A Család riogat

Ultimátumot kapott Döbrögi és qrmánya. Két feltételt kell teljesítenie, hogy a horda maradhasson az Európai Néppártban

Biztosítsa, hogy a CEU Magyarországon működhessen,

a Stop Soros törvénycsomag elfogadásához várja meg és vegye figyelembe a Velencei Bizottság ajánlásait

– a Tagesspiegel vasárnapi cikke szerint Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ezt a két feltételt szabta az Orbán-kormánynak ahhoz, hogy a Fidesz maradhasson az Európai Néppártban (EPP). A német lapnak Andreas Nick, a frakció magyar ügyekért felelős jelentéstevője beszélt erről, hozzáfűzve, elvárják, hogy az Orbán-kormány aláírja a CEU működéséhez szükséges megállapodást az érintett amerikai szövetségi állam, New York vezetésével.

A CDU politikusai eddig jellemzően tartózkodtak attól, hogy a nyilvánosság előtt bírálják az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedéseit. Andreas Nick megszólalása szakítást jelent ezzel. Bár a magyarországi jelentéstevő arról nem beszélt, hogy a pártja milyen szankciókkal fog élni, ha az Orbán-kormány nem teljesíti a két feltételt, a Tagesspiegel úgy tudja, hogy ez a szankció az lehet, hogy a Fideszt kizárják az európai pártcsaládját jelentő EPP-ből. Nyíltan erről még senki nem akar beszélni – jegyzi meg a német lap – de  a CDU kapcsolata a Fidesszel azon múlik, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e teljesíteni a két feltételt, amelyet a párt Bundestag-frakciója állapította meg a Magyarországról és az illiberalizmusról belső folytatott vitákban.

– Ha nem tapasztalunk megállapodási hajlandóságot a két kérdést illetően, az Európai Néppártban el fog fogyni a Fidesz körül a levegő

– mondta a Tagesspiegelnek egy névtelenséget kérő CDU-s politikus. Azt, hogy mit várnak az Orbán-kormánytól, a németek több csatornán keresztül is jelezték már.

Fotó: PAP/Rafał Guz

Ennek az ultimátumnak a fényében kérdéses, hogy az Orbán-kormán számíthat-e még a másik uniópárt, a CDU-val szimbiózisban élő Keresztényszociális Unió (CSU) támogatására. Orbán Viktor kitűnő viszonyt ápol a CSU volt vezetőjével, Horst Seehofer volt bajor miniszterelnökkel, aki jelenleg szövetségi belügyminiszteri székben ül – látványosan egyetértenek a bevándorlás elutasításában –, de CSU-s politikus is jelezte már, hogy unja már a magyar miniszterelnök allűrjeit. A CSU-nak ez a politikusa Manfred Weber néppárti frakcióvezető volt, aki a holland De Volkskrantnak adott interjújában pendítette meg, hogy a Fideszt ki fogják zárni az Európai Néppártból, ha az Orbán-kormány átlépi a határt a felsőoktatást és a civil szervezeteket sújtó intézkedéseivel. A Human Rights Watch a múlt héten indított kampánytazért, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból.

A CDU egyébként érezhetően nem akarja, hogy szakításig fajuljon a helyzet, ennek a jele legalábbis, hogy ami a Stop Sorost illeti, Angela Merkel pártja nem a törvénycsomag eltörlésére, hanem csak a  Velencei Bizottság ajánlásainak az elfogadására szólítja fel az Orbán-kormányt. Ezt teljesíteni puszta formalitás, ahogyan a CEU budapesti működésére rábólintani is az, kétséges azonban, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e a hatalmas arcvesztésre a két ügyben. Manfred Weber a maga részéről optimista, a fent már idézett interjúban legalábbis azt mondta, a magyar miniszterelnök az utolsó pillanatban végül mindig meghátrál.                                                   (168ora)

Bal-Rad komm: Ha a Soros komisszárképző maradhat Youdapesten, meg ha SZAVAKBAN SEM ZAKLATJÁK a Mestert… – akkor nem lesz páriává nyilvánítva a horda.

Amúgy meg minden rendben lenne velük! Nem lopnak, nem korruptak, nem csalnak. Rendben a GAZDA elvárásai szerint szolgálják a gyarmattartó érdekeit. Nem morog a vajda semmi lényegi dolog miatt. Betilt, kilakoltat, eladósít, stratégiai partnekedik, jattol.

Imád pávatáncolni, cigánykodik, de “…az utolsó pillanatban végül mindig meghátrál.”

– Jó gyerek ő! Megbízható, csak ragaszkodik a vajdai címhez! Királykodni akar. Ez se baj!

DE A TANÍTÁSTÓL NÉHA – SZAVAKBAN – ELTÉRT!

Viszont őszinte! Megmondta ő: “Ne arra figyeljenek amit mondok! Arra figyeljenek amit teszek!”

Azzal meg semmi gond! Csak szereti a pofáját jártatni!

MAJD BEFOGJÁK!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A Család riogat” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Szóval ez az!A Merkel,a Macron,az USA fenyegetésére reagálva szinte hitet tesznek az orosz partnerség mellett,de a gyarmatbirodalmon belül nem tesznek semmit azért,hogy a népeknek jobb legyen,hinni tudjanak az őszinteségükben!
    Világosan látszik,hogy Orbán az EU-ban küzd a túlélésért,és bármi lealacsonyítót megtesz,hogy maradhasson,az EU pedig,mivel szintén vesztét érzi,most nyalonckodik ahhoz,akit eddig az USA segítségével ,el akartak taposni!
    Már tényleg jöhetne egy tiszta,békés,de erős szél,amely kisöpri a világból ezt a megalkuvó élhetetlen csürhét,Merkellel,Trumppal,Orbánnal,az EU-val,és a Népárttal egyetemben!

  2. Az Europai Egyesültállamokat meg kell valositani.
    STPétervár központi székhellyel.

    A Germánoknak és az Oroszoknak unioba kell lépni.

    A Germán és az Orosz mérnököknek nincs párjuk ez a két nemzet Uniora lép
    na ettöl retteg a degenerált usa.

    Nektek magyaroknak egy orosz német unioban kánaán földje lenne logisztikai szempontbol.
    Egy orosz komiszár felügyelné a zsivány pesti tolvajokat ne lopják el a nép közpénzét.

    Én szivesn vállalom az átnevelötiszt szerepét napi 12 orában.
    Megtanulnák tisztelni a köztulajdont ezt garantálnám.

    1. Az Europai Egyesültállamok egész területén egységes bérek egységes árak.
      Nincs olyan ,hogy a regionális kiskirály alakitja magához a bér ár táblázatott,
      mert olyan degeneráciot gerjeszt mint Baranyában:
      Eperszedö napszámos 500 ft orabér
      Eper Kg ára 2 400 ft

      Ezek a közgazdász analfabéta kiskirályok nyomort generálnak napok alatt a butaságukkal a régiokban.

      Ezeket a bonyolult profeszionális közgazdasági kivitelezést bizzuk inkább a szakemberekre a jövöben.

      Az Europaiegyesült államokban a buta Csák Máték kilesznek vonva a forgalombol.
      Mészáros Lörinc max gázszerölö,Orbán Viktor körhintás poziciot kaphat ami megfelel a képeségeiknek.

      1. Szeretnénk látni,hogy Mészáros Lörinc 2019-ces cégbirodalmának költségvetési tervéröl elöadást tartana.

        Amenyiben a gázszerelö nem tudja megtartani az elöadást,pontos számokkal kiadás bevétel,ado jováirások államitámogatások stb

        Akkor abban az esetben jogunk van megkérdezni:
        Mit keres a zongoránál egy konncerteremben elöadás közben egy olyan ember aki nem tud zongorázni.

        Tehát magyarul: Hogy lehet Magyarország leg jobb közgazdásza egy gázszerelö
        aki még a közgáz alapismeretekkel sem rendelkezik.

        Megmondjuk az egész Orbán rendszer csalásra épül,senki sem az ami.

        A zongorista plébekkel,és helyette Vásáry Tamás zongorázik a hátérben.

        1. Igor szerint:
          2018-05-28 – 09:09

          “Mit keres a zongoránál egy konncerteremben elöadás közben egy olyan ember aki nem tud zongorázni.
          Tehát magyarul: Hogy lehet Magyarország legjobb közgazdásza egy gázszerelö aki még a közgáz alapismeretekkel sem rendelkezik.”

          Igor!
          Ne keverd a szezont a fazonnal! -Lőrinc nem közgazdász, hanem TULAJDONOS, a közgazdászai fizetett alkalmazottak. És ez esetben az a paradoxon (is) állja a helyét, hogy a (papíron) tulajdonos is fizetett (!!!) “alkalmazott”. Nehéz elviselnem azt a butaságot, amikor Lőrincet cseszegetik azzal, hogy korrupt, meg, hogy mekkora vagyont harácsolt össze, stb. Aki Lőrinc mesterről beszél, az vagy hülye, vagy csak vetít.
          ML-ről egy szót sem kellene ejteni, mert az a valóság nyilvánvaló elferdítése. Te miért nem az igazi “Lőrincről” beszélsz?????

          1. Mert tilos leirni a nevét.
            Nem orbán az igazi lörinc.

            Az ezüst golyot már betárazták számára.

            Kezdetben csak 16 millárdot sikasztott,azt ö nevével lehet ikonizálni a tulszámlázásokat.

            Megy a lecsoba,mint Demján.
            Csendben diszkréten,még a hirekben sem fog szerepelni.
            Anonimként lopott,sikasztott
            Anonimként fog megdögleni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .