Ukrajna és Belorusszia felszabadítása

„A lengyel–szovjet háború (a lengyel történetírásban lengyel–bolsevik háború) Szovjet-Oroszország és Szovjet-Ukrajna, valamint a Második Lengyel Köztársaság és az Ukrán Népköztársaság, négy újonnan született állam között zajlott az első világháború utáni Európában. A háború az egyre terebélyesedő konfliktus végeredménye lett. Lengyelország, amely a felosztásokat követően visszanyerte államiságát, meg akarta védeni azokat a területeket, amelyeket tőle egyszer már elvettek, a szovjetek célja pedig az Orosz Birodalom által ellenőrzött területek megtartása volt, amelyek felett a világháború alatt elvesztették uralmukat. Mind a két oldal saját magát tekinti győztesnek: a lengyelek azt állítják, sikeresen megvédték államukat, míg a szovjetek a lengyelek 1920-as keleti támadásának visszaverése miatt tekintik magukat a győztesnek.” Wikipédia

„A német csapatok által elfoglalt szovjet területeken szüntelen partizánháború folyt az idegen betolakodók és hazai cinkosaik ellen. Az ukrajnai, belorussziai, baltikumi munkások és parasztok harcát a Kommunista Párt vezette. 1918 folyamán a kommunisták az ellenséges megszállás alatt álló területeken megalakították és megerősítették szervezeteiket. 1918 júliusában Moszkvában megtartották Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának I. kongresszusát, majd 1918 augusztusában Szmolenszkben összeült Belorusszia és Litvánia kommunista szervezeteinek első konferenciája; szeptemberben megalakult a németek által megszállt területek kommunista szervezeteinek Központi Irodája, amely nagy lendülettel dolgozott a fegyveres felkelés előkészítésén. Erősödött az illegális kommunista szervezetek munkája a városokban és falvakban; a kommunista szervezetek partizán törzseket hoztak létre.

A központi hatalmaknak a világháborúban elszenvedett veresége és az 1918. novemberi németországi forradalom lényegesen megváltoztatta a nemzetközi helyzetet. A német proletariátus küzdelmei nagy hatást gyakoroltak az egész kapitalista Európa forradalmi mozgalmának fejlődésére, s ez lényegesen megkönnyítette a nemzetközi ellenforradalommal viaskodó Szovjet-Oroszország helyzetét.1918 november 13-án az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság érvénytelennek nyilvánította a breszti békeszerződést, „teljes egészében és külön-külön minden pontjában”. A Végrehajtó Bizottság határozata megállapította, hogy a szovjet és a német nép érdekei azonosak az imperializmus ellen, a békéért, a boldog jövőért vívott harcban. A szovjet állam azt javasolta Németországnak, hogy kössenek baráti szövetséget. Ám a német kormánykörök még a diplomáciai kapcsolatokat sem voltak hajlandók helyreállítani Németország és Szovjet-Oroszország között. (E kapcsolatokat provokációs módon néhány nappal a novemberi forradalom előtt szakították meg.) A szovjet emberek feszült figyelemmel és rokonszenvvel kísérték a németországi forradalom eseményeit. Amikor Karl Liebknechtet és Rosa Luxemburgot, a német proletariátus vezetőit az ellenforradalom ügynökei orvul meggyilkolták, az egész szovjetországon a tiltakozó tömeggyűlések és felvonulások hulláma hömpölygött végig.

Németország veresége után újult erővel lángolt fel a németek által megszállt szovjet területek dolgozóinak felszabadító harca. Ugyanakkor azonban az ellenforradalmárok tevékenysége is megélénkült. A forradalom ellenségei nacionalista jelszavakat hangoztattak, sőt forradalmi frazeológiához folyamodtak, csakhogy megakadályozzák a szovjethatalom győzelmét. Ezeken a területeken az ellenforradalom részben a még ott tartózkodó német csapatokra, részben az antant-imperialisták katonai és pénzügyi segítségére támaszkodott.

A német megszállás alatt levő vidékek dolgozói az OSZSZSZK támogatásával a helyzet bonyolultsága ellenére is komoly győzelmeket tudtak aratni. 1918 végén a német megszálló seregeket kiűzték Belorussziából. 1919. január 1-én megalakult Szovjet-Belorusszia ideiglenes kormánya, A. F. Mjasznyikov elnökletével.

Makacs harcok folytak Ukrajnában, ahol Németország veresége után az ukrán burzsoá nacionalisták ragadták kezükbe a hatalmat, megalakítván az úgynevezett direktóriumot, amelynek élére Petljura és Vinnyicsenko került. Szkoropadszkij hetman Németországba szökött.

A petljuristáknak eleinte sikerült megtéveszteniük az ukrán dolgozók egy részét: nagy propagandát folytattak a független „Ukrán Népköztársaság” megalakításáról, hazug ígéreteket tettek arra, hogy szétosztják a parasztok között a földet és a gyárakba bevezetik a munkásellenőrzést stb. A valóságban a petljurista rendszer a burzsoázia és a kulákság érdekeit védelmezte. A parasztoktól behajtották az elmúlt évekből fennmaradt tartozásokat és a hadiadót. A petljuristák magasra szították a sovinizmus lángját, zsidó-pogromokat rendeztek. Hadat üzentek Szovjet-Oroszországnak, s ezzel egyidejűleg Ukrajna kincseit kiárusították a külföldi tőkéseknek. A direktórium 1919. február 27-i jegyzékében Ukrajnát Franciaország „védnöksége” alá helyezte.

Ukrajna munkásai és parasztjai fegyveres harcra keltek a petljurista direktórium ellen. 1918 novemberében megalakult az ideiglenes ukrán szovjet kormány, amelynek többi közt tagjai voltak K. J. Vorosilov, Artyom és V. P. Zatonszkij. Az OSZSZSZK Vörös Hadserege Ukrajna dolgozó népének segítségére sietett. 1919 január elején megalakult az ukrajnai front V. A. Antonov-Ovszejenko parancsnoksága alatt.

Az ukrajnai szovjet hadosztályok, amelyek a német megszállás idején alakultak, s amelyek az OSZSZSZK és Ukrajna közti semleges övezetben tartózkodtak, támadásba lendültek. A harcokban kitűnt az N. A. Scsorsz és a V. N. Bozsenko vezette Bogun-ezred és tarascsai ezred. A munkások „zászlókkal, kenyérrel és sóval, elragadtatott »hurrá« kiáltásokkal” fogadták a vöröskatonákat — jelentette Scsorsz. 1919. január elején Harkovot, 1919. február 5-én pedig Kijevet is felszabadították a petljuristák uralma alól. Ukrajna nagyobb részén visszaállították a szovjethatalmat.

A szovjetköztársaságok megalakulása a Baltikumban

A balti népeknek a német megszállók elleni szabadságharca ugyancsak összekapcsolódott a szovjethatalom visszaállításáért vívott tömegharccal. Mire Németország veresége bekövetkezett, Észtországban már újjáalakultak az illegális bolsevik szervezetek. November közepétől megjelent a „Kommuniszt” című bolsevik lap is. November 12-én a tallinni munkások „Le a burzsoá kormánnyal!” jelszó jegyében hatalmas tüntetést rendeztek. Az üzemekben a munkások önhatalmúlag bevezették a nyolcórás munkanapot. Ismét működött a munkásküldöttek tallinni szovjetje, amely november 19-én a nép nevében segítséget kért Szovjet-Oroszországtól az intervenciósok elleni harchoz. Erre a felhívásra válaszul a szovjet csapatok, amelyek kötelékében észt lövész-ezredek is harcoltak, november 22-én támadást indítottak Narva irányában. November 29-én a felszabadított Narvában kikiáltották az Észtországi Munkáskommunát, és megalakították a Kommuna Tanácsát (a köztársaság kormányát), élén J. J. Anvelttel. Ugyanezen a napon Lenin táviratot intézett a Vörös Hadsereg parancsnokához, amelyben kijelentette, hogy minden segítséget meg kell adni az Észt Szovjet Köztársaságnak.

December 8-án Lenin aláírásával megjelent az OSZSZSZK Népbiztosai Tanácsának dekrétuma az Észt Szovjet Köztársaság elismeréséről. 1918 végére Észtország területének nagy részén helyreállították a szovjethatalmat. Szovjet-Észtország nagy kölcsönt, tetemes mennyiségű gabonát, élelmiszert és más árut kapott az OSZSZSZK-tól.

Az észt szovjet kormány megtette az első lépéseket a gazdasági élet átalakításának útján. Az államosított ipari üzemek ismét dolgozni kezdtek; felemelték a munkások bérét, elkobozták a nagybirtokosok földjét, semmisnek nyilvánították a parasztok adósságait, s megtiltották a földbérfizetést. Mindenfelé parasztbizottságok alakultak. Az észt szovjet kormány azonban egy súlyos hibát is elkövetett az agrárkérdésben: nem osztotta fel a földesúri birtokokat és felszerelésüket a földnélküli és a kisbirtokos parasztok között, s ez akadályozta a proletariátus és a parasztság szövetségének megszilárdulását.

A megszállók és a fehérgárdista csapatok uralma alól fel nem szabadult észt területek dolgozói Észtország Kommunista Pártja Központi Bizottságának és vezetőjének, Viktor Kingisepp-nek az irányításával hősies harcot vívtak a burzsoá-nacionalista Pats-kormány ellen.

Lettországban a néptömegek a német megszállás legelső percétől fogva önfeláldozóan küzdöttek a betolakodók ellen. A rigai illegális bolsevik nyomda röpcédulákat és felhívásokat adott ki. A lett kommunisták három illegális lapot jelentettek meg. 1918 folyamán a rigai proletariátus több nagy tüntetést rendezett. Egy pillanatra sem szünetelt a megszállók elleni partizánháború.

Németország veresége után a lett burzsoá nacionalisták, akik meg akarták akadályozni a proletárforradalom kirobbanását, „ideiglenes kormányt” alakítottak a hírhedt reakciós, Ulmanis vezetésével. Az antant utasítására a német csapatok továbbra is Lettországban maradtak, hogy elfojtsák az erősödő forradalmi mozgalmat.

Lettország munkásosztálya energikus harcot indított a szovjethatalomért. 1918. december 4-én megalakult Lettország ideiglenes szovjet kormánya, P. I. Sztucska vezetésével. Az új kormány a dolgozókhoz intézett december 17-i kiáltványában független szovjetköztársaságnak nyilvánította Lettországot. December 22-én az OSZSZSZK kormánya dekrétumot tett közzé Lenin aláírásával, amelyben elismerte Szovjet-Lettországot. A dekrétum kimondta, hogy „az oroszországi szovjet kormány az Oroszországi Szovjet Köztársaság valamennyi olyan katonai és polgári hatóságának, amely érintkezésben van Lettországgal, kötelességévé teszi, hogy a legmesszebb menő támogatást nyújtsa Lettország szovjet kormányának és csapatainak abban a harcban, amelyet Lettországnak a burzsoá iga alól való felszabadításáért folytatnak”. Ezzel egyidejűleg az OSZSZSZK Népbiztosainak Tanácsa 20 millió rubelt bocsátott Szovjet-Lettország rendelkezésére a népgazdaság helyreállítása céljából.

1919. január 2-án Rigában fegyveres felkelés tört ki a burzsoá kormány ellen. A munkásosztagok az éjszaka folyamán elfoglalták a városközpontot, reggelre pedig kezükben voltak a Daugaván (Nyugati-Dvinán) át vezető hidak is. A megszállók elmenekültek. Felszedte horgonyait az az angol—francia hajóraj is, amely addig Sinclair tengernagy parancsnoksága alatt a rigai kikötőben tartózkodott. Január 3-ára Riga teljesen felszabadult.

Tíz nappal később, január 13-án Rigában megnyílt a lettországi szovjetek alkotmányozó kongresszusa. Díszelnökké Lenint választották. P. I. Sztucska bevezető szavai után az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke, J. M. Szverdlov lépett a szónoki emelvényre, és üdvözölte a kongresszust. A kongresszus elhatározta, hogy Lettország államszövetségre lép az OSZSZSZK-val, majd megválasztotta a kormányt és elfogadta a Lett Szocialista Szovjet Köztársaság alkotmányát.

A lettországi szovjethatalom sokat tett a gazdasági és társadalmi élet szocialista átalakításáért. Elkobozták a földesúri birtokokat, államosították a bankokat, a nagykereskedelmi és ipari vállalatokat; megkezdődött a gazdasági élet, mindenekelőtt az ipar helyreállítása. Az elkobzott földesúri birtokok közvetlenül a helyi szovjetek kezelésébe kerültek; jó néhány volt földesúri birtokon állami gazdaságot (szovhozt) rendeztek be. Az észt szovjetkormányhoz hasonlóan azonban a lett szovjetkormány is elkövette az agrárkérdés megoldásában azt a hibát, hogy a nagybirtokosok földjét nem adta át használatra a földnélküli és a kisbirtokos parasztoknak.

Litvániában is megalakult a szovjetköztársaság. Az országban már 1918 második felében fegyveres partizáncsapatok működtek. Október 1 – 3 között illegálisan megtartották Litvánia Kommunista Pártjának I. kongresszusát. Litvánia dolgozói a Kommunista Pártvezetésével szétkergették a helyi burzsoá bizottságokat, és mindenfelé szovjeteket választottak. December 8-án Vilniusban megalakult Litvánia ideiglenes forradalmi munkás-paraszt kormánya, V. S. Mickiavicius-Kapsukas vezetésével. A kormány a tömegek forradalmiságára támaszkodva december 16-án szovjetköztársasággá kiáltotta ki Litvániát. A proletariátus és a szegényparasztság forrón helyeselte ezt a lépést. Az ideiglenes forradalmi kormány felhívására országszerte tömegtüntetéseket és általános sztrájkokat rendeztek, a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó jegyében.

Litvánia területének nagy részén győzött a szovjethatalom. A szovjet kormány elkobozta a nagybirtokosok és az egyház földbirtokait, államosította az ipart és a vasutakat, s bejelentette, hogy a litván nép „kéz a kézben akar haladni Szovjet-Oroszországgal és a szocialista forradalom útján elindult összes többi országgal”.

Az OSZSZSZK Népbiztosainak Tanácsa december 27-i, Lenin által aláírt dekrétumában, a Litván Szovjet Köztársaság függetlenségét is elismerte. Szovjet-Oroszország kormánya csapatokat küldött Szovjet-Litvánia megsegítésére.

A litván burzsoázia az imperialistákhoz fordult támogatásért. A Slezevicius vezetésével megalakult burzsoá ideiglenes kormány 1919 januárjában felkérte az antanthatalmakat és Németországot, hogy verjék le Litvániában a szovjethatalmat. Februárban lengyel fehérlégionáriusok törtek be Szovjet-Litvániába és Belorussziába. Ezzel csaknem egy időben a német csapatok is megindultak Litvánia felé.

A belorussziai és a litvániai szovjetkongresszus 1919 februárjában elhatározta, hogy Vilnius fővárossal egységes Litván—Belorusz Szovjet Köztársasággá egyesíti a két köztársaságot. Ezt egyrészt a külső ellenséggel és a belső ellenforradalommal szembeni közös védekezés, másrészt pedig az indokolta, hogy a két ország gazdasági és politikai érdekei közösek voltak. Február 28-án Vilniusban a szovjetek litván és belorusz Központi Végrehajtó Bizottságának egyesült ülése megválasztotta a Litván—Belorusz Szovjet Köztársaság kormányát, amelynek élére V. S. Mickiavicus-Kapsukas került.”
(idézet: – Világtörténet 8. kötet – című könyvből)

Lenin történelmi személyisége

„Lenin olyan korban lett a munkásosztály eszmei és politikai vezérévé, amikor kialakult és az egész világot uralma alá hajtotta a monopolkapitalizmus, az imperializmus, amikor a szocialista forradalom a történelmi fejlődés közvetlen feladatává vált. Ő mutatta meg a forradalmi kivezető utat az első imperialista világháború okozta szörnyű válságból, amelybe a kapitalizmus döntötte az emberiséget. Ő mutatta meg a kivezető utat abból az eszmei zűrzavarból, amit a revizionizmus és különféle más téves és káros irányzat terjesztett el a munkásmozgalomban.

Örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválaszthatatlan attól a párttól, amely győzelemre vitte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Hiszen e pártot az ő vezetésével teremtették meg, és ő vezette harcát a proletariátus hatalomra jutásáért.

Örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválaszthatatlan a világ első szocialista államától. Hiszen a szovjet államot az ő vezetésével teremtették meg és ő állt az élén fennállásának első, s egyben legnehezebb éveiben. Az ő személyisége – a lángeszű tudós, a párt- és népvezér és államférfi alakja – hatalmas fényerejű világító fáklyaként emelkedik ki a világrengető események viharában, amikor az Októberi Forradalom megnyitja az emberiség új korszakát, s elkezdődik a történelmi átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba.

Örök történelmi igazság, hogy a szocialista forradalom oroszországi diadala, az első munkásállam megszületése egyben a lenini tanítások, a lenini politika nagy győzelme, mely hatalmas lökést ad a nemzetközi proletariátus küzdelmének. A lenini eszmék jegyében alakultak meg a munkásosztály új forradalmi pártjai, köztük 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártja is. Lenin vezetésével jött létre 1919 márciusában a Kommunista Internacionálé, mely összefogta a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi erőinek legjavát.

A Komintern Lenin tanait követve segítette sok ország proletariátusának tőkeellenes harcát, sok gyarmati és félgyarmati sorba taszított nép felszabadulási küzdelmét. Elsőrendű szerepet játszott abban, hogy a forradalmi mozgalom a kapitalista kizsákmányolás és az imperialista elnyomás ellen messze túlnőtte az 1914 előtti kereteket: a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt terjedt el mind az öt földrészen, vált világméretűvé.”
(idézet: – Nemes Dezső – A lenini eszmék ereje – című könyvből)

SaLa

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .