Mi a népi demokrácia lényege?

A népi demokrácia a dolgozó nép demokratikus hatalma, népuralom, a dolgozóknak a saját érdekükben való hatalomgyakorlásának megvalósulása. Ez feltételezi a társadalmi gazdasági rendszer átalakítását, a szocializmus megvalósítását. A népi demokráciában a dolgozók képviselői hozzák a törvényeket a parlamentben, a szocialista állam a jogállamiság módszerével működik.

Amíg a külső kapitalista nyomás és a belső ellenforradalom hatása veszélyes a népi demokráciára, addig a proletárdiktatúra szükségessége miatt a kommunista párt erőteljes és következetes vezetése elkerülhetetlen a szocialista államhatalomban. A szocialista forradalom a proletárdiktatúrával védi a népi demokráciát az ellenforradalmi erőktől.

Hétmérföldes léptekkel – a Népi Demokráciában

A húsz év előtti felszabadulás (1945. április 4.) hazánk gazdasága gyökeres átalakulásának forrásává vált. A hazája gazdájává lett dolgozó nép alkotóereje történelmünkben soha nem ismert hétmérföldes léptekkel vitte előre országunkat a gazdasági fejlődés útján. Urak országából a nép hazája lett Magyarország, s a néphatalom Európa egyik legelmaradottabb országát két évtized alatt az ipari országok sorába emelte. Ady látnoki szavai megvalósultak:

Ez az ország a mi országunk
Itt most már a mi kezünk épít
Tobzódtatok, tobzódtatok
Éppen elég volt ezer évig.

Az ország nemzeti jövedelme, amely a legátfogóbban tükrözi a gazdasági fejlődést, 1964-ben 3,2-szerese volt az 1938. évinek és 2,8-szerese az 1949-esnek. A fejlődés meggyorsult tempóját jól mutatja, hogy míg 1923—1938 között tizenöt év átlagában a nemzeti jövedelem emelkedése nem érte el az évi 2 százalékot, 1949—1963 között átlagosan 7 százalékkal nőtt évente.
Gazdaságunk belső szerkezetének változását az mutatja a legjobban, hogy míg 1938-ban a nemzeti jövedelemnek csak 37 százaléka származott az iparból, addig 1964-ben már a nemzeti jövedelemnek 63 százalékát termelte (az építőiparral együtt arányuk 39, illetve 74 százalék). Ez idő alatt az ország keresőnépességéből 18-ról 27 százalékra nőtt az iparban foglalkoztatottak aránya.

A gyors ütemben növekvő nemzeti jövedelemből több jutott a lakosság fogyasztására és jelentős beruházásokat lehetett megvalósítani. 1949—1964 között a lakosság fogyasztása 2,3-szeresére, az állóalapok — épületek, gépek, berendezések – növelésére évente fordított összeg pedig 4,3-szeresére emelkedett. Míg a háború előtt Magyarországon a nemzeti jövedelemnek csak mintegy 3—4 százaléka jutott beruházásokra, jelenleg a gyors ütemben növekvő nemzeti jövedelemből a beruházások aránya megközelíti a 20 százalékot, a forgóalapok növekedésével együttesen pedig a felhalmozás aránya 1963-ban 28 százalék volt.

Másfél évtized alatt csaknem 450 milliárd forintot fordítottunk beruházásokra. Ennek az óriási összegnek körülbelül háromnegyed része a népgazdaság különböző ágainak fejlesztését szolgálta, egynegyede pedig közvetlenül a lakosság egészségügyi, kulturális és lakáshelyzetét javította.
A beruházások eredményeként az ország nemzeti vagyona 1949—1964 között 307 milliárd forintról 695 milliárd forintra, tehát több mint a kétszeresére növekedett.

Az ország régi térképei elavultak. A kis Duna menti falu mellett, a pentelei fennsíkon új, szocialista iparváros, a ma már 31 ezer lakosú Dunaújváros nőtt ki. Az első szocialista várost továbbiak követték: a 25 ezer lakosú Komló, a 15 ezer lakosú Kazincbarcika stb. A legújabb ipari településeket, Tiszaszederkényt, Százhalombattát még öt évvel ezelőtt is csak kis falvakként jelezték a térképen. Megváltozott a régi iparvárosok, mezővárosok és községek arculata is. Új lakótelepek, villasorok, gyárak, egészségügyi intézmények és egyetemek sorát rajzolta fel az alkotó munka országunk térképére. 1964. január elsején az ország összes termelő állóalapjának több mint a fele új, azaz olyan beruházás eredménye volt, amelyet 1950—1964 között helyeztünk üzembe.

Két évtizedről adunk számot (1945-1965), s már az eddig elmondottak is bizonyítják: e húsz esztendő alatt többet fejlődött az ország gazdasága, mint előtte évszázadok során. De még inkább ez a kép, ha közelebbről is megnézzük a népgazdaság egyes ágainak fejlődését, a lakosság életszínvonalának alakulását.

Részlet: Két évtized 1945-1965 című könyvből.

SaLa

Bal-Rad komm: Érdemes megjegyezni: MINDAZOKAT SAJÁT ERŐBŐL! Talán ideje lenne összevetést csinálni.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Mi a népi demokrácia lényege?” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. Mia Fasizmus?
    A Nindzsei Fasizmus alapértelmezése a természetes szelekcio.
    Oké legyen piaci verseny,de ott mindenki egyenlö esélyekkel versenyezzen.

    A Kazár nácizmusnak köze nincs a fasizmus alapelveihez.
    Aki nem kazár azt szelektálni kell.

    Tehát a kazár nácizmus megtagadja a kommunizmus alapelvét a szolidalitást.

    Meghirdeti a fasizmust a piacalapu versenyt,ahol megint csal mert faji alapon adnak támogatást a gyengébnek mert kazár pedigrés.

    Ez ami most van Magyarországon egy protekcios faji fasizmus.

  2. “Bal-Rad komm: Érdemes megjegyezni: MINDAZOKAT SAJÁT ERŐBŐL! Talán ideje lenne összevetést csinálni.”
    És a “saját erőből” sok százezren kénytelenek voltak a szovjetunióban “málenykij robotban” építeni a … szovjet katonai diktatúrát…

    Igen, valóban “népi” volt az a demokrácia, de manapság nem lehet már leírni, mely nép gyermekei csalták el (már akkor is ) a választásokat, és szerezték meg Magyarország felett a hatalmat…
    Munkáshatalom, hát persze!
    Mutassatok már egy VALÓDI munkásembert, aki eljutott a Központi Bizottságig!
    Ha annyira jó volt, mint amennyire ez a nyomorult propaganda hazudja, miért kellett az összes parasztembert megveretni, hogy adja be a földjét a TSZ.-be?
    Miért rabolták ki az embereket az úgynevezett Békekölcsönökkel?
    Kérdezhetnék még az örökös sorbanállásokról, hogy mindent csak kenőpénzért, meg “ismerősnek” lehetett csak kapni és még sok minden másról.
    De tőled felesleges, hiszen előszedsz egy ilyen esetekre megfogalmazott agit-prop kiadványt és bemásolod ide.
    Közben nem veszed észre, hogy mindezen hazugságokat (nem csak ezt, hanem a többit is ideértve) ugyanúgy elmondhatnád a jelenlegi kapitalistának mondott rendszerről is. Manapság ugyanezt hazudják a magyarországi tévéadókon.
    MI AKKOR A KÜLÖNBSÉG?
    Semmi.
    Ezért kell egy olyan rendszer, amely független mind a kapitalizmus, mind a szocializmus hibáitól.
    Ahol a Szeretet, Erő, és Boldogság határozza meg az emberek mindennapjait.

    1. Te mikor születteél éltél a kádárrendszerben,vagy csak hallottál rola.
      1 gomboc fagyi 0,5 forint volt 3 ezer forintos átlagbérnél.
      az az 6 ezer gomboc fagyit vehetél.

      Ezt most 200 ft 2018-cas fagylalt áron 600 ezer ft átlagbér.

      Az az kádár idelyében 4 szer többet kereset az átlag munkás 8 orában.

      Át mergyünk a számok világába ott nem tudsz melllé beszélni fiam.
      A számok nem hazudnak.

      1. rosszul tudod, a fizetés az 50 filléres árak idején 1200 – 1300 Ft volt. A dinnye is 50 fillér volt kilója és méz édes. És most a termelői ár 30 Ft alatt van, csak a kereskedői láncok miatt 85 – 110 Ft/kg az áruházakban

    2. Kontrol!
      A málenkij robot az egyrészt büntetés, másrészt a károk megtérítése amiben a magyarok élen jártak. A szocializmus márpedig olyan, hogy nem tűri a lopásra épülő gazdaságot, márpedig az egyéni gazdálkodás előbb utóbb oda vezet. Egyesek elszegényednek, mint most és kénytelenek a tolvajokat szolgálni. A békekölcsön az ország újjáépítésére kellett, ami a fasiszták ténykedésének következtében szükséges volt. Azért kellett eleinte sorbanáni, mert ugyancsak a Horthy fasiszták miatt lerombolták a magyar gazdaságot. Országot kellet felépíteni, nem úgy mint most, ahol lerombolták a magyar gazdaságot. Most ugyan nem kell sorban állni, de nyomorog az ország tetemes része.
      A különbség az, hogy a szocializmusban nem voltak kapitalista tolvajok. Nem lehetett kizsákmányolni, mert nem volt lehetőség profitot elvonni a dolgozóktól. A TSZ a közös gazdálkodás végett szükséges, ellenkezőleg csak a lopásra épülő kapitalista termelés lehetséges. D, aki szereti a lopást és az élősködést, az nem fogja ezt megérteni. Erre való a proletárdiktatúra. Aki nem dolgozik, élősködik, lop az bűn a szocializmusban. A kapitalizmusban, mint most ez törvényes. Lehet választani. Lopás vagy becsületes munka utáni megélhetés. Kapitalizmus vagy szocializmus? A kapitalizmus = lopás, a szocializmus = a lopás büntetése.

      1. Sala:
        Nem jó a retorikád!
        Tudom, hogy nyomni kell a kincstári tanításokat, ez van a tárházadban, de erre nem fog még itt sem nagyon gerjedni senki! Ebből nem lesz proletárdiktatúra, de még valamilyen szintű munkásmozgalom sem nagyon. Egyrészt, mert maguk a munkások nem olvassák el 99 %, és a maradék 1 % pedig nem érti.
        Tehát hatástalan.
        Semmi sem feleslegesebb ennél.
        Elképzelem, hogy kiállsz egy MAI falusi közösség ház (szoc. nevén: kultúrház) hallgatósága elé egy falugyűlésen, és elmondod ezt a mantrát (bizony, ez is mantra, mint az ún nemzeti oldalon a Szent Korona tan), és látom, ahogy illedelmesen végighallgatják – ez a jobb eset -, de senki sem fogja érteni. Talán néhány öreg proli, de ők már orbán táborát tolják, és templomba járnak, a tagkönyvüket elégették 30 éve.
        Maradnának a fiatalok.
        Na ők meg sem hallgatják, de tegyük fel, hogy mégis: egyetlen szót sem fognak érteni ebből!
        Márpedig az elmúlt szombaton láthattad a fiatalok erejét, már, ha ez Téged érdekel egyáltalán!
        Pedig érdekelned kellene, mert tudhatod, bármilyen célért küzdesz, ha messzire akarsz jutni, fiatalokkal kezdj! Orbán halála is ez lesz, hogy hirtelen, és meredeken – az évek előre haladtával – kihal alóla a pártoló tagság, ez biológiai szükségszerűség.
        Aki eszes, az a fiatalokhoz szól, és nem az öregekhez – de orbán buta mint a segg, a pillanatnyi haszon elvét követve “öregezik”, lévén cigány, azért!
        Te ne legyél ilyen, fektess munkáddal a jövőbe, ez a legbiztosabb befektetés: a tudásba fektetni! (lásd, orbán épp ezért tudásellenes, ezért sem értem, T.Gy. miért támogatja feltétlenül).
        Én első lépésnek mindig ezt a legfontosabb KÜLÖNBSÉGET magyarázom el a környezetemben – mert hogy én valóságban, élőben agitálok, a saját személyi hitelességemet használva.
        A legfontosabb különbség a mai, létező kapitalista körülmények, és a létezett szocializmus között ez:
        A kapitalizmus SZEGÉNYELLENES, a szocializmus SZEGÉNYSÉGELLENES volt!
        A különbség 3 betű csupán, egy képző szóvég.

    3. A “málenykíj rabót” (szó szerint: kis munka) a vesztes Magyarország háborús jóvátételének egyik eleme volt. Voltak még más hasonlók is, mert ugye aranyat nem találtak a szovjet csapatok , meg gyárakat sem nagyon, azokat az angolok és a németek elvitték előlük. Tehát maradt az ingyenmunka. A vesztes nemzetek sorsa ez.
      Tetszettek volna háború nyerni t. magyar nemes urak, de ez Mátyás óta nem megy!
      Aztán, ahogy 1949 körül gyökeres változás állt be, a Szovjet hozzáállás is megváltozott természetesen, az már egy másik világ lett, de tényleg a semmi tetején.

  3. kontrol a bajod ott kezdődik ,hogy nemcsak önmagadra vagy veszélyes. amiről te beszélsz az is eljő, de nem ember által.

  4. Akkor beszéljünk a számokról:
    Mint fiatal házas, kértünk egy “tanácsi” bérlakást.
    Azt mondta az “ügyintéző”, majd jöjjünk vissza, ha már van 2 gyerekünk.
    Ez volt 1987.-ben, egy kisvárosban.
    Szüleimnél, 1 szobás lakásban mégsem élhettünk, kerestünk 1 albérletet, ami 2000 ft.-os havi fizetésemet el is vitte.
    Így éltünk akkoriban.
    Na, meg a KISZ tagság!
    Középiskola, első óra az osztályfőnökkel.
    Ki akar KISZ tag lenni? 25 ből kb 5-en.
    Erre az ofő: Aki nem lesz KISZ-tag, máris iratkozhat ki az iskolából…

    Az egész rendszer akkora hazugságokra épült, mint a volt szovjetunió.
    Ezért nem volt jó, ezért kellett folyamatos katonai erővel fenntartani.
    Az emberek látták, tudták, hogy hazudnak, de nem mertek róla beszélni,
    mert akkor elvitték őket a “rendőrök”, és jól elverték, bebörtönözték őket.
    Németországban már bevezették nemrég ugyanezt a cenzúrát, csak nem vernek gumibottal, hanem pénzbüntetést adnak.
    Mi a különbség?
    Semmi.

    Ja, még annyit a számokról: a 80′.-as években folyamatosan takarékoskodni kellett, mert “nem volt rá pénz” se az utak, járdák karbantartására, javítására, köztisztaságra, parkosításra, stb.
    Azóta sincs… Miért vettek fel kádárék több millió dollár kölcsönt, ha Magyarország saját magának nyomtatta a forintot? Állítólag ebből a kölcsönből lett a 90′.-es években már több milliárd dolláros tartozás, az állítólagos kamatokkal…

    De nekem nem célom, hogy régi rendszereket bíráljak, és vitázzak a régi rendszer híveivel.
    Csak a hazugságot nem bírom.
    Nekem az a célom, hogy sok emberrel megértessem, lehet tényleges szabadságban, szeretetben, jólétben, nyugalomban élni.
    Nem kell “versenyezni”, sem idióta módjára kergetni a vágyakat.

    1. Kontrol!
      A szocializmusban évente majdnem 100 000 lakás épült a dolgozóknak, manapság nem éri el a 10 000 sem. Most vásároljanak lakást a dolgozó emberek, nem fog menni, számolj utána.
      Amelyik így toborozta a KISZ-be lépést az ma FIDESZ-es. Erről ennyit.
      Na és mi volt a hazugság? Talán azt hazudták, hogy a kapitalizmus élősködő? Azt hazudták, hogy a kapitalizmusban szolgaság van? Azt hazudták, hogy a polgári demokrácia az demokrácia a dolgozóknak? Ma demokrácia van? Vannak a parlamentben a többséget képviselő dolgozók? Milyen demokrácia az, amelyben a többség érdeke nincs képviselve? Talán a dolgozók érdeke a kapitalista kizsákmányolás, lopás?
      Idióta vágy a tisztességes lopás mentes világ? Gondolkodni kellene azon, hogy miért tűri a dolgozó nép, hogy tolvajok hozzák a törvényeket. Ez csak akkor lehetséges, ha az agymosás minden eszközével rendelkeznek a tolvajok, a kapitalisták. Nem érdeke az embereknek, hogy meglopják! Mégis erre szavaztak. Ilyen mértékben betegre deformált agyak önpusztítók.

    2. Kontrol!
      Nem tudom mi a szakmád de nem dicsekednék ’87-beni kettőezer Ft.-os füzetéssel mert nem igaz!
      1971-ben leszerelésem után az MHD/Magyar Hajó és Daru /gyárban kettöezer ötszáz volt a füzetésem!
      ’87-ben 10-15000Ft, és 3,60Ft, egy kiló kenyér

  5. Azért eléggé sportszerűtlen a 29-es világgazdasági válságot, amit a világháború oldott fel, összemérni a teljes újjáépítés igényével, amikor a lerombolt országban, ha valaki eldobott egy kavicsot, már az is nemzetgazdaság teremtőerő volt.
    Ráadásul a kommunista műszakkal, hétvége nélkül, meg a munkatáborokkal.
    Bár kétségtelen, voltak jó oldalai is, sőt a mai züllött világban csak a jó oldalára emlékszik vissza az ember és nem Recskre, meg a csengőfrászra……

    1. Olvasó!
      A 29-es válság a a kapitalizmus természetéből egyenesen következik, a kapitalizmus bűne.
      A kommunista műszak társadalmi munka a népgazdaság érdekében. Nem öncélú kényszer, hanem a dolgozók eszének érdekének megfelelő közösségi munka. Nem olyan, mint a kapitalista kizsákmányolás, ahol a kapitalista egyéni érdeke számít. Egyébként ma is sokan dolgoznak hétvégén, mert nehezen tudnak megélni.

  6. A kommunisták (Főleg Thürmer!) jól értékelik a jelent és helyesen képzelik el a jövőt. Erre jön egy pár cikk SaLa tollából, ahol a múltat még mindig a régi, már százszor megcáfolt propaganda szerint reklámozza. Talán ideje lenne átértékelni és akkor kimozdulhatna a Munkáspárt az 1% körüli helyzetből.

    1. Sub Zero!
      A Munkáspárt a népi demokrácia híve. A múltat pedig csak valódi demokratikus vitában lehetne értékelni, ami manapság lehetetlen, mivel a polgári demokrácia erre nem alkalmas. A szocializmus eredményeit nem tudta a mostani gyarmati rendszer felülmúlni. Meg kell nézni a KSH adatait a valódi magyar gazdaság teljesítményéről, ami az 1970-es színvonalon sincs. A kapitalizmusban a nép világnézete a kapitalisták irányításával alakul, ezért komoly eredményeket nem érhet el a népi demokrácia nézeteit hirdető párt. A változás az ellentmondások kiéleződésével fog bekövetkezni. De ezt szörnyű pusztítás előzheti meg. Lásd a világháborúk után megerősödött kommunista világnézet térhódítását.

      1. “A szocializmus eredményeit nem tudta a mostani gyarmati rendszer felülmúlni.”
        Ameddig totális diktatúra volt tudott csak a kapitalizmussal a szocializmus versenyképes lenni. Attól kezdve, hogy ez puhulni kezdett egy ember lapátolt és három öntudatosan nézte! Ugye, ismerős?
        “Lásd a világháborúk után megerősödött kommunista világnézet térhódítását.”
        Igaz! Egy kommunista párt vagy egy reményvesztett helyzetben a káoszt kihasználva vagy egy kommunista megszállás alatt tud hatalomra kerülni. Egy viszonylagos jólétben esélye sincs!

        1. Sub Zero!
          “egy ember lapátolt és három öntudatosan nézte! Ugye, ismerős?”: Ismerős, most is ez van. Csak a bolond dolgozik ilyen kis fizetésért, mint ami most van. A kapitalista bérrabszolgaságának korbácsa nem elegendő a több munkára. Miért dolgozna többet a melós? Talán az élősködők kedvéért? A magyar dolgozó a fizetéséből nem tud lakást venni, nem tud művelődni, nem tud nyaralni, nem tudja a gyerekét iskoláztatni, nem tudja az egészségét kezeltetni. Nincs jövője a magyar népnek.
          Kovács!
          Nem kell lenézni a proletárokat. Az urak sokkal többet, egy országot loptak el. Most is lopnak a kizsákmányolással, és élősködnek is. A kapitalisták erkölcse a törvényesített lopás.

    2. Sub Zero szerint:
      2018-04-16 – 20:11

      Aki azt mondja, hogy a lopott vagyont meg kell adóztatni, arra nem nagyon lehet ráfogni, hogy “…jól értékelik a jelent és helyesen képzelik el a jövőt.” (Thürmer)

      1. Értékelés: Túl nagy vagyon összpontosul az oligarchák és politikusok kezében. Ez helyes szerintem.
        A jövőben: Valamit ezzel kezdeni kell, ez is igaz, kérdés a hogyan.
        Egyébként a Miépen és a Munkáspárton kívül nem nagyon hallottam a kampány alatt az ellenzék részéről helyes európai migrációs helyzet elemzést. A Jobbiktól sem.

        1. Sub Zero szerint:
          2018-04-17 – 06:34

          Szerintem meg nem megadóztatni kell, hanem egyszerűen visszavenni. Az adóztatás a legalizálás egyik formája.

          1. Rosi Nante, a VISSZAvétel is legalizálás 🙂
            Amúgy ha kinyitva pandorra szelencéjét a visszavételnek azt a feltételt szabnád, hogy mindenki annyit vehet vissza, amennyit megérdemel, a proletárok egymást marcangolnák szét az utolsó szaros gatyáért. Nem mindenki olyan szerény, mint pl. admin, aki beérné egy kávé árával 🙂

          2. Kovács szerint:
            2018-04-17 – 12:30

            “…a VISSZAvétel is legalizálás.”
            Lehet, hogy ma (vagy nem csak ma…) egy kicsit lassú vagyok, de mitől lenne a visszavétel, a lopott, csalt, harácsolt vagyon legalizálása?
            A visszavételt, a közpénzek rovására elkövetett vagyonszerzésre értettem. Ebből következően nem egyéneknek (proliknak), hanem a “köznek” (alias állam) kellene visszavennie.

          3. “A jövőben: Valamit ezzel kezdeni kell, ez is igaz, kérdés a hogyan.”
            Például mint izrael !Még hetven évvel a háború után is felkutatja és bezsebeli amit magáénak vall!

  7. Egymás szeretetéhez és megbecsüléséhez nincs szükség SEMMILYEN PÁRTRA. Még a Munkáspártra sem.

    1. Igaz!
      Ott, ahol 100 négyzetkilométerenként 5 ember él.
      Csak ilyen viszonyok között képzelhető el egy
      szervezett civilizáció nélküli társadalom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..