Még több makk a dagonya népének!

Durva emelés jöhet a képviselői pénzeknél, az átlagfizetés háromszorosát kapnák

Havonta nagyjából 200 ezer forinttal kapnának többet a parlamenti képviselők egy most benyújtott törvényjavaslat értelmében. Áprilisban még tagadta a kormány, hogy a téma napirenden lenne.

Komoly összeggel nőne a parlamenti képviselők fizetése a törvényalkotási bizottságához benyújtott kormánypárti javaslat értelmében. Az Index szerint ezek után a képviselők a bruttó havi átlagfizetésük háromszorosát keresnék, ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne.

A javaslat másokat is érint: a frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek. Ha egy képviselő bizottsági tag, írja a lap, akkor a nagyjából bruttó egymillió forintos alapbére 1,2-szeresét keresné, de ha a törvényalkotási bizottság tagja, esetleg más bizottságban is benne van, akkor még ennél is több pénzt vihetne haza. Az Index szerint a képviselők lakhatási támogatása is emelkedne (ez jelenleg a képviselői tiszteletdíj 25 százaléka). Utóbbit azzal indokolták, hogy a fővárosi albérletárak megduplázódtak.

Emellett a képviselők havi keretét is alaposan megemelik. Aki listán került be, annak a fizetésével megegyező összegű keret áll majd a rendelkezésére, aki pedig egyéniben sikerült, annak ennek a duplája – olvasható a cikkben.

Az eset érdekessége, hogy a Fidesz áprilisban még tagadta, hogy lenne ilyen ötlet.                                                                                                                                       (HVG)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Két dologban fogadni mernénk! A dagonyázók tiszteletdíj tekintetében már utolréték Labanczia PARLAMENTI KÉPVISELŐIT!

– Négy éven belül legalább egy testhosszal meg is fogják előzni labanczékat!

Igazán kifizetődő dolog Döbrögisztánban a hazaárulás! Mivelhogy ország nincs, annak ügyeivel nem kell bíbelődni. Vidáman lehet marakodni a júdáspénzeken, meg tovább ötletelgetni a zsákmányszerzésen!

“Még több makk a dagonya népének!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Ezek öngyilkosok? Vagy csupán seg hülyék?
    Miért kisértik a sorsot? Miért provokálják az ország lakoságát egypofonos emberek?

    1. Jártatok ti történelem orákra?
      Sürgössen keresetek fel egy történelemtanárt.
      Ö majd mesél nektek konkrét megtörtént eseteket.
      Nincs uj a nap alatt a történelem mindig ismétlödik.

      Szerintetek Kádár miért tudott több évtizeden keresztül hatalmon maradni?
      Olcso lakhatás
      Olcso kenyér
      Olcso cigi
      Ocso pia
      Ti Kádár mind a 4 alapszabályt felrugtátok.

      KIváncsian várjuk mi lesz a vége.

  2. Plusz: a pártalapítványok állami támogatását is jelentősen növelnék. Most köszönik meg a kétharmadot az “ellenzéknek”, és persze a fizetésemeléssel rábírják őket a további kollaborációra. A valódi ellenzék mi vagyunk, a nép, de hát nekünk meglett mondva, hogy “a viták ideje lejárt”, azaz kussoljunk szépen és takarodjunk dolgozni, az állambácsi útonállók módjára hadd fosztogathasson minket a magas adókkal és járulékokkal. És hol marad a részvételi demokrácia? A politikusaink azt sem tudják, hogy mit jelent ez a fogalom. Miért kell nekünk eltartani a pártokat, és miért nem a tagdíjakból gazdálkodnak?

  3. az index szerint ” ezek után a képviselők a bruttó havi átlagfizetésük háromszorosát keresnék ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer Forint volt a tiszteletdíjuk a jövőben ez 948 ezer Forintra nőne”…..
    Ez csak nekem tűnt fel, vagy én nem tanultam meg számolni. 3X 748e= kb 2,3 millió nem?

    1. Az újságírók mindig hazudnak, olykor szándékosan, olykor véletlenül.
      Egy a lényeg, igazat sehogy sem tudnak írni. Csak tudnánk, ezek miért kapnak fizetést…?
      Fenti esetben az országos bruttó havi átlagfizetésre vonatkozik, annak a 3X-osát szavazták meg maguknak.

      Gyaníthatóan azért nem év elején szavaztak, mert megvárták amíg a statisztikai hivatal összesíti és felkerekíti az elvárt számra az átlag bér alakulását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..