Szíria

Rossz idők járnak Kelet-Gúta martalócaira. A Szíriai Arab Hadsereg (SAA) a terület felszabadítását célzó műveletének befejezéséhez közeledik, vezetői már csak a Dzsaís al-Iszlám döntésére várnak arról, hogy egy kis utaztatásért cserébe hajlandóak-e átadni nekik Dúmá várost.

Frissítés: a Dzsaís al-Iszlám nem adja fel Dúmát. Küzdenek az utolsó szakállasig.

A gútai szalafiták nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a többi banda tagjai már vagy a Paradicsomban, vagy Szíria latormentesítetlen területein ápolják a fegyverüket (pl. Idlibben, netán a kurdoktól elvett, immár „szabad” Afrínban, ahol a saját „szövetségeseiket” tartóztatják le a „szabadok” a szabadrablás alatt). Közben persze a törökök által támogatott északi hordához csatlakozó, „szabad szír” Fajlak ar-Rahmannal együtt egymást hibáztatják a kudarcokért.

Amilyen jó pozícióban van a hadsereg Dúmánál, olyan kellemetlen nekik most Damaszkusz déli kerületeiben (al-Kadam, Jarmúk tábor, al-Hadzsar al-Aszvad, Tadamon), ahol mostanában a DAIS (DAESH, Iszlám Állam, ISIS, ISIL stb.) okozott fájdalmas veszteségeket emberéletekben és területekben egyaránt, a kormánycsapatok pedig kénytelenek voltak kivonni az egységeiket ezek nagy részéről. Viszont Dúma bevétele után az ottani erők felszabadulnak, és így sokkal jobb pozícióból lehet majd indítani az igen valószínű tárgyalást a terroristák kitakarítása érdekében (feladásért cserébe szabad elvonulás). Korábban a DAIS itteni szárnya azt követelte, hogy szállítsák őket Deír ez-Zór kormányzóság keleti felébe, de ezernél is több harcos megjelenése egy Irakkal határos területen, feszültséget gerjesztene Bagdadban. Mindazonáltal lehetséges, hogy ez fog történni majd.

Nagy a mozgolódás Deír ez Zór kormányzóság al-Majadín városának közelében, ahol 24-én a DAIS maradéka meglepetésszerű támadást indított a szolgálatot teljesítő szíriai katonák egy csoportja ellen. Az állásaikat ugyan nem sikerült bevenniük, de heves harcok bontakoztak ki a védők és a terroristák között. Végül erősítés érkezett a helyi törzsektől és a Nemzeti Védelmi Erőktől, a DAIS pedig visszavonult.

Bár újra baljós árnyak lengik körül Kelet-Szíriát, Észak-Nyugat-Szíriában folytatódik a „tezsvírharc”, ami a kelet-gútai zseb felszámolását lényegesen segíti. A Dzsabhat Tahrír Szúríja (törökbarát szalafita, Muszlim Testvériséghez is kötődő csoportosulás, mely az igen erős Ahrar as-Sám és a Haraka Núr ad-Dín az-Zanki szervezetek egyesüléséből jött létre) Idlib, Aleppó és Hama kormányzóságokban vette fel a harcot a régebben még szövetséges Haj’át Tahrír as-Sám terroristáival (korábban an-Núszra Front néven ismerték). Kettejük vetélkedéséből Hamában az északi terroristafészkek új kakasa, a Dzsabhat Tahrír Szúríja került ki győztesen, északabbra szorítva riválisát az al-Gahab síkságon. Azonban ellenfelét sem kell félteni. Bár Idlibben is kiszorult bizonyos helyekről, aktiválta alvó sejtjeit, és Tammanától délre jobblétre szenderített egy „szabad szír” parancsnokot, Abu Abd ar-Rahmant. A módszer kivételesen nem lefejezés, hanem a jelek szerint egy hangtompítós fegyverrel végrehajtott támadás volt. Persze olyan nagyon nem örülhettek az eredménynek, hiszen a szír és az orosz légierő is megszórta őket Dzsiszr as-Sugúrnál (Jisr al-Shughur). Ők ugyanis szabad prédák. Nyugat-Aleppóban, Blintában meg újfent a Kelet-Gútából sok ezer fős erősítést kapó „tezsvírszervezet” (Dzsabhat Tahrír Szúríja) helyi képviselői késztették megfutamodásra az épp támadásban lévő Haj’át Tahrír as-Sám szakállasait. Úgyhogy nem könnyű a terroristaélet északon. Csak a „jó” terroristák kapirgálhatnak még egy darabig.

Közben a Szultán (akit Kardigan néven ismerünk) 25-én bejelentette egy PKK-t (Kurdisztáni Munkáspárt) célzó észak-iraki hadművelet kezdetét, amely Szindzsár régiót érinti. A határokon átnyúló PKK elleni harcot Bagdad is támogatja egyébként. Ez rossz hír volt az amerikaiak korábbi istápoltjainak (Kurd Népvédelmi Egységek, YPG), akik a jelek szerint a mórok szerepét kapták. Ki is hátráltak Szindzsárból a hír hallatán, így az iraki csapatok ellenállás nélkül vonulhattak be. A PKK-YPG helyét a Népi Mozgósítási Egységek vették át (itt jezidi vezetéssel).

De a Szultán már Manbidzs elfoglalására készül.

(Fergeteg)

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .