Ott leszünk az első ötben

Fejenként 434 ezer forinttal nőhet a magyarok adóssága 2022-ig

Sok érdekes információ mellett azt is megtudtuk a kormány által nemrég Brüsszelnek benyújtott konvergencia programból, hogy mekkora GDP-vel számol az előttünk álló években. Fontos a reál-GDP alakulása is, de további következtetéseket lehet levonni abból, mekkora lesz a tervek szerint 2022-ig a folyó áras GDP – írja az mfor.hu

Persze TALÁN a legérdekesebb az egyfőnyi magyarra jutó államadósság mértéke. Ez most összesen 10 984 USA dollár, azaz 2 957 283 forintra rúgott ma reggel negyed hétkor. (A paksi orosz, ésa kínai “sínhitel” nélkül.)

https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

Összevetve az utolsó lezárt, 2017-es évi adatokkal azt kapjuk, hogy ugyan mind az államadósság, mind a beszedett adó szép tempóban csökken az előttünk álló években, de ez csak a GDP-hez mérten lesz kimutatható, a nominális összegek helyenként nagyon is komoly mértékben emelkednek.

Az államadósság bruttó összege például a tavaly év végi 28 102 milliárd forintról – ami akkor a GDP 73,6 százalékának felelt meg, amibe bár beleszámították az Eximbank állományát is – 2022-re 32 361,9 milliárd forintra emelkedik, ami, mint írtuk, akkor a GDP-nek már csak kevesebb mint 60 százalékát teszi majd ki.

A magasabb nominális összeg azt is jelenti egyben, hogy minden egyes magyar állampolgárra fejenként 434 683 forinttal több államadósság jutna 2022-ben, mint most (9,8 millió állampolgárral számolva). Jelenleg 2 867 551 forint az egy főre eső adósság, ez öt év múlva 3 302 234 forintra emelkedhet – írja a portál.

Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy a döbrögisztáni GDP mintegy 75 százalékát a multik “produkálják”, minden magyar számára világossá válik Döbrögi dölyfölésének lényege: “…2030 – ra Döbrögisztán ott lesz azon öt uniós ország között, ahol a legjobb élni, lakni dolgozni…”

MAGYARKÉNT már három év múlva ÁTLAG 3,302 milliós FEJENKÉNTI adóssággal?

Biztos ott leszünk az első ötben! Csak a tabellát a feje tetejére fordítva kell néznünk.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Ott leszünk az első ötben” bejegyzéshez 22 hozzászólás

  1. Nem tudom,miért kontrollnak ajánlod!?
    Mert ez nem kontroll,hanem egy emberséges ,eddig a kapitalista tudatú világ gondolat zugába,illetve onnan is kiűzött,az emberiség túlélését,és jólétét,felemelkedését szolgáló programnak kell,illetve kellene lennie!!
    Viszont van egy egy nagyon jellemző vonása,mégpedig az,hogy ez a program létezik,ha ma már csak halvány sóhaj formájában is ,az egész emberiség gondolataiban,vágyálomként!
    Ha jól visszaemlékezünk,akkor valamennyi baloldali csoportosulás,szocialista gondolkodás,kommunista elképzelés alapja ez a gondolat,még akkor is ,ha ma mély tagadásban van ezzel kapcsolatban a kapitalista világ!És mi magunk is!
    A baloldaliság,a kommunista jelzőt azért aggatták rá,akiknek érdeke a népek kizsákmányolása,kirablása,hogy legyen mit a kizsákmányoltakkal meggyűlöltetni,nehogy véletlenül erre vágyjanak,azaz a jólétre,boldogságra,a nyugalomra,stb.stb.tehát arra,amit Herczeg olyan jól elmondott!
    Gondolom,a legenyhébb kritika Herczeg elméletére az lesz,hogy idealista álom,amely sosem fog megvalósulni!Persze,hogy nem,ha a világ sorsának eldöntése pár hatalommal,hatalmas vagyonnal rendelkező szélhámos csoportosulás kezében marad,amely hazug ,félrevezető propagandával tömi tele a jobb sorsra érdemes emberiség fejét,kapzsi érdekeinek érvényesítése érdekében!!

    1. Tudod, nincs mit tenni már az emberekért.
      Még ezt a baloldali lapot is a náci kommentek uralják – ami önmagában nem baj, jót tesz a látogatottságnak -, de hol vannak a valódi baloldali kommentelők, mert szerintem kétszer annyian kéne lenni, mint a derék bakancsosaink.

      1. Ott a Munkáspárt oldala!
        Miért nem ott kiabál,mit nácizik itt örökké?
        A kibaszott kurva életbe!
        Ami sok,az már nagyon sok!
        NÁCI,,NÁCI,,NÁCI,,,

        a náci FASZÁT SZOPJA A SZÉLSŐBAL,BASSZON LE EGYET THÜRMERNEK!

        1. Én nem szóltam Senkinek 🙂 egy rosszt szó sem, hacsak nem magára vette, amit írtam!
          Szebb jövőt!

          1. Nem vettem magamra,csak megcsúszott a kezem és a türelmem azon,hogy túl könnyen aggatja másra a náci jelzőt,holott az Ön mindenható véleményére sokszor rá lehetne fogni ugyan azt!

          2. Igen, viszonylag könnyen osztom a náci jelzőt, de jobb ha tudja, hogy a többsége bennem marad.
            Mert pld. amikor meglátok egy ilyen kommentet a tüntető idős hölgyről, hogy “vén kurva”, arról az emberről, aki megalapította a LÉT-et, és saját alapítványaival segítette a szegényebb sorsú gyermekeket, hát…
            És persze, akik rávágják kommentben fiataljainkra, akik kimennek, hogy “húzzatok el a picsába, meg hogy jobban is teszitek” stb. stb. és mos a ribancot hagyom is.
            Aki egy elnyomott embertársunkra, a tüntető fiataljainkra, és általában a szabadságra, és emberségre törekvőkre bármilyen megjegyzést tesz, az részint azonosul ezzel a sötét diktatúrával, amit nagyon nehéz nem nácinak nevezni, mert még mindig érvényben van pld. a rokkantak ELLEN hozott törvények, miután kikiáltotta őket (engem is) valamiféle haza ellenségének.
            Nem felejtek, ez a baj.

        2. senki szerint:

          2018-05-17 – 14:34
          Mivan picikém elgurult a gyogyszered?Kérjél másikat!

          1. Buzi vagy hogy picikézel?
            Nem Tom majom.
            Te se egy néven írsz kisköcsög.


          2. senki szerint:

            2018-05-17 – 20:44

            Buzi vagy hogy picikézel?
            Nem Tom majom.
            Te se egy néven írsz kisköcsög.”
            Nem csak a hülye gyerekeket!

  2. A számok önmagukért beszélnek. A magyar kormány figyelmébe ajánlom, a most alakuló
    olasz kormány egyik fő gazdasági “kérését”, vagyis hogy a kifizetetlen olasz államadósság-
    ból 250 milliárd eurót, az európai központi bank : szíveskedjék elengedni ! ( évekkel ezelőtt,
    a lengyelek is ezt tették: sikerrel.) Ez az igazi ” gazdasági harc ” ill. HARC a nyugati érde-
    kek ellen, nem a migráció ! …… Ha pénzügyileg és gazdaságilag ilyen a jövő, akkor az összes
    politikai igehirdetés : komolytalan .

    1. Az, hogy a választást nyert olasz pártok mit szeretnének és minek van realitása az két különböző dolog. Görögországnak nem engedtek el semmit a krízis idején és akkor még jöhetnének a többiek is: Portugália, Spanyolország, netalán Franciaország. A hitel elengedés a központi bank részéről, fedezetlen pénz kibocsájtás, olyan mint amikor a középkori uralkodók körbenyesegették az aranytallért. Lengyelország esetében politikai döntés született, ez volt az ára, a költsége a fellazításnak. Mo. nem volt és ma sincs egy súlycsoportban a lengyelekkel. Az olaszok euróövezetből való távozás szintén kétséges; jelenleg ennek nincsenek meg a jogi lehetőségei, csak az EU elhagyásának. A görög és a francia választások azt mutatják, az emberek kedvelik az eurót, mint fizetőeszközt. Mellesleg, az új-régi pénz azonnal leértékelődne, csökkentve a béreket. Igaz, segítené az exportot, versenyképesebbé tenné az olasz gazdaságot. Olaszország nagy szerencséje, hogy magas a belső megtakarítás aránya és az állami vagyon sem jelentéktelen. Így van mozgástere.

  3. Az egy főre jutó nominális (azaz, névleges, inflációval nem korrigált) államadósság három millió-háromszázezer forintra emelkedhet. Mit jelez ez a mutató? Semmit, mondják a hozzáértők. Hiszen a GDP-hez mért adósságráta a mérvadó. De, talán többről van szó. Képzeljük el; a számlálóban van egy edény, valamennyi Noah borral (ez az adósság) és egy adag szódavíz (ez az infláció). A nevezőben pedig az ország összes állampolgára, aktívak és inaktívak vegyesen. Az, hogy kinek mennyi jut a mérgező borból, azon múlik, hogy a csapos mennyire homogénre keveri a fröccsöt. Ugyanis vannak kiszolgáltatottak (nyugdíjasok, gyerekek, bérből élők, stb.) akik nem tudnak védekezni az alattomos adó, az infláció ellen.
    Az egy kulcsos adórendszer, mint „shaker” segíti az adósság, mint negatív vagyon igazságtalan elosztását.

  4. Ami pedig a baloldali kommenteket illeti!
    Valóban baloldali vagyok,sőt….!
    Senkivel nem tárgyalok erről!Nácikkal sem!
    Az emberekért lehet tenni,de a múlt felejtésével nem lehet érdemben !Ugyanis nagyon szép Herczeg úr/elvtárs (?) észrevétele,és nekibuzdulása hatalmas elkeseredésében,de ez édeskevés az üdvezüléshez,a mozgalom beindításához!
    Ugyanis itt nem a múltba való nosztalgikus visszamerengésre gondolok,hanem annak a szocialista múltnak a lényegét kell felismerni!
    Mit is mondtak akkor?!A szocialista filozófia a mindenkori tudományos eszközökkel vizsgálja a társadalmi,gazdasági,és geopolitikai összefüggéseket,és ennek alapján keresi az optimális elméletek megállapítását,és gyakorlati megoldásokat!!
    Ma,Herczeg úr,és sok más idvezülni,tenni vágyó egyén,és csoport programjából teljes mértékben hiányzik ez a tudományos elemzés,és ma már nem lehet válaszokat kapni a 30 évvel ezelőtti vizsgálati módszerekkel a mai helyzet megoldására!!Pedig annyira bonyolulttá vált a világ,hogy ez feltétlenül szükséges,és nem hagyatkozhatunk a mai kapitalista filozófusok,árulóvá vált politikusok,tudósok,vezetők hamis elemzéseire,hazugságaira,amelyek mellőzik a zöm,a közel hétmilliárd elnyomott érdekeit!
    Pár százezer,vagy csak millió gonosztevő irányít,és ez az irány a pokolba vezet,ezekkel a gonosztevőkkel együtt,hacsak nem igaz az a feltételezés,hogy ezek hüllők,vagy hibridek,és nekik jó,ha az emberiség kipusztul,és csak annyi marad,amennyi kielégíti a negatív energia,és emberhús iránti igényüket!!
    És most nem valami bődületes hülyeségről beszélek,mert ez a kérdés igenis felmerült sok alternatív elméletben,és ennek a hátterét valóban kutatni kell,minden hathatós tiltakozás,és hazugság ellenére,mert ha igaznak bizonyul a földönkívüliek behatolásával,az ufo-kal,a nullponti energiával stb-vel kapcsolatosan,akkor bizony egészen más alapokra kell helyezni az emberiség elnyomottjaiért vívott tevékenységet,de ha nem ,akkor a pokolra kell küldeni az összes megtévesztő propagandát,és ki kell mondani,hogy a király meztelen!
    És ez csak egy a sok baromság közül,amellyel meg kell küzdeni,és a hiedelmeket, a hazugságokat
    meg kell cáfolni,és rámutatni a valós felszabadulás igazi lehetőségeire!
    Tudom,hogy most nagyon egyszerűen fogalmaztam,de a valóságot kell mindenki elé tárni,hogy a Föld el tud tartani jólétben mindenkit,csak meg kell szüntetni a földi,vagy akár földönkívüli elnyomók uralmát!

    1. Herczeg alapvetően jól közelítette meg a problémát!
      Megmondom, miért.
      Mert ő nem a politikusokat helyezi előtérbe, hanem az Embert.
      A társadalom Emberből áll.
      A mi társadalmunk nem orbán, nem semjén, még csak nem is vona gábor miatt ilyen, amilyen.
      Hanem miattunk, emberek miatt, akik ilyenné tettük ezt a társadalmat.
      Mindenki azt várja, hogy majd egyszer (……) tényleg sikerült egy jót választani, és utána mehetünk tovább sörözni, mert ezután minden baro lesz, Hawaii..
      A politikától várják a változást, pedig fordítva működik: általunk kell, hogy megváltozzon a politika!
      Elég bonyolult voltam?

      1. folyt.: és mivel Magyarország tovább fasizálódik, semmi remény arra, hogy emberibb társadalom fog következni.
        Ezért a fentebbi kommentem, hogy nincs miért már küzdeni.

  5. Küzdeni mindenkor kell!Herczeg úr valóban szimpatikusan és jól közelít,és jó a felismerés is,és én nem leszólni akartam!Csak rávilágítani arra,hogy a fasiszta gazemberség az annyira globális lett,hogy ellene globális összefogás kell!Pl. ami nekem nem tetszett,az az volt,hogy Putyint is a gazemberek közé sorolta!
    Amit ma Putyin tesz,az nagyon benne van a jóban!Egyenlőre!Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni!Ez ugyanaz,mint amikor az itt kommentelők összemossák a fasizmust a kommunizmussal!
    Hogy aztán merre megy el Putyin,vagy ki jön majd hat év múlva helyette,és hogyan dönti romba Gorbacsovhoz,és Jelcinhez hasonlóan Oroszországot ,az már más kérdés!
    Amit viszont elmond H.úr,az az igazi kommunizmus!De ha ezt mondjuk,akkor aztán bedőlt a falusi klotyó oldala,mert olyanná züllesztették mocskolódva a szocializmust-kommunizmust,hogy még a legszelídebb,nosztalgiázó munkás-nyugdíjas is vadul felhorkan!
    Na ,ezt a mocskot kell határozottan eltakarítani!,és mellette megvalósítani szívós mukával azt,amiről az előbb írtam!K…-a nagy meló,és nem is veszélytelen!

  6. Egyébként nem csak neked van a nyugdíjaddal problémád!
    Én a jogos nyugdíjamnak a kétharmadával jöttem el nyugdíjba,mert ez a címeres gazember az akkori pereputtyával,és a szocialisták parlamenti támogatásával megszavazták,hogy 62 ezer legyen a plafon a nyugdíjaknál,holott nekem 80 ezer járt volna!És volt pofája azzal indokolni,ezt a döntését,hogy aki a szocializmusban összelopkodta magát,az ne dőzsölhessen magas nyugdíjjal!És még a 62 ezret sem kaptam meg,hanem jóval kevesebbet,mert a járandóságot százalékos arányban nem a 80 ezerből,hanem a 52 ezerből számolták ki,mintha annyit kerestem volna!
    Ez azt jelenti számomra,hogy eddig vesztettem 12 millió ft.-t,és jelenleg havonta 100 ezret!
    Persze,és sosem voltam olyan helyzetben,hogy lophattam volna,nemhogy vagyonokat,hanem ezreket sem,nem úgy,mint tolvaj őméltósága!Hogy szakadt volna bele az anyjába!Vagy költötte volna ki a nap egy szénakazal elhagyatott tövében!

    1. Visszatérve Herczegre: ők az Emberek által épített Társadalmat akar, és nem pedig politikusok által épített, “felülről kapott” társadalmat.
      Ez teljesen logikus gondolat.
      Innen nézve mindenki “gazember”, aki autokrata, és magát helyezi dicsfénybe. Ebbe (bizony) Putyin és Erdogan éppúgy belefér, mint orbán. Egyikük sem az Emberek társadalmát akarják, hanem a Társadalom által nevelt emberi tömeget.
      Ez nekem valamiért (?) nagyon szimpatikus gondolat.
      Korábban sokat emlegettem: ki tesz jót a prolinak? Az a kommunista, aki megerősíti a prolit öntudatában, hogy őneki, a prolinak ilyenolyan jogai vannak, vagy aki tanítja a prolit, hogy el tudja hagyni ezt az alacsony tudati szintet, és valódi polgár váljon belőle?
      Ez egy óriási ellentmondás, és szitok meg átok jár érte, tudom. De ha nem lehet felszámolni a fasizmust, akkor legalább számoljuk fel a proletárság intézményét, és így szabadítsuk fel az embereket a fasizmus alól.
      A Hatalom már tudja ezt, ezért törekszik MINDEN TUDÁSFAJTÁT TÁMADNI!
      Mert az emberi butaság a hatalom alapja, és lássuk be, proletárjainknál ebből van bőven, másképp nem lenne kétharmad!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.