Igehirdetés vaút!

Döbrögi: “Nem akarunk a németek pénzén élni, de nem is vágyunk európai szerepre”

Magyarország 2030-ra nettó befizető ország lesz az unióban, „nem akarunk a németek pénzén élni”, ugyanakkor Magyarország tisztában van saját erejével, súlyával és feladatával mint uniós tagállam, és nem vágyik európai politikai szerepre, mondta a hvg.hu tudósítása szerint Orbán Viktor azon a konferencián, amelyeit Budapesti Európa-beszéd címmel Helmut Kohl néhai német kancellár halálának első évfordulóján rendeztek.

Mi, magyarok öntudatos, büszke, helyes önismerettel és reális helyzetértékeléssel bíró nép vagyunk, tette hozzá.

Ahol határozott ambícióink vannak, az Közép-Európa és a visegrádi négyek – közölte a hvg.hu szerint. Ambíciója Magyarországnak az is, hogy elősegítse a nyugat-balkáni államok, különösen Szerbia uniós tagságát, hogy meggyőzzük a többi tagállamot, hogy erre szüksége van.

Az MTI azt írta, Orbán beszélt arról is, hogy “erős Európát akarunk, ez pedig erős nemzetállamokat követel”. Szerinte az Európai Unió még gazdag, de már gyenge – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a közösség jövője azon múlik, képes-e megvédeni külső határait, ha pedig ez sikerül, akkor nem az érkező migránsok szétosztása a kérdés, hanem az, hogy mi történjen azokkal, akik már itt vannak.

Mint mondta, utóbbiakat “nem szétosztani kell, haza kell őket vinni”. A kormányfő az elmúlt fél évtizedet az EU legsikertelenebb öt évének nevezve, mondván, nem sikerült megvédeni a földrészt a migrációtól, a Brexittel “elvesztettük az Egyesült Királyságot”, Brüsszel pedig megbontotta az egyensúlyt az unió nyugati és kelet fele között.

Tanácsot is tud adni

Magyarország több területen is fel tudja ajánlani segítségét a közös európai politikához: jó példát tud mutatni a gazdasági reformok terén és segítséget tud nyújtani a migránsok hazaszállításához – mondta Orbán. Hozzátette: a segítséget exportálni kell és nem a gondokat kell importálni.

Magyarország tanácsot is tud adni, ha van, aki kéri, fogalmazott. Kifejtette: egy tanácsot kéretlenül is adunk, mert van benne történelmi tapasztalatunk. Azt tanácsoljuk, mindenki bánjon csínján azzal, hogy az iszlám bármely európai ország része lenne.

A miniszterelnök kijelentette: példa, segítség és tanács mellett azt is világosan meg kell mondani, hogy a jövőben sem hagyjuk magunkat és nem engedjük meg, hogy olyasmire kényszerítsenek bennünket, amit nem akarunk.

Kiemelte: ha nem tudnak az egyeztetés során elegendő eredményt elérni, ha nem tudják elfogadni, de legalább tolerálni egymás álláspontját a migráció és a költségvetés kérdésében, akkor várják meg, hogy az európai emberek kinyilvánítsák akaratukat a 2019-es választásokon. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell – mondta Orbán Viktor beszéde zárásaként.
(index)

Bal-Rad komm: Íme a tökéletes bizonyság: “Ne azt nézzék amit mondok, hanem azt, amit csinálok!”

Havonta kijelenti Döbrögi, hogy “behoznak egy eurot, és kivisznek helyette hármat!”

– Most pedig mosdatja a GYARMATOSÍTÓT! Igérve, hogy AMIKOR MÁR NEM Ő LESZ a vajda, 2030-tól még több zsákmányt lehet a territóriumból kivinni.

De addig…! – hoci neki a júdáspénzt!

Kivirítja a netto hülyeségeit. Hogy az iszlám nem lehet így – meg úgy…! – ugyanakkor a szinte jószerével iszlám Nyugat – Balkánt szeretné betolni az EU- ba!

“…nem az érkező migránsok szétosztása a kérdés, hanem az, hogy mi történjen azokkal, akik már itt vannak…”

– Vajon beleértette a Ragály Tours által beutaztatott migráncsokat is? Meg azt azötvenezret, kiket már a nyakunkra eresztett? Meg a napi adagot?

“…Ahol határozott ambícióink vannak, az Közép-Európa és a visegrádi négyek…”

– Jó lenne egy kicsit közelebb kerülni hozzájuk!

Ez a szélhámos nyugodtan döntheti magából a hülyeségeit.

“…magyarok öntudatos, büszke, helyes önismerettel és reális helyzetértékeléssel bíró nép…”

– Hej! – bár úgy lenne! Akkor bizony már legalább 25 éve megfagytatok volna MINDANNYIAN valahol Szibériában. Minden hazaáruló, nemzetrontó, népkifosztó bandita!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Igehirdetés vaút!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Beás pedig elég jol élsz a Germán adofizetök pénzén.

    5 milliárd dollárt nem tudtatok tisztára mosni,a tulszámlázások összegét.

    Ne nyomd a vakert beás.

    Moszkva lecserélt az osztrák kancelára.
    Most már Moszkva védelmét sem élvezed.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .