A magyarság korai története a régészet szemszögéből

Türk Attila írása a tudomany.hu-ról

Türk Attila, a PPKE BTK Régészettudományi Intézet Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszék vezetőjének írása

Legfontosabb állítások

  • A régészet korlátozottan alkalmas az etnogenezis kutatására, de a honfoglalás kori hagyaték kelet-európai kapcsolatrendszerének feltérképezése és vizsgálata elengedhetetlen a Kárpát-medencébe keletről beköltöző népesség eredetének feltárásához.
  • Az elmúlt tíz évben jelentősen bővültek a honfoglalás kori leletek keleti analógiái, melyeket azonban nem szabad helyi kontextusukból kiragadva értékelni. Ezekből modern és a későbbiekben is bővíthető, a folyamatos újraértékelésre alkalmas adatbázist kell építeni.
  • Az újabb „magyargyanús” leletek és azok földrajzi elterjedése továbbra is a korábbi őstörténeti modellt támasztják alá, miközben számos részletét tekintve pontosítják az eddigi elképzeléseket. A Dnyeszter és Dnyeper menti területek mellett a Volga–Dél-Urál térségébe mutatnak a legvilágosabb kapcsolatok.

Forrás: A honfoglalók viselete – Magyar őstörténet 1. Szerk. Sudár Balázs – Petkes ZsoltBudapest, 2014
  • A régészeti adatokból jelenleg kinyerhető őstörténeti kép gyakorlatilag összhangban áll az írott források elemzésével és a nyelvészeti kutatások által felállított tudományos modellel.
  • A honfoglalás kori hagyaték régészeti és bioarcheológiai vizsgálati eredményei megerősítik, hogy a Kárpát-medencébe beköltözők többgyökerű, összetett népességet alkottak.
  • Az új eredmények alapján további ásatásokat kell kezdeményezni a Moldovai Köztársaság, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, Ukrajna és Oroszország területén, a helyi régészekkel és antropológusokkal együttműködve.
  • Modern természettudományos vizsgálatokkal kell kiegészíteni a régészeti kutatásokat: archeogenetikai, radiokarbon-kormeghatározás, valamint oxigén- és stronciumizotópos vizsgálatok szükségesek a korai magyarság történetének teljesebb megismeréséhez. A nemzetközi tapasztalatok e téren módszertanilag is fontosak számunkra, így pl. az indoeurópai nyelvcsaládot alkotó népek őstörténeti kutatásainak módszerei és eredményei.

Új lendületet vett a korai magyar történelem régészeti kutatása

A korai magyar történelem – közkeletűbb nevén a magyar őstörténet – az írott adatokat tekintve igen forrásszegény kutatási terület. Így a régészet mint rohamosan gyarapodó forrásanyagú tudományág kiemelkedő jelentőséggel bírhat e téren. Ez tény akkor is, ha módszertani szempontból a régészeti leletek közvetlen történeti, etnikai értékelése ma már sokkal szigorúbb megítélés alá esik, mint korábban. A régészet a letűnt korok anyagi, tárgyi hagyatékát vizsgálja, ezért a sírokban feltárt egykori népesség pontos etnikai tudatának kérdése kívül esik lehetőségeinek, de céljainak határán is. Ugyanakkor a kelet-európai füves és erdős sztyepp, az erdővidék, valamint ezek mikrorégiói között mutatkozó régészeti kapcsolatok alapos ismerete lehetőséget nyújt még a hagyományos régészeti eszközökkel történő migrációkutatásra is. A temetők és a régészet számára kutatási modellként körvonalazott régészeti kultúrák nem nyelvi és etnikai fogalmak, határaik közvetlenül nem feleltethetőek meg egymásnak. Azonban az is tény, hogy a régészeti kultúrák között mutatkozó markáns eltérések meglepően gyakran esnek egybe a nyelvi és/vagy etnikai határokkal olyan korszakokban, amelyekből ellenőrizhető módon írott forrásokkal rendelkezünk. Napjainkban pedig modern természettudományos módszerekkel kiegészítve vizsgálatainkat jóval több információt nyerhetünk ki a tárgyi hagyatékból, és a bioarcheológia révén közelebb kerülhetünk a magyarság etnogenezisének megismeréséhez.

Az eddigi archeogenetikai vizsgálatok arra mutattak rá, hogy a honfoglalás kori Kárpát-medencei és a honfoglaló jellegű leletekkel feltárt egyes kelet-európai sírok között eltérő szinten, de biológiai kapcsolat mutatkozik. Vagyis a magyar jellegű leletek keleti elterjedése nem pusztán kereskedelmi/kommunikációs kapcsolatok eredménye; további gyűjtésük és vizsgálatuk megalapozott.

A régészet sokáig az írott források és a nyelvészeti adatok alapján megrajzolt magyar őstörténeti modellhez igazította vizsgálódásait. Azt kerestük, hogy a nyelvészeti érvek alapján feltételezett nyugat-szibériai őshazától (ahol a magyar nyelv kialakult, és az etnogenezis legkorábbi korszaka lezajlott) nyugatra, az Uráltól a Kárpát-medencéig terjedő térség (ahol a vándorlás végbement) régészeti anyagából mi kapcsolható a magyarság korai történetéhez. Ebben a munkában mindig alapvető támpont volt a honfoglalás kori régészeti hagyaték, melynek keleti gyökerei és kapcsolatrendszerének vizsgálata adja a modern őstörténeti régészeti kutatások gerincét. Mivel a régészeti források folyamatosan bővülnek tőlünk keletre is, ezt az összehasonlító munkát időről időre újra el kell végezni. De nemcsak nyugati, hanem keleti irányból megközelítve is. Az írott forrásokból ismert kelet-európai szállásterületek lokalizálását ugyanis a Volgától keletre fekvő területek kora középkori régészeti leleteinek feltűnésétől várhatjuk, elsősorban pl. a Dnyeper és a Dnyeszter térségében.

Forrás: Türk Attila: A honfoglalás kori régészeti hagyaték keleti kapcsolatrendszere. Rubicon 2016/7

A korai magyar történelem régészeti kutatása az elmúlt évtizedben a Dnyeper folyó és az Urál hegység térségében előkerült kora középkori leletek kapcsán új lendületet vett. Sikerült újra szoros együttműködést kiépíteni az orosz, ukrán és moldáv régészekkel, hiszen a magyar őstörténet ezen országok történelmének is egy-egy apró szelete, vagyis nem magyar belügy, hanem nemzetközileg releváns tudományos kérdés. Régészeti szempontból azt mondhatjuk, hogy a Kárpát-medence 10. századi anyagi műveltségének keleti gyökerei továbbra is a kelet-európai erdős sztyepp és a Volga–Dél-Urál térségébe vezetnek. A növekvő leletszám ugyanakkor sokkal megalapozottabb következtetések levonását teszi lehetővé: ma már ott sűrűsödnek, ahol korábban még csak feltételeztük. A legfrissebb eredményeket is figyelembe véve a következőkben foglalhatjuk össze a régészeti leletekből kirajzolódó magyar őstörténeti képet, nyugatról keleti irányba haladva.

Kárpát-medence és Etelköz

A magyar honfoglalást – mint az őstörténetet lezáró eseményt – hagyományosan 895-re tesszük. Azonban az írott források adatai mellett néhány újabb hazai lelet is arra utal, hogy a honfoglalás kori anyagi kultúra már ezt megelőzően is feltűnt a Kárpát-medencében. Napjainkban erre utal (pl. Szeged környékén) néhány kis sírszámú temetőből származó honfoglalás kori sír radiokarbonos kormeghatározása. Amennyiben a későbbiekben ezek az adatok tovább gyarapodnak, akkor újabb érv szól majd amellett, hogy a honfoglalást ne kizárólag egy-két év eseménytörténetének tartsuk, hanem sokkal inkább egy néhány évtizedes, a 860-as évektől kezdődően a 907-es pozsonyi csatával bezáruló történelmi folyamatnak. De ez természetesen nem jelent kettős honfoglalást (ez utóbbi közismert elméletet továbbra sem támasztja alá semmilyen régészeti adat).

Keleti irányban a Dnyeper középső folyása mentén, a mai Krivij Rih, Kirovohrad, Dnyipro, Kremencsuk térségében, illetve a Dnyeszter alsó folyása mentén kerültek elő olyan leletek, melyek feltehetően az etelközi szállásterület emlékei. Ezt a leletkört régészetileg – az első, névadó lelőhelyük alapján – Szubbotyici-horizont néven tartjuk számon, és radiokarbonos kormeghatározással is a 9. század második felére keltezhetők.

A Dnyeszter folyó és a Szubbotyici-horizont jellegzetes leletei Szlobodzeja lelőhelyről
Forrás: Boldog Zoltán – Petkes Zsolt – Sudár Balázs – Türk Attila: Az Őshazától a Kárpátokig – a leletektől a viseletekig. Magyar Régészet, 2015 ősz

A leletanyagban a Kárpát-medencei 10. századi leletek anyagi műveltségével közeli párhuzamot mutató ékszer- és lószerszámtípusok mellett azok alapanyaga (aranyozott ezüst), palmettás díszítése, a sírok nyugat–keleti tájolása, valamint a lábhoz tett, nyúzott lóbőrős temetkezési rítus jelez egyértelmű kapcsolatot. Ugyanakkor világosan tükröződnek e hagyatékban a helyi szláv kapcsolatok (pl. a késő Luka–Rakoveckaja-kultúra kerámialeletei). Továbbá megjelennek a Krímből származó bizánci selyem- és kerámia-, sőt még a Volga-vidéki eredetű kerámialeletek is. Mindez meglepő összhangban áll az írott forrásoknak az etelközi magyarokról szóló adataival és időrendjével, miszerint a magyarok a 9. század középső harmada előtt nem tűnnek fel a Volgától nyugatra. Etelközben megtelepedvén pedig kereskedtek Bizánccal, és kapcsolatba kerültek a szlávokkal, de a Kárpát-medencével is, melyre egy másodlagos felhasználásban itt előkerült jellegzetes morva díszgomb utal.

Levédia egyelőre kérdéses

A Dnyeper és a Volga folyó közti terület napjainkban a korai magyar történelem régészeti kutatásának talán legnagyobb fehér foltja. Mindössze a vorobjovkai sírt említhetjük a Don vidékén. Itt a Kazár Kaganátushoz köthető szaltovói kultúrkör hatása mutatható ki, azonban a temetkezésből ismert csat és néhány más jellegzetesség annak egyértelműen Volga–Urál-vidéki eredetére utal. A Don és Szeverszkij Donyec vidékén a 8. század közepétől feltételezett Levédia régészetileg jelenleg nem igazolható. Itt sem a Kárpát-medenceiekkel rokon, sem – ami még fontosabb lenne – Volga–Urál-vidéki eredetű leletek nem tűnnek fel, ami talán nem meglepő, ha tekintetbe vesszük a térségben az alán (iráni nyelvű) népesség igen sűrű megtelepedését a vizsgált időszakban. Régészetileg tehát jelenleg semmi jele annak, hogy a 7. századtól a 9. század elejéig terjedő időszakban a Volga keleti partjáról egyáltalán bármilyen népesség is Európába költözött volna.

Ez összhangban áll a Kazár Kaganátusról szóló írott források adataival. A Volgán való nyugati irányú átkeléssel kapcsolatban a kronológia kismértékű változása (a 8. század közepe helyett a 9. század első fele) azonban nem kardinális kérdés, ráadásul a rövidebb ideig tartó vándorlásra is vannak történeti adatok. A Levédia elhelyezkedéséről szóló vita (Don-vidék, Etelköz keleti része vagy még a Volgától keletre) természetesen nem a kazár–magyar kapcsolatok tényét tagadja, pusztán az írott forrásokban megőrződött egykori érintkezés földrajzi helyét kell átgondolnunk. Fontos hangsúlyozni, hogy a kazárokkal való hosszabb együttélés (a Kaganátus területén belül) korábban azért kerülhetett előtérbe, hogy meg lehessen magyarázni a magyar–ótörök nyelvi kapcsolatokat. A Kazár Kaganátus régészeti kutatásának eredményei azonban ezt a lokalizációt nem erősítették meg.

Átkelés a Volgán

A Volgán való átkelésre valószínűleg a szamarai Volga-könyöknél kerülhetett sor, itt az ún. zsiguli átkelőhely használatára már a bronzkortól kezdődően vannak adatok.

A Volga folyó a szamarai Volga-könyöknél
Fotó: Szöllősi Mátyás

Ezen a hatalmas folyón nem lehetett bárhol átkelni, a középkorban igazolhatóan használt gázlók és átkelőhelyek ismerete alapvető fontosságú, és támpontot adhat. A Volga bal partján pedig hat-hét olyan, 8–9. századi lelőhelyet ismerünk (pl. Nyemcsanka, Proletarszkoje gorogyiscse, Vlaszty truda stb.), melyek magyar szempontból figyelemre méltóak. Itt a fémleletek mellett az uráli jellegű kerámialeletek feltűnése a meghatározó jelenség (Bakalszkaja-, illetve kusnarenkovói és karajakupovói kultúra). A folyó bal partjának kora középkori leleteiből látható, hogy a hun kortól a 9. századig két-három időszakban is történt uráli eredetű betelepülés. A folyó jobb partján pedig a Kazár Kaganátus belső területeiről ideköltöző, valószínűleg török nyelvű népeket (Novinki-horizont) ma már a 8. század elejétől valószínűsít a kutatás. Azt, hogy a magyarok mikor és főként miért keltek át a Volgán, és költöztek nyugatra, ma még nem tudjuk. Azonban joggal feltételezzük – miként később a besenyők esetében erről az írott források is beszámolnak –, hogy erre az eseményre valószínűleg nem kerülhetett sor a kazárok közreműködése, hozzájárulása, szövetsége nélkül. Okként a Dél-Urál előterében a 8–9. század fordulóján déli irányból feltűnő besenyő, esetleg a keleti irányból feltételezhető kimek törzsek (régészetileg: Szrosztkinszkaja-kultúra) „hatása” tűnik valószínűnek. Időrendileg pedig a 9. század eleje ‒ középső harmada jöhet szóba.

Az Urál térségében

A Dél-Urál térségében a baskíriai és kelet-tatárföldi 6–10. századi, ún. kusnarenkovói és karajakupovói régészeti műveltségek azok, melyeket a magyarok elődeivel kapcsolatba hozott a kutatás. E kultúrák lelőhelyei újabban a korábbiaknál délebbre, az orenburgi füves pusztákon (Filippovka), illetve keletebbre, az Urálontúl erdős sztyeppéin (Szinyeglazovo újabb leletei és Ujelgi) is előfordulnak, helyenként még a 10. századba is belenyúlva. A magyarság elődeinek feltűnését az Urál nyugati oldalán többnyire az I. Türk Kaganátus létrejöttével kapcsolatba hozható népmozgások északi hatásaként értelmezték.


Az ujelgi temető helyszíne, feltárása és leletei
Forrás: Boldog Zoltán – Petkes Zsolt – Sudár Balázs – Türk Attila: Az Őshazától a Kárpátokig – a leletektől a viseletekig. Magyar Régészet, 2015 ősz

 

Fontos megemlítenünk az Urál keleti oldalán a közelmúltban a magyarokkal összefüggésbe hozott Bakalszkaja-kultúrát (4–6. század), mely kapcsolatot mutat a hegység nyugati előterében ismert kora középkori kultúrákkal. A Bakalszkaja-kultúra új kutatási eredményei az Urálontúl erdős sztyeppi területén azért jelentősek számunkra, mert sikerült vele kitölteni azt az időrendi hiátust (4–6. század), amely a térség legjelentősebb vaskori eredetű kultúrájának, a szintén a magyarok elődeivel „gyanúba hozott” szargatkai kultúra megszűnésénél jelentkezett. A Bakalszkaja-kultúrában kimutatható a szargatkai tradíciók továbbélése, kusnarenkovói kapcsolatai szintén egyértelműek. Noha a nyugat-szibériai őshaza kérdése még jócskán igényel további kutatásokat, az biztos, hogy időben és térben is ez a legtávolabbi pont, ameddig a honfoglalás kori hagyatékból kiindulva több-kevesebb biztonsággal vissza tudunk nyúlni. A térség kora vaskori, bronzkori előzményeit természetesen lehet vizsgálni, akárcsak a magyar nyelv kialakulását megelőző időszak uráli régészeti kultúráit. Azonban a legtöbb kutató ma már úgy gondolja, hogy az önálló magyar nyelv kialakulása (Kr. e. 1000–500) előtti történések és régészeti leletek már nem tekinthetőek a magyar őstörténet részének.

A régészeti adatokat összefoglalva fontos hangsúlyozni, hogy az eredmények lényegében azonos területre vezetnek, mint a történeti-nyelvészeti koncepció, és ugyanez mondható el eddig az archeogenetikai vizsgálatok eredményeiről is. Mindez együtt biztos alapot ad a további vizsgálatokhoz. A magyarság eredetével kapcsolatban az elmúlt tíz év szerencsés leleteinek köszönhetően megkezdődtek a modern régészeti és bioarcheológiai kutatások, és a nemzetközi módszertani trendek (pl. az indoeurópai nyelvek és népek őstörténeti kutatása) messzemenő figyelembevételével folynak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának összefogásával.

(A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.)

[A fenti írás eredetileg a tudomany.hu oldalon jelent meg, szerzője Türk Attila.]

 

———————————————————————————————————————————————————

(Bejegyzésünkben a tudomany.hu Türk Attila által jegyzett cikkét a Creative Commons Nevezd meg! Így add tovább! licence alapján vettük át, és tartalmi változtatás nélkül közöltük. A szerkesztés során esetleg mégis összejövő hibák vagy hiányosságok (kézzel és mezei HTML-kódokkal dolgozunk) nem szándékos torzítások, amint észrevesszük, javítjuk őket.)

———————————————————————————————————————————————————
Fergeteg megj.

 

Két videót is ajánlunk Olvasóink szíves figyelmébe Türk Attilától, egy rövidebbet és egy hosszabbat.
Olvasóink egy része sajnos hajlamos az efféle írásokat egy világösszeesküvés darabkáinak tekinteni, így az ő kedvükért csak annyit tehetünk, hogy kijelentjük: erről szó sincs. Nem vagyunk zsidók, gyíkemberek, cionisták, filoszemiták, gonoszzsidó-imádók, szabadkőművesek stb. Az ezzel kapcsolatban felmerülő gondokat jellemzően az elhamarkodott ítéletek, a félreértések, a megbízható ismeretek hiánya, valamint a gombamód szaporodó, Akadémiát ostorozó és történelemhamisítást prédikáló guruk vallásosan mély dogmái okozzák. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Magyar Őstörténeti Témacsoportja a jelek szerint végre nyitott a szélesebb olvasóközönség felé is, és elkezdte azt a hosszú munkát, amire valószínűleg sokan vártunk. A tudomany.hu összefoglaló cikksorozatát a tervek szerint mi is figyelemmel kísérjük majd, és ha a Bal-Rad olykor helyet ad, ismeretterjesztés és olvasói megvitatás céljából továbbközlünk egyet-egyet a magyar nyelvűek közül. Az őstörténeti sorozat korábbi darabja (Klima László tollából) itt érhető el.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A magyarság korai története a régészet szemszögéből” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Tehát összegezük eddig a kárpátmedence lakoságának vérvonalát.
    Honfoglalás keveredés az itt élö sláv népekkel.

    Tatárjárás a magyar lakoság kétharmadát kiirtják a tatárok.
    A lemészárolt lakoság helyére germánokat telepitenek.

    Török uralom 150 évig török vérfrissétés germán hun sláv keveredés.

    Habsburgok monarhia osztrák vér keveredik az amugy is keveredet vérhez.

    1800 években galiciábol menekülö kazárok millioi ömlenek be 100 év alatt a kárpátmedencébe.

    1940 orosz vöröshadsereg spermája is nagyon sok megeraszokolt nö megszüli a gyermekét.

    MILYEN FAJTISZTA MAGYARSÁGROL BESZÉLUNK?
    A nemzet a nyelvében él.

    Tehát az itt élö lakoság 2018-ban sláv hun germán türk orosz vérvonal keveredés,
    ami roppant egéséges.

    Fajtiszták csak a zsido kazárok
    A beás indiai cigáényok
    A kolompár egyiptomiak oláh cigány
    Ez a három ember tipus beteges beltenyésztett fajtiszta sorvadékok.

    Egyszer volt egy fajta tiszta kutyám, mindig az álatorvoshoz kellet vinni annyira beteges volt
    a beltenyészet okán.

  2. A fajta tiszta magyarokrol:

    2018-ban a leg fajtatisztább magyar vérvonal a Kazár.
    Miért?
    Kagán a vezérük felvette a zsido valást,és mint tudjuk a talmud a NÁCI ALKOTMÁNY
    tilos más náciokkal keveredni.

    A mai gruzia területéröl vándoroltak nyugatra.
    Nagyon szeretnek lopni,és a lopást jogi szintre emelik ( hiddij utdij bevezuetése a középkorban ) majd késöbb költségvetés teljes ellopása. Lásd Kosa csengeri szaboné ugy 5 milliárd dollár ellopása. Ahol megjelenek mint a sáskák mindent felélnek. Lásd Ukrajna, Magyarország,Palesztina.

  3. Izrael létre jötte:
    A templomosok Svájcbol fejükbe vették,hogy megépitik Jeruzsálemben SÁTÁN templomát.
    Kelletek a statiszta zsidok palesztinába.
    Igy meg bizták Tivit terelje le a sivatagba europábol a kazárokat cionizmus jelszo alatt.

    A kazároknak eszük ágában sem volt lemenni palesztinába europábol.
    Ekkor a templomosok agresziv progromokat kezdtek a kazárok ellen ( Kisinyov stb )
    Hitler is a templomosok embere volt,olyan volt mint egy juhászkutya aki a nyájat palesztinába tereli.

    Ezt honnan tudom?
    Zürichben egy öreg Kazár rabbi mesélte,akivel anno a Nácik tárgyaltak a cionista templomos terv végrehajtásárol. A kazároktol zsákmányolt aranyat Hitler emberei Svájcba szállitották.
    Kiverték a szájukbol a kazároknak az aranyfogukat is,erre szemtanuk vannak.

    1. Tehát a kazárok a templomos jezsuiták ezközei a templomosok céljaik eléréséhez.
      Ezt tudják a szombatisták,akik nem hülyék.

  4. Türk Attila, a PPKE BTK Régészettudományi Intézet Magyar Őstörténeti és Honfoglalás kori Régészeti Tanszék vezetőjének írása

    ANYÁM!!!!
    Szóval honfoglalás mi???
    Jó!
    És a bejövő magyarok kiktől vették el a hazájukat?
    És akiktől elvették, ők mióta laktak a Kárpát-medencében?
    És ők hogyan , mikor “jöttek be”?

    Na, csak érjek rá!

  5. A fenti előadásból idézve:
    “… szerintem……. talán…….. azt mondanám………..nagyjából………..meglátásom…….. nehezen tudom elképzelni….Ural vidékű leletanyagnak kell valamikor ezen az úton feltűnnie……modell szintű elméletünk sincs……..”
    egyszóval egy feltételezés nem lehet átütő siker……
    Szép dolog az igyekezet, de talán ez még nem az az igazán tudományos állapot.
    A látókör és kutatás szélesítése minden esetre szép előremutató kezdeményezés.
    A hivatalos továbbra is nélkülöz már ismert tényeket és másokat elhallgat.

    Amit még mindig lehet hiányolni, hogy kevés az ó-török, örmény -kisázsiai kutatás, miközben ott még bizonyosan találhatóak nem kutatott írásos emlékek.
    Hiányzik az a részletes genetikai kutatási eredmény is, ami valós genetikai rokonságunkra lenne ma bizonyíték. És ezt sem a finneknél érdemes kutatni.
    Azt is nehéz elfogadni, hogy a már megállapított genetikai rokonságból eredően a távolban se kulturális-népi hagyaték, se nyelvi örökség ne származzon, maradjon fenn napjainkig.
    A mindennapi élet eleve kell, hogy egyfajta azonos nyelviséget feltételezzen.

    “kazárokkal való hosszabb együttélés (a Kaganátus területén belül) korábban azért kerülhetett előtérbe, hogy meg lehessen magyarázni a magyar–ótörök nyelvi kapcsolatokat. ”
    szóval
    egy meglévő tényhez (ugyebár nem a finnugor, hanem az ótörök nyelvi kapcsolat, amit mindig valami oknál fogva annulálni iparkodnak ) igyekeztek mellékesen valami elméletükbe beszuszakolt magyarázatot keresni.

    “a legtöbb kutató ma már úgy gondolja, hogy az önálló magyar nyelv kialakulása (Kr. e. 1000–500) előtti történések és régészeti leletek már nem tekinthetőek a magyar őstörténet részének.”
    hiába no,
    ha a legtöbb, jelenleg írásos emlékkel nem rendelkező nyelv kialakulását egyértelműen sem időben, se földrajzilag nem tudják meghatározni, akkor az talán nem is létezhetett.
    Mindez logikusan viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne létezhetett volna , csak épp a nyomait nem sikerült (még) megtalálni, vagy beazonosítani.
    Népünk és minden nép történetében folyamatos volt a kulturális behatás és történetesen nálunk teljes írásmód váltás (latin) is történt.
    Ezért ezen egyszerű okból kifolyólag kizárni a magyar őstörténet sorából?
    Pl. a magyar rovást hivatalosan nem tekinti a történész társadalom élőnek és a magyarsággal szervesnek, holmi székely csalafintaságot feltételezve róla,
    miközben alföldi hivatalos történészeti-múzeumi anyag tanúskodik arról, hogy a rovást az Alföldön a XIX elején még a mindennapi életben elterjedten használták, azaz nem (csak) a székelyeknél.
    Ezt a tényt nagyon nehéz beilleszteni a mai hivatalos magyar történetírásba, ezért meg sem említik.
    Viszont nagyon elgondolkodtató.
    Főleg abból a szempontból, hogy a rovás “betűkészlete” nem a nyugati nyelvek megszólaltatására, mintsem a magyar hangzásra alkalmas.

    Az, hogy sok eltűnt ókori nép írásos emléke megmaradt, viszont a megszólaltatásáról semmit sem lehet tudni.
    Hogy más népeknél az írásos emlék a történelem viharai miatt hiányzik, viszont az élő hangzása esetleg napjainkig ‘túlélt”, miért ne lenne elképzelhető.

    Ami logikai hiányosság feltételezhető, hogy a “megújuló” szemlélet nem egy “Reset”tel indít, hanem a meglévő félremagyarázott “tudományos” elismertségbe belekapaszkodva indul neki.
    Trefort-ot is említi, akinek a munkássága, politikai karrierje -életrajzi történetét ismerve- eleve kétségeket fogalmaz meg.
    Talán mindent elmond a mai magyar állapotokról, hogy “ukrán kezdeményezésre jött létre a magyar őstörténet kutatásának nemzetközi régészeti fóruma”

    Némi módosulást mutat az eddigi hivatalostól, hogy
    “újabb érv szól majd amellett, hogy a honfoglalást ne kizárólag egy-két év eseménytörténetének tartsuk, hanem sokkal inkább egy néhány évtizedes, a 860-as évektől kezdődően a 907-es pozsonyi csatával bezáruló történelmi folyamatnak. De ez természetesen nem jelent kettős honfoglalást (ez utóbbi közismert elméletet továbbra sem támasztja alá semmilyen régészeti adat).”
    óriási eredmény,
    hogy már nem gyilkolászásokkal vegyített, üldözők elől menekülő őseink hipp-hopp megjelentek a vereckei szorosban, bár ennek a kijelentésnek bizonyítása az előadásban elmaradt;
    ami több évtizedes vándorlás már egyáltalán nem nevezhető a besenyők előli “fejveszett” menekülésnek, ami menekülés teljes állatállománnyal-cók-mókkal, egy lakott Kárpát medencében konfliktus nélkül, a bárgyú fehér lóval történő megvásárlás meséjével teljesen elképzelhetetlen;
    a Feszty Árpád elhíresült látványműve ezzel egy újabb hazugságnak is lett megbélyegezve.
    Következtetésül: a valótlanságok gyártásában karrierért, ismertségért, elismertség hasznáért se a múltban, se ma nem kell messzire menni……..

    1. Szavak
      A guruk szokták előszeretettel használni azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek nálad is előbukkannak: „hivatalos”, „elhallgat”, „finnek”, „meg sem említik”. Holott inkább ezeket kellene: konszenzus (vagy egyetértés), X Y szerző álláspontja, X Y említi/nem említi stb. A guruk előszeretettel hoznak elő régi, meghaladott irányokat, próbálkozásokat az állításaik igazolására (a tudomány fejlődéséhez a zsákutcák is hozzátartoznak), de az időt rugalmasan kezelik: adott esetben ősrégi trendeket próbálnak mainak eladni. Éppen ezért azt az energiát, amit egyesek a guruk műveinek megismerésébe fektetnek, érdemesebb lenne a fentihez meg az előzőhöz hasonló ismeretterjesztő munkák részleteinek felderítésére fordítani, de nem a guruk tolmácsolásában. A guruk rendszerint igazolhatatlanná vált korábbi elméletek mellett kardoskodnak makacsul, kizárva magukat a tudományos közösségből még akkor is, ha egy adott területen a képesítésük és a tudásuk megfelelő (lenne) a tudományos munkához. Jellemzően képtelenek felismerni a saját kompetenciájuk határait, gyakran átlépik, így nem ismerhetik kellőképpen, nem értik és nem is fogadják el más területek módszereit. A guruvá válás adott esetben még komoly tudományos szakembereket is fenyegethet, de nem ez a jellemző.

      Ótörök, örmény, kisázsiai írásos emlékek kutatásai
      Ha esetleg az ún. iszfaháni kódexre gondolsz, azt Detre Csabán kívül még senki sem látta. Ha látta valaki egyáltalán. Én pl. csak különféle naiv oldalakon találkoztam a listával.

      Annulált ótörök kapcsolat
      Meglepő lehet, de ez egyáltalán nincs így, ahogyan nincs olyan, hogy Az Akadémia Egységes Álláspontja A Magyar-Török Nyelvi Kapcsolatokat Illetően. Csak példaként hoznám Hoppál Mihályt. Ezt a kis munkáját elolvasva látszik, hogy nem tagadva a nyelvrokonságunkat, a mellette hangsúlyozott török nyelvi hatásnak már-már (sőt!) a szakértelmét átlépve tulajdonít nagyobb jelentőséget, mint várnánk. Az általa nyelvi témákkal kapcsolatban hivatkozott Vargyas Lajos népzenekutató és folklorista volt, Demény István Pál pedig irodalomtörténész és etnográfus, és ez óvatosságra int minket akkor is, ha nyilván sokaknak jól esne egy még szorosabb ómagyar-ótörök viszony.

      Rovás
      Szerintem a Nyelv és Tudomány cikksorozatának egyik darabja (kereséssel: „A székely írás legkorábbi emlékei”) cáfolja azt, miszerint a székely rovás székely csalafintaság lenne. Azonban csak nem sikerül a nyomait a 13. századnál korábbi időkből megtalálni a székelyek élőhelyén…

      Rovás betűkészlete
      A rovásrendszerekre nem is egy közel-keleti írásrendszer hatott, mindegyikre más-más mértékben. A székely-magyar rovás (használatban van a 9. századtól napjainkig) gyakorlatilag a kárpát-medencei rovásból (6-7. századtól a 11-12. századig használták) fejlődött ki, ennek őse a protorovás volt (i. e. 7-6. századtól az i. sz. 11-12. századig használták, főleg a kelet-európai sztyeppén), a proto-rovásra pedig a korai arameus, kisebb mértékben a föníciai, de elsősorban a korai sztyeppi rovás hatott (i. e. 3. századtól a 10. századig használták Közép-Ázsiában). A korai sztyeppi rovást hozták be a Kárpát-medencébe honfoglaló magyarjaink (sajnos nem volt hosszú életű), és jóval korábban ez volt az egyik fontos aktor a türk rovásírás kialakulásában is. A korai sztyeppi rovás és a protorovás, valamint ezeknél kisebb mértékben egy közel-keleti írásrendszer alakította ki a kazárok birodalmának sztyeppi rovását (8-10. században használták). A korai sztyeppi rovás részben türk ideogramokból, részben gandharai-baktriai áttétellel a korai arameusból, részben a későbbi arameusból (birodalmi arameus), részben pedig a protorovásból alakult ki, amelyekből a birodalmi arameus volt a legmeghatározóbb, ez a perzsa kor közvetítő nyelvének készletét jelenti.
      Főként Hosszú Gábor adatait használtam (a könyv 21. oldalán jó összefoglaló ábra található):
      https://archive.org/details/bub_gb_TyK8azCqC34C

      Besenyő csapás elől a Kárpát-medencébe menekülő magyarok
      Túlhaladott álláspont, a guruk jellemzően nem haladnak a korral.

      1. “A guruk rendszerint igazolhatatlanná vált korábbi elméletek mellett kardoskodnak makacsul, kizárva magukat a tudományos közösségből még akkor is, ha egy adott területen a képesítésük és a tudásuk megfelelő (lenne) a tudományos munkához. ”
        Ez sajnos így működik,
        mintha a “hivatalos” helyett nevezzük tudományosan elismertnek;
        folyamatosan nem kényszerülne álláspontjának feladására és módosítására, példa rá:
        “Besenyő csapás elől a Kárpát-medencébe menekülő magyarok
        Túlhaladott álláspont”
        Aki nem áll be a tudományosan elfogadott trendbe,
        az onnantól fogva az elismert szakemberek sorából végleg kiírja magát, még akkor is, ha netalán évtizedek múlva eretnek megállapításai tudományosan is megerősítettekké válnak.

        A világ márpedig nem statikus , hanem folyamatosan változó, mint ahogy korábbi történések nagyon gyakran már eddig is átértékelődtek.
        Több olyan nemzetközileg is elismert, tudományos minősítéssel rendelkező “guru” nem jelenik meg a közéletben az elméletével, mert pillanatok alatt “kicsinálják”, ezért ezen elméletei “illegalitásba” föld alá kényszerülnek.
        Minden esetre hitelességét valóban a tudományos elismertsége alapozza meg nem pedig a szépen körített meséje.
        Egy biztos, hogy akkor, amikor még a közelmúlt történelme megítélésében sincs sokszor egységes történészi álláspont, akkor a korlátosan rendelkezésre álló régmúlt dolgaiban nagyon nehéz eligazodni.
        Ha nem magyar vonatkozást nézünk, akkor ott van az ókori egyiptomi emlékek megítélése, mert az utóbbi évtizedekben a megítélése azt lehet mondani sok esetben 180fokos fordulatot vett.
        Nem vagyok ezen terület beavatottja, de azt a sok marhaságot, logikátlanságot, amit elismert magyar történészeknek nevezett akárkik neveikekkel fémjelezve kiállítási anyagok alá angolul, németül és oroszul is szerkesztenek,
        hát uram bocsá több, mint botrányos.
        És ez nem a “guruk” szégyene!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .