A spekulánsok döntenek, nem a választók!

Római bomba: mégsem lesz új kormány, durvul a politikai harc

A kudarcba fulladt kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vasárnap este Sergio Mattarella leváltását vetette fel, mivel az államfő nemet mondott az M5S és a Liga pénzügyminiszter-jelöltjére és ezzel megvétózta a két párt közös kormányának megalakulását.

Olaszországban precedens nélküli intézményes válság bontakozott ki, amelynek egyelőre nem láthatóak a következményei. Az M5S vezetőségének nyilatkozatai szerint az államfő túllépte alkotmányos hatáskörét, ezért a parlamentben akarják felelősségre vonni és megvonni tőle tisztségét. Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke közösségi oldalán bejelentette, támogatja a Sergio Matterellával szembeni kezdeményezést.

Paolo Gentiloni volt balközép miniszterelnök nyugalomra intett és szolidaritását fejezte ki az államfőnek. “Mentsük meg Itáliát” – hangsúlyozta Gentiloni. Giuseppe Conte, az M5S-Liga miniszterelnök-jelöltje vasárnap este visszaadta az államfőtől kapott megbízatását.

Sergio Mattarella államfő ezt követően bejelentette, hogy a pénz- és tőkepiacok negatív reakciójától tartott és ezért nem fogadta el az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga pénzügyminiszter-jelöltjét, az euroszkeptikus nézeteiről ismert Paolo Savonát.

Döntését ismertetve hangsúlyozta, hogy minden miniszterjelöltet elfogadott, kivéve a pénzügyminisztert. Leszögezte, hogy Olaszország euróövezeti tagságának fenntartása alapvető érdeke az országnak, köztársasági elnökként feladata az is, hogy megóvja az olaszok megtakarításait. Kijelentette, a pénzügyminiszter megnevezése “azonnali üzenet, amely bizalmat vagy riadalmat kelthet, ezért kell tekintélyes politikai személyiségnek betöltenie” ezt a tisztséget.

Hozzátette: senki sem vádolhatja azzal, hogy megakadályozta az M5S-Liga kormányának megalakulását. Emlékeztetett arra, hogy a március 4-i parlamenti választások óta minden eszközzel igyekezett elősegíteni a korábban egymással szembenálló két párt közötti kormányalakítást. Elismerte, hogy fenntartásai voltak Giuseppe Contéval szemben is, mivel a politikai kormány élére az M5S és a Liga egy olyan személyt választott miniszterelnök-jelöltnek, aki nem indult a választásokon. Megjegyezte, hogy az államfőnek alkotmányos garanciákat kell biztosítania és ennek megszegésére nem gyakorolhatnak rá nyomást.

Sergio Mattarella közölte, hogy hamarosan döntést hoz a következő lépésekről. Az elnöki palota bejelentette, hogy hétfőn az államfő Carlo Cottarelli közgazdászt fogadja, aki az államfő által felkért szakértői kormány miniszterelnöke lehet.

Luigi Di Maio a Facebookon közölt hosszú videón “hihetetlennek” nevezte a történteket, hangsúlyozva: “felesleges választani, ha utána a hitelminősítők döntenek a kormányról”. Hozzátette, hogy a két párt kormányszerződésében nem szerepelt az euróövezetből való kilépés.

Matteo Salvini szintén közösségi bejegyzésében azt írta, hogy az olaszok “senkinek sem a szolgái, sem a németeknek, sem a franciáknak, sem az államkötvények hozamának, sem a pénzügyi világnak, visszamegyünk szavazni”.

Giuseppe Contét az államfő szerdán bízta meg az M5S-Liga kormányának megalakításával. Az államfő kezdettől fogva fenntartásait fejezte ki a Ligától pénzügymniniszternek jelölt közgazdász Paolo Savonával szemben. Savona vasárnap közleményben hangsúlyozta az EU melletti elkötelezettségét, megfigyelők szerint azonban ebből pont az hiányzott, amire az államfő várt: vagyis Paolo Savona nem ígérte meg, hogy pénzügyminisztersége alatt nem kezdeményezi Olaszországnak az euróövezetből való kilépését.

Elemzők úgy látják, az M5S-Liga kormányalakítás kudarca egyértelműen a Ligának kedvez, amely az utóbbi hetekben megsokszorozta támogatottságát. Matteo Salvini a kormányalakítás alatt mindvégig egyeztetett Silvio Berlusconival a Hajrá Olaszország (FI) elnökével. A Liga vezette jobbközép a választásokon 37 százalékot szerzett.

A választásokon 32 százalékkal teljesített M5S március 4. óta csak enyhén gyengült, de most elveszítette a kormányalakítás első nagy lehetőségét.  (HVG)

Bal-Rad komm: “…Luigi Di Maio a Facebookon közölt hosszú videón hihetetlennek nevezte a történteket, hangsúlyozva: felesleges választani, ha utána a hitelminősítők döntenek a kormányról…”

– Márpedig – a jelek szerint – a spekulánsok döntenek a választók helyett! Ha NEKIK TETSZŐ a választások győztese – ÉS NYERNEK A SPEKULÁNSOK! – akkor minden jó!

De ha gyanút fognak! A SPEKULÁNSOK! Fölülírják a választási eredményeket!

ÉRDEMES EZT NÁLUNK – DÖBRÖGISZTÁNBAN IS – TUDOMÁSUL VENNÜNK!

Választási győztes csak az lehet, aki kiszolgálja a spekulánsokat!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A spekulánsok döntenek, nem a választók!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Van megoldás,hogy az emberi civilizácio az evulocioban ne akadjon meg.

    Egy speciális katonai egység likvidálja az emneri társadalmi evulociot megakaszto személyeket.

    Tisztelt spekulánsok haladnuk kell nem állhatunk meg miatatok.
    Megkell értenetek,ha nem tudtok megváltozni akkor olom,az ezüst helyett.

      1. Az a baj igor (vagy urfing, vagy ip-150, vagy rettegett iván, vagy sväjci, vagy tök mindegy éppen kinek írod magad), hogy senki sem lesz levadászva. Évek óta nyomod a mantrád, de egyiknek sem görbül a haja szála sem. Ha véletlen egy kiesik, kettő jön helyette. Jósolj valami olyat, ami be is fog válni, méghozzá belátható időn belül, és számon is lehet kérni, lehet ellenőrizni, hogy nem csak a saját álmaid vetíted ki, hanem van is reális alapja a sok hozzászólásodnak.

        1. Nem kevesen hunytak el.
          Magyarban konkrétan eddig 4 maffiozo lett likvidálva.

          Világszerte sem kevés.

          Itt van egy fö muffti aki Budapesten született szilicium völgy igazgatoja volt.
          Ö nyitott hátso kaput az inntelpentium csipekbe egy kis hátso ajton ki és bemászkált
          a maffia a számitogépedbe.

          A neve Grof András, a sicário végezte ki.
          Ö csak egy a sok közül.

      1. Pontosan.
        Kissinger parancsára végezték ki Aldo Morot.
        Ugyan az a Kissiger aki a Vietnámi háboru kirobbantásáért felelt.

        És most tudod hol van a vén pöcs?
        Mert én tudom,de nem publikus.

  2. Tisztelt balrad olvasok:
    Arrol amiröl nem tudtok,mert a média nem ir rola.
    Attol még létezik.

    Hiába irnánk megölte xy anonim nevü háttér spekülánst.
    A neve semmit nem mondana számotokra.

    Mint ahogy Grof Anrás neve sem.

    Tudjátok ti kiirányitja a magyar gazdaságot?
    Nem irhatjuk le a nevét,mert totál megfigyelés alatt van.

    Nem Csányi
    Nem Orbán

    A Magyar belpolitikát egy bünözö irányitja, aki nem Magyarországon él.
    Szerintetek a primitiv Habony hogy kerül Orbán közelébe?

    Semmit nem tudtok a határokon áttivelö szervezettbünözésröl.
    Igy assem publikos mikor kivégzik öket.

  3. szinház-mint mindig-elhiszitek—hisz felkért közgazdász már héten közzéadja tervezetet–ki gondolja komolyan hogyha nem tudta volna hogy ö lesz a miniszterelnök akkor pár nap alatt olyan nagy ország mint olasz képes lenne letenni asztalra?—átvannak baszva olaszok

  4. Igen,szinház,de olyan,amelyben már kopottak,és rogyadoznak a diszletek,szakadozik a zsinórpadlás,öregednek,és egyre rosszindulatúbbak a színészek,azaz a pojácák!
    Igornak lehet valami igaza abban,hogy a háttérben hatalmas harc dúlhat az oligarcha banda ,és valamiféle ellenállás között,de a média hallgat,és a bohócok egyre csak vigyorognak,….de ez inkább már kínvicsor!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .