Új mesefilmet vetít a NER

Mekkmester Zrt: A cél, hogy Döbrögisztán is a legfejlettebb országok közé tartozzon

Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé – mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A 180 pontos csomagot kedden adta át a jegybank a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. A javaslatok célja a magyar gazdaságban – elsősorban a külső-belső egyensúlyi és adósságmutatókban, valamint a munkapiacon – kialakult pozitív trendek fenntartása mellett a termelékenység javítása, a teljes foglalkoztatás, valamint a demográfiai fordulat megalapozása.

Baksay Gergely elmondta: úgy gondolják, a 180 pontos javaslat része lehet egy olyan reformcsomagnak, amelynek segítségével Magyarország egy-két évtizeden belül bekerülhet a legfejlettebb országok közé. Összesen 14 területen tettek javaslatokat, amelyeket két nagy csoportba lehet sorolni; az első a humántőke, ami Magyarországon a legjelentősebb erőforrás, a második pedig a kis- és középvállalatokat célzó gazdasági intézkedések.

Az MNB igazgatóságának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megjegyezte, Magyarországon nagyon elaprózott a kis- és középvállalati struktúra, Németországhoz és Ausztriához képest túl sok a két-három főt foglalkoztató cég. Úgy vélte, ha sikerülne közelíteni az említett országok szerkezeti jellemzőihez, akkor jelentős fejlődést lehetne elérni.                                                                                                                                       (atv)

 

Bal-Rad komm: “…az első a humántőke, ami Magyarországon a legjelentősebb erőforrás…”

– Nagyon lényeges meghatározás: HUMÁNTŐKE, ERŐFORRÁS! Ebből lesz a PROFIT!

A Mekkmester Zrt új mesefilmet fűzött be a vetítőbe. Az uniós csatlakozásunkkori utolérjük Lanancziát, meg a bécsi kávéháznyitásos film már lepergett. (A kávéházak nyitásakor már magyar alkalmazott nyit ajtót, és hessegeti el a kukától amagyar koldusokat.)

NO DE MAJD HÚSZ ÉV MÚLVA…!

“… A javaslatok célja a magyar gazdaságban – elsősorban a külső-belső egyensúlyi és adósságmutatókban…”

Lehet kalkulálni:

https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

Ha csak másodpercenként 193 dollár a kamat. Az évente 6 milliárd 80 millió 340 ezer dollár. Húsz év alatt CSAK A KAMAT 122 milliárd dollár lesz! Plusz a mai 109 milliárdos – MÁR MEGLÉVŐ adósság. (Hacsak még nem ön hozzá!) No akkor lesz a nemmzetthy adósság 231 milliárd dollár. HÚSZ ÉV MÚLVA!

HÚSZ ÉV MÚLVA MÁR CSAK AZ AKTUÁLIS TÖRTÉNELEMKÖNYVEK FOGJÁK MEGEMLÍTENI: VOLT ITT A KÁRPÁT MEDENCÉBEN – A MOSTANI ROMANISZTÁN VAJDASÁG HELYÉN – EGY ORSZÁG!

“AKKORIBAN” egy furcsa, állandóan egymást maró népség – a magyarok – lakták azt az országot. Ezért is hívták Magyarországnak. Egy ideig Magyar Népköztársaságnak. A magyarok kihaltak, szétszéledtek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Új mesefilmet vetít a NER” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ötletes! Bankárok mondják meg, hogy hogyan termeljenek versenyképesebben a melósok! Ők aztán tudják a seggnyaló újarisztokratákkal együtt, hogy egy hegesztőnek, hogy kell tartania a pisztolyt 🙁
    Nem normális idióták!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..