Donbassz

Lassan – lassan azért hírfoszlányok kezdenek kiszivárognia szombati mesebergi orosz – germán csúcs Donbasszra vonatkozó alkudozásairól.

A Lápi Lotyó továbbra is az ENSZ rohambrigádjait szeretné rászabadítani a népköztársaságokra. Elővezette az orosz államfőnek, hogy szíve vágya, hogy az donbasszi – orosz határ fölötti ellenőrzést is bízzák rá a kéksisakos hadseregre. Vlagyimir Putyin ELVBEN nem zárkózott el valamilyen ENSZ-jelenléttől, de annak csupán megfigyelő szerepet szánna. Valós katonai erőt jelentő kéksisakosokat nem szeretne a térségben.

Heiko Maas germán külügyér tegnap a Welt am Sonntag című vasárnapi újságnak újfent úgy nyilatkozott, hogy a germán cél továbbra is Donbassz ENSZ erőkáltali megszállása, és – micsoda álságosság! – a minszki megállapodás végrehajtatása. Ha ezek megtörténnek, akkor Maas szerint el lehet kezdeni tárgyalni az Oroszország elleni szankciók feloldásáról. Addig semmiképp!

Maas nagyívű latolgatásait követően durrantotta be Trump bohóc a “békülékenységi” motort. Persze ugyanazokkal az álmokkal.

Moszkvában Dmitrij Peszkov úgy vélekedett,hogy Kijevnek nem áll szándékában a konfliktus békés lezárása.

Összességében véve elmondhatjuk, hogy szombaton az orosz államfő elment Stájerországba egy lagziba. Bulizott ott egy jót, és onnan hazafelé tartva megállt a Lápi Lotyónál. Megkérdezni tőle, hogy mi van Liebe Angela? Aztán hazament.

Donbassz frontjain a helyzet változatlan. Kisebb ostromokat intézett Valcman latorhada itt – ott.

A legvadabb eset Szpartak ostroma volt. Ez a viszonylagos nyugalom a héten még biztosan ki fog tartani, hiszen pénteken Nagy Ünnep, azután pedig szombat meg vasárnap.

Gyenyisz Pusilin DNR külügyminiszter és minszki főtárgyaló közölte: a héten Minszkben köddöfködés lesz. Kiváló alkalom, hogy megállapodjanak a legesleges…- legújabb tűzszünetről. Ennek az elnevezése már körvonalazódik. “Iskolai…” lehet a végleges név.

Közben Donyeckben békésebb időkre készülnek. Megcsinálták az első saját villamosukat.

A gondolattól – miszerint kéne egy saját villamos – a próbaútra bocsájtásig öt hónap telt el. Ha jól vizsgázik a masina, a gyártó Donyecki Elektrotechnikai Üzem (DETZ) kész a sorozatgyártásra.

Még Wi-Fi is van benne!

Az első próbakörön Alekszandr Zaharcsenko volt a masiniszta.

Bebizonyította, hogy nemcsak autót tud vezetni meg a DNR – t, hanem villamost is. Nem árt az ilyesmi tudomány, hiszen egy MŰKÖDŐ DEMOKRÁCIÁBAN könnyen előferdülhet, hogy az elnöki ülésből át kell ülni egy villamos vezetőülésébe.

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hír forgácsok Ukrajna kapcsán
    SZOLGÁLTATÓI DÍJEMELÉS LEHETSÉGES
    https://de.sputniknews.com/wirtschaft/20180818322001618-ukraine-warmwasser-versorgung-reform/
    „Június 10-én Ukrajnában hatályba lépett a lakhatási és önkormányzati törvény új változata. A szakértők becslése szerint az új törvény 20-30 százalékkal növelheti a lakhatási és kommunális szolgáltatások díját.”
    UKRÁN GÁZVEZETÉK JÖVŐJE
    https://de.sputniknews.com/politik/20180821322030957-nordstream2-gaslieferung-transit-treffen/
    „A szovjet korszakban épült ukrán csővezeték egyre inkább elhasználódik. Jelenleg Ukrajna évente mintegy 3 milliárd dollárt kap az átszállított gáz után, anélkül, hogy korszerűsítő beruházásokat végezne a csővezetéken. “Ukrajna nem kész arra, hogy maga végezzen beruházásokat. Másrészt nincs olyan nyugati partner, aki hajlandó befektetni egy ilyen projektbe. Mindenki megérti, hogy a tranzit mennyisége csökken, így a tranzit bevétele kevesebb lesz. Ilyen körülmények között senki sem hajlandó kockázatot vállalni. ” vélik egyes szakértők.”
    UKRAJNA ÁLLAMADÓSSÁGA NEMZETKÖZI HITELEZŐK FELÉ
    https://de.sputniknews.com/wirtschaft/20180821322032942-ukraine-staatsverschuldung/
    „A Liga.net hírportál, és a webes VoxUkraine platform melyek gazdasági híreket közölnek, és gazdasági helyzetelemzéseket végeznek, az utolsó munkáik egyike az ukrán államadóssággal foglalkozik. Az ország államadóssága 76,3 milliárd dollár (ami 66,22 milliárd euró,) volt 2018. Júniusban…. Ukrajna külföldi adóssága, az államadósság mintegy 60 százalékát teszi ki, és összege 47,2 milliárd dollár. Ez az összeg magasabb, mint az ország összes devizatartaléka. ….A visszafizetés csúcspontja a következő másfél évben jelentkezik, az ukrán kormánynak mintegy 10 milliárd dollárt kell visszafizetés a devizahitelekből…..Az országnak több IMF követelést kellene teljesíteni (saját megjegyzés egyik ilyen a lakossági gázár emelése másik a korrupció elleni hatékonyabb fellépés) ahhoz, hogy 1,9 milliárd USD összegű további hitelt kapjon….. A jelenlegi pénzügyi alapok azonban nem elegendőek a hitel törlesztésére, figyelmeztetnek a jelentés szerzői. Mivel július végén Ukrajna csak valamivel több, mint 800 millió dollár devizával rendelkezett. Kijevnek ezért magasabb kamatozású államkötvényeket kell kibocsátania. Ez az államadósság, még nagyobb növekedéséhez fog vezetni a jövőben. Az országnak nincs más választása, hogy elkerülje az államcsődöt. Ráadásul a folyamatban lévő politikai és gazdasági helyzet esetleges további romlása nem növelné az ukrán euro kötvények vonzerejét. Ezért értékesítésük sikertelen lehet, mivel a magánbefektetők nem keresnek bizonytalan állampapírokat, írják a jelentés szerzői.”

    1. A hírforgácsokért gratula !
      Ugyanolyan a forgatókönyv mint hazánk esetében tervezték – nálunk bukása előtt Gyurcsányi vett fel 14 milliárd dollár hitelt amit persze az Orbán kormánynak kellett visszafizetnie !

      Ukrajna esetében is hasonló a helyzet, nem engedik csődbe menni addig amíg nyugat-barát kormány van hatalmon.
      Ha ez változik, akkor az egész adósságtömeget az új kormányra zúdítják és így akarják elérni az újabb kormány változást. Igen, Ukrajna vidáman gyalogol az adósság csapdába !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .