A végső visszaszámlálás elkezdődött

Képtalálat a következőre: „A Barbarossa terv - kép”

A Barbarossa-terv szerint a fasiszták felvonulnak a szovjet határ mentén

Az USA és szövetségesei, akárcsak a hitleri fasiszta Németország az Orosz határra telepíti hadseregét. Csak nem Oroszország gyarmatosítása a céljuk, mint Hitlernek? A volt Kelet-Európai szocialista országokat és Ukrajnát már gyarmatosították. Az USA és az EU katonai és gazdasági erejével nem szabadságot és demokráciát hozott a rendszerváltás, hanem gyarmatosítást. A gazdasági és katonai hatalmuktól megfosztva, a gyarmatosítóknak alárendelve folyik a térség kifosztása. Ez vár Oroszországra és Ázsiára is? Eddig sikerült a bitangokat elűzni és ebben a Szovjetuniónak és Kínának a szerepe a meghatározó. Csípi a szemüket a mai mosolygó fasisztáknak, akik a Tv-ében mosolyogva hirdetik a demokráciát, de közben ugyanaz a céljuk, mint Hitlernek volt.

„Túlzás nélkül lehet állítani, hogy 1941 első felében a tényleges hadműveletek akár az észak-afrikai hadszíntéren, akár a balkáni csatatereken kevésbé kötötték le Hitler és a német katonai vezetők figyelmét, mint a Barbarossa-terv előkészületei. Hitler gondolatai már a hatalmas orosz térségen jártak, s az oly gyakori haditanácskozások jegyzőkönyvei, a különböző közös ebédek és vacsorák során folytatott magánbeszélgetésekről készült feljegyzések egyaránt azt tanúsítják, hogy a központi téma a nagy ellenség, a Szovjetunió, a bolsevizmus legyőzése, a keleti élettér elfoglalása volt.

Hitler a konkrét katonai intézkedések egész sorozatát – új, páncélos és gépesített hadosztályok felállítása, a közlekedés és utánpótlás biztosítása, nagyarányú út- és vasútépítő munkálatok, a haditermelés jelentős fokozása – hagyta jóvá 1941 elején. Megkezdődött – egyelőre még csak lassú ütemben – a támadó egységek felvonulása. Az „Észak” és a „Közép” hadseregcsoport Kelet-Poroszországban és Lengyelországban gyülekezett, a „Dél” hadseregcsoport elsősorban Romániában. A Barbarossa-terv jóváhagyásakor 34 német hadosztály állomásozott Keleten – nyáron még csak 23 -, ezt kellett februárban és áprilisban elsősorban gyalogos erők révén 103 hadosztályra emelni.

A március 30-i megbeszélés Halder naplójából: „Két világnézet harca egymás ellen. Megsemmisítő ítélet a bolsevizmusról, a kommunizmus borzalmas veszély a jövő számára… Megsemmisítő háborúról van szó … Nem azért harcolunk, hogy megőrizzük az ellenséget.”

A háború gyökeresen különbözzék a Nyugaton viselt harctól. Meg kell semmisíteni a kommunista politikai tiszteket és intelligenciát. Az új orosz államban – melyből Észak-Oroszország Finnországhoz tartozna, Ukrajna és Belorusszia, valamint a balti államok német protektorátus alá kerülnének – Hitler véleménye szerint nincs szükség intelligenciára, ezért azt is meg kell akadályozni, hogy a jövőben értelmiségi réteg alakuljon ki.

Mindezek a megjegyzések már tartalmazták azokat az utasításokat, amelyekkel Hitler a háborút valójában a Szovjetunió népei elleni irtóhadjárattá akarta átalakítani. Hamarosan megszületett az ún. komisszár-parancs: a politikai biztosokat még akkor sem kell hadifogolyként kezelni, ha egyenruhában vannak, hanem el kell választani a többi hadifogolytól, és azonnal agyon kell őket lőni. Ezt folytatta májusban a Barbarossa-hadművelet leendő területére bevezetett kivételes törvény mely kimondta, hogy a megszállt keleti területeken a megszálló csapatok tagjainak a lakosság ellen elkövetett esetleges bűntetteikért nem kell hadbíróság elé kerülniük, s a civil lakosságot sem illeti meg a bírósági védelem. Ez a parancs eleve menlevelet adott mindenféle gyilkosságra, rablásra, erőszakoskodásra, s mintegy világos kifejezését adta a Hitler által meghirdetett világnézeti háborúnak. Ezt a felfogást – jóllehet akadt néhány tiszt és parancsnok, aki legalábbis nem óhajtotta végrehajtani – a csapatok egészében véve magukévá tették. Hitler a végrehajtás biztosítására a Wehrmacht harcoló egységeihez rendőri erők beosztását rendelte el. Ezek az egységek parancsokat Heinrich Himmlertől, az SS és a rendőri egységek legfelsőbb parancsnokától kaptak. A Gestapo és a Biztonsági Szolgálat (Sicher-heitsdienst – SD) ún. Einsatz-kommandókat állított fel, mind a három nagy hadseregcsoportnál, részben rendőri, részben kémelhárító megbízatásokkal. Ezeknek lett a feladata a partizánok, ügynökök üldözése, s ezen a címen lényegében a kommunisták kiirtása. Ezekre az egységekre bízták a zsidóság és „más nemkívánatos népességcsoportok” kiirtását is. A gázkamrás és tarkólövéses tömeggyilkosság tehát kitervelt, előre meghatározott háborús módszerei voltak a náci rezsimnek.

Mind a célkitűzésekben, mind a végrehajtási gyakorlatban megnyilvánult már a gyilkolás és erőszakoskodás öncélúsága, mégis Hitler szempontjából a terrornak meghatározott szerepe volt abban, hogy a Szovjetuniót, mint államot megszüntesse, nyugati iparosodottabb részéből német bábállamot akart teremteni, Oroszországot pedig valamiféle csonka szláv állam formájában valahová az Urál környékére vagy a mögé kívánta visszaszorítani.

Az adott rezsim teljes megsemmisítéséhez vezetőinek, funkcionáriusainak – Hitler szerint mindenekelőtt a kommunisták és zsidók – fizikai kiirtását is szükségesnek tartották. Bármily nagy hévvel hirdette Hitler a Szovjetunió elleni háború világnézeti jellegét, pillanatra sem feledkezett meg a közel másfél évtizede meghirdetett célról: a Lebensraumról. Számos program született a különböző íróasztalokon a terület gazdasági kiaknázására. Nem volt kétséges, ha sikerül a Barbarossa-terv hadműveleteit végrehajtani, akkor a német hadsereg rendkívül fontos élelmiszerek és nyersanyagok birtokába jut. A „zöld dosszié” féle terv alaposan számba vette, hogy milyen nyersanyagot, olajat, élelmiszert lehet a tervezett megszállt területekről elhurcolni. Hitler ezer évre kívánt Keleten berendezkedni. Az itt élő népek számára ez azt jelentette volna, hogy csak elemi iskolai oktatásban részesülhetnek. „Egyszerű számolásra, legfeljebb ötszázig – írja Himmler. – Saját nevüknek leírásán túl azt kell megtanítani, hogy isteni parancs következtében kell a németeknek engedelmeskedniük. Becsületesnek, rendesnek és szorgalmasnak kell lenniük. Olvasni már fölösleges, hogy megtanuljanak.”

1941. április 29-én külön értekezleten beszélték meg, miként aknázzák ki a leghatékonyabban gazdaságilag a Szovjetunió elfoglalt területeit. A „zöld dosszié” szerint, mely a Szovjetunió valamennyi népgazdasági ágára kiterjedt: „Teljesen helytelen az a nézet, hogy az elfoglalt területeken a lehető leggyorsabban rendet kell teremteni, s helyre kell állítani gazdaságukat. Ellenkezőleg, az ország egyes részein igen eltérőnek kell lenni magatartásunknak. A rendet csak azokon a területeken kell helyreállítani, ahol jelentős mennyiségű mezőgazdasági terményből vagy kőolajból álló tartalékhoz tudunk jutni.”

Az elfoglalt területek politikai problémáinak rendezését Hitler Rosenbergre, a nácizmus egyik teoretikusára bízta, aki. nyíltan hirdette, hogy „meg kell valósítani a felsőbbrendű emberek diktatúráját az alacsonyabb rendű emberek felett”. Nos, ennek az elméletnek gyakorlati alkalmazására kerülhetett sor Keleten, ahol Rosenberg a németek különleges hivatását mindenekelőtt abban látta, hogy az oroszokat Ázsiába kergessék. Rosenberg 1941 áprilisában elkészítette a Szovjetunió felosztási tervét. A Moszkva-központi orosz területekre várt volna a legkegyetlenebb bánásmód, a balti köztársaságokat az angolok legyőzése után az északi fajta képviselőivel (skandinávok, hollandok s angolok) akarták betelepíteni, s német ellenőrzés alá helyezni. Hasonlóan német élettérbe került volna az ún. fekete-tengeri szövetség Ukrajnával, a hozzá csatolt doni területekkel és a Kaukázus vidékével.

Április 30-án tehát Hitler döntött: az eredetileg május 15-éré kitűzött – de az előkészületek elhúzódása és a balkáni hadműveletek miatt későbbre halasztott Barbarossa-hadműveleteket június 22-én megindítják. A szövetségesek közül Finnországgal máris megkezdődtek a tárgyalások.

Sztálin őszintén óhajtotta, hogy a német támadás – melyet későbbre ő is várt – ne 1941-ben következzék be, s minden olyan jelet, ami ezt lehetségesnek mutatta, reálisnak vélt, s minden olyant, amely reális volt, de ellentmondott óhajának, gyanakodó kétkedéssel fogadott. Nem akarta elhinni, hogy Hitler a közeljövőben megtámadja a Szovjetuniót, ezért a német katonai felvonulás kétségbevonhatatlan tényeit úgy értékelte, hogy ez Hitler zsarolási manőverezésének része, amellyel a Szovjetuniót újabb gazdasági és politikai engedményekre kívánja késztetni. Nem kétséges, Sztálin reális okok miatt szerette volna, ha a támadás időpontja kitolódik. Az a közel két esztendő, melyet a német-szovjet egyezménnyel nyert, nem volt elegendő a súlyos gazdasági és katonai problémák orvoslására, melyeket az ország korábbi elmaradottsága, a katonai felkészülésben az agresszióra készülő és az agresszió által megerősödött Németországhoz képest fennálló lemaradása jelentett, s amit a 30-as évek végének konstruált perei a katonai vezetés gyengítésével még súlyosbított. Az ország távolról sem volt felkészülve még a háborúra. Igaz, a régi, gazdaságilag elmaradott Oroszország már a múlté volt. Az ipari termelés egy évtized alatt közel ötszörösére emelkedett, és súlyát a világ össztermelésében több mint megkétszerezte. A nehéz- és hadiipar fejlődése igen impozáns volt. Az ötéves tervek világot foglalkoztató sikerei ellenére azonban éppen a háború előtti években bizonyos gazdasági nehézségek mutatkoztak. S nem csupán a mezőgazdaságban, ahol még nem sikerült elérni a kollektivizálás előtti termelési szintet, ami az élelmiszertartalékok gyűjtését korlátozta, de az iparban s az eddig rohamosan fejlődő nehéziparban is.

A személyi kultusz következtében kialakult széleskörű büntető intézkedések, a forradalom iskolájában nevelkedett vezetők tömeges leváltása, különösen károsan éreztették hatásukat a hadiiparban is, mely a háború éveiben világszerte rohamos gyorsasággal fejlődött. Bár a költségvetés 30-40%-át katonai célokra költötték, a Szovjetunió a 30-as évek első felével ellentétben, mikor a legmodernebb repülőgéptípusokkal rendelkezett, most lemaradt az új típusok sorozatgyártásában. A szovjet repülőgépipar egyik vezetője szerint: „A külsődleges mutatószámok szerint légierőnk elég magas színvonalon állott, de az volt a baj, hogy egyoldalúan fejlődött. Előnyben részesítették a nehézbombázókat. … Amikor kiderült, hogy a vadászgépek tekintetében erősen elmaradtunk a németektől, világossá vált: a légi fölény az ő oldalukon lesz. A Szovjetunió légierői tehát rendkívül nehéz helyzetbe kerültek.” S jórészt ugyanaz történt a harckocsigyártás s a tüzérség területén is. A korábbi típusok a gyors fejlődés következtében elavultak, viszont az új típusok sorozatgyártása csak késedelemmel indult. A hadsereg vezetői között néhányan nem rendelkeztek a kellő műszaki ismeretekkel, ezért számos új fegyvertípus bevezetését (ágyúk, aknavetők, géppisztolyok stb.) vagy elnapolták, vagy csak késve kezdték el. Így 1941 júniusában is a repülőgépek 70-80, a harckocsik 50%-a még a határmenti körzetekben is elavult volt. A tengerészet légvédelmi ágyúkkal való megerősítése is elmaradt. „Emlékszem – írja emlékirataiban Kuznyecov admirális -, egy alkalommal, mikor több légelhárító ágyú felállítását kérték a hajókra, Sztálin a következőket mondta: »Mi nem az amerikai partok ellen fogunk harcolni.«”

Súlyos károkat okozott a tisztogatás, a személyi kultusz önkénye a hadseregben is. Egy német jelentés 1939 végén a következőkben fejtette ki véleményét a szovjet hadsereg értékéről:
„Mennyiségileg gigantikus katonai intézmény. . . szervezettsége, felszerelése, vezetési módszerei azonban elégtelenek. A vezetési elvei nem rosszak, de maga a vezetés túl fiatal és tapasztalatlan. A hírközlési és szállítási rendszer rossz, a csapatok értéke igen különböző, nincsenek egyéniségek, a csapatok harci értéke súlyos csatákban igen kétséges.”

A jelentés jellegzetes náci fölényessége ellenére egy valós tényre is utal, nevezetesen a hadsereg vezetésében a tisztogatások által okozott következményekre.1940 nyarán a parancsnoki posztok egyötöde még üresen állt. A katonai iskolák gyorstanfolyamokkal bocsátották ki a növendékeket, ami viszont a katonai képzettség szintjét csökkentette. A parancsnokok 68%-a csak öthónapos tisztképzést kapott. 1941 nyarán a szovjet katonatisztek mindössze 7%-ának volt felsőfokú katonai képesítése, 37%-nak pedig még a középfokú képesítése is hiányzott. A parancsnokok 75%-a még egy éve sem töltötte be pozícióját. Mindez a hadsereg folyamatban levő átszervezésével párosult.

Egészében véve tehát a szovjet hadsereg nem volt megfelelően felkészülve a háborúra.

A figyelmeztetések és hírek özöne már nemcsak felderítők vagy külföldi diplomaták útján érkezett, hanem a határmenti egységek parancsnokságai is rendkívül erős német csapatmozdulatokat jelentettek. A határőrség főparancsnoksága június 2-án a Hadügyi Népbiztossághoz intézett jelentésében 80-88 gyalogos-, 13-14 gépesített, és 7 páncélos hadosztályra becsülte a szovjet határokon állomásozó német hadsereg nagyságát. Június 6-án 4 millió német katonáról számoltak be. Egyes parancsnokok már konkrét intézkedések megtételét követelték. Sztálin még mindig provokációtól tartott, és nem engedte a harckészültség elrendelését, hanem csupán újabb egységek fokozatos áthelyezését a Szovjetunió nyugati határaira.

Június 22-én éjszaka 0 óra 30 perckor a Honvédelmi Népbiztosság elrendelte a harci készültséget, de még mindig bizonyos fenntartásokkal. Jelzik, hogy német támadás június 22-én vagy 23-án várható, de ugyanakkor mégis provokációtól óvják a szovjet egységeket. Pedig a határokon már elfoglalták megindulási helyzetüket a német csapatok és szövetségeseik. 153 német és 29 szövetséges hadosztály, valamint 16 dandár állt készen támadásra, melyből 17 páncélos és 13 gépesített hadosztály volt. Köze négymillió katona készült a bevetésre. 50 000 löveg és aknavető csövei irányultak a szovjet határok felé, három és fél ezer tank és közel 4000 repülőgép állt készenlétben arra, hogy tüzet és pusztulást zúdítson a szovjet földre.

Június 22-én 3 óra 15 perckor a német tüzérség megnyitja a tüzet, a bombázók százai támadják a katonai, stratégiai csomópontokat, a falvakat, a városokat. Majd több ezer kilométernyi szakaszon kezdetét veszi a nagy támadás.”
(idézet: Ránki György Második Világháború Története – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A végső visszaszámlálás elkezdődött” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. T, SaLa ! A történelmi párhuzamod a Barbarossa hadműveletek és a mai valóság között,
    100 %-ban aktuális. A célok is közel azonosak. A fő cél: az oroszországi ásványkincsek
    megszerzése, bármi áron ! Miért ? Mert az oroszországi tőkések nem veszik be az ÜZLETBE
    a nyugati tőkéseket csak 10-30 %-os részesedésig. Vagyis: nem a nyugati tőkés diktál !
    Ezt a sértést ” ő nyugatiságuk ” nem tudják elviselni. Ez a mai militarizmus legfőbb moz-
    gató rúgója. Sajnos, ebben a gyarmatosításban , az ukrajnai nép és a balti államocskák ,
    velünk együtt már nyakik benne vannak ill. vagyunk. Az EU vezetése taktikázik, nincs ér-
    telmes elképzelése ( akárcsak Horthynak a 2. világháborúban) így sodródnak a geopolitikai
    játszmák között. A legfőbb veszély, történelmi tény: az 1. és 2. világháború gyújtópontjai
    az EURÓPA-i harcmezők voltak. …. A múltban történtekkel közös vonás: hogy akkor is a
    nép szenvedett, az úri osztály pedig gazdagodott, ez ma sincs másképp ! A háborús bűnö-
    söket tessék-lássék módon felelősségre vonták, de az elhunyt katonák nem érkeztek vissza
    a családjaikhoz !!! A múlt vezetőinek folyik a ” szerecsen mosdatása”, csak azt felejtik el a
    propagandistáik, hogy a ” kutyákból nem lesz szalonna “. Csupán az elhunytakból csinálhat
    az utókor , hősöket ! de attól még elhunytak maradnak,és hiányaik pótolhatatlanok.
    Tehát, az egyedüli járható út: a népek és nemzetek békés együtt élése, harmóniában
    a – változó- természeti adottságokkal.

  2. Csak meg tudom erősiteni a Sala és a hábé véleményét a párhuzam vonással, az akkori és a most készülő támadási forgató könyvvel. Egy és ugyan az, csak az AGRESSZOR VÁLTOZOTT, de lehethogy csak burkoltan. A nyilt agresszort meg mindanyian ismerjük.

    1. Az agresszor sem változott! Csak most nem a szvasztikás jelmezt adta rá a bábokra a bábjátékos, aki dróton rángatja az egész emberiséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .