A “versenyképesség” ára

A magyarok fillérekért dolgoznak az EU-s átlaghoz képest

Hatalmas különbségek vannak az EU-tagállamok közt, ami az átlagos béreket illeti – derül ki az Eurostat tájékoztatójából. Míg Luxembourgban óránként átlagosan 43,8 eurót (nagyjából 13 600 forintot) keresett egy alkalmazott 2016-ban, az EU-s átlag pedig 23,1 euró (7180 forint), Bulgáriában mindössze 5,1 euróval (1580 forinttal) kellett beérnie egy átlagos dolgozónak a tavalyi évben (nem minden országból áll rendelkezésre 2017-es adat)

Magyarország a rangsor végén helyezkedik el, nálunk alacsonyabb átlagos órabért csak a bolgár, a román és a lengyel munkavállalók kapnak: 2017-ben 7,6 euró volt az átlag, vagyis úgy 2360 forint. A részletes adatokból az látszik, hogy az elmúlt években ez nőtt ugyan – a 2007-es 6,4 euróról jutottunk el tavaly a 7,6-os átlaghoz –, de a leszakadás olyan nagy, hogy nem is látszik a felzárkózás lehetősége.

Az elmúlt évtizedben egyébként a görögök és a britek jártak a legrosszabbul: tíz év alatt mindkét országban 7 százalékkal esett az átlagos órabér (ez ad némi magyarázatot a brexithez okaira is). A legnagyobb növekedés a legszegényebb országban, Bulgáriában volt, 122 százalékkal nőtt az átlagos órabér –  de még így is az utolsó helyen állnak. Kiemelkedő növekedés volt még Észtországban (67 százalék), illetve Szlovákiában és Litvániában (62 százalék).                                                                                                                             (mno)

Bal-Rad komm: Ám hogy teljesebb legyen a kép: Döbrögisztán az első háromban van a járulékok nagysága tekintetében.

De hogy még kerekebb legyen a dolog: a fizetségből a világ legmagasabb ÁFÁ-jával terhelt holmit vehet a döbrögisztáni Döbrögisztán vajdaság területén.

ENNEK A RENDSZERNEK A FENNTARTÁSÁBAN pedig a polythykay elyth és a gyarmattartók egyaránt érdekeltek, hiszen a munkavállalói kiszolgáltatottság garantálja Döbrögisztán vajdaság gyarmati terület versenyképességét. A nagy versenyképességünk pedig…-hát az szépen – lassan beleöl bennünket a gyarmati lét mocsarába.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“A “versenyképesség” ára” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nem csak,hogy nem fizetnek az a kisebbik baj.

    De milyen jogon használják a magyar lakoságot kisérleti nyulnak,egy életveszélyes kisérletben.
    Konkrétan Zalaegerszeg lakoságát.
    Usában több neves tudos ova intett az 5G beveztésétöl,mig valahol lenem tesztelik.
    Zalaegerszegen most letesztelik.
    Hányan fognak megbetegedni és meghalni a mikrohullámu kisérlertben?
    Most majd kiderül.

    1. Mondjunk el egy imát a Zalaegerszegiekért.
      Dr Mengele Zalaegerszegen?
      Figyelemmel kell kisérni Zalaegerszegen a daganatos megbetegedés,és halálozás stasztikáinak növekedését.
      5G elött illetve 5G mikrohullámu kisérlet után.

      Tisztelt balrad olvasok mig ezek az adatok nem nyilvánosak,saját felelöségére utazanak Zalaegerszegre.

      Amit itt a videoban elmondanak az 5G-röl annak fele sem tréfa.

      1. Megkérdünk egy 12 éves laikust Lalikát, mi a véleménye Zalaegerszeg lakoságra nézve,ha
        veszélyes a 5G.

        Szerinted Lalika az 5G sugarak elkerülik a Polgármestert és családját?
        Lalika: Nem,ha veszélyes akkor ök is megbetegszenek.

        Szerinted Lalika az 5G sugarak elkerülik a megyei rendörkapitányt és családját?
        Lalika:Nem,ha veszélyes akkor ök is megbetegszenek.

        Szerinted Lalika az 5G sugarak elkerülik a jegyzöt és családját?
        Lalika:Nem,ha veszélyes akkor ök is megbetegszenek.

        Szerinted Lalika az 5G sugarak elkerülik a városi rendörkapitányt és családját?
        Lalika:Nem,ha veszélyes akkor ök is megbetegszenek.

        Szerinted Lalika az 5G sugarak elkerülik az Egerszegi rendörálományt és családjukat?
        Lalika:Nem,ha veszélyes akkor ök is megbetegszenek.

        Lalika neked 12 évesen több eszed van,mint sok felnötnek.

        1. Tisztelt Zalaegerszegiek:

          Nekünk ne higyenek.
          Nézenek utána az interneten Googlén az 5G emberi testre gyakorolt hatásaira.

          Az önök objektiv megitélésére bizzuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .