Szíria

Peskov: Netanyahu a Putyinnal tartott találkozón aggodalmát fejezte ki a szíriai helyzet miatt

A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov mindössze annyit közölt a tegnapi Putyin-Netanjahu megbeszélésről, hogy azon az izraeli führer végigajvékolta a tárgyalás, Izrael biztonsága miatt riadozva.

Heiko Maas germán külügyér ma Moszkvában Szergej Lavrov tárgyalóvendégeként kifejtette, hogy Szíriában lehetetlen dönteni Oroszország nélkül.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes Izraelt és Iránt higgadtságra és nyugalomra intette.

Macron gall prezident pedig Berlinben sóhajtozik a kanzlerina vendégeként rosszat sejtve.

Az orosz HM mai közleménye szerint 28 izraeli harci gép indított egyidejű rakétatámadást mára virradóan szíriai célpontjaik ellen, illetve bevetettek föld-föld rakétákat is. Összességében mintegy 70-et.

Az orosz közlemény szerint a szír légvédelem többségében még szovjet gyártmányú eszközeivel a támadó rakéták valamivel több mint a felét leszedte.

A maradék viszont célt ért, és ha méretes károkat nem is okoztak, azért komoly pusztítást okoztak.

A problémásabb az az, hogy a jelek szerint Izrael összehangolta a rakétázást szíriai latorszövetségeseivel. Akik a rakétázás ideje alatt támadták a Hezbollah erőit Quneitrában.

Katonai és politikai szakértők egy nagy háború LEHETŐSÉGÉRE figyelmeztetnek.

Ma “azóta” viszonylag csend volt e téren.

“Természetesen” a szír polgárháború más színterein élénk élet zajlott ma is.

Főként a Yarmouk-katlannál, ahol a kalifátusistairtás tovább pörgött.

Bár ezek az egyéb színterek most kevésbé birnak jelentőséggel. Most a legtöbb szem Teheránra szegeződik.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. https://www.youtube.com/watch?v=x2yCeaaTrFg Vlagyimir Putyin és Netanjahu együt a Moszkvai polgárokkal a Bezsszmertnij polk felvonuláson. Putyin kezében egy matróz képével. Úgy is lehetne mondani, hogy V.V. PUTYIN LECKÉT AD NETANJAHUNAK AZ OROSZ DEMOKRÁCIÁBÓL. Amikor Putyin a felvonulók közzé ér hangos lelkesedéssel üdvözli a nép !

    1. Azért Bibi alázza Oroszországot akkor is ha éppen ott vendégeskedik. Nem véleltlen,hogy erre az időpontra tették az eddigi legnagyobb erejü Szíria elleni légitámadást !

  2. A Wagner féle orosz magánhds, amely 3500 főt küldött szíriába, lassan hazamennek, mert izraeli légicsapásokkal szemben a saját országuk nem védi meg őket. A Csvk egyik vezetője szerint Putyin az országot oligarcha rendszerré tette. A nyugaton tárolt iszonyú sok pénzüket örzi a liberális demokrata országok sora, cserébe ők elárulnak bárkit , mint Donbasz, szir szövetségesek, Kina, stb. A katonai fejlesztések sehol nem tartanak. az Armata tankok fegyverzetét még csak most tervezik, a Su-57 -re nincs pénz, a super rakéták tömeges gyártására az orosz gazdaság egyelőre nem képes. De még kisérletek folynak ott is. Közben minden szankció ellenére megy az üzlet amerikával, lásd az aluminium ipar mentesült az Usa szankciók alól. A vezető szerint Putyin csak az oligarcháival törődik, miközben oroszország folyamatosan romlik.

    Admin:

    Figyelj! Ne az ilyen Indexről átvet neolibsi véleményt sorold fel, hanem a magadét!

    1. Azért az tény,hogy az új tankból a bemutatása óta egyet sem építettek ! A Szu-57 – ből 10 év alatt 10 db. készült, még nincs kész a radarja, a hajtóműve. A projektből kiszállt India mert elégedetlenek a Szu-57 képességeivel ! Az orosz lopakodó bombázó építését 6-7 évvel elhalasztották !
      Bibinek meg már 8 db. F-35 gépe van, ezeket bevetik Szíria ellen és elégedettek vele. Talán ezért is van mersze alázni Oroszországot.

  3. Izrael jelenleg olyan katonai erővel rendelkezik, hogy megteheti, hogy azt csinál, amit akar. Ebbe Oroszország ott az ott állomásoztatott erőivel nem képes és nem is akar beleszólni.

  4. Friss hír, video is van róla – naná,hogy izraeli – a zsidók a legutóbbi támadás során kilőttek egy Pancir 1 -et. A találatot Spike rakétával érték el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .