Újabb Nemmzetthy Programunk lesz

Kásler Miklós: 15-20 év múlva lesznek látványosak az eredmények

Még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program.

A nemzeti népegészségügyi program gerince az öt betegségcsoport – onkológiai, keringési, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális zavarok – megelőzésére és kezelésére kidolgozott nemzeti program – mondta a Magyar Időknek az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter a lapnak adott interjúban elmondta: a nemzeti egészségprogramok a Nemzeti Rákellenes Program struktúrájára épülnek, ezeket 1993-ban az ő irányításával az Országos Onkológiai Intézet állított össze, és amely a WHO irányelveinek egyik alapmunkájává vált.

A program részeként előírták a szűréseket, a diagnosztikát, a terápiás lehetőségeket, a betegség kezelésének oktatását, a kutatás-fejlesztést, a személyi feltételeket, a társadalmi szervezetek szerepét, a rehabilitációt és mindezek alapján a szükséges finanszírozást –

ezek a szempontok adják majd tehát a programok vezérfonalát.

Az összes nemzeti program domináns része a megelőzés: már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni, hogy az egészséges életmód természetessé váljon, illetve időben felismerjék az egyes betegségek tüneteit – mondta Kásler MIklós. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a népegészségügyi program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak, tehát hosszú távban kell gondolkodni, nem négyéves politikai ciklusokban.                                                                                            (infostart)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: “…a nemzeti egészségprogramok a Nemzeti Rákellenes Program struktúrájára épülnek, ezeket 1993-ban az ő irányításával az Országos Onkológiai Intézet állított össze…”

1993 óta – Kásler prof. Nemmzetthy Rackellenes Rogramja beindulása óta – 25 év telt el.

Mára már igazán látványos eredményt produkálva:

“…A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a népegészségügyi program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak, tehát hosszú távban kell gondolkodni, nem négyéves politikai ciklusokban.”

– Szóval még 15 – 20 év, és… – ÚJABB LÁTVÁNYOS EREDMÉNNYEL büszkélkedhet a NER!

NEM LESZ ÉLŐ MAGYAR HATÁRAINKON BELÜL!

Úgyhogy: HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ DÖBRÖGISZTÁN! HAJ RÁ HOLLIKNAK!

“Újabb Nemmzetthy Programunk lesz” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Mint az öregkori halált megelőző pirula.
    Csak akkor hatásos ha a tablettát csecsemőkortól folyamatosan szedik.
    Az 50 éves feltalálónak komoly esélyei lennének a meggazdagodásra…………

  2. A nép egészségének javulását alapvetően, a társadalmi lét határozza meg !! Amíg e téren fo-
    lyamatos romlás van, állandó rettegésben élnek milliók a hónap végén és elején a közüze-
    mi csekkek-számlák kifizetése miatt, vagy addig amíg az ország lakosságának 75-80 %-a
    nem tud megtakarítani , s a lakáson kívül nincs vagyona, addig a vezetőink csak a felszínt
    kapargatják, de a mozgató rúgót nem merik-akarják kimondani. Miért ? Mert akkor a nekik
    jó tőkés rendszert kellene támadniuk !
    Sajnos ez a véres valóság ! ……..

  3. “– Mit gondol az ország állapotáról? Mit kell tenni, hogy gyógyuljon a „beteg”?
    – Mindennek az alapja a munka. Semmiből csak semmi lesz. A másik fundamentum az emberhez méltó élet, amiben a hitnek is jelentős szerepe van. A hit abban, hogy emberi értékek szerint cselekszem. A méltóság: ha az emberek úgy viselkednének, ahogy méltó, mert méltónak érzik magukat, nem adnák alább egy bizonyos szintnél, sem szavaikban, sem a cselekedeteikben, akkor emberibb világ jönne létre. Tehát a munkában és az értékekben hiszek. Ez összecseng a bencés rend jelmondatával: ora et labora – imádkozz és dolgozz. Azóta sincs ennél pontosabb program. ”

    https://mno.hu/grund/aki-embernek-hitvany-az-magyarnak-alkalmatlan-1196894

    Érdemes a cikket elolvasni 2013-ból.
    Ez egy szemfényvesztő.

  4. “Az OECD 34 tagállamában Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya: 100 ezer lakosra vetítve 279 elhalálozás jutott 2016-ban, ami kiugróan a legmagasabb érték.”
    https://mfor.hu/cikkek/makro/megdobbento-abra-nalunk-a-legmagasabb-a-rak-halalozasi-aranya.html
    Van Helsing doki azt súgta itt mellettem, hogy 2011-ben is mi végeztünk a legrosszabb helyen (31. oldal):
    https://www.oecd.org/els/health-systems/Health-at-a-Glance-2013.pdf
    Néhány ábrát is mutatott, és sok sikert kívánt Kásler dokinak.

  5. Bármelyik rendes, európai országban a betegeket meggyógyítják, ez a cél!
    Nálunk eleve kihalásra, szanálásra megy ki az egész, ezért a 15-20 év, tehát az időseket, betegeket gödörbe lövik.
    Ez egy náci kormány, remélem, most már mindenkinek világos!

    1. A kereszténység maga a halál.
      A kereszt, mint szimbólum, az emberiség egyik legnagyobb gaztettének az örök jelképe marad, vér, mocsok, fertő, ínség, pestis, gyermekhalál jár a nyomában szerte a világban, ahol megjelenik ez az átkozott jelkép.
      A nép nyomorog, de a legutolsó szargödör faluban is lecsúszik a légy az új, fényes templomtetőkről, a lépcsők a legújabb térburkolattal, és persze fotocellás kapu a “plébános úrnak”, nehogy már ki kelljen szállni a kocsiból addig is.
      A magyarság dögrovása a keresztség felvételével kezdődött el, ezt már nagyon sokan mondják, túl sokan, és drágán meg is fizettünk érte – lásd tatárjárás, utána török megszállás.
      Most, hogy a csuhások dúlják a magyar földet, és tapossák a magyar emberek maradék lelkét, még a gyermekeinket, unokáinkat is megrontják majd, és örök programozott szolgaságra tanítják őket.
      Kurvaanyját minden csuhásnak, keresztre velük, mert oda valók!

  6. A napokban ezt írta “olvasó” egy hozzászólásában válaszul nekem:
    “mi meg őrültek vagyunk, hogy hagyjuk……!”

    Egyre többen teszik ezt a kijelentést – de nem csak nálunk, hanem szerte a világon!
    https://www.youtube.com/watch?v=F9hxhq954g4

    Én nagyon szeretnék már tenni eme embertelen rendszer ellen (mekk), ami – el kell ismerni – remekül működik. A nagytőke szemszögéből. Hossó Andrea is arra hívja fel a figyelmet előadásaiban, hogy van lehetőségünk! Egyre jobban ismerjük a rendszer gondolkodását, ugyanis sejtjük, hogy egyes intézkedéseiket mik motiválják. Nem lehetetlen szembeszállni a nagytőke hatalmával! A francia választások idején kicsi hír volt, hogy a franciák 20%-a érvénytelenül szavazott, mert elegük van már az egészből! Lehetne pl. tudatosan nemszavazni, nem igénybe venni a multik szolgáltatásait…

    Elnézést, hogy nem a tárgyhoz szóltam hozzás, de van ötlete valakinek, hogyan lehetne túllépni a fotelforradalmárságon?

    1. Amit írok, mondok az a saját szubjektív véleményem.
      Hosszú idő óta nem járok szavazni. Már az, hogy Magyarország nevű provincia egyértelműen gyarmat, arra int, hogy ne szavazzak a gyarmatosítókra, és a helytartó tanácsukra.
      De mi a pluralista parlamenti szavazás lényege. – oszd meg, és uralkodj! – bármely pártra szavazok, mindig a nagytőke, a finánctőke hatalmát támogatom.
      Ha bekerül egy antikapitalista párt, az vagy besimul, vagy elveszik. Élő példa volt az a franciaországi választás, ahol annak ellenére, hogy választást nyert a PCF nem tudott kormányt alapítani.
      Kapitalizmussal nem lehet a kapitalizmust leváltani, mert minden marad a régiben.
      Nem nemzeti módon sem lehet megváltoztatni, mert az lesz belőle, ami most van.
      Jelen pillanatban és hosszabb távon sem látom a nemzetközi körélmények miatt a tőke hatalmának megszüntetését.
      Békés úton nem menne, erőszakkal meg nem engednék. Kellő erővel nem rendelkezünk, sőt a környező népeket is ránk uszítanák, akik ezt a lehetőséget türelmetlenül várják.

      Az embertelen rendszer nem az FIDESZ rendszere, nem is a valamikor MSZP-SZDSZ rendszere, hanem maga a nemzetközi finánctőke által irányított kapitalizmus. Azok akik azt állítják, hogy van lehetőség, nekem azt jelenti, hogy a jelenlegit cseréljük le az Ő kapitalizmusukra.

      Dr. Hossó Andrea közgazdász, pénzügyi szakértő, aki a Masters in Finance-t a London Business Schoolon szerezte. A közgazdászok másért sem harcolnak, mint egy olyan országért mely a nép érdekeit szolgálja. És ezt valaki el is hiszi?

      https://civilkontroll.com/a-hatalmas-de-nem-mindenhato-hatterhatalom-dr-hosso-andrea-kozgazdasz/

      ”Miként látják Magyarországot a Londoni Cityből? Magyarország 10 éve az Európai Unióban, de mi volt ennek az ára? Miért nem volt előnyös Magyarország számára az uniós csatlakozás? Hogy alakulhatott ki Magyarországon gyarmati gazdaságszerkezet? Vendég: Dr. Hossó Andrea közgazdász. (Világ-Panoráma // 2014-05-05) ”
      Ez egy jó párbeszéd de van egy bökkenője, a London City. És máris amit a gyarmati gazdaságról hallok , az számomra hiteltelenné válik.
      De mint mondom, amit itt most írtam, az az én szubjektív véleményem.
      Ui: Ha nem vásárolnánk a szupermarketekben, ugyanazt vennénk meg a kis boltokban. Különben számos kisboltos ott szerzi be az áruját, amit drágábban ad tovább.

    2. Volt egykor egy értelmes gondolat: kiszervezett társadalom.
      A rendszert csak egy belülről indított rendszer tudhatja felülírni,
      mint a SZU-t is külső ellenség nem tudta megdönteni, csak belülről szétrothasztani……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .