Savanyú a szőlő

Választási jogsértések

A pálya kegyetlenül lejtett a Fidesz javára. Az esélyek brutálisan aránytalanok és egyenlőtlenek voltak. Felvetődik: ha a választás a kormánypárt és ellenzék számára egyaránt fair játékszabályok, egyenlő feltételek mentén bonyolódott volna le, beleértve a média és az anyagi lehetőségeket is, akkor milyen eredmény született volna?

Az Alkotmánybíróság előtt megtámadtam a választások eredményét, amely ezáltal még akkor sem vált jogerőssé, ha időközben megalakult az új Országgyűlés. Amelynek így viszont megkérdőjeleződik a legitimitása. Annyira, hogy alkotmányjogilag vitathatóvá válik minden döntésük. És ez súlyos alkotmányjogi következménnyel is járhat. Olyan népképviselet állt fel, amely törvényalkotás (mint jogintézmény) maga sem jogszerűen jött létre. Ez a kormányzást is destabilizálja. (Mocorog bennem a kisördög: ha az Alkotmánybíróság mégis helyt adna az indítványomnak, akkor a már felállt Országgyűléssel mi történne?) Sajnálatos módon, az Alkotmánybíróság sem tartotta be a törvényt, ugyanis a választások kapcsán három nap alatt nekik is döntést kellett volna hozniuk, de ez még nem történt meg. Törvényt sértett az Alkotmánybíróság is. Kérdés: hogyan akarnak jogi mércével mérni, amikor ők maguk is megsértik a rájuk nézve kötelező normát?

Áder János sem hívhatta volna össze az alakuló ülést mindaddig, amíg valamennyi jogorvoslat le nem zárul. Beleértve az általam benyújtott alkotmányjogi panaszt is. Megjegyzem, a köztársasági elnök rendelkezésére álló 30 nap jogilag nem a választás napjától ketyeg, hanem a választás eredményének jogerőssé válásától. Ugyanis egy választás (de jure) csak akkor fejeződik be, ha az összes jogorvoslat jogerősen lezárul. De ez még nem történt meg. Ezért az alakuló ülés összehívásának törvényi feltételei szintén nem álltak fenn. Vagyis Áder János is jogot sértett.

A választási szervek is jogot sértettek. A választási törvény előírja, hogy az ajánlást adó választópolgárnak saját kezűleg kell az ajánlást aláírnia. De azt is, hogy az ajánlás érvénytelen, ha szabálysértő. Pl. nem az ajánlást adó személy írt alá. Az aláírásokat ellenőrizni kell, de ezt nem tették meg egy választókörzetben sem. Az NVB felmentést adott alóla: a Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint egyetlen választási szerv, így az ajánlások ellenőrzését végző választási irodák sem jogosultak arra, hogy az ajánlásellenőrzésre vonatkozó tételes jogszabályi rendelkezéseken túlterjeszkedve, az ajánlásellenőrzés során a választópolgárok aláírásképét ellenőrizzék. Önmagában pedig az, hogy a Ve.122.§.(2) bekezdése előírja, hogy az ajánlást adó választópolgárnak alá kell írnia az ajánlóívet, nem ad felhatalmazást a választási irodák számára annak hitelessége ellenőrzésére.

Az NVB e kérdéskör kapcsán túlterjeszkedett hatáskörén, mert olyan jogkérdést szabályozott, melyre csak a törvényalkotó jogosult, ezáltal elvonták a Parlament hatáskörét. Ezzel lehetővé tették, hogy ez a választás törvénysértő keretek között bonyolódjon le. Legalizálták a törvénytelenséget, kibújtak a törvényi kötelezettség alól.

Ha ugyanis igaza lenne az NVB-nek, akkor elég csak az ajánlást adó személy adataival rendelkezni. Ezáltal az ajánlóíven szereplő személyek úgy válnak ajánlókká, hogy nekik erről nincs is tudomásuk. Ezért is kell a választópolgárnak személyesen aláírnia, nem valaki másnak helyette, a nevében. Különben kiüresedik az ajánlás jogintézménye, céltalanná válik. Ahhoz, hogy be tudja tölteni a funkcióját, a választási szerveknek erről meg kell győződniük. Az ajánlások csak akkor érvényesek, ha az aláírások is valódiak. Az, hogy az adatok rendben vannak, még nem jelenti azt, hogy az ajánlások a választópolgároktól származnak. Ebből nem derül ki, hogy valóban ajánló volt-e, vagy az ő tudta nélkül mások írták be őt. Ezzel pedig az önrendelkezési és döntési jogát vonták el, hiszen anélkül vált ajánlóvá, hogy neki erről egyáltalán tudomása lenne.

Ha csak a választópolgár adatait ellenőrzik, amelyet más forrásból is meg tudnak szerezni a jelölő-szervezetek, akkor a rendelkezésére álló lista alapján saját maguk töltik ki az ajánlóíveket, nem az ajánlást (látszólag) adó választópolgár. Így olyan személyek ajánlásaival rendelkezhetnek, akik őket nem ajánlották. Valószínűsíthető a fideszes képviselők esetében, hogy a Kubatov-lista használatával történt az ajánlások gyűjtése, melyeket hamis aláírásokkal láttak el. Másképp nem lehet egy nap alatt több ezer ajánlást/aláírást összeszedni.

A fiktív ajánlások lehetőségét biztosítja az ellenőrzés hiánya. Így egy jelölt sem volt jogszerűen jelölt, mert olyan jogtalan előnyhöz jutott, amely nagyon durván sérti az esélyegyenlőség elvét, a választások tisztaságát és a jelöltek közötti esélyegyenlőséget. A szavazólapra fel sem kerülhettek volna. A választókat megtévesztették, mert nem törvényes jelöltek részvételével bonyolították le a választást. Ebben maga az állam biztosította a lehetőséget a csalásra az NVB által. Rendszerszinten.

Ferincz Jenő “paragrafus”                                                                                 (nepszava)

Bal-Rad komm: Savanyú a szőlő! De…- MI TELEPÍTETTÜK ÉS GONDOZTUK! Úgyhogy…

Két lehetőség van:

– Gondozzuk tovább és “élvezzük” a termést

– Kiirtjuk gyökerestől az egészet, és jobb fajtát telepítünk

Utóbbi sok munka, sok vesződség, sok idő. De reményt adó.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Savanyú a szőlő” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. László Kiss megosztotta Mária Gódányné Veres bejegyzését.
    11 órája

    részlet a lenti írásból: “…Az otthon a tiétek ugyanis az Alaptörvény érvénytelen, ennek következtében valamennyi bírósági végzés, mely megfoszt benneteket otthonaitoktól szintén érvénytelen. A Magyar Köztárság területén éltek, itt a Magyar Köztársaság Alkotmánya érvényes! Ezt mindenki jegyezze meg.
    Az Alaptörvény joghatás kiváltására alkalmatlan! Jogtalan döntések sorozata következik 2011.12.31-óta. Minden hiteles, aki bajban van, márpedig egyre többen lesznek bajban, mert a végrehajtó egy drága ingatlan elvétele után százalékot kap és ő egy dolgos ember, aki tudja, jogtalanul teszi a dolgát, mert a Magyar Köztársaság Alkotmányára nem esküdött fel, most dolgozik a pénzéért. Vajon az mennyi? Gondolkodjatok csak egy 16 M Ft-értékű ingatlannál kb. 1 M forint. Ezért figyelmen kívül hagyja a Magyar Köztársaság Alkotmányát és mindent megtesz, hogy minél több ember kerüljön utcára. A választásokban reménykedtünk, de sajnos a választási csalás bizonyított, hallgasd meg a YouTube hangaanyagát az ott lévő informatikus beszél és igazat mond, Pártoktól, Hírtévétől kért segítséget, de nem kapott. Délután 17 órakor már a NVI számítógép központ a TEK által körbe volt véve. Tehát a választás nem segített. …”
    innen idéztem: https://www.facebook.com/groups/556870684510082/

  2. Admin!
    Van egy harmadik lehetőség is. Vagyis, igazából csak ez az egy:
    Nem eszünk szőlőt, nem iszunk bort és nem járunk szőlőt kapálni, permetezni, gondozni.
    A szőlő magától kipusztul, aztán majd lesz valami…

    Egyébként az írásból meg tisztán látszik, hogy mennyire jogállam a jogállam.

  3. Magyarok ti ott a gyarmaton: KUS.

    Mi irjuknektek a gojszabájokat illetve jogszabájokat TELAVIVBAN.

    Egyszerüen csikák vagytok hej hej.

    Pofátok befogjátok elégedjetek meg azzal,hogy eljátszuk nektek a demokrácia szavazosdit.

    Nem gondoljátok,hogy a kibaszot ruszkik bábjait bengedjuk a parlamentbe.

    BUDAPESTEN TELAVIV DIGTÁL MOSZKVÁNAK KUS.

    1. 1989-ben a CIA fedett ügynök Gorbacsovval megálapodott Telaviv,
      hogy Budapest Telaviv gyarmat.

      Most akkor miért zavarja a reuszkikat,hogy Telaviv kiakarja telepiteni saját teritoriumábol
      az idiota magyarokat.

      Europai is jobban jár,ha az idiota magyarok helyére az inteligensebb izraeli nép települ be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .