Rettegés van megint!

A déli határon lévő kerítéssel Döbrögisztán egész Európát védi

Noha a magyar és a német kormány esetében a migrációt elutasító, illetve azt pártoló álláspont ütközik, azokra a kérdésekre kell koncentrálni, ahol megvannak az együttműködés alapjai – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő. A déli határon lévő kerítés nem csak Magyarországot, hanem egész Európát védi – emelte ki.

Kovács Zoltánt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki berlini megbeszéléséről kérdezték.

Kiemelte: azzal, hogy a déli határon lévő kerítés védi a magyar embereket, Magyarország Európát is védi, megteremtve annak feltételeit, hogy az európai jog, a határvédelem követelményei teljesüljenek.

“Ezt csak úgy tudjuk végrehajtani”, ha az érintett országok is támogatják – mondta a kormányszóvivő.

Azzal összefüggésben, hogy közép-európai NATO-hadosztály-parancsnokság jöhet létre Németország támogatásával, hangsúlyozta a kormányszóvió, hogy együttműködésen alapuló, hatékony formációk kellenek az európai védelmi képesség növelésére.

Egy ilyen hadosztály-parancsnokság magyar, szlovák, horvát és szlovén egységeket érintene – közölte, hozzáfűzve: a német parancsnoksághoz kapcsolódás “ésszerűnek tűnik ezen keretek között”…
(forrás: origo)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Bal-Rad komm: Érdemes lenne Soros-Kovács Lucifer minden egyes szavát külön – külön is elemezni! – hazugságvizsgálóval. (De persze nem csak az övét. MINDEGYIKÉT!)

Döbbenetes lenne az eredmény! Kiderülne, hogy még belélegzés közben is hazudik/hazudnak! Ez a határvédelem – Európa védelme címszó alatt évek óta zajló folytatásos bohózat – párhuzamosan a gondosan rejtett/TAGADOTT migráncsbetelepítéssel – egyszerűen a döbrögista horda hatalmi mentsvára.

Sajnos az együgyű, még az utcára is ritkán kilépő, tévé előtt hülyülő hordafanokra hatással van! A VÉDETTSÉG ÉRZÉSÉT kelti bennük.

De a védettség érzése minden jel szerint hiányzik magából a hordavezérkarból. Mintha fenyegetve éreznék magukat/HATALMUKAT! Hiszen egy NATO – hadosztályparancsnokság után áhítoznak. KÖZÖS VÉDELMI ERŐRŐL, A NATO-n belül. Mintha VALAMI FENYEGETNÉ a vajdaságot!

Szerintük! Legalábbis úgy adják elő a legújabb agyrémüket, aminek nem mellesleg nagy rössel neki is ugrottak. Lásd: 100 milliárdos helikopterbeszerzés. Egy NATO – gyűrű közepén RETTEGNEK külső támadástól.

VAGY VALAMI MÁSTÓL RIADOZNAK? A (ki)saját(ított) népüktől?

Mindenestre nagyon belehúztak a rettegésbe!

“…a német parancsnoksághoz kapcsolódás “észszerűnek tűnik ezen keretek között”.

Mindenestre Döbrögi berlini vizitje előtt – után nagyon beindult a vajdaság gyarmat féltése.

“Rettegés van megint!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Az a gyanúm, hogy a volt Soros-fióka – migránspapírba csomagolva – az ún. keretnemzet-koncepció (Framework Nations Concept, FNC) újabb lépését próbálja eladni nekünk. Alapjait a 2014 szeptemberében tartott walesi NATO-csúcson rakták le, de egy 2013-as német ötleten alapul. Idézek a fent hivatkozott dokumentumból (11. o.):
    „Az új kezdeményezések a szervezetben elindítanak egyfajta pezsgést, szellemi
    és gyakorlati innovációt, és ez a fajta état d’esprit megtermékenyíti a NATO-n kívüli
    két- és többoldalú együttműködéseket is. A skandináv NORDEFCO védelmi koope-
    ráció (2009), a brit–francia védelmi együttműködés (2010), a Benelux államok katonai
    összefogása (2012) vagy a Visegrádi Együttmûködés keretében koordinált védelem-
    politika szellemi, politikai és gyakorlati támogatást kap a NATO-tól a fejlesztés, a
    modernizáció és az integráció továbbviteléhez. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a
    „keretnemzet” megoldásokat is, amelyek részeként három csoport létrehozását
    jelentették be Walesben. Tíz tagállam, Németország vezetésével, elsősorban a
    képességfejlesztésre (tűzerő, tömegpusztító fegyverek elleni védelem, logisztika,
    vezetési pontok létrehozása) fog fókuszálni. Az Egyesült Királyság által facilitált szö-
    vetségesi csoport (hét tagország) 2016-tól az expedíciós erőknek a teljes műveleti
    spektrumban történő összefogását és fejlesztését tűzte ki célul. Az Olaszország
    vezette regionális tagországok (öt szövetséges nemzet) szerveződése pedig a stabili-
    zációs és újjáépítési képességeket (szárazföldi erők, vezetés-irányítás, támogató ele-
    mek) helyezik előtérbe. Magyarország a tervek szerint a német és az olasz vezetésű
    kooperációhoz fog csatlakozni.”
    Persze nem hangoztatják a lépés alapvetően Oroszország-ellenes vonásait, mert furcsán nézne ki, hogy miközben a nyugati sajtó jelentős része és a hazai „bal”liberálisként aposztrifált ellenzék a Vajdára oroszbarátságot kiált, valójában nagyon is nyugatbarát politikát folytat. A német dominanciájú FNC mellesleg a francia vezető szerepet jobban hangsúlyozó, közös „európai” védelmi költségvetés és önálló beavatkozási képesség (European Intervention Initiative, EII) E. Macron által hangoztatott ötletével szemben (?) szépen jelzi, hogy az ország vezetői tovább kívánják cipelni a magyar átkot, a német érdekszférához való szoros kötődést, ezúttal a NATO szervezetén belül. Persze Merkel azért hitet tett az EII mellett is. Ez utalhat a Vajda szokásos pávatánc-figurájára. Ne azt nézzék, amit mondok, ugyebár…
    Az FNC tagjai ennek a dokumentumnak a 3. oldalán tekinthetők meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .