Vagy-vagy! Esély vagy esélytelenség!

Soha nem látott részvétel kellene a döbrögista horda bukásához

Megoldhatatlan helyzetbe kerültek a közvélemény-kutatók, néhány nappal a választások előtt ugyanis szinte lehetetlen pontosan megbecsülni, hogy mi lesz a választások kimenetele – derült ki a Nézőpont Intézet keddi konferenciáján, ahol a vezető kutatócégek képviselői ismertették a mérések módszertanát és nehézségeit. Abban a kutatási eredmények nagyjából megegyeznek, hogy várhatóan (40 százalék feletti listás eredménnyel) Fidesz győzelem születik majd, a jelenlegi kormányzó pártoknak nem lesz kétharmados többségük, a parlamentbe pedig a Fidesz-KDNP-n kívül a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, valamint az LMP jut majd be. Listás szavazatokat tekintve várhatóan a Jobbik lesz a második legerősebb párt, de az egyéni mandátumok miatt az MSZP-Párbeszédnek nagyobb frakciója lesz, összességében pedig a baloldalnak lesz több szavazója, mint Vona Gáboréknak.

Az LMP és a Demokratikus Koalíció azonban nem dőlhet hátra, ha ugyanis kiugróan magas, 73 százalék körüli lesz a részvételi arány, akkor akár ki is eshetnek a parlamentből. Ebben az esetben viszont az általuk nem megszerzett mandátumokat a Fidesz kaphatná meg, így pedig már kétharmados többsége is lehetne a kormányzó pártoknak. Az egyik legnehezebben megbecsülhető – egyben az egyik legfontosabb – befolyásoló tényező tehát a részvételi arány, ezt pedig jól mutatja, hogy Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint jelenleg – kis túlzással – 60 és 75 százalék közé tehető az aktivitás. A legtöbb mérés egyébként azt valószínűsíti, hogy a részvétel magasabb lesz a 2014-es 61 százaléknál, és várhatóan 65 és 70 százalék között alakul majd.

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője szerint egy 65 százalék feletti részvétel azt jelenté, hogy a kormánypártok el tudták vinni szimpatizánsaik nagy részét, ám az ellenzék is sikeresen mobilizálta saját táborát. A 70 százalék feletti részvétel még tovább javítaná az ellenzék pozícióit, viszont 72-73 százalék körül veszélybe kerülhet a kisebb pártok bejutása, így pedig – megszerezve a DK és az LMP mandátumait – újra a Fidesz járhat jobban. Závecz Tibor, a Závecz Research ügyvezetője ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy akkor lehetne elgondolkodni azon, hogy nem lesz többsége a Fidesz-KDNP-nek, ha a DK és az LMP is bejutna, valamint nagyjából 75 százalékos lenne a részvételi arány. Utóbbira a rendszerváltás óta nem volt példa, és – Závecz Tibor szerint – valami olyan eseménynek kellene bekövetkeznie, amelyet „egyelőre nem ismerünk”.

A közvéleménykutatók egyébként számos olyan nehézséggel találkoztak a mostani kampány során, amelyekkel eddig nem kellett megküzdeniük. Ilyen például a még mindig zajló ellenzéki egyeztetések kiszámíthatatlan eredménye, hiszen – mint ahogyan arra Virág Andrea, a Republikon Intézet kutatója rámutatott – nagyon nehéz felmérni, végül hogyan voksolnak majd a szavazók. – Nem tudni például, hogy ahol az ellenzéki jelölt eséllyel győzhet, ott mennyire tudatosan szavaznak majd át az esélyes jelöltre. Az is kérdéses, hogy a választók be tudják-e azonosítani, ki az esélyes jelölt, sokan ráadásul csak az utolsó pillanatban döntik majd el, valóban átszavaznak-e – fogalmazott.

Závecz Tibor szerint is gondot okoz a korábbi választásokhoz képest fontosabbá váló egyéni körzetek mérése. Úgy vélte, az ellenzéki koordináció a listára is hatással lehet, eddig ugyanis ritkán fordult elő, hogy valaki megosztotta szavazatát két párt között, és nem annak a pártnak a jelöltjére szavazott, amelyikre listán voksolt.

Az átszavazási hajlandóság mérési nehézségeit emelte ki Ember Zoltán, az Iránytű Intézet elemzője is, aki azt is megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta egyre pontosabban mérnek a közvéleménykutatók. – A listás eredmények megbecsülésére jók ezek a kutatások, a 106 egyéni körzet azonban nehezebb feladat – mondta. Ugyanígy nehéz megjósolni az elkövetkező néhány nap eseményeinek hatásait, valamint a visszalépési tárgyalások eredményeit – tette hozzá.

Nagy Dániel szerint egyébként nem igaz az az elterjedt nézet, hogy a Fidesz többségét akkor lehetne megakadályozni, ha az ellenzék legalább 40 egyéni körzetben nyerne. Szerinte ugyanis ehhez legalább 45, de inkább 50 körzet megszerzése kellene, márpedig erre – álláspontja szerint – kevés az esély.

A választási eredményt nagyban befolyásolhatják az ismeretlen pártpreferenciával rendelkező bizonytalanok is, arányuk ugyanis 36 százalékra tehető. Závecz Tibor szerint ugyanakkor a pártoknak célszerűbb saját tartalékaikra koncentrálni, a legtöbb formációnak ugyanis jelentős a passzív bázisa, őket pedig könnyebb “elvinni” az urnákhoz. Kivételt a DK jelent, Gyurcsány Ferenc pártja esetében 90 százalékos az aktivitás, viszont például az LMP-nél rendkívül alacsony „a tábor fűtöttsége”.

A kutatók véleménye egyébként abban is megegyezett, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, a Momentumnak és az Együttnek nem sok esélye van a bejutásra, sőt akár az is előfordulhat, hogy valamelyik a három közül nem éri el az egyszázalékos küszöböt sem.                                                (nepszava)

Bal-Rad komm: Nagyon nehéznek igérkezik a horda hatalomból való kiakolbólintása. Legalább 75 százalékos részvételi arány szükséges hozzá. Akkor fordulhata elő a Bloomberg – által vizionál kép.

A baloldali térkép a 2014-es passzív szavazói magatartás miati hordadiadalt mutatja, a jobboldali egy LEHETSÉGES április 9-i állapotot.

A jobboldali vízióhoz kell a 75 százalékos részvételi arány! És a választói tudatosság.

NEM PÁRTSZIMPÁTIA MENTÉN, HANEM TAKTIKUSAN SZAVAZNI! A LEGESÉLYESEBB ANTIDÖBRÖGITA EGYÉNI JELÖLTRE!

Pártlistán már lehet párthűen!

NINCS MÁS LEHETŐSÉG A KIBONTAKOZÁS IRÁNYÁBA! CSAK A TAKTIKAI SZAVAZÁS, ÉS A MAGAS RÉSZVÉTELI ARÁNY! MINIMUM 75 SZÁZALÉK!

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Vagy-vagy! Esély vagy esélytelenség!” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Vagy-vagy! Esély vagy esélytelenség!
    Soha nem látott részvétel kellene a döbrögista horda bukásához…”

    Én is azt mondom – de un. bojkottal – nem megyek el szavazni! A kb. 8000000 szavazóból jó indulattal 5% azaz 400000 a fideszes – tehát ha mondjuk, mivel egyfordulós lesz – nincs második forduló jó indulattal elmegy 10% szavazni – a szavazás érvénytelen lesz – ennél már nem tud csalni úgy gondolom, de nem lehetetlen a csalás így sem! Szóval szerintem, mivel fanatikus párt hívők vannak – így egyik sem megvalósítható – marad a fidesz! Tehát rendszeren belül nincs megoldás – ha lenne már rég beszüntették volna az un. szavazási ceremóniát! A megoldás az a négy – módszer amit leírtam – illetve 5.dik-re való utalásom amely a mókuskerékben tartást garantálja a bűnözőknek! Természetesen nem a kormányváltóknak írtam ezt ha nem a valódi rendszer váltani akaróknak akik komolyan gondolják azt! én id. Kiss László Bázakerettyéről 2018.03.28-án – 06:30 órakor küldöm az éterbe – csatolom azon írást amit nem csak a fiatal generációnak de azon öregek is akik tévedésben voltak, mert nem tudhattak róla – pl. engemet is meglepett – a Varsói szerződésből nem léptek ki ha nem a szerződés ideje lejárt –
    VISZONT AMIT ÉN TUDTAM – NEM HORN GYULA ÉRDEME – A HATÁRMEGNYITÁSA HA NEM GORBACSOV UTASÍTOTTA !

    ÍME: A MAI FIATAL GENERÁCIÓNAK!
    Olvassátok és terjesszétek a valóságot – mert a valóság ismerete adja majd a megoldást!
    (id. Kiss László)

    MIÉRT IS KELLETT HITELT FÖLVENNI már az 1970-es években
    Nem lehet sehol hallani sem olvasni arról a történelmi tényről, hogy a szocializmust valójában a saját magyar vezetői vitték csődbe, ami törvényszerűen következett be.
    De nem (csak) azért, mert „nemzetközileg előkészítették” (mint ahogy arról Drábik János is szónokol) hanem azért, mert az a hatalmas FÜGGETLENÍTETT párt- kisz- és szakszervezeti apparátus nem csak
    – a vállalatok élén, hanem
    – a járási-
    – megyei-
    – városi-
    – fővárosi (minden kerületében lévő: össz. 22 kerületi)
    – települési
    szervezetei, irodaházai: infrastrukturális- fenntartási költségeivel; irodistái- és saját kiemelt bérezésükkel, reprezentációs költségeikkel és–a –többi…
    FELEMÉSZTETTE, FELÉLTE a dolgozó nép által megtermelt nyereséget, bevételt…
    Ez volt a valódi OK!
    Vagyis, valójában az államcsőd elkerülése miatt vettek fel hitelt, mert nem tudtak lemondani a függetlenített PÁRT- KISZ- és szakszervezeti titkárok, titkárságok arról az ÁLLAMI luxusról, amiben 1963-tól tobzódtak.
    *
    Ezzel idézték elő azt az OKOZAT-ot, ami miatt rendszert kellett váltani.
    *
    28 év távlatából fölmerül a kérdés: vajon hogyan szavazott volna a magyar „dolgozó” nép, ha tisztázva lett volna – még 1990-ben – hogy az MSZMP-s hatalom azért adta át oly “békésen” a hatalmat, mert máskülönben be kellett volna jelenteni a magyar állam fizetőképtelenségét?
    *
    Ennek bizonyítéka az 1989-es MSZMP KB ülésein készült jegyzőkönyvek EREDETI kivonatolt részletei, melyek itt láthatók:
    http://furaila.xfree.hu/234611
    *
    A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság ülésein készült jegyzőkönyvekből kivonatolt részletek, másolata itt is olvasható:
    *
    http://blog.xfree.hu/myblog.tvn…
    *
    Ezekből a titkosított jegyzőkönyvi kivonatolt részletekből egyértelműen kiderül az igazság! És az is, hogy milyen nagymértékben LESAJNÁLTÁK A MUNKÁSOKAT és csakis kizárólag a hatalom és a pártvagyon minden áron való átmentésével foglalkoztak! Tisztában voltak azzal, hogy már az 1970-es évektől kezdődően – mindent – attól a rothadónak hazudott Nyugattól fölvett kölcsönökből fizettek.
    Bizonyíték a máig érvényben lévő 1982. évi 6-os számú Törvényrendelet (Tvr.) 9. cikkelyének 2. szakasza!
    *
    Ez alapján az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat (egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható adósság fejében.
    *
    Bővebben itt látható:
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi…
    http%3A%2F%2Fnet.jogtar.hu&rpctoken=720540082&_methods=
    onPlusOne%2C_ready%2C_close%2C_open%2C_resizeMe
    *
    Nyilvánvaló, hogy már az 1970-es, 1980-as években is folyamatosan ELÁRULTA a MUNKÁSOSZTÁLYT a “PUHA” DIKTATÚRÁT megvalósító hatalmas FÜGGETLENÍTETT PÁRT-apparátus. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint-hogy az 1980-as évekre pont a MUNKÁSSÁG volt a legszegényebb!
    *
    Őket, a munkásokat érte az un. rendszerváltozás minden:
    – ismereti
    – anyagi- és
    – kapcsolati tőke nélkül!
    Őket és utódaikat semmizték ki 1990-ben – ugyanazon politikai hatalom képviselői(!) – MÁSODSZOR IS!!!
    *
    Bóna Mária Ilona

    Imre Erdei Igaz minden amit irsz…csak még annyit tennék hozzå…a SZU legyengülése afgán háborû kudarca és az USA àltal kikényszeritett fegyverkezési verseny csődbe vitte az úgynevezett szocialista társadalmat ami szerintem egy sima államkapitalizmus volt…1981Vilàgbank és Valutaalap…1989 Bush és Gorbacsov megàllapodás amit Mark Palmerèk levezényeltek…a règi elitet,,vették,, meg…mától kapitalisták vagyunk ès kèsz…és elveszett az erőforrások80%a az ipar a mezőgazdaság nem a saját érdekeink szerint kezdett ,,müködni,,…950vállalat 2millió munkahely veszett el és csak500ezer új lett és az sem magyar érdek szerint…szabad munkaerőáramlás..,külfõldre kell sokaknak menni a munkáèrt…hosszú elnézést a hosszabb szövegèrt de ezek, ,,kijőttek belőlem,,…
    József Farkas Senki nem besz él arrtól, hogy lejárt az 1946-ban kötött podsz dámi egyezmény. Ezt A tall József sem tudta, azt gondolta, hogy ő mondta föl a Varsdói Szerződést.
    Imre Erdei Igy igaz…a nagyhatalmak intézik a világ ujrafelosztását…bármi lehet…,,Krim,,pl…!
    Bóna Mária Ilona Imre Erdei Ezek tudományos magyarázatok, melyeknek nagyon kevéske köze volt/van a magyar viszonyokhoz, melyek nagyon-nagyon sajátlagosak! Méghozzá a trianoni békediktátum, az 1956-os forradalom és az un. rendszerváltozás miatt! Természetesen a világban zajló események és a két – egymással ellenséges – nagyhatalom miatti hidegháborús történések rányomták bélyegét a magyar viszonyokra is. Nem tudtunk kimaradni semmilyen negatív történésből!
    *
    1.) Azonban kéretik nem lekicsinyelni azt a történelmi TÉNYT, hogy a trianoni döntéssel az egyetlen olyan ország lettünk és vagyunk a világon, amelyik ÖNMAGÁVAL HATÁROS! Ezt azonban a KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG-elve alapján meghozott békediktáum miatt kellett elszenvednie a magyarságnak! Holott, NEM A MAGYARSÁG AKARTA AZT A RETTENETES I.. VILÁGHÁBORÚT sem, hanem az URALKODÓI. Ez nagyon igazságtalan, hiszen KÖTELEZŐ HADRAFOGHATÓSÁG volt, ami azt jelentette, ha valaki nem teljesítette a behívó parancsot, akkor azonnal kivégezhették!!!!!!!!! EZÉRT SEM ÉVÜLHET EL SOHA ANNAK AZ IGAZSÁGTALAN BÉKEDIKTÁTUMNAK A FELÜLVIZSGÁLATA!

    Bóna Mária Ilona Imre Erdei 2.) Az 1956-os események, melyeket szintén az uralkodó kommunista hatalom provokált ki, ürügyet teremtve az újabb szovjet csapatok behívására – szintén egyedülálló politikai helyzetet teremtettek az akkori Magyar Népköztársaságban! Erről miért nem lehet még mai napság sem tudni az igazságot? Pedig, a forradalom leverése után ismét KOLLEKTÍVE BÜNTETTÉK a magyarságot, amiért egyetlen magyar ember sem kapott jóvátételt! 1990 után! Sőt, még mindig a kommunista megtorlást elszenvedő magyarság fizeti a zsidóságot ért II. világháborús holokausztért a jóvátételt.
    Bóna Mária Ilona Imre Erdei 3.) A szocializmust a VEZETŐI ÁLTALI BECSŐDÖLTETÉSE miatt is a vétlen munkásságot büntették KOLLEKTÍVE az un. rendszerváltozásban!

    Imre Erdei Amiket irsz mind megfontolandók igazságtartalmuk van…!elfogadhatók de szerintem aSzu és az Usa közti megállapodás nélkül nem lettek volna itt változások…római katolikus családban nöttem fel …de mondom Khomeini iráni ajatollah szavait amik szerintem a lényeget kifejezik…nincs két világrendszer csak két nagyhatalom van akik a saját érdekeiket nemzetközinek kikiáltva basáskodnak a világ felett…1920 1956…megér egy misét…
    Imre Erdei 1992 után azUsa ,,egyedúl,,maradt és a kialakult helyzettel nem tud mit kezdeni…szerintem a csödbe és a pusztulásba viszi észak-amerikát ésEurópát…
    Bóna Mária Ilona Imre Erdei Nem tagadom igazságtartalmát ennek sem, de jogom van feltételezni, hogy a magyar politikai uralkodókat akarod felmenteni minden felelősség alól! Ez nem tisztességes és nincs arányban azzal a véráldozattal, amit még mindig az asztal alá söpör a mindkét oldalas hatalom!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Imre Erdei A háttérhatalom sokmindenre képes..pl2006ban azt akarták tudni nálunk hogy mekkora az a réteg amelyik nem csak a száját jártatja hanem vissza is üthet…
    Imre Erdei Nem mentek fel senkit az egész magyar politikai elit felelős ezért ami most nálunk van…viszonylag hosszú idöszakra tudok visszatekinteni…sajnos csak a legkevésbbé rosszat tudjuk választani…volt Miép szimpatizáns vagyok Csurka Istvánt nagyon tiszteltem…mindent mondott látott elöre…beteljesedik minden amit mondott…
    Bóna Mária Ilona Imre Erdei Az őszödi beszéd is provokáció volt! Ezt is megírtam már oly sokszor elemző módon. Ebben az országban évtizedek óta mindenki HAZUDIK a tényeken alapuló IGAZSÁG ELHALLGATÁSÁVAL!
    Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédében IGAZAT MONDOTT!
    Bevallotta: – „Végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”
    És? Mi történt ez után a vallomás után?
    *
    Egy egész ország felháborodva tüntetésbe kezdett… a „hazug Gyurcsány” ellen. Kár volt, mert csupán CSAPDA volt a Gyurcsány-beszéd, meg a TV-székház ostroma, meg a Kossuth téri tüntetések is…
    Gergényi ott volt az „ostrom alatt” civilben – állítólag ballonkabátban álldogált a Szabadság tér szélén és tisztes távolból szemlélte az eseményeket.
    Az október 23-át megelőzően történt események jórészt feltáratlanok.
    Nem tudjuk, ki vezette az MTV székházának szakmailag gyalázatos “védelmét”, ugyanakkor rendőröktől nyert értesülések szerint az ottani eseményeket négy hétig az állomány “vadítására” használták.
    Például a rendőrség egyes szervezeti egységeinek állományát érthetetlen okokból összezárva tartották október 23-a előtt, közben pszichológiailag megalapozott módszerekkel “készítették fel” őket a 23-ai “randalírozók” elleni engesztelhetetlen fellépésre.
    A rendőröktől tapasztalt agressziónak ez volt az egyik oka. Ezért aztán, 2006. október 23-án a rendőrség kegyetlenül lecsapott a békés tüntetőkre a rájuk „nyomott” provokátorok ürügyén. .
    http://furaila.xfree.hu/43588
    Semmit nem értek el a tüntetésekkel. Hiszen, Gyurcsány bizalmi szavazást kért maga mellett 2006. október 6-án. Természetesen, 207-en 165 ellenében bizalmat szavaztak Gyurcsány mellett és amellett.
    https://hirkozpont.magyarorszag.hu/…/bizalmi20061006.html

    A szavazási eredmény ÜZENETE A MÁNAK:

    Nyugodtan tovább lehet hazudni és semmit sem csinálni havi egy milliós javadalmazásért a parlamentben!

    Bóna Mária Ilona Imre Erdei Csurkát sem kéne mantrázni, mert nem vagyunk olyan helyzetben, hogy leragadjunk valakinek az évekkel ezelőtti jóslatai mellett! Csurka, azzal, hogy örökösen a zsidóságra meg a háttérhatalomra mutogatott elterelte a figyelmet a közvetlen közelében a politikai pecsenyéjét sütőgetőkről!
    Bóna Mária Ilona Imre Erdei AZ ŐSZÖDI BESZÉD ÉS a POLGÁRHÁBORÚS USZÍTÁS
    KIEMELÉS a beszédből: 6.) 6.35-nél:
    https://www.youtube.com/watch?v=SQkl87o1JfE_
    „”És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib..ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani.””
    Ehhez a következőket fűzném:
    Már akkor LEHETETT TUDNI, amikor NATO- és EU-tagország lettünk, hogy semmi és senki nem mentheti meg a LEPUSZTÍTÁSOS- „ÖNMAGÁTÓL” KIPUSZTULÓ MEGSEMMISÜLÉSTŐL azt a társadalmi csoportot, amelyikhez tartozóit MUNKÁS-PARASZT státuszban ért az 1990-es rendszerváltozás.
    Ezek a MUNKÁSOK eleinte még megnyerhetők voltak arra, hogy az MSZP-re szavazzanak, mert abban bíztak, hogy hátha még ÁTMENTHETŐ lehet számukra is valami a SZOCIALIZMUSBÓL, amit valójában az új: 1945- de leginkább az 1956 után kinevelt MUNKÁS-PARASZTSÁGGAL építtettek föl.
    Gyurcsány arra utal, hogy: már kihalt ez az un. baloldaliságra szavazó választópolgár, mert számukra is egyre nyilvánvalóbbá kezdett válni, hogy a BALOLDALI politikusokra sem lehet már számítani a sorsuk jobbrafordulásában.
    Ezt erősítette az EU-tagság is, hiszen 2004-től – hiába volt az összes nemzetmentő pártprogram, mert abból semmi nem valósulhatott és nem valósulhat meg, ami nem egyezik az EU nemzeteket gyengítő- pl.: MIGRÁCIÓS BETELEPÍTÉSI programjával!
    Végül is, az őszödi beszéddel kiprovokált tüntetéseket kíméletlenül leverette Gyurcsány Ferenc és az őt támogató parlament. 2009- januárjáig kordonokkal vették körül az Országházat és magukat. A jobboldalinak mondottak sem álltak ki a tüntető- és nemzetmentésért szervezkedők mellett. Ez ma már érthető, hiszen akkor olyan POLGÁRHÁBORÚS helyzet jöhetett volna létre, mint amilyent később Ukrajnában sikerült kirobbantani! Ma már tudjuk, hogy az volt az őszödi beszéd eredeti célja… Miért? Azért, mert a NATO minél közelebb akart és akar kerülni Oroszországhoz azzal, hogy Magyarországon építhesse ki EURÓPAI TÁMASZPONTJÁT. A terv már 2006-ban kész volt. Amiért nem lehetett kiprovokálni polgárháborúval, azért csak 2008-ban kerülhetett az országgyűlés elé elfogadásra a T/5311-es törvény-tervezete – a 2003. évi XXVI. Törvény módosításaként. (Lásd az 1. részt!)
    http://furaila.xfree.hu/43588

    Imre Erdei Lehet…hogy ez volt a célja…?lehet…

    Bóna Mária Ilona Mindezt csak azért írom le újra és újra, mert még mindig nincs tisztában az utókor azzal a tragikus ténnyel, hogy akiket 1990-ben MUNKÁS-PARASZT státuszban talált a rendszertváltó HATALOM azokon megvalósult a proletárdiktatúra!
    Tetszik érteni?
    Azok meg, akik azt hazudták, hogy az ő érdekükben gyakorolják a hatalmat, azok vitték csődbe az un. szocializmust,majd baloldalon kicsapódva felszámolták – rendszerváltozás címén – a munkásosztályt. Azt a munkásosztályt, amelyiket ők hoztak létre ERŐSZAKKAL,1945 és 1956 után! Ebben sajnos segítettek a velük paktumot kötő – magukat nemzetinek- kereszténynek és demokratikusnak hazudó – politikusok is!
    Dühítő jelőltem én!
    Árpád Bocskay Az igaz, hogy megszűnt a szociálizmus és Kádár is földobta a talpát, de jött Gyurcsány Tobi és a Felcsúti More! Neked nekem az ország 99%-nak most mennyivel jobb?

    Bóna Mária Ilona Árpád Bocskay A szocializmust a VEZETŐI ÁLTALI BECSŐDÖLTETÉSE miatt is a vétlen munkásságot büntették KOLLEKTÍVE az un. rendszerváltozásban!
    Mindezt csak azért írom le újra és újra, mert még mindig nincs tisztában az utókor azzal a tragikus ténnyel, hogy akiket 1990-ben MUNKÁS-PARASZT státuszban talált a rendszertváltoztató HATALOM azokon valósult meg a proletárdiktatúra!
    Tetszik érteni?
    Azok meg, akik azt hazudták, hogy az ő érdekükben gyakorolják a “FÜGGETLENÍTETT” KISZ- PÁRT- és SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOKBAN a hatalmat, azok vitték csődbe az un. szocializmust,majd baloldalon kicsapódva felszámolták – rendszerváltozás címén – a munkásosztályt.
    *
    Azt a munkásosztályt, amelyiket ők hoztak létre ERŐSZAKKAL,1945 és 1956 után! Ebben sajnos segítettek a velük paktumot kötő – magukat nemzetinek- kereszténynek és demokratikusnak feltüntető – politikusok is! Ezt nem lehet letagadni mindaddig, míg érvényben van a PAKTUM!
    Bóna Mária Ilona Árpád Bocskay Próbáld megérteni, hogy amiért még mindig érvényben van az a hazaáruló paktum, amit ezek jobb- és balolinak hazudva magukAT MEGKÖTÖTTEK EGYMÁSSAL, csak a kumminikációjukban különböznek! Ők eagyütt- mind hazaárulók! Tragikus, hogy csakis e kettő közül kijelöltekre lehet SZAVAZNI még mindig!!!!!!!!!!!! A kettő közül arra tanácsos szavazni, aki szavatolja a határaink védelmét a migránsINVÁZIÓ ellen! Ezzel egy kis időt nyerhetünk, hogy összeszedjük magunkat és végre VALÓDI VÁLASZTÁSI lehetőségünk legyen a saját lakóközösségünkből, aki NEM HAZAÁRULÓ PÁRTKATONA!
    Árpád Bocskay Bóna Mária Ilona Az nekem kevés! Orbánt be kell börtönözni és a vagyonát el kell kobozni! A migráns invázió meg baromság amíg Németországban a minimum segély amiért dolgozni sem kell több mint a magyar átlagfizetés csak az idióták jönnek ide én egyet sem láttam eddig!
    Palotai János Sajnálom, már megint kellemetlen kérdéseket kell, hogy feltegyek. Kérdéseim csak azoknak szólnak akik végig olvasták a Moldova : Utolsó töltény című könyveit / 6 . könyv / Megy itt az általános köpködés, hogy mert a párt, mert a kommunisták. És miért nem megy a köpködés, hogy mert az új kommunisták ( akik végül is Kádár ellenére, nyugati hitelér kuncsorogtak, lobbiztak )és végül is beindították azt a majom pörgőt, ami a végtelen kamat rendszerhez vezetett. Ugye a nagy köpködés homályában szó sem esik arról, hogy poszt kommunisták / csak nyugati hitelekből tudták elképzelni az ipar felújítását ) aki utódai az MSZP formátumba átgombolkoztak, egy szóval nem mondják, hogy bocs, mi voltunk azok a szemétládák, akik a majom pörgőbe ültettük az egész népet. Kurva nagy hangon megy itt a duma, hogy mert 1970- ben így megy, úgy. De egy szó sem esik arról, hogy mikor Kádár a nyugdíjazását kérte, ” lebeszélték” róla, mert beszartak, hogy akkor ki mögé tudnak elbújni a szemét szándékaikkal? Ez is hozzá tartozik a korrektséghez, nem csak a kollektív Kádárra köpködés. Vajon mennyi szarjankó döglött volna meg az osztrák határokon, ha nem mondja Kádár az oroszoknak, hogy hagyjuk had menjen a szemetje? Mert én is sokakat annak tartok mai napig közülük. AMI az én részemet illeti, nem megbocsátható, hogy embereket neki ugrasztottak egy olyan háborúban edzett reguláris hadseregnek, mely ellen esélye nem lehetett semmilyen felkelésnek a világon. És akkor villám gyorsan eltakarodtak nyugatra, meg amerikai követségre. Nem volt jogos, hogy a “szemetje ” had menjen? Napjainkban meg nem egy közülük haza pofátlankodik és azt sem tudja, hogy kormány kedvezményezettként mennyit lopjon. Mondja valaki, hogy nincs összefüggés a szemétség terén az akkori meg a mai kormányzati egyedek között.
    Kezelés
    TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
    • Válasz • 4 órája

    Bóna Mária Ilona Palotai János A magyar történelmi események nagyon-nagyon sajátlagosak! Méghozzá a trianoni békediktátum, az 1956-os forradalom és az un. rendszerváltozás miatt! Természetesen a világban zajló események és a két – egymással ellenséges – nagyhatalom miatti hidegháborús történések rányomták bélyegét a magyar viszonyokra is. Soha nem tudtunk kimaradni semmilyen negatív történésből!
    *
    1.) Azonban kéretik nem lekicsinyelni azt a történelmi TÉNYT, hogy a trianoni döntéssel az egyetlen olyan ország lettünk és vagyunk a világon, amelyik ÖNMAGÁVAL HATÁROS! Ezt azonban a KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG-elve alapján meghozott békediktáum miatt kellett elszenvednie a magyarságnak! Holott, NEM A MAGYARSÁG AKARTA AZT A RETTENETES I.. VILÁGHÁBORÚT sem, hanem az URALKODÓI. Ez nagyon igazságtalan, hiszen KÖTELEZŐ HADRAFOGHATÓSÁG volt, ami azt jelentette, ha valaki nem teljesítette a behívó parancsot, akkor azonnal kivégezhették!!!!!!!!! EZÉRT SEM ÉVÜLHET EL SOHA ANNAK AZ IGAZSÁGTALAN BÉKEDIKTÁTUMNAK A FELÜLVIZSGÁLATA!

    2.) Az 1956-os események, melyeket szintén az uralkodó kommunista hatalom provokált ki, ürügyet teremtve az újabb szovjet csapatok behívására – szintén egyedülálló politikai helyzetet teremtettek az akkori Magyar Népköztársaságban! Erről miért nem lehet még mai napság sem tudni az igazságot? Pedig, a forradalom leverése után ismét KOLLEKTÍVE BÜNTETTÉK a magyarságot, amiért egyetlen magyar ember sem kapott jóvátételt! 1990 után! Sőt, még mindig a kommunista megtorlást elszenvedő magyarság fizeti a zsidóságot ért II. világháborús holokausztért a jóvátételt.

    3.) A szocializmust a VEZETŐI ÁLTALI BECSŐDÖLTETÉSE miatt is a vétlen munkásságot büntették KOLLEKTÍVE az un. rendszerváltozásban!
    *
    Mindezt csak azért írom le újra és újra, mert még mindig nincs tisztában az utókor azzal a tragikus ténnyel, hogy akiket 1990-ben MUNKÁS-PARASZT státuszban talált a rendszertváltoztató HATALOM azokon valósult meg a proletárdiktatúra!
    Tetszik érteni?
    Azok meg, akik azt hazudták, hogy az ő érdekükben gyakorolják a “FÜGGETLENÍTETT” KISZ- PÁRT- és SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOKBAN a hatalmat, azok vitték csődbe az un. szocializmust,majd baloldalon kicsapódva felszámolták – rendszerváltozás címén – a munkásosztályt.
    *
    Azt a munkásosztályt, amelyiket ők hoztak létre ERŐSZAKKAL,1945 és 1956 után! Ebben sajnos segítettek a velük paktumot kötő – magukat nemzetinek- kereszténynek és demokratikusnak feltüntető – politikusok is! Ezt nem lehet letagadni mindaddig, míg érvényben van a PAKTUM!

  2. Hót leszarom, hogyan marják egymást az ellenzéki pártok, mert rég nem foglalkozom velük. Azt akarom, hogy a Fidesznek rossz legyen, úgyhogy a legerősebb kihívóra fogok szavazni. A körzetemben a MSZP-P-DK jelöltjének van a legtöbb esélye megverni a Fideszt, úgyhogy rá fogok szavazni. Nem szívesen szavazok a balliberális jelöltre, de azt szeretném, hogy NER bukjon meg.

      1. Karácsony Gergely sem fogadna be több migránst mint Orbán, ha ő lenne a miniszterelnök. Sőt, még kevesebbet, mert ő csak az EU-s kvótákat teljesítené, ami összesen 1300 fő. Az Orbán-kormány jelenleg felső korlát nélkül befogadást végez, már idén átlépte a 200-at a befogadott menekültek száma. Csak tavaly 2300 migránst fogadott be az Orbán-kormány.

    1. Pontosan, legyen már kisebb az arca ennek a suttyó cigány kisg.cinek! Még ő uralkodik rajtunk, hát persze!
      Hé, szolgák ott bent a konyhában, nagyon nagy a zaj, csörömpölés!
      És megszámoltam az ezüstkészletet, illetve megszámoltam volna, helyette teszkós gagyi kanalak meg villák vannak!
      És hiányzik rendre a pénztárcámból is, amit a zakómban őrzök, és tisztítani szoktátok!
      Sőt, a Visa kártyámat is lehúzzátok, mert egyre kevesebb pénzt tartok a tárcámban, és ezt észrevettétek, gondolom!
      Hé, szolgák (latinul: minister): le lesztek cserélve, és csendőröket küldök a házaitokba, és házkutatások is lesznek, ahogy a tolvajoknál ez szokás.
      Lesznek másik szolgák, bár feltehetően ők is lopnak majd, de már kevesebb ezüstöt hagyok kint, és zárom a szekrényajtókat is, és pinkódot cseréltem, aminek a számát nem írom fel a szekrényajtóra, sem a fészbukra.
      Egyszóval, kicsit (???) pofátlanok voltatok, ezért ne haragudjatok, ha nem fogok jó ajánlást írni a cselédkönyvetekbe, és emiatt nehéz lesz új “házat” találnotok!

      1. Most akkor baj, hogy Viktor cigány vagy nem ? Milyen szelektív internacionalizmus és antifasizmus ez a kommunistáktól ? Egyébként ez vitatott(Orbán származása) a mai napig.

        1. nincs vita: Orbán zsidó, édesanyja is az, édesapja is az. A Kneszetben úgy mutatták be : “a mi fiunk”
          Rachel lányát sokáig bujtatták, mert lerítt róla az egyházközség. A másik lottó főnyereményt nyerő lány a Sára is láthatóan az.
          Nem kéne cigányozni.

      2. Nem baj, mert az sem baj, hogy én magyar vagyok, és aki ezt mondja nekem, azért én nem szoktam megsértődni.

          1. Hát, nem sz.rok kokárdát, az biztos.
            Látod, ezért mondom mindenkinek, hogy ne szavazz náci pártokra, mert nekik már listájuk van az egyébként nem létező zsidókról is. A háborúban ezért hurcolták el pld. Radnótit is, és sok más hazafit a nyilasok, és a csendőrök (ez utóbbiak orbán példaképei).
            Ami orbánt illeti: már bocsánat, de én egy cigányvárosban élek, tudom, hogy ki a cigány, és főleg, hogy ki nem az. Orbán egy igazi cigány, de szereti magát zsidónak mondatni, mert egyrészt ez egyfajta automatikus védettséget jelent. Ugyanezt csinálja a tompika, aki még nyíltan be is vállalta, hogy ő polgári zsidó családból származik, és ettől még ő miért ne lehetne a nemzeti oldalon, és közben egy üszök cigány. Viszont mondok nektek a fideszben igazi zsidót: az vérfröcsögő zsoltika, aki az orrával kiböki a lapostévét, és a nevében viseli a származását. Persze, ő sváb, ugyebár a zsidóknak ez az egyetlen ma elfogadott védekezése Magyarországon, és gyorsan hozzá is teszik, hogy Erdélyben sok sváb család van, és máris megvan a magyar identitás, automatikusan, piros pont Erdélyért ugyebár. Nem mellesleg, Kuncze Gábor is sváb “lett” hirtelen.
            Egy dolog biztos: ebben a fideszben, de a korábbi mszp-szdsz kormányokban sem találtam egyetlen Kiss Jóskát, Szabó Pistát, Nagy Lacit, vagy Tóth Ferit. Inkább ezen kellene elgondolkodni, t. nemzettestvérek.

  3. “Orbán ………………, de szereti magát zsidónak mondatni, mert egyrészt ez egyfajta automatikus védettséget jelent.”
    Orbán védettségét nem a zsidó származása adja, hiszen európában, de a nagyvilágban is a vezetők többsége az, és a pénzért egymást is szívesen támadják. Ha kell le is lővik, lásd Izraeli miniszterelnök lelővését.
    Orbánt, maga Horn ajánlásával vették be a Bajos szabadkőmüvesek páholyába és onna , már egyenes volt az útja a Berlini nagy atlanti tanácsba. Orbán tájékozott és elég okos is hozzá. Sajnos a beképzeltségtől, elbizakodottságtól sem mentes. No meg a pénzéhség, lásd aranyborjú esete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .