Szíria

Eid-Al-Fitr ünnepe van Arábiában. A böjt vége. Dínom-dánommal, vendégségbe járással, meg hálálkodással-örömködéssel. Szíriában is Eid-Al-Fitr ünnepe van. Oroszországban meg futballvébé van. Egyébiránt meg hétvége is van.

Úgyhogy a diplomaták lakmároznak meg meccseket néznek. Katonák meg terroristák is inkább ilyesmikkel foglalkoznak most. Nagy ünnep ám ez az Eid-Al-Fitr ünnep! Évente csak egyszer van. Háborúzni meg az év más napjain is lehet.

Homsz tartományi fővárosban már – már szinte idilli a napi élet. Hát még ha Eid-Al-Fitr ünnep is van.

Ez alkalomból Damaszkuszból Daraa tartományba érkezett a szír hadügyminiszter. Ali Abdullah Ayub vezérőrnagy a hadsereg folvonult alakulatait járta végig. Tudtukra adta, hogy ez az ünnep is véget ér. Utána pedig meló lesz. Mégpedig kemény meló. Sok Daraaban a rémkaifátusista meg egyéb latoregylet. Egy kissé még tüzelte őket azzal is, hogy Quneitra is sorra lesz kerítve. Meg a Golan. Ahol szintén hemzsegnek a martalócbandák.

Amelyek szinte kivétel nélkül bőven kapják az abrakot Izraeltől és az USA – tól.

Genfben jövő héten hétfőn-kedden lesz egy összejövetel Szíria ügyében. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes ennek apropoján tegnap ki is fejtette, hogy Szíria három déli tartományában – Daraa, El – Quneitra és Es-Shuweida – területén valamiféle martalócautonómiát óhajt létrehozni az amerikai-izraeli latorszövetség. Ezt viszont sem Szíria, sem Oroszország, sem Irán nem nézi jó szemmel. De még Törökország sem.

A némi diplomáciai mozgás és katonai hírek miatt izgalmi állapotba került Bibi Netanjahu föl is hívta Vlagyimir Putyint.

Kiváltképp a Golan – határára telepített “Pantcir-Sz1” rakétaelhárítók rombolták/rombolják a zsidó állam vezéreinek kedélyállapotát. Kérte, hogy Izraelt kméljék, és tájékoztassák a dolgok felől. Megígérte, hogy Izrael is tájékoztatja Moszkvát.

Ezzel majdnem egyidejűleg a washingtoni külügy figyelmeztette Damaszkuszt: az USA NEM FOGJA TŰRNI (!!!) a Szíria délnyugati zugában tanyázó apanázsoltjai molesztálását. MERT AZ OTT DEESZKALÁCIÓS ZÓNA!

Valós harci tevékenység is volt/van persze Szíriában.

Főként Homsz tartomány déli, Hama északi vidékével határos térségében, Al-Latamina városánál.

Tegnap a szír hadsereg bejelentette Deir ez-Zor Badia al-Sham régiójának teljes kalifátusista-mentesítését. Mintegy 2000 négyzetkilométernyi sivatagról van szó. Viszont ott van az Al-Ward olajmező!

Idlib latorrezervátumban is volt némi latortévelygés, de gyorsan helyükre lettek téve a dolgok.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .