Donbassz

Az RF Állami Duma elé kerül hamarosan egy törvénytervezet. A donbasszi népköztársaságok állampolgárai szabadon és minden korlátozás nélkül léphetnek Oroszország területére, ott korlátlan ideig tartózkodhatnak, szabadon és minden korlátozás nélkül vállalhatnak munkát.

Tegnap Kramatorszkban Petro Valcman Nyalókakirályovics megtette félelmetes bejelentését: Donbassz ellen véget ért az ATO – az Antiterrorista Operácio. (Ezt többnyire az önkéntesekből verbuvált latoregységek művelték eddig.)

Maga a művelet persze tovább folytatódik. Mától “Oперацию Oбъединенных Cил – OOC magyarul Egyesített Erő Művelet” – lesz az elnevezés, aminek a célja Donbassz reintegrálása” – azaz: a háború további folytatása.

DE MOSTMÁR AZ UKRÁN REGULÁRIS HADSEREG RÉSZVÉTELÉVEL!

Nyalókakirály kinevezte az új banda főnökét is: Szergej Najev genyeralt.

Valcman FELADATUL SZABTA A “FELSZABADÍTÓ” – értsd támadó – MŰVELETEKET Donbassz ellen.

A DNR külügyminisztere Gyenyisz Pusilin szerint semmi nem változik. Háború volt eddig is, háború lesz ezután is. Nekünk teljesen mindegy hogy minek nevezik Kijevben.

Mind a DNR, mind az LNR, mind pedig a most még létező ATO-központ tájékoztatója arról szól, hogy “EDDIG NEM TAPASZTALT CSEND HONOL DONBASSZ FRONTJAIN”!

Szahanka lakói renoválnak a tegnapelőtti ostromot követően.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Donbassz” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Milyen érdekesek ezek a donbasziak ezeknek se kedvük se idejük békemenetre járni,mert egy részüknek harcolni kell ha élni akarnak, a másik részüknek meg újjáépíteni és dolgozni ha szintén élni akarnak.Nem menetelnek,nem hőbörögnek,csak teszik a dolgukat ki ki képességei szerint!

  2. Sok embernek tisztán kellene látnia az urajnai helyzet igazi okát.

    Nem tudom mennyien nézik az amerikai filmsorozatokat, melyek például Magyarországon IS futnak.

    A minap – véletlenül – láttam egy részt az AXN – en futó ” Sherlock és Watson ” sorozatból, melyben ( számomra ismerten ) részletesen bemutatták egy nyomozás során az ukrajnai fegyverszállítások amerikai törekvéseit, melynek során az ismert harcok állandó szintentartásának igazi oka vált világossá, mégpedig az orosz – ukrán ellentétek állandósítása útján, ami a fegyvereladások ( Ukrajna teljes tönkretételét okozva ezzel ) révén a fegyverüzleteés amerikai körének érdekét szolgálja csak.

    Az emberéletek, területi károk persze ezeknek a köröknek nem számítanak, mint ahogy a nemzetközi helyzet mérgesedése sem !

  3. Ukrajna akkor léphet be a NATO előszobájába (Membership Action Plan, MAP), ha (többek között) az etnikai vitákat, irredentista törekvéseket stb. békésen rendezi, mint a tagság várományosa.
    https://www.nato.int/cps/en/natohq/official_texts_27444.htm?
    Erre jelenleg nincs esély. Amennyiben viszont Oroszország egyértelműen elismerné a két népköztársaság függetlenségét (a jelenleg ellenőrzött területeken), akkor ellenfeleik egy “váratlan” húzással “meggyőzhetnék” Ukrajna egyéb lakóit arról, hogy a nagyobb “jó” érdekében mondjanak le Donbasszról, így a csatlakozás továbbléphetne a következő fázisba. Onnantól már nehéz lenne megállítani.
    Orosz részről azonban megoldás lehet a kétoldalú megállapodások sora, melyekkel lassan elmossák a különbségeket a donbassziak és a saját állampolgáraik között.

  4. Az azért érdekes – és a gondolkodó emberek részéről megmagyarázhatatlan -, hogy a két szembenálló tömb ( a kapitalista és a szocialista tömb ) felbomlásával csak a kapitalista tömb terjeszkedése ( NATO – val párhuzamosan ) megállíthatatlan, ennek ellenére reggeltől estig az orosz terjeszkedésről papol a világ !

    Válaszul – természetesnek kell elfogadni – Oroszország ( egyértelműen saját védelme érdekében kénytelen megoldani fenyegetettségének elhárítását IS, még tartalékainak mozgósítása határáig.

    Addig lesz a világ – szerintem, többek véleményével azonosan – aránylag védett egy világégés ellen, míg ezt a szerepet be tudja tölteni.

    Az emberiség kipusztításának megakadályozása érdekében azonban világszerte összefogásra, a tények megismerésére van szükség, minden elfogódottság nélkül, életünk anyagi javaink védelméért az utolsó lehetőséget IS megragadva….

  5. “Az RF Állami Duma elé kerül hamarosan egy törvénytervezet…”

    A következő lépés, amennyiben a nemzetközi helyzet e témakörben “fokozódik”, hogy Donbaszban népszavazást fognak tartani a hovatartozásról (krimi mintára). Az eredmény könnyen megjósolható. Ezután válik igazán élessé a helyzet, mert utána az ukrán sereg már nyíltan is Oroszországgal fog hadban állni. Ez nyilván egy világháborús konfliktushelyzet lesz, amit szeretnének az oroszok elkerülni, de azt is látni kell, hogy semmi sem tarthat örökké… a jelenlegi helyzet sem. Úgy gondolom, hogy az oroszoknak megvan az elszántságuk, bátorságuk, magabiztosságuk ahhoz, hogy ebbe az irányba vigyék a dolgokat. Mellesleg, éppen ideje lenne.

  6. “EDIG NEM TAPASZTALT CSEND HONOL DONBASZ FRONTJAIN” Hát az egyik oldalról talán jó dolog, de ha a másik oldalát veszük a hirtelen csendnek, talán úgy is jellemezhetnénk, hogy-igaz csak a saját benyomásom szerint-“FENYEGETŐ” az a HIRTELEN CSEND, vihar előtti a csed, talán így érzik ezt a Luganszkiak – Donbasziak is .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .