Orosz forradalmak. A forradalmi válság érlelődése – 1917 ősz

A bolsevikok megerősödése

Mivel az Ideiglenes Kormány nem tudott úrrá lenni a válságon, nőtt az elégedetlenség, erősödtek a bolsevikok. A Kornyilov-lázadás leverésének másnapján, szeptember 13-án ülést tartott a Pétervári Szovjet, s ezen sikerült elfogadtatniuk az általuk kidolgozott programot. Ebben követelték a demokratikus köztársaság kikiáltását, az iparban a munkásellenőrzés bevezetését, a földesúri földek magántulajdonának megszüntetését és a háború azonnali befejezését. A bolsevikok győzelmével végződött szavazás után a szovjet mensevik elnöke, Csheidze lemondott, s helyébe a kommunista Lev Trockijt választották elnökké. Rövidesen a moszkvai szovjet is a bolsevikok kezébe került. … A bolsevik vezetés – hosszas viták után -1917 szeptemberében elfogadta a fegyveres felkelés tervét. A hatalomátvételben Lenin fontos szerepet szánt a november elejére már meghirdetett második szovjetkongresszusnak, ezért annak megnyitásához időzítette a felkelést. Az volt a célja, hogy a fegyveres hatalomátvétellel kész tények elé állítja a szovjetkongresszust, ezzel az ország népe előtt „törvényesíti” a bolsevik hatalmat.” – tortenelemcikkek.hu

Az eszerek és a mensevikek a kapitalizmust akarták a szocializmus helyett, tehát a dolgozó nép ellenségei voltak. A kapitalizmus pedig köztudottan a kizsákmányolók, élősködők, szolgatartók rendszere. Az eszerek és a mensevikek a proletárokat, a dolgozókat és a parasztokat is bérrabszolgává szerették volna tenni, ezért valójában ugyanolyan reakciósok voltak, mint a kadetek.

„1917 őszén az egész országban gyors ütemben érlelődött a gazdasági, társadalmi és politikai élet minden területét átfogó válság.

A néptömegek helyzete napról napra rosszabbodott. Az országot a kérlelhetetlenül közeledő gazdasági összeomlás és éhínség réme fenyegette. Az imperialista burzsoázia „gazdasági Kornyilov-lázadást” hajtott végre: megpróbálta — mint egyik vezéralakja, P. Rjabusinszkij, cinikusan kijelentette — „az éhség csontkezével” megfojtani a forradalmat. A tőkések a munkásokkal folytatott harcukban mind gyakrabban alkalmazták a kizárást, elrejtették az olaj- és szénkészleteket, tudatosan fokozva a fűtőanyag-nehézségeket, akadályozva a közlekedést.

A drágaság és a spekuláció minden képzeletet felülmúló méreteket öltött. A munkások reálbére 1913-hoz viszonyítva több mint a felével csökkent. A rubel vásárlóereje a teljesen fedezet nélküli papírpénz — a „Kerenszkij-bankók” — nagyarányú kibocsátása következtében a háború előttinek egytizede alá zuhant.

A falun a földesurak ugyancsak „gazdasági Kornyilov-lázadást” kezdtek: nem vetették be a földeket, pusztították a vetést, megsemmisítették a gabonát és az állatokat, hogy éhínségbe taszítsák az országot. A Pétervárra, Moszkvába és más centrumokba irányuló gabonafelhozatal egyre csökkent. Augusztusban Moszkvában és Pétervárott napi 20 dekagrammra szállították le a kenyérfejadagot.

Az Ideiglenes Kormány nem tudta és nem is akarta kivezetni az országot a válságból. Minden módon támogatta a szabotőröket, mentegette és ösztönözte a kizárásokat, tovább mélyítette Oroszország függőségét a külföldi imperialistákkal szemben. Oroszországot elkerülhetetlen katasztrófa fenyegeti, írta Lenin 1917 szeptemberében. „Forradalmunkat és az imperializmus vasfogójába szorított országunkat csak úgy menthetjük meg, ha mind a belpolitikában, mind a külpolitikában eltökélten és következetesen szakítunk a tőkésekkel.”

A néptömegek a bolsevikok köré tömörültek. A tőkések szabotázstevékenysége ellen vívott forradalmi harc során a munkások üzemeket foglaltak el, eltávolították a régi adminisztrációt, letartóztatták az ellenszegülőket, saját kezükbe vették a termelés irányítását, vagy ellenőrzésük alá vonták a termelést. A munkásság mozgalma már-már elérkezett arra a pontra, amikor elkerülhetetlen a proletárdiktatúra megteremtése.1917 őszén magasabb fokra emelkedett a parasztok küzdelme is. Sok kormányzóságban földesúri földeket foglaltak el, rátették kezüket az uraság gazdasági felszerelésére, egyes esetekben szétdúlták, felgyújtották a földesúri épületeket. Különösen nagyméretű parasztmozgalmak bontakoztak ki a tambovi, szaratovi, kurszki, kijevi, jekatyerinoszlavi és kazanyi kormányzóságban. A parasztfelkelések száma 1917 szeptemberében még a hivatalos adatok szerint is hatszorosan felülmúlta a májusit.

Erősödött az elnyomott oroszországi nemzetiségek felszabadító küzdelme is. Gyakoribbá váltak az összeütközések a helyi burzsoá-nacionalista szervezetek s az Ideiglenes Kormány képviselői között. Az elnyomott nemzetiségek munkásai és parasztjai az orosz proletariátus és dolgozó parasztság példája nyomán fokozták a küzdelmet a kizsákmányoló osztályok ellen. Egyes konfliktusok fegyveres összetűzésekbe csaptak át.

Szeptember 12-én a taskenti munkások és katonák forradalmi bizottságot létesítettek. A bizottság gyakorlatilag kezébe vette a város igazgatását, leváltotta a katonai kerület parancsnokát és vezérkari főnökét, a város katonai parancsnokát, lefegyverezte az altiszti iskolát. Az Ideiglenes Kormány büntető expedíciót indított Taskentbe. A turkesztáni területi szovjetben még a mensevikek és eszerek voltak többségben, segítségükkel a kormányhatóságoknak sikerült visszaállítani a városban a korábbi állapotokat.

Ukrajnát is erőteljes munkás- és parasztmozgalmak borították el, amelyeket sem a kormány büntetőalakulatainak tevékenysége, sem a Központi Rada nacionalista politikája nem tudott feltartóztatni.

A kaukázusontúli forradalmi mozgalom élén a bakui proletariátus haladt, amely mind szorosabban a bolsevik párt köré tömörült. Különösen nagy befolyással rendelkeztek a bolsevikok az olajmunkások körében. Növekedett a párt befolyása a tbiliszi munkások között is.

Éleződött az osztályharc a Baltikumnak a németek által meg nem szállt részein. 1917 őszén az észtországi és lettországi bolsevikok a munkások és szegényparasztok nagy részét befolyásuk alá vonták.

Gyökeres fordulat ment végbe a katonák és matrózok hangulatában. Nem voltak hajlandók többé a tőkések és földesurak érdekeiért harcolni. A katonák és a tisztek között áthidalhatatlan szakadék keletkezett. A Kornyilov-lázadás nyomán (amelyben a tisztikar többsége részt vett vagy együtt érzett vele) a burzsoá-nemesi tisztikar iránti bizalom utolsó maradványai is semmivé foszlottak. Szüntelenül romlott a hadsereg élelmiszer- és anyagellátása. Egyre gyakoribbá vált, hogy egész egységek és kötelékek tagadták meg a harcparancsok teljesítését. Tömeges méreteket öltött a fronton a lövészárok-barátkozás.

A front felbomlóban volt. Az ellenforradalom megkísérelte, hogy ezért a bolsevikokra hárítsa a felelősséget, holott valójában az Ideiglenes Kormány imperialista, népellenes politikájának közvetlen következménye volt. A bolsevikok Oroszország megmentésének egyetlen útját a burzsoá diktatúra megdöntésében és a szovjethatalom megteremtésében látták, mint amely egyedül képes megszervezni a forradalmi haza védelmét. A katona- és matróztömegek, meggyőződvén a mensevikek és eszerek megvesztegethetőségéről, kiűzték őket a század- és ezredbizottságokból, és bolsevikokat választottak a helyükbe. A katonagyűlések mind gyakrabban nyilvánítottak bizalmatlanságot az Ideiglenes Kormánnyal szemben. 1917 őszén a katonák és matrózok túlnyomó többsége a bolsevikokat követte.

A kispolgári pártokon belül bomlás kezdődött. A forradalmi hangulatú paraszti tömegek nyomása alatt az eszerek közül kivált egy baloldali csoport (Szpiridonova, Kolegajev, Prosjan, Kamkov és mások). A „baloldali eszerek”, ha nem szakították is meg teljesen a kapcsolatokat az eszer vezetőséggel, számos kérdésben önálló politikát kezdtek, állást foglaltak a burzsoáziával való koalíció ellen, követelték a földesúri földbirtoklás felszámolását. Megindult a bomlás a mensevik pártban is.

A munkás- és katonatömegeknek a bolsevik párt oldalára való átállása a legvilágosabban a szovjetek bolsevizálódásában jutott kifejezésre. Augusztus 31-én a pétervári szovjet a bolsevikok által előterjesztett határozatot fogadott el, amely a forradalmi proletariátus és parasztság képviselőiből álló hatalom megteremtésére irányuló felhívást tartalmazott. A pétervári szovjet eszer-mensevik elnöksége Csheidzével az élén lemondott, és a szovjet vezetése a bolsevikok kezébe került. Szeptember 5-én a munkásküldöttek moszkvai szovjetje is a bolsevikok mellé állt. Megkezdődött a szovjetek országos méretű bolsevizálódásának időszaka. Az egész népet átfogó forradalmi fellendülés közepette a bolsevik párt ismét kitűzte a jelszót: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” E jelszó ekkor a fegyveres felkelésre, a proletárdiktatúrának a szovjetek formájában való megteremtésére irányuló felhívást jelentette.

A burzsoázia a megalkuvók támogatásával különféle manőverekkel próbálkozott, hogy megtartsa a hatalmat. 1917. szeptember 1-én az Ideiglenes Kormány Oroszországot köztársasággá nyilvánította. Végre formálisan is feloszlatták a IV. Állami Dumát, amelynek jobboldali képviselői a februári forradalom után az ún. „állami duma-képviselők tanácskozásain” folytatták összejöveteleiket. Ezzel egy időben a szovjetek központi végrehajtó bizottsága bejelentette az Összoroszországi Demokratikus Tanácskozás egybehívását, amely — úgymond — hivatott volt megoldani a hatalom demokratikus alapon történő megszervezését. Valójában e lépést arra szánták, hogy elvonják a néptömegeket a gyorsan érlelődő szocialista forradalomtól, s a burzsoá alkotmányosság útjára tereljék az országot.

A Demokratikus Tanácskozás szeptember 14-én nyílt meg Pétervárott. A küldötti helyek jó részét a szovjetek központi végrehajtó bizottságának, valamint a parasztküldöttek összoroszországi szovjetje végrehajtó bizottságának mensevik-eszer vezetői, továbbá az antidemokratikus zemsztvók, városi önkormányzatok, szövetkezetek stb. képviselői foglalták el. A munkás- és katonaszervezetek meg a helyi szovjetek képviseletét rendkívül szűk körre szorították. A bolsevik küldöttek leleplezték a megalkuvók manővereit, felhívták a tömegeket, harcoljanak azért, hogy minden hatalom menjen át a szovjetek kezébe. A Kornyilov-lázadás után — hangzott a bolsevikok kiáltványa —, ez után „az újabb megpróbáltatás után, amit immár semmi nem törölhet ki a munkások, katonák és parasztok emlékezetéből, a harci jelszó, melyet pártunk a forradalom kezdetén tűzött ki — »Minden hatalmat a szovjeteknek — a központban és a vidéken egyaránt« — az egész forradalmi ország szózatává lett.” Az erősödő tömegmozgalom által meghatározott helyzetben a Demokratikus Tanácskozás gondosan válogatott többsége is kénytelen volt — hosszas ingadozás után — elvetni a kispolgári pártok és a kadetok közötti kormánykoalíció felújítására vonatkozó határozatot. A tanácskozás a saját kebeléből megalakította az ún. Oroszországi Köztársasági Tanácsot (más néven elő-parlament), amelyet gyakorlatilag az Ideiglenes Kormány mellett működő tanácsadó szerv funkcióival ruházott fel. Lenin ezt írta: „az elő-parlament egyetlen rendeltetése az, hogy rászedje a tömegeket, félrevezesse a munkásokat és a parasztokat, elvonja őket az érlelődő újabb forradalomtól, port hintsen az elnyomott osztályok szemébe azzal, hogy új köntösbe bújtatja a burzsoáziával való régi, már kipróbált, ütött-kopott, elnyűtt »koalíciót«”.

bolsevik párt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy bojkottálja az elő-parlamentet. A bolsevikok nagyarányú kampányt indítottak a II. összoroszországi szovjetkongresszus összehívása érdekében, minden erőt a fegyveres felkelés előkészítésére és végrehajtására összpontosítva.

A szovjetek megalkuvó vezetősége a Demokratikus Tanácskozással kapcsolatos manőver nyilvánvaló kudarcának láttán ismét beleegyezett egy koalíciós kormány megalakításába. Szeptember 25-én Kerenszkij elnöklete alatt megalakult a harmadik koalíciós kormány. Az ellenforradalmárok lázasan készültek egy újabb katonai összeesküvésre, „második Kornyilov-lázadásra”. Pétervár és más nagy ipari központok (Moszkva, Kijev, Minszk, a Donyec-medence) köré a frontról a kormány által még megbízhatónak ítélt katonai egységeket vontak össze. Egyidejűleg előkészületeket tettek arra, hogy a fővárosból kivonják a forradalmi alakulatokat. Az Ideiglenes Kormány, hogy szabad kezet nyerjen, azt tervezte, hogy különbékét köt Németországgal, Pétervárt átadja a németeknek és Moszkvába költözik. Hozzá is kezdtek e terv kivitelezéséhez. Elsősorban kísérleteket tettek arra, hogy lefegyverezzék a kronstadti erődöt. Szeptember végén, midőn a németek tengeri és szárazföldi erőkkel kombinált támadást indítottak a Moonsund-szigetek térségében, a parancsnokság vétkes intézkedései folytán a védőalakulatok súlyos veszteségeket szenvedtek és a szigetek az ellenség kezére kerültek. Csak a katonák kitartó ellenállása és a túlerőben levő ellenséges flottának súlyos veszteségeket okozó balti flotta forradalmi matrózainak hőstettei akadályozták meg a németeket abban, hogy Reval és Pétervár felé áttörjenek. De a burzsoázia nem tett le ama szándékáról, hogy Pétervárt a német imperialisták kezére juttassa. „Azt gondolom: vigye az ördög Pétervárt.. . ”— jelentette ki cinikus nyíltsággal Rodzjanko, hozzátéve, hogy csak örülne, ha eközben elpusztulna a flotta és a forradalmi szervek: a szovjetek.

A forradalom sorsa, Oroszország jövője halálos veszedelemben forgott. A burzsoá diktatúra további fennmaradása gazdasági csőddel és nemzeti katasztrófával fenyegetett. Az országot és a forradalmat csak az menthette meg, ha a politikai hatalom haladéktalanul a munkásosztály, a szovjetek kezébe kerül. Lenin 1917 vészterhes őszén írott programadó munkáiban — „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene”, „A forradalom feladatai”, „A válság megérett”, „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?” stb. — rámutatott: Oroszország megmentésének egyetlen útja a proletárdiktatúra megteremtése és a szocialista jellegű átalakítások megkezdése. A lenini program bátor, mélyen megalapozott terv volt a zűrzavar és az éhínség leküzdésére, Oroszország gazdasági elmaradottságának felszámolására és erős, függetlenségét megvédeni képes szocialista hatalommá való átalakítására.

Zseniális művében, az „Állam és forradalom”-ban, amelyet 1917. augusztus-szeptemberében írt meg, Lenin az újabb történelmi tapasztalatok alapján tovább fejlesztette és konkretizálta a marxista államelméletet, s megvédelmezte az opportunisták ferdítéseivel szemben. Lenin munkája sokoldalúan megvilágítja a burzsoá állam osztálytartalmát annak valamennyi formájában. A mű középpontjában a proletárdiktatúra kérdése áll, ennek feladatai, megvalósításának feltételei. A hatalomért vívott döntő harcok küszöbén Lenin a szocialista állam felépítésének világos perspektívájával fegyverezte fel a pártot. Ennek az államnak „új módon (a proletárok és általában a nincstelenek érdekében) demokratikus államnak kell lennie és új módon diktatórikusnak (a burzsoázia ellen)”; ez az állam a legfőbb eszköze lesz a tőkés társadalom szocialista társadalommá való átalakításának. Lenin e műben kidolgozta a kommunista társadalmi formáció két szakaszának problémáját is.

Az Oroszországban kialakult osztály-erőviszonyok pontos, objektív elemzése alapján Lenin 1917 szeptember közepén kitűzte a feladatot: a bolsevikok fegyveres felkelés útján kézbe tudják venni és kézbe is kell hogy vegyék az államhatalmat. Lenin következtetése azon alapult, hogy a nép többsége, élén a munkásosztállyal, a forradalom mellé állt. A fegyveres felkelés gyakorlati előkészítésének kérdéseit taglalta Lenin a bolsevik párt Központi Bizottságához, valamint pétervári és moszkvai bizottságaihoz intézett leveleiben („A bolsevikoknak kézbe kell venniük a hatalmat”, „Marxizmus és felkelés”, „Egy kívülálló tanácsai”). A forradalom vezére ezekben a levelekben haditervet adott a szovjetek hatalmáért vívott küzdelemre. A fegyveres felkelés előkészítésére és végrehajtására vonatkozó lenini tételeket az egész párt támogatta.

Megkezdődött a felkelés közvetlen előkészítése. A bolsevikok valósággal eggyé váltak a néppel. Megszilárdították és kiszélesítették befolyásukat az üzemekben és a gyárakban, a laktanyákban és a lövészárkokban, a parasztok körében, a nemzetiségi vidékek dolgozó tömegei között. Harci készültségbe helyezték a forradalom fegyveres erőit, s éber figyelemmel kísérték az ellenforradalom ténykedéseit, végső csapásra készülve ellene. 1917 októberében, midőn a döntő napok elérkeztek, Lenin Finnországból illegálisan Pétervárra érkezett.

bolsevikok, a nagy Lenin által lelkesítve, rohamra vezették a milliós tömegeket az önmagát túlélt burzsoá-földesúri rendszer ellen, a szocialista forradalomért.”

(idézet: – Világtörténet 7. kötet – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Orosz forradalmak. A forradalmi válság érlelődése – 1917 ősz” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Az 1917. március. 15. (a cár lemondása) és az 1917. szeptember. 14. (a köztársaság kikiáltása) közötti félévet az elszalasztott lehetőségek korszakának tekinthetjük az orosz történelemben. A februári népfelkelés esélyt teremtett az ország megújulására, a polgári fejlődés felgyorsítására, a visszamaradottság felszámolására. Ezt akadályozta, gátolta a bolsevik mozgalmárok fellépése, az ideiglenes kormány intézkedései elleni lázításokkal, a hatalom ellehetetlenítésével és a hadsereg demoralizálásával. Az „Áprilisi Tézisek” meghirdetése, a voluntarizmus programja, ami közvetve idegen, német érdekeket is szolgált. Lenin rosszul ítélte meg a háború jellegét; az első világégés, csak Bécs és Berlin részéről volt imperialista, gyarmatszerző háború. Az Antant harca védekező jellegű, de a neokolonializmus jegyeit magánviselő cselekménynek tekinthető, amely a hegemónia megtartásáért, kiterjesztésért folyt. (A kolonializmus közvetlen irányítást jelent a leigázott terület felett, a neokolonializmus közvetett befolyást teremt. A neokolonializmus fejlődik, az erősebb országok civilizációs hegemóniája érvényesül az elmaradottabb országokban gazdasági, társadalmi és kulturális területen egyaránt.) Lenint minden jel szerint kihasználták, rosszabb esetben felhasználták az orosz harci potenciál meggyengítésére. Azt, hogy Parvusz áruló volt-e, vagy kalandor, egy szélhámos, netalán politikai zseni nehéz megítélni. Tény, a felfordulás anyagi hátterét előteremtette. Az is tény, hogy a német katonai – és a bolsevik politikai érdekek egybeestek.
    http://www.hidfo.ru/wp-content/uploads/2016/11/Koribko-Hibrid-h%C3%A1bor%C3%BAk.pdf

  2. Te ott voltál,te már csak tudod!
    Az a nagy helyzet,hogy ezt a lendületes beszámlót a NOSZF kifejlődéséig nagyon nehéz még az olyan burzsoá akarnokoknak is cáfolni,mint te vagy!
    Már rég megfordult a kocka,és a mai világ teljes ellehetetlenülése világosan megmutatja,hogy mi lett volna,illetve mi lehetett volna,ha nem jöb létre a NOSZF!
    Ma a világ a teljes megsemmisülés felé száguld, az általad oly nagyra becsült burzsoázia jóvoltából!
    Ezt akartad!?

    1. Valami “rejtélyes és megmagyarázhatatlan” okból kifolyólag a NOSZ vívmányai már rég meg is semmisültek a mára.
      Biztosan a mihamarabbi elmúlás a szenzora az életképességnek?

  3. Ugyan már !A németek pénzelték?!
    Az igaz,hogy lépten-nyomon ezt gagyogják,de hogyan pénzelték volna?Mivel,és hogyan!?Jó kérdések!
    De! Tegyük fel,hogy igaz!Akkor miért támadt 14 ország Oo. ellen?!Miért voltak akkor az 1991 tartó gátlástalan támadások,amik csak addig álltak le,míg beleugathattak Oo. életébe,és büntetlenül garázdálkodhattak a Soros-féle Cia-s ,meg mindenféle oligarchák?Ha én győzelemre segítek valakit,akkor aztán nem hagyom lehanyatlani!
    Miért támadták pontosan a német fasiszták,és miért támogatta szinte az egész Nyugat a SzU.-t?!Csak akkor fordultak a németek ellen ,mikor a Nyugat érdekeit veszélyeztette Hitler háborúja!?
    Csak mantrázzátok az obligát szöveget,pl. ezt a németek-féle támogatást már Solohov 1917-es fehérgárdista “hősének” a szájába adta,tehát már legalább akkor terjesztették!Nem újság,hiszen ma mennyi mocskot szórnak Oo.-ra holott már nem szocialista ország,nem kommunisták irányítják!
    Az igaz,hogy az USA,és EU csatlósai érdekeit nagyban veszélyezteti!
    Hát ez a háttere!
    Ami pedig a szocialista vívmányok eltűnését illeti!? Hát az igaz!Elloptátok!
    Csak ennyi!Sok volt az áruló,kevés a tisztesség!
    De jön még kutyára dér!Vagy T90-es tank!
    Meg vicsorgó frász!!
    Nem kell ám itt szövegelni!
    A gyalázkodáson kívül SaLa cikkeire semmi érdemleges cáfolatot nem tudtatok mondani,igaz nem is akrhattatok!Az összes burzsoá hazug locsogásának tartalmát kimerítettétek,semmi mást nem tudtatok mondani!
    Majd ha annyira logikusan felépített ellencikkekkel támadtok,majd akkor legyezzetek,ha lehet!
    Azt már ismerjük,hogy Lenint a németek…..hát titeket ki?!

    1. stefimrich szerint:
      2018-07-29 – 19:07
      Az orosz nép dolga az ítélkezés. Ismereteim szerint Putyin többek között a Szovjetunió lenini alkotmányát (a kilépés lehetőségét) és a breszt-litovszki békét, mint a jelentős területi veszteséggel járó megállapodást sérelmezi. Hiszen Oo. a győztes szövetség tagja volt. Ehhez képest a Kerenszkij kormány béke terve (a stratégiai jelentőséggel nem bíró Pétervár feladása) olcsó üzlet volt. Kívülről úgy tűnik, lenin volt az első Gorbacsov, vagy gorbacsov volt a második Lenin?

  4. 17-ben hol volt még a győztes szövetség?!
    Aztán St.Pétervár ugyan nem volt stratégiai jelentőségű(melyik főváros nem az?!)
    A fentiekből láthatod,hogy a Kerenszkij kormánynak nem volt béketerve,mindvégig a honvédő háború folytatása mellett volt!
    Szóval,értelmezz egy kicsit pár szöveget,aztán majd lesz valahogy(utólag?!)
    De azért jobb lenne,ha nem valami kamu dumát beejteni,meg becsmérelni valakit,hátha rád ugranak?!
    Nem vagy annyira érdekes!
    Én is csak azért írok pár sort ebben a kutya melegben,hogy tudd,hogy nem mindenki alszik!Sztem a többiek sem,csak én fogyasztom a petrót!
    Takarékon,persze!

    1. stefimrich szerint:
      2018-07-30 – 16:31
      Most a pacifista, vagy a szociálsoviniszta álláspontot vallod?
      A megalázó breszt-litovszki békét 1918 március 3-án írták alá, novemberben véget ért a háború. Oo. nov. 13-án semmisnek nyilvánította a megállapodást. Vajon miért?
      Nem akarok becsmérelni senkit, de: “Nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani.” /Horváth Imre/

    2. “hogyan pénzelték volna?Mivel,és hogyan!?Jó kérdések!
      De! Tegyük fel,hogy igaz!Akkor miért támadt 14 ország Oo. ellen?!”

      Ha végre sikerül elhessegetni a nagy marxi munkásmozgalmi ködfelhőket:
      1. Minden háborúhoz pénz kell, irtóra sok pénz. Csak lelkesedéssel még senki sem tudott háborút vívni.
      2. A háború a legjobb üzlet volt, van, lesz…….
      3. A németeknek elemi érdekük volt a 2 frontos háború megszüntetése és ez a keleti fronton volt adott, ezért segítették, segíthette ‘valaki’ a bolsevikokat.
      4. A cár nem akart már háborúzni az unokatestvérével a “semmiért”- rájött palira vették- békét akart kötni. Ezért gyorsan elintézték, megpuccsolták és az ideiglenes kormányra-Kerenszkíjre bízták a háború folytatását.
      5. A kerenszkíj féle offenzíva elbukott és megingott a hatalomban; ezért valaki erőteljes olyan kellett, akinek új és széles körű hatalma volt a folytatáshoz,
      jöttek a bolsevikok.
      Persze a bolsevikok egész Európa szerte igen veszélyessé váltak;
      már nem csak az orosz forradalomtól kellett tartani, hanem csaknem minden országban a háborús nélkülözések miatt termékeny talajra hullott a kommunista forradalom magja…..
      Ezért is az orosz bolsevikoknak meg épp elég dolguk volt a belső ellenséggel, nemhogy még a németekkel is háborúzzanak. Ezért kellett irtó gyorsan amerikát hadba léptetni, ami szükségszerűség volt és nem pedig a Lusitania elsüllyesztése 3 évvel korábban; volt az igazi indok.

      Nem az a lényeg, hogy ki győz, hanem ” The show must go on! “……….
      mivel mindkét oldal azok zsebében volt……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .