Trump megvenné Döbrögit

Hosszú elemzést közölt a magyar politikai helyzet, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok alakulásáról a Bloomberg. A cikk, amelyet a G7 szemlézett, egyebek mellett arról szól, hogyan változtatta meg a magyar kormányzati rendszert 2010 óta Orbán Viktor, illetve milyen jövőt vázolt legutóbbi és korábbi tusnádfürdői beszédeiben a kormányfő.

Az amerikai külpolitikai irányváltással kapcsolatos megállapítások között ugyanakkor kifejezetten érdekes, amit az állomáshelyét nemrég elfoglalt amerikai nagykövet, David Cornstein fejtett ki a hírügynökségnek.

A Donald Trump barátjának számító diplomata ugyanis írásban azt válaszolta a Bloombergnek, hogy Barack Obama elnöksége alatt nem megfelelően viszonyult az amerikai külügy Magyarországhoz. „A kritika önmagában nem stratégia”, helyette párbeszédet kell folytatni nemcsak a magyar kormánnyal, hanem a közvéleménnyel is – állapította meg.

Cornstein kiemelte: az Egyesült Államok számára az a legfontosabb, hogy erősítse Magyarország elkötelezettségét a NATO iránt, olyannyira, hogy bástyaként szolgáljon az orosz és a kínai befolyással szemben.

Ez nagyon fontos állítás, hiszen Orbán külpolitikájának sarokköve, hogy a Nyugat mellett Oroszországgal és Kínával is jó politikai-gazdasági kapcsolatai legyenek Magyarországnak – elemzi a G7, amely emlékeztet: éppen ennek a politikának a következménye a paksi atomerőmű bővítése és a Budapest-Belgrád vasút felújítása, amelyeket a tervek szerint jórészt orosz, illetve kínai hitelből finanszíroznak, és a megvalósításában is igen jelentős szerepe lesz az ottani cégeknek.

Cornsteinnek azonban van válasza arra, hogy Orbánnak miért kellene mégis az oroszokkal és kínaiakkal szemben az amerikai vonalat választania: az Egyesült Államok sokkal többet kínál, mint amit Oroszország és Kína letett az asztalra.

Ha ez valóban így van, akkor hatalmas amerikai üzleteknek nézünk elébe, hiszen a paksi bővítés becsült költsége 12,5 milliárd euró, a belgrádi vasút magyar szakaszát pedig kamatkiadásokkal együtt 750 milliárd forintból pofoznák ki. Márpedig Cornstein azt írta: az Egyesült Államok egyezségeket (avagy üzleteket, angolul a deal szót használta) akar kötni Orbánnal.

Ráadásul két területet nevesített is. Az egyik a katonai kapcsolatok erősítéséről szólna, a másik pedig alternatív energiaforrás biztosításáról Magyarország számára, hogy csökkenjen az orosz-függőség. Az utóbbi esetében minden bizonnyal amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról van szó, amelyet Trump nagy elánnal reklámoz szerte Európában, és uniós vezetők ígéretet is tettek a vásárlására.

A másik – az amerikai elnök értékesítési menedzseri beállítottságából kiindulva – alighanem amerikai haditechnika vásárlását jelentené. Ez jó eséllyel megnyitná a Fehér Ház kapuját Orbán előtt, ám nehéz belátni, hogy mi lenne ebben a bombaüzlet Magyarországnak. Mind az LNG, mind a haditechnika esetében egyszerűen ki kellene fizetni a számlát, az amerikai haditechnikai vállalatok olyan ellentételezési, gazdaságfejlesztési programot sem szoktak ajánlani, mint ami a svéd Gripenek beszerzéséhez kapcsolódott.

A portál szerint Paks és a belgrádi vasút esetében Magyarországon, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok többsége szerint megtérülő beruházásokról van szó, amelyek megvalósításába ráadásul jó eséllyel kormányközeli vállalkozások is bekapcsolódhatnak. Az amerikai LNG keltette verseny ugyan Magyarország számára is olcsóbbá teheti az orosz gáz beszerzését, de ehhez már az is elég, ha az európai piacon, vezetékhálózatban elérhető. Nem látni tehát, mitől lenne amerikai-magyar összeborulás az oroszok és a kínaiak ellenében – összegezték.
(sztarklikk)

Bal-Rad komm: “…az Egyesült Államok sokkal többet kínál, mint amit Oroszország és Kína letett az asztalra…”

– Márpedig ha jól belegondolunk, EDDIG EGYIK ORSZÁG SEM! Aminek komoly oka van. Jelesül: EGYIK SEM HÜLYE! Oroszország és Kína is megvilágosult a döbrögizmus fölkorbácsolt rablójellemét illetően. A paksi orosz hitel csak fogy – fogyogat, de jószerével még tollvonás sem történt. Ám a vajdaság “önrésze” már rendesen megkopott. Az oroszok rájöttek, hogy ha a dolgok így haladnak, még egy nyomorult szélmalomra sem lesz elég a 12,5 milliárd euros invesztícióból. A kínaiak is kaphattak valamiféle infot.

Ráadásul az utóbbi napokban nem éppen viccportál orosz internetes oldalak egyik kedvenc témája lett Lengyelország “kimenekülése” az EU – ból, ami pedig a kisöcsike Döbrögisztán “emelt fővel” való távozásával járna. Persze az USA még inkább ekötelezett vazallusaiként összeszerveződve, a “keleti bolsevikiek elleni szent harc” horthysta ideája mentén.

Döbrögi most a pávatáncában a a “vajdaelbukós figura” előadására készül. Az USA bekínálta, és ő élni kíván EZZEL A MENEKÜLÉSI LEHETŐSÉGGEL! Mert ha VALAMI OKBÓL KIFOLYÓLAG elbukná az Európa Vezére címet a jövő évi uniós választásokon, bizony mindent elbukhatna annak folyományaként. Belekapaszkodik hát az utolsó lehetséges szalmaszálba, az USA – nagylelkű ajánlatába. Ez viszont döntően bizonyító erejű lesz a Medve és a Sárkány számára a vajdajellemet illetően.

Hanem a G7 cikkéből mintha sugározna az aggodalom, a keleti bizalom elvesztése miatt! Ami aligha tudható be csak a Döbrögi útálatnak. Többről lehet itt már szó. Egy immáron 29 éve tartó “német és amerikai” osztályok rivalizálásáról. Pontosabban arról, hogy az újvilágpárti liberálisokat legyűrték a germán párti liberálisok. Cornstein youdapesti kinevezése erről vall.

Persze az IGAZI NAGY VESZTESE az “osztályok harcának” a póri magyar nép. Amely azért – amint azt a közvéleménykutatási adatok is alátámasztják – kezdi újfent fölismerni: NEM A MEDVE JELENTI RÁ A VESZÉLYT, HANEM A SAS!

Ráadásul van egy örök igazság is: “ha valmi repül, előbb – utóbb leszáll”!

Így lesz ez Döbrögi örökös szárnyalásra szánt fantáziájával is! A Medve ISMÉT SZOMSZÉD LESZ! Okos jószág az! Nem felejt!

Tudja ezt mindkét viaskodó osztály. És ettől félnek csak igazán! Mindkettő!

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Trump megvenné Döbrögit” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Realista!Köszönet a boldog percekért, és köszönet a folyamatos okoskodásért,de inkább vagyok bölcs mint okos!

  2. Pedig olyan egyszerű a történet!

    A média pedig csak okoskodik, találgat és story-t kreál. Admin meg rátromfol.

    A lényeg, hogy Trump szereti az erős embereket. A gyengéket, a hülyéket és a balekokat semmibe veszi. Orbán kormánya erős, az ellenzék meg nulla! Csak egy erős kormánnyal lehet komolyan számolni. Egy szart sem érő ellenzékkel bajlódni csak kidobott pénz!
    Ennyi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .