vannak még a világtól elzárt törzsek a Dél-Amerikai esőerdőkben, vagy a Csendes-óceán gyarmatosítása előtt a polinéz szigetlakók, a gyarmatosítás előtti “indiánok”.

    A szocializmus nem az emeszempé diktatúráját jelenti, hanem azt, hogy egy közösség ténylegesen szabadon dönthet a sorsáról, tagjaik egyenrangúak. Nem halmoznak fel vagyonokat, csak annyit vesznek el a természetből, amennyire szükségük van. A közösség segíti az egyént, ha valami problémája van, és az egyén is megtesz mindent a közösségért. És még folytathatnám.

    1. Kontroll !

      Amit írsz az Marx,Engels és Lenin meg Sztálin szerint sem szocializmus, hanem ősközösségi társadalom.

      A szocializmus egy eszme,ezt gyakorlatban még nem sikerült az elméletnek megfelelően kialakítani. Hatalmas torzulásokkal működött – rendszerint rövid ideig.

      1. Na, és miért nem működött? Mert működésképtelen! Amikor valaki azt mondja, hogy az alapvető emberi tulajdonság, az önzés miatt bukik meg rendszerint a szocializmus, alapvetően igaza van. Mindig az olyan negatív tulajdonságokkal “megáldott” személyek veszik át a hatalmat, mint önzés, telhetetlenség, kevélység, hatalomvágy. Ettől a ponttól kezdve megette a fene az egészet. De! Még ennél is súlyosabb a probléma! Mert elég, ha egyetlen ember van egy közösségben, aki ezeknek a tulajdonságoknak valamelyikével bír. Következésképpen azért nem lehet kialakítani egy ilyen társadalmat, mert elképzelhetetlen, hogy minden egyes ember ezektől a tulajdonságoktól teljesen mentes legyen. Máris eljutottunk oda, hogy a szocializmus és kommunizmus utópisztikus kategória.

        1. Sub Zero ! + 1 egyetértő, a véleményedhez.
          De folytatnám:
          Azért volt diktatúra, mert ezeket a gyarló emberi tulajdonságokat le kellett törni, illetve gátat kellett nekik szabni…. Szép szóval ez nem ment, és nem is menne.
          Abban a pillanatban, amikor a diktatúra gyengül, megkezdődik a közösségi társadalom bomlasztása….
          A meggyengítés technológiájáról nem érdemes írni, hiszen (talán az ide írogatók közül sokan átélték) szemünk elött történt ….

    2. Kontroll szerint:

      2018-12-10 – 04:25 !
      Szocial=közösség latinul.
      Mutatni nem tudok, de vannak még a világtól elzárt törzsek a Dél-Amerikai esőerdőkben, vagy a Csendes-óceán gyarmatosítása előtt a polinéz szigetlakók, a gyarmatosítás előtti “indiánok”.

      Az általad itt felsorólt népcsoportokban -ha komolyan bele mélyedsz az élet vitelük tanulmányozásába kiderül -kőkemény diktatúra volt és van !
      Törzsfőnök , törzsi vezető kiegészitve egy tanácsadó testülettel ./vének tanácsa/

      1. Az igazat írtad T. petymeg ! …csupán néhány tényre hívom fel az itt kommentelők
        szíves figyelmét:
        A szocializmusban három tulajdon forma volt. Társadalmi tulajdon, szövetkezeti tulajdon,
        magántulajdon. Ezek a formák: a termelési eszközök tulajdonlására értendők. Csak a ki-
        csi magátulajdoni hányad volt alkalmas a kizsákmányolásra.( a 10 fő alatti ipari üzemek
        nem kerültek 1948 után sem állami – közösségi – tulajdonba, hasonlóan a “kulák” földek
        egy része sem került szövetkezeti tulajdonba ! ) A magyar földek 0.8 %-a /8.000 ha)
        még 1987-ben is magántulajdonban volt !
        Következőleg: társadalmi termelés ( a lerombolt ország romjairól indítva, vidéken
        gyertyák és petróleum lámpák fényénél még 1959 évben is !!!) és társadalmi elosztás
        volt. ( pl. a nemzeti jövedelem fogyasztási-felhalmozási alapjai)
        Alapelv: dolgozzék mindenki képességei szerint s részesüljön a javakból, munkája sze-
        rint! Mivel a munka társadalmi hasznossága tág fogalom, s a súlyozása szubjektív eleme-
        ket tartalmaz, ennek ” meghatározásában ” sok tévedés volt, a termelő munka hátrá-
        nyára ! (a gazdag nyugati országok , itt léptek nagyot, amikor a MELÓST jól megfizették,
        s érdekképviseletüket támogatták.) Ezt a szocialista országok példája alapján tették , de
        volt miből. Ott volt a milliárd dolláros Marshall-segély !!! Nekünk meg a jóvátétel !
        A szocializmusban NÉPHATALOM VOLT ! A dolgozó nép , képviselői révén vett részt
        az ország irányításában. A képviselők: visszahívhatók voltak ! Nem pénzért ( túlfizetett)
        politizáltak. AKKOR VOLT TÁRSADALMI MUNKA ! Akkor a társadalmi tulajdon elleni
        bűn, a legfőbb büntetési forma volt ! Ma, ilyen jogszabály nincs, elsők között eltörölték
        a genszterváltók, a kmk-val együtt. De van MUNKANÉLKÜLISÉG , akárhogyan is ta-
        gadja évi száz milliárd forint reklámköltséggel a kapitalista propaganda?!
        Akkor: nem volt dolgozói szegénység, nem voltak gazdagok és szegények, akkor
        tudtad a HOLNAPJAIDAT LÉTBIZTONSÁGBAN tervezni !!!
        Sok lenne még a mondanivaló, egyenlőre ennyi !….

  5. Na, és miért nem működött? Mert működésképtelen! Amikor valaki azt mondja, hogy az alapvető emberi tulajdonság, az önzés miatt bukik meg rendszerint a szocializmus, alapvetően igaza van. Mindig az olyan negatív tulajdonságokkal “megáldott” személyek veszik át a hatalmat, mint önzés, telhetetlenség, kevélység, hatalomvágy. Ettől a ponttól kezdve megette a fene az egészet. De! Még ennél is súlyosabb a probléma! Mert elég, ha egyetlen ember van egy közösségben, aki ezeknek a tulajdonságoknak valamelyikével bír. Következésképpen azért nem lehet kialakítani egy ilyen társadalmat, mert elképzelhetetlen, hogy minden egyes ember ezektől a tulajdonságoktól teljesen mentes legyen. Máris eljutottunk oda, hogy a szocializmus és kommunizmus utópisztikus kategória.

    Ezeket a negatív emberi tulajdonságokat egyszerűen le lehet szerelni. Mégpedig úgy, hogy nincs semmilyen hatalom a rendszerben.
    Tehát a kapzsi, hatalommániás egyének nem tudnak senki felett hatalmaskodni.
    Nem tud vagyont felhalmozni, mert nincs kereskedelem és pénz használat, így társadalmilag mindenki egyenlő.
    Ez nem megvalósíthatatlan utópia, hanem az egyedüli lehetséges megoldás.
    Szeretet, Erő, Boldogság!

    1. “Nem tud vagyont felhalmozni, mert nincs kereskedelem és pénz használat, így társadalmilag mindenki egyenlő.”
      Akkor ezekszerint én kruplit fogok enni krunplival mert csak azt tudok termelni és nem kereskedhetek .
      Jó kilátások !

    2. Kontroll szerint:
      2018-12-10 – 18:12

      Nincs az az ember, bármennyi negatív tulajdonsággal is rendelkezzen, aki egyedül uralkodni tud. Csak akkor tud domináns lenni, ha a többség (amely kisebb mértékben rendelkezik a negatív tulajdonságokkal) felsorakozik mögé. Vagyis, én azt állítom, hogy nem a “rosszakban” kell az okot keresni, hanem a “jókban”. Ha abból indulunk ki, hogy a “jók” vannak többségben, akkor a “sok lúd disznót győz” elvnek kellene érvényesülnie. Azon kellene elmélkedni, hogy a “jók” miért nem élnek, vagy miért nem tudnak élni a többségükből származó erővel a “rosszakkal” szemben?…
      Ha meg (állításod szerint és talán valójában is) MINDENKI-t több, vagy kevesebb mértékben a “rosszakhoz” lehet sorolni, akkor nincs értelme olyan társadalom filozófiáján agyalni, amely a többségi társadalom javát szolgálná. Azért nincs, mert akkor a “rosszak” társadalma a többség társadalma is. Legfeljebb azért sírhatnak, mert vannak náluk rosszabbak, ennél fogva sikeresebbek is… Illetve, nincsenek “jók” és “rosszak”, csak “rosszak” és kevésbé “rosszak”…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .