Mesehegyi történés

A stájer szőlődombok közül a “Repülő Kreml” egyenesen a germán mocsárvidék felé vette tegnap délután az irányt az orosz államfővel. Odafelé Vlagyimir Putyin hallhatta a hírt, amit Heiko Maas germán külügyértől idéztek a hírügynökségek: az Oroszország ellen meghirdetett nyugati szankciók mindaddig megmaradnak, amíg Moszkva dacol a Nyugat akaratával.

A berlini leszállóhelyről aztán az orosz elnök a Mesehegyhez hajtott, ahol mintegy 3,5 órán keresztül hallgathatta a már unalomig ismert szemrehányásokat vendéglátójától. És elmondhatta neki újólag, hogy változóban a világ! És nem éppen a Nyugat kedvére való módon.

Aztán a sajtó elé álltak elmondani, hogy mire is jutottak.

Merkel kanzlerina a Meseberg-kastély udvarán sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország készen áll az együttműködésre Oroszországgal a válságok rendezéséért. Oroszország felelőssége azért is kiemelt, mert állandó tagsággal rendelkezik az ENSZ Biztonság Tanácsában – mondta.

Elsőként a donbasszi helyzetet említette. Szerinte végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Azt a minszki paktumot, amiről néhány hónapja Arzénes Avakov kijevi belügyér kijelentette: “HALOTT ÜGY”! A kanzlerina továbbra is lehetségesnek tartja Donbassz ENSZ általi megszállását, aminek megszervezésében Germánia szívesen részt vállalna. Hangoztatta, hogy országa továbbra is vállalja a közvetítő szerepet az Oroszország-Germánia-Gallia-Ukrajna összetételű normandiai négyek néven emlegetett formáció keretében.

Maradék – Ukrajnáról szólva követelte, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban.

Vlagyimir Putyin kiemelte, hogy az ukrajnai válság lezárásában nincs alternatívája a minszki megállapodásnak, csak annak végrehajtásával lehet véget vetni a konfliktusnak.

Ugyanakkor Oroszország részéről az ENSZ békefenntartó misszió gondolatát hajlandó MÉRLEGELNI.

Oroszország elnöke arról is beszélt, hogy lehetségesnek tartja az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Germániába szállító Északi Áramlat-2 vezetékkel kapcsolatban Maradék-Ukrajna tranzitország-szerepének megőrzését. Mint mondta, “az Északi Áramlat-2 politikai vonatkozásokat nélkülöző, kizárólag gazdasági jellegű” projekt, az ukrajnai tranzit hagyománya pedig fennmaradhat, ha az MEGFELEL a gazdaságosság feltételének”.

A Mesehegy udvarán a Kijevet érintő témák hallatán a valmani udvartartáson a hideglelés lett úrrá. Pedig – első hallásra legalábbis úgy tűnik – semmi új dolog nem hangzott el.

Ami újdonságként hangzott tegnap, az a doni kozákok KÓRUSÁNAK éneke a stájer szőlődombok között! Ettől viszont Európa ó – és újliberálisai viszketnek. Youdapesttől – Brüsszelig, és Brüsszeltől – Washingtonig zeng az ajvékjuk!

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Mesehegyi történés” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Többet tudunk mint a találkozó előtt, de okosabbak nem lettünk. Jól politizál Putyin, legyen csak kész az a fránya 2. gázvezeték, oszt’ majd meglátjuk,hogy jut-e bele gáz !!!!!!!
    A szankciók maradása nem is olyan nagy baj, ez legalább rákényszeriti az orosz vezetést azoknak a gazdasági intézkedéseknek a megtételére, amiket 40 éve halogatnak !!!!!

    Admin:

    Tegnapelőtti történet, csak föl kéne dolgozni, de nagyon hosszú. Putyin “KOMMUNISZTIKUS” MEGOLDÁSOKAT FONTOLGAT!

  2. Germania Oroszország fuziora lép.

    Ez egy kicsit átirja a magyar belügyet is.

    Nem jo helyen van a mossad átjátszo transit.

    Ugy picsán lessz rugva Bukarest és Bakapest mossad izolácio europa közepéröl,hogy telaviv oda jegyel utazhatnak.

    Megkérjük tisztelettel Mossadot adják át a területett.
    Amenyiben nem ugy EURÁZSIA kényszeritö intézkedéseket fog alkalmazni.
    Sziriában már bebizonyosodot,hogy harci cseleknényekben képzetlenek vagytok.
    Na huzzás innen.

    Megértésüket köszönjuk.

  3. Így igaz!Oo.szinte alig szorul behozatalra valamiből is,és az amerikai szankciókkal sújtott török alumínium átvételévelezt a szűkösséget is megszüntetheti.Az nem derül ki az eddigi híradásokból,hogy az USA-t mennyire érintette pénzügyileg az orosz birtokban levő amerikai államkötvények eladása,de lehet sejteni,hogy ha a rakétamotorok eladása is szüneteltetve lesz,akkor már nagy lehet a baj!Mármint az USA-ban.
    Putyin egyre derűsebbnek tűnik,a Kanczlerina,és az USA egyre idegesebbnek !
    Hát még az osztrák lagzi diszvendégeként!
    És az a kozák kórus!Az lehet csak idegesítő a Nyugatnak!
    Az meg csak piacilégy-hencegés,hogy a német külügyér kijelenti,hogy addig csak nőnek a szankciók,míg Oo.be nem adja a derekát!
    De hát a hülyéknek is vannak jogaik!!

  4. Az Oroszország birtokában lévő USA államkötvények eladása nem igazán érinti az USA gazdaságát, mert az összes államkötvény kb. 3 százalékáról van szó. Persze az amcsik ennek nem örültek, de ez csupán egy folyamat kezdete. Ha a BRICS országokkal sikerül a nemzeti valutákban kereskedni, az már elég kemény ütés lesz…..

  5. Én úgy hiszem,hogy azért az államkötvényekkel való manipulálás lehetséges országa Kína,amelyik kivár még,de sosem lehet tudni,hogy Oo. lépése mit vált ki a BRICS országok körében!
    Nyugati hadtest nevű Igor cimboránknak igaza lehet,ugyanis az USA legnagyobb félelme már évtizedek óta a német-orosz gazdasági szövetség!És egy ilyen gazdasági szövetségnek politikai következményei,illetve együtthatói is vannak,amely alaposan letöri az USA európai befolyását!Nem véletlenül ugat a német külügyér,mert ha atlantista,akkor azért,ha pedig csak fedő duma ,amit mond,akkor azért!

    1. Az USA államkötvények adják a legnagyobb hozamot, Kinának kb. 11-szer annyi ilyen kötvénye van mint Oo.-nak volt ! Igen, kivárnak. De, a dollárt már ők is próbálják helyettesíteni, na pld. éppen jüannal az olaj vásárlásaikban. Ez azé’ már komoly !
      Igen, egyetértünk, az USA azon igyekszik,hogy az őket gazdaságilag veszélyeztető gazdaságokat- Kína, Eu, Oo. vagy éppen Japán gátolja a versenyben.

  6. Többet tudunk mint a találkozó előtt, de okosabbak nem lettünk. Jól politizál Putyin, legyen csak kész az a fránya 2. gázvezeték, oszt’ majd meglátjuk,hogy jut-e bele gáz !!!!!!!
    A szankciók maradása nem is olyan nagy baj, ez legalább rákényszeriti az orosz vezetést azoknak a gazdasági intézkedéseknek a megtételére, amiket 40 éve halogatnak !!!!!

    Admin:

    Tegnapelőtti történet, csak föl kéne dolgozni, de nagyon hosszú. Putyin “KOMMUNISZTIKUS” MEGOLDÁSOKAT FONTOLGAT!

    ehnaton:
    Húúúú, pedig ez aztán érdekes volna !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    1. Annyira nem érdekes, tipikus bolsevik voluntarista javaslat. Admin álmai szerint való.
      https://medium.com/@thebell.io/a-proposal-to-nationalize-company-profits-triggers-a-fight-between-the-kremlin-and-government-d5c1040b7b6c
      A 444.hu, csak ajándék: https://444.hu/2018/08/19/orosz-minisztereknek-sem-tetszik-az-otlet-hogy-putyin-tanacsadoja-magancegek-profitjanak-allamositasat-javasolja

      Admin:

      “Merjünk nagyot álmodni!”

      Önmagában a tény, hogy ilyesmi gondolat fölmerült, és megfontolás tárgya lett, az első lépés. Arról nem is szólva, hogy a javaslat kiszivárgása máris beindított a sok-sok orosz fantáziáját! Úgyhogy érdekes dolgok FOGNAK még ebből a javaslatból kisülni!

  7. Orosz o. bajban van, nincs pénze ezért ad el mindent amit csak lehet. Nem tud modern repülőt fejleszteni, nem tud nagy sorozatú tankot gyártani, stb.

  8. A bevezetőben említettek, valamint a tényleges véleménycsere a két ország vezetőinek megbeszélésén nincsenek pariban, inkább az került igazolásra, hogy az egyeztetéseknek nincs alternatívája.
    A társadalom egészét tekintve – mintegy ‘ rálátva ‘ – látható, hogy a közvetlen többségi érdekeit minden nemzet, konglomerátum védi, de hol sikeresen, hol nem !

    Ha kisebb közösségek felé megyünk azoknak IS megvan a saját érdekük, melyet így-úgy próbálnak érvényesíteni. Még a szűkebb közösségekben IS ( vegyük a családot ) vannak olyan érdeke,melyek a másik érdekét sérti, de mindenki igyekszik megoldani ( akár elhallgatással IS, ami még a másik érdekében IS történhet – szülő-gyermek – ) valamilyen módon.

    A nagyobb közösségek érdeke ezeknek a kisebbeknek a felvállalásából, vagy egyeztetéséből alakul ki, és ez jelenik meg a nemzetközi politikában…

    Az azonban minden emberiség ellenes törekvés felszínre kerülésekor egyértelműen meghatározásra kell, hogy kerüljön, hogy az ellen mindenkinek – párt, államiság – szemben kell állnia, még esetleges érdeke ellen IS. Ez történt a II. világháború során IS ( sajnos elég későn bizonyos érdekek miatt, mely annyi felesleges, ártatlan áldozatot eredményezett ), ami a béke után sajnos ismét a nemzetek egymásnak feszülését mutatta.

    Manapság az emberiség főbb problémája láthatóan a technika fejlettsége,, és a lehetőségek ismerete okán megoldható, csak józan paraszti ésszel kellene azt kezelnünk, amihez a cikkben említett egyeztetések sorozatával juthatnánk előre az általad említetteken IS túl !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .