A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja

Sztálingrádi csata

A németek fasiszta haderejével egyik európai nagyhatalom sem bírt, és Hitler így rendelkezett az ő gazdasági és hadi kapacitásukkal is, bár Anglia még ellenállt és nem véletlenül kötött szövetséget a szovjetekkel, pedig ellenségek voltak. Ez az ordas had támadta meg a szovjetuniót és gyilkolta a népet.

Lopni, gyilkolni mentek a fasiszták és megerőszakolták a szovjet nőket vagy lemészárolták milliószámra az ellenállókat. A szovjetek ellenálltak, a nagy veszteségeket és a hadsereg igényeit a sikeresen hátországba telepített ipar pótolta. Erre az erőfeszítésre a szovjet emberek csak azért voltak hajlandók, mert védték a hazájukat és a Sztálin vezetésével épülő szovjetrendszert. Ezt az agyalágyult fasisztáink nem fogják soha megérteni, mert hiányzik belőlük az ember. Így a Sztálin vezette háború az ember és az embertelen fasiszta állatok között volt, és akkor még az ember kerekedett felül. Ma az emberiség söpredékei miatt a fasizmusnak áll megint a zászló és ez nem kis veszély az emberiségre nézve. Bár lehet, vagy inkább biztos, hogy a fasiszta söpredék ennek nincs is tudatában mekkora veszély ez az emberiségre. Az embertelen fasizmus lenne az emberiség jövője? A népek, fajok kiirtása, rabszolgaságban tartása, a felsőbbrendűségé a jövő? A fasizmustól válunk emberré? Erre tart a világ? Hiába verte meg Sztálin hadserege Hitler fasiszta hadait? Megint jön a háború a fasizmus ellen?

 

Kell megint egy Sztálin a világnak, mert kihal az emberiség!

„1942 „Szeptember 10-e után kritikus napok vártak Sztálingrád védőire. Tizenharmadikán indult a támadás, azzal a céllal, hogy elfoglalják a város közepén elterülő Mamajev-dombot, és kitörjenek a Volga-folyóhoz. A német bombázók és a tüzérség segítette a tankok és a motorizált egységek előretörését. A város középső részét védő Csujkov tábornok vezette 62. hadsereg kritikus helyzetbe került. Az éj folyamán ugyan átkelt a Volgán néhány ezer főnyi erősítés, de ez csak arra volt képes, hogy a német támadás lendületét megtörje. Az agyonbombázott, rommá lőtt városban elkeseredett harc bontakozott ki. Néhány fontos stratégiai pont, mint a Mamajev-domb és a vasútállomás, újból és újból gazdát cserélt. A védők egyre kisebb területre szorultak vissza, és a német fővárosban Sztálingrád közeli elestével számoltak. Szeptember 15-én a birodalmi sajtófőnök a következő utasítást adta a német sajtónak: „A Sztálingrádért folyó harc sikeres befejezéséhez közeledik. Erre vonatkozóan ma vagy holnap a Wehrmacht főhadiszállásától rendkívül fontos jelentések várhatók. A német sajtónak fel kell készülnie a Sztálin városáért folyó gigászi küzdelem győzelmes befejezésének esetleg különkiadásokban való hatásos méltatására.”

A német sajtó az elkövetkező napokban azonban hiába várta a Wehrmacht győzelmi jelentését. A német előrenyomulás a városban csak rendkívül súlyos, véres harcok árán, csigalassúsággal folytatódott. Minden utcáért, minden házért külön harcot kellett folytatni, és szeptember 13-ától közel két hétig tartott, míg a város középső és déli részét – elsősorban lakónegyedeket – a német csapatok birtokukba vehették. Szeptember 21-én és 22-én a helyzet ismét kritikussá vált, a németeknek sikerült kettévágniuk a 62. hadsereget, és kijutniuk a Volgához, ezzel nemcsak végleg elvágni a Volga északi irányú utánpótlási vonalát, de rendkívül megnehezíteni azt is, hogy a Volga jobb partján harcoló szovjet csapatok erősítést kapjanak.

A német előrenyomulás lassúsága elsősorban a szovjet ellenállás leírhatatlan hősiességének volt a következménye. A védekezés eredményessége azonban nem csupán az egyéni hőstetteken alapult, nem csupán a szovjet katonák szilárd hitén, hanem a védelmi hadműveletek kiváló megszervezésén is. A szovjet katonák messzemenően kihasználták a rommá lőtt és bombázott város terepviszonyait, és szinte minden házat erődítménnyé építettek ki. A németek nemcsak emberben voltak nagy számbeli fölényben, de repülőik és tankjaik számát illetően is. A repülők az utcai harcok során, amikor szinte egybeolvadt a német és a szovjet frontvonal, egyre inkább alkalmatlanokká váltak feladataik ellátására. Bombáikkal nemegyszer saját egységeiket veszélyeztették. A szovjet csapatok pedig nem engedték meg, hogy a senki földje egy kézigránát-dobás távolságánál szélesebb legyen, és ezzel ellensúlyozták a német légi fölényt. A romos, elhagyott vagy megsemmisített járművekkel zsúfolt utcákon a páncélosok előrehaladása nehézségekbe ütközött. Ezzel szemben a Volga bal partján állomásozó szovjet tüzérség az egyre tömegesebben bevetett, félelmetes Katyusa-rakétákkal a német vonalakat, csapatösszevonásokat hatékonyan tudta támadni.

November elején a német támadás ereje lelohadt, mivel a sebesülteket és halottakat nem tudták új erőkkel pótolni, „a századok létszáma általában 30-40 főre csökkent”. Paulus október 25-én november 10-ében jelölte meg Sztálingrád elfoglalását – november 11-én a németek utolsó támadásra indultak. Hitler pár nappal korábban Münchenben mondott beszédében már Sztálingrád elfoglalását ünnepelte, és annak jelentőségét méltatta: „A Volgához akarunk kijutni, mégpedig egy meghatározott helyen, egy meghatározott városban. Véletlenül ez a város Sztálinnak a nevét viseli. Ne gondoljanak arra, hogy én azért vonultam e város ellen – hívhatnák ezt a várost másiként is, hanem azért, mert ez rendkívül fontos stratégiai pont. Harmincmillió tonna áruforgalmat szakíthatunk itt ketté, közte majdnem kilencmillió tonna olajforgalmat. Ide áramlik Ukrajna kiterjedt mezőinek s a Kubán vidéknek egész búzafeleslege, hogy innen északra szállítsák azt… Ezt a helyet akartam elfoglalni – és önök tudják mi szerények vagyunk, de ténylegesen már el is foglaltuk.”

Hitler szavai nem bizonyultak igaznak, a németek még a november 11-i támadással sem foglalták el Sztálingrádot. Csujkov emlékiratai szerint a harc most már nem is házakért, hanem minden kődarabért folyt. Egyes helyeken a németek már száz méterre sem álltak a lassan beálló Volgától, a 62. hadsereg újabb részlegét vágták el a hídfőállástól. A város még mindig harcolt és védekezett, várta azt, amit Sztálin november 7-i ünnepi beszédében előre jelzett „lesz még ünnep a mi utcánkban”.

A szovjet hadvezetés régen készült már az ellentámadásra. Igaz, a németek nyári sikerei jórészt keresztülhúzták az előzetes számításokat, és 1942 nyarán még nem számoltak a déli arcvonalon kialakult rendkívül veszélyes helyzettel, de 1942. augusztus végén, mikor a németek már mélyen behatoltak a Kaukázusba, és Sztálingrád elfoglalásával fenyegettek, sürgős ellenintézkedésekre került sor. Augusztus 9-én Zsukov tábornokot kinevezték a legfelsőbb parancsnok, Sztálin helyettesévé. Szeptember első napjaiban megkísérelték a Sztálingrád irányában előrenyomuló német erőket oldalról áttörni, de sikertelenül. Zsukov szeptember 10-én a következőket jelentette Sztálinnak: „További erőkre és időre van szükség az átcsoportosításhoz, hogy koncentráltabb frontméretű csapást mérhessünk. Hadseregméretű csapásokkal nem lehet kivetni állásaiból az ellenséget.”

Szeptember közepén Sztálin Zsukovot és Vasziljevszkij vezérkari főnököt megbízta, hogy készítsenek javaslatot nagyszabású ellentámadásra. A javaslat abból indult ki, hogy végsőkig folytatják Sztálingrád védelmét, s ezalatt megfelelő erőket vonnak össze, amellyel nemcsak Sztálingrádot mentik fel, de gyökeresen megváltoztatják az egész Déli Front helyzetét. Zsukov 45 napot kért a támadás előkészítésére. A helyzetet bizakodóan ítélte meg. Úgy látta, hogy a német csapatok kimerültek a hosszú harcokban, és nem rendelkeznek megfelelő tartalékokkal egy erős ellentámadás leküzdésére. Ha a Vörös Hadsereg repülőket és harckocsikat illetően megfelelő fölényre tesz szert, az ellentámadás feltételei kedvezők. A szovjet csapatok ugyanis a Don és a Volga mentén átkarolásra alkalmas helyzetben voltak, így fennállt a bekerítő hadműveletek lehetősége. Végül, de nem utolsósorban a szovjet csapatok harckészsége, harci tapasztalatai erősen javultak. Jobban ellenálltak, mivel a védelmet most már mélységben megfelelően építették ki, az előretörő ellenséget a szárnyakon váratlan ellenakciókkal zavarták, megjavult az utánpótlás, és viszonylag gyorsan voltak képesek erőiket a veszélyeztetett helyeken összpontosítani. A támadásra is jobban felkészültek, a gyalogság, tüzérség és harckocsizó egységek összehangolásával az egységek irányítása megjavult, s a tűzerő nagyfokú koncentrálása hatékonnyá tett minden támadási kísérletet.1942 októberében nagy erővel készültek a szovjet ellentámadásra. Sok függött attól, hogy Sztálingrád védői az ellentámadás előkészületeinek befejezéséig ki tudnak-e tartani. A Szovjet Főhadiszállás terveinek végrehajtásához tizenegy hadsereget, több tízezer löveget, közel ezer harckocsit és több mint ezer repülőt kellett összevonni. Egyidejűleg ki kellett dolgozni az általános ellentámadás tervét, felbontva hadseregekre és frontokra. A szovjet erőket három frontban összpontosították. Északon jórészt a Don mentén állomásozott a Délnyugati Front, Vatutyin altábornagy parancsnoksága alatt, mely Szerafimovicsnál, a Don túlsó partján egy jelentős hídfőállással rendelkezett. Sztálingrádtól északra részben a Volga és a Don között, részben a Volgán túl állomásozott az ún. Sztálingrádi Front, mely szeptember végén a Doni Front elnevezést kapta és Rokosszovszkij tábornok irányítása alatt állt, s végül Sztálingrádtól délre képezték ki a Sztálingrádi Frontot, Jerjomenko tábornok vezetésével. Az elképzelés az volt, hogy a Délnyugati Front észak-déli, észak-délkeleti irányban támad, a Sztálingrádi Front pedig északnyugati, illetve délnyugati irányban, így részben elvágják és bekerítik a Sztálingrádnál állomásozó német erőket, részben a kaukázusi német erők ellen is északkeleti irányból támadást indítanak. A támadás anyagi előkészületei minden eddigit felülmúltak. 27 000 gépkocsi szállította az anyagokat. November első két hetében 160 000 katona, 430 tank, 14 000 gépkocsi kelt át a Volgán.

Eredetileg november 15-ében állapították meg az ellentámadás napját, de az előkészületek nem fejeződtek be, ezért a támadás irányítói néhány napos halasztást kértek, melyet Sztálin jóváhagyott. November 13-án Vasziljevszkij és Zsukov előterjesztették utolsó jelentésüket Sztálinnak, valamint az Állami Védelmi Bizottságnak. Optimistán ítélték meg a helyzetet.

„Az erőviszonyokat mind minőségi, mind mennyiségi szempontból értékelve rámutattunk, hogy azokon a szakaszokon, ahol a főcsapásainkat fogjuk mérni (Dél-nyugati és Sztálingrádi Front), továbbra is zömmel román csapatok védenek. Foglyok vallomásai alapján ezek általános harcképessége gyenge. Mennyiségi szempontból ezekben az irányokban jelentős fölényben leszünk, ha támadásunk megindításáig a német hadvezetés nem csoportosítja át ide tartalékait, ám felderítésünk még semmiféle átcsoportosítást nem fedezett fel” – írja Zsukov.

Végül az ellentámadás időpontját november 19-ében jelölték meg. A roham északon indult, és a Sztálingrádi Front támadása csak egy nappal később kezdődött.

A németek nem vártak jelentős szovjet ellentámadást. Hitler november elején kiadott hadműveleti utasítása arról szól, hogy komoly szovjet ellentámadás a tél folyamán nem várható. A szovjet erőknek tehát taktikailag is sikerült a meglepetés. A német felderítő szolgálat csődöt mondott, nem voltak megfelelő információik a szovjet csapatösszevonások méreteiről. A német vezérkarhoz november 17-én befutott felderítő jelentések összegezése arra utal, hogy bár észleltek bizonyos csapaterősítéseket és számítottak szovjet támadásokra a közeljövőben, de arról fogalmuk sem volt, hogy erre két nap múlva s ilyen hatalmas erővel sor kerül, így november 19-én, amikor megérkezett a német főhadiszállásra a hajnali órákban indult szovjet támadás híre, sem Hitler, sem a német vezérkar más vezetői nem tartózkodtak ott. Sőt, mi több, bár értesítették őket Berchtesgadenben a támadásról, annak jelentőségét lebecsülve, visszatértüket a főhadiszállásra nem tartották szükségesnek.

November 19-én, sűrű hóesésben és hajnali ködben, kétórás tüzérségi előkészítés után indult meg a Délnyugati Front és a Doni Front csapatainak támadása. Három páncélos és három lovas hadtest indult rohamra a 3. román hadsereg állásai ellen, és Szerafimovics és Kletszkaja között hamarosan áttörték a védőállásokat. Az összeköttetés a 3. román és a 6. német hadsereg között megszakadt, és a rémült román egységek pánikszerűen menekültek. Rövidesen kiderült, hogy a német tartalékok nem megfelelőek, s képtelenek az áttörési pontokat elreteszelni.

Sztálingrádtól északra már az első nap teljes volt a zűrzavar. Másnap pedig a Sztálingrádi Front indított rohamot a 4. német páncélos hadsereg, valamint a 4. román hadsereg állásai ellen. November 21-én a szovjet egységek elfoglalták Kalacsot, s a német vezetés felismerte, hogy rendkívül veszélyes bekerítő hadműveletről van szó, mely az összes sztálingrádi német erőket halálos harapófogóba zárhatja. November 22-én a 6. német hadsereg vezetői a Sztálingrádtól való visszavonulásban s a gyűrűből való kitörésben látták a menekülés útját. Hitler viszont már korábban kijelentette, hogy amennyiben visszavonulnának a Dontól, úgy az egész háború elvesztené számára az értelmét. „Nem vonulok vissza a Volgától” – hangoztatta. Legtehetségesebbnek vélt tábornokát, von Mansteint, a krími győztest – akit nemrég vezényeltek északra, hogy majd Leningrád elfoglalását vezesse – rendelte délre, azzal a céllal, hogy egy újonnan kialakuló „Doni” hadseregcsoport élén akadályozza meg a szovjet támadást, s szabadítsa ki a bekerítéssel fenyegetett 6. hadsereget. A 6. hadsereg viszont utasítást kapott, hogy nem törhet ki, hanem körkörös védelemre berendezkedve kell tartani állásait. November 23-án a bekerítés teljessé vált, a Sztálingrádi Front katonái áttörték a román és német csapatok állásait, és északnyugaton előrenyomuló ékeik Szovjetszkij falunál találkoztak a Délnyugati Front délkeleti irányban támadó egységeivel. A szovjet ellentámadás első szakasza fényes sikert hozott; 140 km-re Sztálingrádtól nyugatra bekerítette a teljes 6. német hadsereget és a 4. német hadsereg egy részét. 22 hadosztály, több, mint 300 000 ember rekedt benn a katlanban. Egyidejűleg megsemmisült a 3. román hadsereg, és katasztrofális veszteségeket szenvedett a 4. román hadsereg is.

Paulus és vezérkara a helyzetet kritikusnak ítélte: „A hadseregre rövid időn belül teljes pusztulás vár – táviratozta Hitlernek -, amennyiben minden erő összefogásával a délről és nyugatról támadó ellenséget nem semmisítik meg. Ehhez haladéktalanul szükséges a csapatok Sztálingrádból való kivonása.”

A német vezérkarban a feszültség a tetőpontjára hágott. Az egy évvel korábbi dilemma, visszavonulni vagy kitartani, újból felmerült, csak most sokkal súlyosabb, veszélyesebb helyzetben. A tábornokok ismét a visszavonulás és a kitörés mellett voltak, Hitler viszont azt hangoztatta, hogy ha egyszer eltávoznak a Volga partjáról, akkor ide aligha fognak többé visszatérni. A döntés húzódott, Weichs vezérezredes, a „B” hadseregcsoport parancsnoka úgy határozott, hogy saját felelősségére adja ki a visszavonulási parancsot. Hitler november 29-én Keitel és Göring társaságában azonban ellenkezően döntött. S mikor Zeitzler vezérkari főnök – aki nem mert Hitlerrel nyíltan vitába szállni azt mondta, hogy ez csak abban az esetben képzelhető el, ha a légierő átveszi és biztosítja az ellátást, akkor Göring ígéretet tett arra, hogy a Luftwaffe ezt a feladatot megoldja. Napi 300 tonna lőszer, hadianyag, élelmiszer és kötszer szállítására tett ígéretet, mint hamarosan kiderült, teljesen megalapozatlanul. Hitler november 24-én véglegesen úgy döntött: a 6. hadsereg Sztálingrádban marad, ő pedig mindent megtesz kimentésükért.

Manstein tábornagynak a Déli Frontra való átvezénylése arra utalt, hogy Hitler e nehéz feladatot igen magas szakmai színvonalon álló katonai vezetőre kívánja bízni. Németországból és Franciaországból friss csapatokat bocsátottak rendelkezésére, emellett a kaukázusi erők egy részét is ide vezényelték, továbbá még be nem vetett román egységeket is az újonnan alakult „Don” hadseregcsoporthoz csatlakoztattak.

A Sztálingrád felmentésére szervezett hadműveletek sorsát végül két döntő mozzanat határozta meg. Egyrészt Hoth páncélosait, mikor már mindössze 45 km választotta el Paulus bezárt egységeitől, Malinovszkij gárdahadseregének sikerült megállítania, majd néhány napos heves harc után visszaszorítani. Másrészt, ez alatt a négy-öt nap alatt, míg Hoth hadseregei viszonylag közel álltak a bezárt 6. hadsereghez, Paulus nem tett kísérletet a kitörésre.

Az év végére Paulus 6. hadserege mintegy 70 km hosszú, 25 km széles katlanba zárva nézett szembe az egyre szorosabbá váló szovjet gyűrűvel.

Január elejére a hideg, a betegségek, a járványok és a harcok 80 000 katonájától fosztották meg Paulus hadseregét. A katonák fejadagja egyre csökkent. December végén már csak napi 15 dkg kenyeret, 3 dkg margarint, s valami kevés lóhúst kaptak. A hadsereg érthetően egyre jobban demoralizálódott.

A Manstein-féle felmentési kísérlet után a helyzet megváltozott. Hiába biztatták már a csapatokat a tisztek és a náci agitátorok. Reménytelenség, éhség és betegség ütötte fel a fejét.

December végén Manstein támadásának összeomlása után világossá vált, hogy a bekerített 6. hadsereg megsemmisítése a szovjet erők következő feladata. Az ún. Doni és a Sztálingrádi Front csapatainak kellett ebben a hadműveletben részt venniük, de december végén olyan döntés született, hogy a Doni Frontot megerősítik a Sztálingrádi Front három hadseregével, és erre bízzák a sztálingrádi katlan felszámolását. A dicsőséges hadjárat közvetlen befejezése tehát Rokosszovszkij parancsnoksága alá került, Jerjomenko frontját déli irányban kívánták bevetni.

1943. január 10-én megkezdődött a döntő orosz offenzíva. 2000 löveg tüze után északról, délről és nyugatról áramlottak a szovjet tankok a bekerített német csapatok ellen. A katlan egyre szűkebbre szorult, a repülőterek sorra estek el, ami az amúgy is gyenge utánpótlást még nehezebbé tette.

Január 22-én a szovjet hadsereg megindította az utolsó rohamot. A bezárt egységek három részre szakadtak, s a német csapatok többsége magába Sztálingrád városába vonult vissza. Január 24-én Sztálingrád külső védőövezetén próbáltak még egyszer szervezett ellenállást kifejteni, azon a vonalon, melyet szeptember 13-án még ők kezdtek ostromolni a szovjet védőkkel szemben. A sebesülteket, betegeket már sem elszállítani, sem ellátni nem tudták, sokat közülük maguk megöltek. Paulus elrendelte, hogy a maradék élelmet csakis a harcosok között szabad szétosztani, így a sebesülteket maga ítélte éh- és fagyhalálra.

Hitler még mindig ellenállásra biztatott. A német sajtó – melynek hasábjain csak januárban jelentek meg az első utalások a 6. hadsereg súlyos harcairól a minden oldalról támadó ellenséggel szemben – arról cikkezett, hogy vajon megfelelő erővel és kitartással rendelkezik-e a német nép az egyre keményebbé váló harchoz. A propaganda mestere, Goebbels a totális háború gondolatát pendítette meg. A német hadsereg harckészségét erősítendő, néhány német tábornokot tábornaggyá léptették elő, köztük volt Paulus vezérezredes, a körülzárt, végnapjait élő 6. hadsereg parancsnoka is.

Január 26-án a szovjet csapatok északról és nyugatról betörtek a városba, s nemsokára a Mamajev-dombnál, oly sok véres csata színhelyén egyesültek Csujkov 62. hadseregével, mely szeptember óta a többi szovjet csapatoktól elszigetelve védte a város még szovjet kézben levő töredékét.

A német csapatok most már tömegesen adták meg magukat, annak ellenére, hogy Goebbels újságjaiban január 30-án azt írták: „Ilyen szó, hogy megadás, nem található szókincsünkben.”

Január 31-én Seydlitz és további hét tábornok adta meg magát. A három kis katlan közül az északi és déli katlant a szovjet csapatok már felszámolták, s február elsején az egykori nagyáruház pincéjében berendezett főhadiszálláson egy fiatal szovjet hadnagy Paulus tábornagyot is fogságba ejtette. Az északi katlan még egy napig ellenállt, de a hír, hogy Paulus is megadta magát, futótűzként terjedt, s másnap az északi katlanba bezárt 6. hadosztály maradványai is kapituláltak. Azok a német felderítő- és szállítógépek, melyek február 2-án a város fölé repültek, hogy a bezárt egységeknek némi élelmet és lőszert dobjanak le, bevetésükről eredménytelenül tértek vissza. Jelentésük szerint Sztálingrádban semmiféle harci tevékenység nem észlelhető. Ezen a napon az utolsó német ellenállás is megszűnt, összesen 24 tábornok, 2500 tiszt és 91 000 közkatona volt ekkor még életben, s választotta a hadifogságot.

Hitler őrjöngött. Nem lehet tudni, hogy 300 000 emberét fájlalta-e vagy Paulus tábornagyot, aki a Hitler által neki szánt szerepet csak 99%-ban játszotta el. Az utolsó pillanatban megtorpant, és az öngyilkosság helyett a hadifogságot választotta. „Ha tudtam volna, nem csináltam volna belőle tábornagyot. Nem volt ereje halhatatlanná válni” – mondotta Hitler.”

(idézet: Ránki György Második világháború története – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Lám-lám
    SaLa
    már kicsit képes visszafogni magát és éppen nem támadt gusztusa egy kis Horthy és magyar emberek fasisztázására (nagyon helyesen), mocskolására ;
    most a mai gondolkodó és nemzeti érzelmű honfitársaink ellen fordult “megkérdőjelezhetetlen éleslátással” a mocskolódása!
    “Ezt az agyalágyult fasisztáink nem fogják soha megérteni, mert hiányzik belőlük az ember.”

    Tulajdonképp ezt az apró kis “kedveskedést” leszámítva egészen tényszerű a szocialista érában elismertté váló kommunista történész írásából idézett anyag.

    Még az a “telepített” megfogalmazás is tényszerű, hogy
    “….szovjetek ellenálltak, a nagy veszteségeket és a hadsereg igényeit a sikeresen hátországba telepített ipar pótolta. Erre az erőfeszítésre a szovjet emberek csak azért voltak hajlandók, mert védték a hazájukat és a Sztálin vezetésével épülő szovjetrendszert……. ”
    mert tény és való, mentették ami menthető, és a három irányból a Szu-ba 1941 júniusától ömlő temérdek angol és amerikai “segélyt” is csak a hátországban lehetett felhalmozni….

    https://en.wikipedia.org/wiki/Lend-Lease
    https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6lcs%C3%B6nb%C3%A9rleti_t%C3%B6rv%C3%A9ny

    és ezen oldalakon összegzett szállított technika menyiségére hívnám fel most a figyelmet, mert ez az óriási technikai mennyiség tulajdonképp a teljes szovjet hadsereg csaknem az angolok és jenkik általi felfegyverzését jelentette!
    Csak teherautókból 375.883 +4343 db, tankból 16.785 db, repülőgépből 25.735 db. stb. ami valljuk be, nem éppen kevés………
    Az tény, hogy ezeket a fegyvereket a szovjeteknek kellett üzemeltetni és velük halni.

    “….támadás anyagi előkészületei minden eddigit felülmúltak. 27 000 gépkocsi szállította az anyagokat. November első két hetében 160 000 katona, 430 tank, 14 000 gépkocsi kelt át a Volgán….”
    ez a tétel a fentebbihez azt lehet mondani eltörpül……..

    Ehhez a szállított mérhetetlen technikát még megfejelhetjük azokkal a titkos német információkkal,
    amihez az angolok 1943-ra egy megszerzett Enigmával és a rejtjelezés megfejtésével átpasszoltak a szovjet vezetésnek,
    így a szovjetek a német belső információval egyből tudták, hogy mikor és milyen német csapatmozdulatokra és akciókra számítsanak.
    Talán ez sem elhanyagolható érték…..

    “….A németek nemcsak emberben voltak nagy számbeli fölényben, de repülőik és tankjaik számát illetően is. ………………. a rommá lőtt és bombázott város terepviszonyait, és szinte minden házat erődítménnyé építettek ki.”
    éppen ezért érthetetlen számomra, hogy a Vörös Október acélművet és traktorgyárat miért nem bombázták porrá a németek, hiszen módjukban állt volna;
    mert a szocialista történelemoktatás azt tanította, hogy a gyár megfeszített erővel ontotta a tankokat, amiket a gyárudvarról egyből csatába küldtek.
    Vagy ez megint csak egy bolsi propaganda volt?

    “……ez rendkívül fontos stratégiai pont. Harmincmillió tonna áruforgalmat szakíthatunk itt ketté, közte majdnem kilencmillió tonna olajforgalmat. Ide áramlik Ukrajna kiterjedt mezőinek s a Kubán vidéknek egész búzafeleslege, hogy innen északra szállítsák azt..”
    ez teljesen érthető logikus érv és megdönti azt a szocializmusban vallottat, hogy Hitlert kimondottan a város neve inspirálta annak elfoglalására…….

    Egyébként itt valami azért nem ésszerű nekem,
    mert amennyiben a kellő erővel bekerítik a város Volga jobb partoldali részét és a folyón valahol átkelve a bal partot is elfoglalják, tovább nyomulnak a német csapatok , akkor Sztálingrádnak már nem is lett volna jelentősége.
    Valakinek van stratégiai érve?

    Vagy esetleg Hitlernek korábbi mecénásai már hamis tanácsot adtak, félrevezetve a führert, mert ideje volt vereséget szenvednie?
    Végül is a szovjet hadsereg felszerelését is majdnem “elméretezték”, ugyanis igaz a németek győzelmi sorozatát, erejét és egyre kiterjedőbb hódításait, ipari fejlődését meg kellett állítani, mert már a globális háttérhatalom érdekeit sértette,
    de
    ugyanakkor a szövetséges “segély”szállítmányok és a hazai szovjet ipar újbóli kiépítésével már Sztálin csapatainak nem kellet volna sok, hogy ne Berlinnél, hanem a Atlanti óceán francia partjainál álljon meg.
    És akkor egy újabb, nem uralt fenyegető problémával kellett a háttér hatalomnak szembesülnie, az új szovjetorosz cárral, akit Sztálinnak hívtak…………

    1. A Volga túloldalán nem elérendő cél. Sztálingrád ostromához buta módon, a déli, Baku irányába vezetett seregtől vontak el erőket. A presztízs legyőzte a racionalitást, újfent nem volt fontossági sorrend.

        1. Az idézet szerint logisztikai szerepe volt Sztálingrádnak.

          “Hitler pár nappal korábban Münchenben mondott beszédében ……………… jelentőségét méltatta: „A Volgához akarunk kijutni, mégpedig egy meghatározott helyen, egy meghatározott városban. Véletlenül ez a város Sztálinnak a nevét viseli. Ne gondoljanak arra, hogy én azért vonultam e város ellen – hívhatnák ezt a várost másiként is, hanem azért, mert ez rendkívül fontos stratégiai pont.
          Harmincmillió tonna áruforgalmat szakíthatunk itt ketté, közte majdnem kilencmillió tonna olajforgalmat.
          Ide áramlik Ukrajna kiterjedt mezőinek s a Kubán vidéknek egész búzafeleslege, hogy innen északra szállítsák azt……..”
          Szóval amennyiben hihetünk a beszédnek, nem személyes ambíciók vezényelték a város ellen………

          Nem tudom, volt-e más tényező ebben az ésszerűtlen sztálingrádi város ostromban, mert nem tudok róla;
          hasonlatosságban Budapest, vagy Berlin ostromához lehetne mérni, mert
          “a presztízs legyőzte a racionalitást…”

          A volgai vízi utat a partról lehet lőni, a levegőből bombázni.
          A vasutat szintén.
          1943-ig a németek fölénye megvolt szárazon , levegőben, akkor miért is nem kerülték ki Sztálingrádot egy hátrahagyott “bekerítő” erővel, hiszen azt mindenki tudja, hogy a síkon kisebb veszteséggel lehet csatát nyerni, mint városban……..

          “Volga túloldalán nem volt elérendő cél.”
          A kommunista propaganda történetírás ugyebár azt feltételezi és hangoztatja agyatlanul, hogy a “fasiszták az egész Szovjetuniót el akarták pusztítani és a teljes országot kirabolni, pusztán rablási és gyilkolási ösztönüktől vezérelve……”
          ( kérdezd csak meg erről az “agyas ” SaLa-t)

          Az ásványi kincsek- olaj java még a Volgán túl és vonalában lett volna…………. stratégiailag,
          az angol-amerikai fegyver és segélyszállítmányainak döntő javát pont Sztálingrád alatt, Irán felől a Kaszpi partvidékén át bonyolították le és
          az értékes elfoglalt területek biztosítása végett egyébként is elengedhetetlen lett volna a szovjet hadsereg kiszorítása az európai területekről….

          1. Molotov berlini látogatásán elég világosan utaltak arra, hogy merre képzelik el Sztálin befolyási övezetét. ’42-ben Ukrajnát gyakorlatilag birtokolták, a bakui olajmezőket még nem. Sztálingrádot gyakorlatilag megsemmisítették. A városi harcoknak nem volt semmi értelme. Ez ismét azt bizonyítja, Hitler nem volt stratéga.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .