Menjetek a kurva anyátokba ti gyalázatosak!

Szerencs, a magyarok szerencsétlenségének szimbóluma!

Nyiri Tibor a döbrögista horda helyi potentátja nyerte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen az időközi polgármester-választást tegnap.

A város (?) már ott tart, hogy nemhogy kihívója nem akadt a hordajelöltnek, de a képviselő-testületben sincs egyetlen ellenzéki vagy független tag sem.

Nyiri tét nélküli, sima győzelme rettenetes üzenet a magyaroknak: AZ ÁLELLENZÉK ABSZOLÚT BEFEKÜDT A DÖBRÖGISTA HORDÁNAK! MÉG CSAK JELÖLTET SEM ÁLLÍTOTT EGYIK CSÜRHE SEM SZERENCSEN!

EZ PEDIG A VÁLASZTÓK – A MAGYAROK – CSERBENHAGYÁSA, LENÉZÉSE!

Nem mindig van ez így! Mert ha pénz kell, vagy a földi javak megkaparintásához szükséges VOKSOK, akkor versenyezve könyörögnek, visítoznak!

De most nem így van! A javak biztosítva, a választók felejtve. Most zabálás van!

A döbrögisták által összemókolt “választási” rendszer szerint így aztán az érvényes “választáshoz” ugyanis az is elég lett volna, ha például Nyiri csak egymaga érvényesen ikszel.

Persze úgy alakult, hogy a “választásra” jogosult 7731 választópolgárból 1609-en járultak vasárnap az urnák elé (20,8 százalék), ami nagyjából jelzi is a viszonyokat: ENNYI AZ A HORDAFAN, AKIK HA AZ ÉG LESZAKAD IS! – MENNEK SZAVAZNI! Így aztán az érvényes szavazatok száma 1565 volt, 44 szavazat érvénytelen lett.

A voksolást azért kellett kiírni, mert az eddigi polgármester, Koncz Ferenc az áprilisi országgyűlési “választáson” mandátumot szerzett a pesti Duna – parti dagonyázásra.

Ahol a vajdaság álellenzéke is boldogan röförészik, ha pedig nem a dagonyában, akkor az mellett, a konc onnan kivetett maradékán hízva boldog nemtörődéssel heverésznek a sutnyásban.

Bizony – bizony! Nemmzetthess és pollgárrhyjasodott állellenzéki maffiacsapataink egyike sem szánta rá magát, hogy kockáztassa a makkot! Inkább nem is indulnak a “választásokon”!

NEKIK – MINDEGYIKÜKNEK – ÍGY JÓ, ÍGY KÉNYELMES!

HÁT ÁLELLENZÉK! MENJETEK TI A BÜDÖS KURVA ANYÁTOKBA! MINDANNYIAN!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Menjetek a kurva anyátokba ti gyalázatosak!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Mi a külömbség a Kádári szocializmus,és a mai Orbáni fasizmus köszt?
    A közös benük,hogy mind a kettö egy párt rendszer.

    A Külömbség:
    A Kádári szocializmusban volt szociális jolét.

    Az Orbán Fasizmusban,csak egy tubus vagy,amit kipréselnek.és mikor
    kiürülsz eldobnak. ( betegség, öregkor,munkanéküli régiok. )

    Legyen a nevetek BIOROT tubus, mikor kiürülsz mész a lecsoba. No szociále nec.
    Az Orsos Rácz klán csicskája vagy csicskája vagy.csicskája vagy csicskája vagy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .