A Szovjetunió törekvései a második világháború kitörése előtt

Szovjetunió az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta egyedül, ellenséges kapitalista világban építette a szovjetrendszert, a népi demokráciát. Az ellenséges kapitalista-imperialista hatalmak USA, Anglia, Franciaország, Japán, Németország, Olaszország, stb. szerette volna megfojtani a fiatal népi demokráciát, ezért alapvetően mindegyiktől és főleg az összefogásuktól kellet megvédeni az első szocialista országot.

Sztálin tudta és készült a harcra, de taktikáznia kellett, hogy a fenevadak ne tudjanak összefogni. A szovjet—német megnemtámadási szerződés történelmi jelentőségű, mert ez is segített a fasizmus elleni győzelemben, megosztotta az ellenséget. Oszd meg és uralkodj az ellenségeiden. Hasonlóan életbevágóan fontos volt a belső ellenséggel való leszámolás is, ami nem nyíltan, de alattomosan jelen volt, és a kommunista pártban is voltak szép számmal képviselve. Kegyetlen harc volt, nagy áldozatokkal, de nem nyerhette volna meg a háborút az ellenséggel a hátában.

Egyébként az ellenforradalmi Oroszország helyzete ma is hasonló. A világ kapitalista rablói uralmuk alá szeretnék hajtani, pedig már nincs népi demokrácia. Az újfasiszták az USA vezetésével már az orosz határra vitték csapataikat. A háború bármikor kitörhet és Oroszországnak megint a fasizmussal gyűlik meg a baja. Az ordas had már Ukrajnát elfoglalta, de Krímet már visszafoglalták az oroszok.
Már 1939 előtt Sztálin tudta, hogy a háború elkerülhetetlen lesz és minden cselekedete ennek volt alárendelve. Lengyelország megtámadása után ezt már minden érdekelt fél számára világos volt.

A szovjet—német megnemtámadási szerződés oka

„A szovjet kormány az angol és francia kormánnyal ellentétben őszintén törekedett arra, hogy létrehozza a kormányok és népek egységfrontját a német fasiszta agresszió ellen. A Szovjetunió olyan szerződést akart kötni Angliával és Franciaországgal, amely nem egyszerű papírrongy, hanem hatékony kölcsönös segélynyújtási egyezmény az agresszió ellen, amely biztosítékot ad a támadással szemben a közép- és kelet-európai országoknak, s amely konkrétan meghatározza a haladéktalan kölcsönös segítség formáit és méreteit bármely agresszió esetére.

Az 1939. augusztusi moszkvai tárgyalásokon résztvevő francia katonai küldöttség vezetője a következőket jelentette Párizsba: „Nem kétséges, hogy a Szovjetunió katonai szerződést kíván, és nem akarja, hogy minden konkrét jelentőséget nélkülöző papírt adjunk neki.”

A szovjet kormány az Angliával és Franciaországgal folytatott tárgyalások során kijelentette, hogy véleménye szerint a három állam egyezményének a kötelezettségek kölcsönössége és egyenlősége elvén kell alapulnia. Ez az elemi és fontos elv azonban, amely minden egyenjogú államok által kötött egyezmény elengedhetetlen kelléke, nem volt megtalálható az angol—francia javaslatokban.

Az angol és francia diplomácia a Szovjetunióval való megegyezés akadályaként először Észtország, Lettország és Litvánia, majd utána Románia és Lengyelország „tiltakozását” hozta fel azzal, hogy ezeknek az országoknak a kormánya nem hajlandó szovjet segítséget elfogadni az agresszió ellen.

A Szovjetunióval való tárgyalásokat kedvezőtlenül befolyásolták azok a titkos megbeszélések is, amelyeket éppen ebben az időben Anglia és Németország folytatott egymással. Ezeknek az angol kormány összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséget tulajdonított, mint a Szovjetunióval való tárgyalásoknak.

Az angol és német kormány megbízottai 1939 június—augusztusában Londonban zárt ajtók mögött tárgyaltak. Anglia részéről a tárgyalásokon Hudson külkereskedelmi miniszter, és Wilson, Chamberlain személyi tanácsadója, bizalmi embere vett részt. Német részről különleges megbízatással egy ismert hitlerista gazdasági szakértő, Wohltat, tárgyalt. A tárgyalások során egész sereg egyezmény megkötése került szóba. Tervbe vették, hogy békésen elhatárolják az „élettereket” Anglia és Németország között, vagyis felosztják egymás között a világot, terveket szőttek új piacok elfoglalására és a meglevő világpiac kiaknázására, Oroszország és Kína „piacait” is beleértve, angol—német megnemtámadási szerződést készítettek el, amelyben szerepelt volna az a kikötés, hogy Anglia lemond a Lengyelország irányában vállalt kötelezettségéről. Ezeket a kötelezettségeket Anglia alig néhány hónappal azelőtt, 1939 márciusában, illetve áprilisában vállalta, amikor egyoldalú garanciát ajánlott fel Lengyelországnak, majd aláírta az angol—német kölcsönös segélynyújtási szerződést. Végül az angol—német tárgyalásokon szó esett arról is, hogy Anglia gazdasági és pénzügyi segítséget nyújt a hitleri Németországnak, többek között egymilliárd font sterling kölcsönt ad neki.

Anglia és Franciaország kormánya tehát nem arra törekedett, hogy a Szovjetunióval közösen biztosítsa a békét, hanem arra, hogy a német agressziót kelet felé, a Szovjetunió felé terelje. A Szovjetunióval való tárgyalások zsákutcába juttatását már jó előre kitervelték. Strang, a moszkvai angol nagykövet azt jelentette Londonba, hogy helyesen értelmezi a kormány irányvonalát, amelynek célja „hónapokon keresztül tárgyalni Moszkvával mindennemű konkrét egyezmény megkötése nélkül”.

Az angol és a francia kormány a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokkal egy időben igyekezett megegyezni Németországgal. Ez azonban nem sikerült. Megakadályozták ezt az éles imperialista ellentétek, amelyek új erővel törtek felszínre minden alkalommal, amikor konkrétan sor került az érdekek területi elhatárolására. A német imperialisták követelték korábbi gyarmataikat, amelyeket Anglia és Franciaország vett el tőlük az első világháború után, sőt ezen kívül még újabb gyarmatbirtokokra is igényt tartottak. Az angol és francia imperialisták nem voltak hajlandók lemondani birtokaikról, még azokról sem, amelyeket Németországtól vettek el; különféle alkukat javasoltak Németországnak más országok és ezek birtokai rovására. Így például Anglia egy időben azt ajánlotta Németországnak, hogy osztozkodjanak meg az afrikai portugál gyarmatokon. Németország vezető körei azonban nem voltak hajlandók beérni a más országok rovására juttatott apró alamizsnákkal, hanem az angol és francia gyarmatokra, domíniumokra pályáztak. Az imperialista ellentétek leküzdhetetlen akadályt jelentettek Anglia és Franciaország, valamint a hitleri Németország megegyezésének útjában.

Az a tény, hogy Anglia és Franciaország nem volt hajlandó szerződést kötni a Szovjetunióval, tovább élezte az európai politikai helyzetet. A világ egy hatalmas katonai katasztrófa küszöbére került. Csak az volt a kérdés, melyik irányban hajtja végre Németország következő agresszióját. E tekintetben sok függött a nemzetközi erőviszonyok további alakulásától.

A Szovjetuniónak 1939 augusztusában választania kellett, hogy vagy újabb, eleve sikertelenségre kárhoztatott kísérleteket tesz az Angliával és Franciaországgal való megegyezésre, vagy elfogadja Németországnak a megnemtámadási szerződés kötésére vonatkozó javaslatát. Az előbbi esetben az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányának provokációs politikája elkerülhetetlenül arra vezetett volna, hogy a közeli jövőben, a legkedvezőtlenebb nemzetközi helyzetben a Szovjetunió ellen háborút robbantsanak ki. A Szovjetuniót nemcsak Németország, hanem Japán is megtámadta volna. Ezt szemléltetően bizonyította a Halhin-Gal folyónál lezajlott konfliktus. Japán a Szovjetunióval és a Mongol Népköztársasággal a fegyveres harc beszüntetését illetően még azután sem egyezett meg, miután csapataink ebben a térségben szétzúzták a japán alakulatokat. Várta, hogyan fejlődnek az események, mert arra számított, hogy Németországgal közösen vesz majd részt a Szovjetunió elleni bűnös háborúban. Végül, a hitleri Németországnak és az imperialista Japánnak a Szovjetunió elleni támadását valamilyen formában támogatták volna az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország reakciós vezető körei. Hiszen éppen ez volt a nemzetközi imperialista reakció terve, és ezen alapult a müncheni egyezmény is.

Anglia és Franciaország máris hozzálátott a Szovjetunió elleni háború előkészítéséhez. A közel-keleti országokban csapatokat vontak össze, Európa északi részén pedig élénk szovjetellenes tevékenységbe kezdtek. Walter Kirk, „az angol hadsereg főfelügyelője 1939 júniusában Finnországba látogatott és megelégedését fejezte ki afölött, hogy Finnország háborúra készül a Szovjetunió ellen. Utána Planquette angol tengernagy utazott Finnországba, aki kijelentette, hogy „minden ágyút Kronstadtra kell irányítani”.

A Szovjetunió a szovjet—német megnemtámadási szerződés megkötésével bizonyos időt nyert és összeforgatta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányának kártyáit. A Szovjetunió számára az időnyereség igen fontos volt, mert lehetővé tette, hogy védelme megerősítése céljából kihasználja a még hátra levő néhány hónapot, és előkészítse az erőket az agresszió visszaverésére. A szerződés megnehezítette Németországnak a Szovjetunió elleni támadását, mert ettől kezdve a támadás csak hitszegő támadás lehetett, mégpedig azzal a következménnyel, hogy Németország elkerülhetetlenül lelepleződik, mint alattomos agresszor, mint olyan ország, amely semmibe sem veszi az általánosan elismert nemzetközi jogszabályokat.

A szovjet—német megnemtámadási szerződés megkötésével kapcsolatban azzal rágalmazták a Szovjetuniót, hogy a szerződés aláírásával megváltoztatta külpolitikáját, és lemondott a fasiszta agresszió elleni kollektív harcról. A valóságban azonban a kommunista párt és a szovjet kormány külpolitikája mit sem változott. Célja az volt, hogy a béke megőrzése érdekében megbontsa a Münchenben kialakított szovjetellenes arcvonalat. A szovjet kormány e feladatot közvetlenül úgy próbálta megoldani, hogy szerződést akart kötni Angliával és Franciaországgal. Amikor azonban ezt a népek érdekeinek megfelelő szerződést az angol és francia kormány álláspontja miatt nem sikerült aláírni, a szovjet kormány elhatározta, hogy más módon oldja meg ezt a feladatot: szerződést köt Németországgal.

Ami pedig a német kormányt illeti, a Szovjetunióval való szerződés megkötésére vonatkozó javaslatát az a törekvés diktálta, hogy elodázza a Szovjetunióval a háborús konfliktust, amelyet annyira siettek kiprovokálni az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vezetői. A német imperialisták úgy vélték, hogy országuk még nem készült fel a Szovjetunió elleni háborúra. Akarták ezt a háborút, de ugyanakkor féltek is tőle.

1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírták a tíz évre szóló szovjet—német megnemtámadási szerződést. Ez a szovjet külpolitika előrelátható és bölcs lépése volt az akkori helyzetben. A Szovjetunió választása sok tekintetben eleve meghatározta a második világháborúnak a Szovjetunió és minden szabadságszerető nép számára kedvező kimenetelét.”
(idézet: Gyeborin – A második világháború – című könyvből)

SaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A Szovjetunió törekvései a második világháború kitörése előtt” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Hallgattassék meg a másik fél is!
    Most ,szerencsére,nem a 89 utáni heveny-történészek mesélnek,hanem az ellenoldal kártyái kerültek kiteregetésre!
    Így már világos az egész háborút megelőző szovjet politika,és ,végre,valaki kimondja,hogy a finnek azért lettek megtámadva,mert nekik is háborús terveik voltak a SzU-val szemben!Ne felejtsük el,hogy Finnország szó szerint ,szovjet-orosz területen jöttek létre 18-19-ben,amikor is a finnekre nem jutott idő a támadó lengyelek megfékezése miatt,akik túllépték a Curzon vonalat megsértve a kényszerhelyzetben lévő szovjet-orosz szerződést!Nem sikerült elcsatolni azokat a kelet-karéliai területeket,melyet a szovjet finn háború idején akartak megszerezni,,és amire Göring,a nürnbergi jegyzőkönyvek szerint a következőket mondta a SzU területi felosztásáról tartott nürnbergi értekezleten:
    “A finnek szeretnék megkaparintani Kelet-Karéliát!Majd ha fagy!Túlságosan sok nikkel van ott,melyre a német hadseregnek lesz szüksége!”
    Az előterjesztő azt is mondja,hogy a finnek igényt tartanak a leningrádi területekre!
    “Ezt leht-mondja Göring,és mindjárt jegyzőkönyvbe is mondja,hogy a leningrádi területeket,magát a várost ,a földdel kell egyenlővé tenni,és át lehet majd adni a szövetséges finneknek!
    Többek között ez a jegyzőkönyv-dokumentum tette hazugsággá az a fasiszta állítást,hogy a SzU.akarta megtámadni Németországot,és csak megelőző csapást mértek a SzU.-ra a fasiszták!Igen ám,de ebből a jegyzőkönyvből az derült ki,hogy jóval(másfél évvel!!) a háború kitörése előtt készült,és akkor hogy lehet az,hogy már ekkor elhatározták,hogy ki mekkora darabot hasít ki a SzU-ból!Ez a jegyzőkönyv tanúsította azt is,miszerint Göring tételei után Jodllal egyetértésben kijelentették,hogy a népeknek tudomásul ekll venniök,hogy mi ezekről a területekről sosem fogunk távozni,a németeken kívül senki sem hordhat fegyvert!
    A lengyelek pedig azért kerültek gyök alá,mert az angol-francia-német,fent említett tárgyalások során szövetségesnek ajánlkoztak a SzU megtámadásához,csak éppen azt nem tudták,hogy az a terület a németek hasznosítási célpontja—Lengyelországgal egyetemben!

  2. Ezt a cikket 73-ban írták? Javasolnám a szerzőnek telepedjen le Észak-Koreába, ott is a népi demokráciát építik! 😊

    Admin:

    Meg egyebet is építettek/építenek! TÁRGYALNAK is velük! Nem úgy mint velünk. Nekünk BEDIKTÁLJÁK, utána pedig jelentünk: VÉGREHAJTOTTUK!

  3. Itt meg a burzsujok demokráciáját! Négy és félmillió koldussal,egymillió-kétszázezer kilakoltatottal,milliónyi munkanélkülivel,és közel 800 ezer külföldre távozott,vagy ott dolgozó gazdasági menekülttel!
    Igaz,ez Mészároslőrinckoma,és Racsitiborc számára hatalmas demokrácia!
    Ne is vágyakozz Észak-Koreába!

  4. Teccik,hogy agyament kommentelők foghegyről odavágják:telepdj le Koreában,mer’ ott demokrácia van!
    Az biztos,hogy az egész világgal szemben nagyon nehéz demokráciát építeni,ami a népnek,és nem Orbánnak,meg Karolinnak épül!!

  5. Felettébb érdekes, mikor (proletár)diktatúra alatt népi demokrácia is működik 😀 😀 😀
    A pártvezetésben mikor voltak proletárok?

  6. Ekkora ordas hazugságokkal még nem találkoztam. A lengyeleket a paktum után, le kellett rohanni. A finnecskék fenyegették, a nagy Szovjetuniót. A sok koncepciós per, meg a belső ellenség féken tartására kellett . Aki a hazugságot önszántából propagálja, maga is aljas hazug ember. Amíg ilyen oldal áll az egyébként jó szándékúnak látszó Munkáspárt mögött , nulla az esély hogy valaki rájuk szavaz. Ez a szenny minden jóérzésű kommunista ember számára is vállalhatatlan. SaLa ! Maga a Sztálini önkényt mentegeti, megfeledkezve annak több millió áldozatáról. Megfeledkezik arról, hogy hódításainak mekkora indokolatlan emberáldozata volt, feleslegesen. Mert ez bizony akár hogy nézzük hódítás volt, a Nyugat beleegyezésével. Én inkább Thürmer Gyula iránymutatásait követem.

    1. Thürmer nem soroltatik a magyat politikai sztályba:))) Egy senkiházi senki. A többi igaz, a járóképtelen, döglődő FDR odaaadta szó nélkül Kelet-Európát Sztálinnak. Nem véletlenül Jimmy Carter, Lyndon Johnson, Edgar Hoover, JFK és Abraham Lincoln után ő az amerikai közvéleményben az összesítésben lrgobban utált történelmi elnök.

    2. Judit Nagyné Agárdi
      És a sok hasznos hülye, még ma is ezt reklámozza!
      Csak azt nem értem, hogy mért hazudják magukat magyarnak?

    1. Igen, ezt a “műfajt” nevezik demagógiának.
      Erről, és még sok másról lehet olvasni Julius Andan: Világ a színfalak mögött c. könyvében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .