Így dőzsöl a hordavezérkar

Semjén Zsolt, a helikopter és a svédországi luxusvadászatok

Úgy tűnik, nem Rogán Antal kabinetminiszter az egyetlen a Fidesz–KDNP-kormány tagjai közül, aki kedveli a luxushelikopteres utazásokat, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén a repülés szerelmese.

Legalábbis erről árulkodnak a Magyar Nemzet birtokába került fényképek és dokumentumok. Ezekből az is kiderül, hogy a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP listájának második helyén szereplő Semjén Zsolt évek óta vesz részt titokban néhány napos luxusvadászatokon Svédországban.

Lapunknak nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők beszéltek arról, hogy a miniszterelnök-helyettes – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke – 2012 óta látogat el évente egy alkalommal a skandináv országba. Mint elmondták, a politikus elsősorban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint a főként a tajgaerdőkben élő siketfajdra vadászott. Az Orbán-kormány második embere 2012-ben, 2013-ban, valamint 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is Svédországban vadászott, ahova nem egyedül érkezett.

Semjént rendre elkísérte például a Földművelésügyi Minisztérium egyik korábbi főosztályvezetője is, aki a miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan több zsákmányt is ejtett. Ráadásul az utakat a szervezők elmondása alapján különös óvintézkedések mellett bonyolították le. Előfordult például, hogy egy egész – körülbelül 40 fős – hotelt kibéreltek Semjénék számára, hogy csak ők legyenek a szállóban, s ne is találkozzanak másokkal, főként magyarokkal. A szervezők szerint rendkívüli fontossággal bírt, hogy Semjén Zsolt ne keserű szájízzel távozzon a vadászatról, és tudjon vadakat ejteni, ezért mindent el kellett követniük a siker érdekében.

De kiderült az is, hogy a politikus a hosszas gyaloglást sem viseli, így előfordult, hogy azt is el kellett intézni neki, hogy lóháton tudjon közlekedni.

A néhány napos utak alkalmanként 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronába kerültek. Az árat főként az extra kérések és a luxusköltségek fokozták.

A dokumentumok és fényképek tanúsága szerint a legnagyobb szabású vadászatot tavaly szeptember végén tartották, amely alkalmával egy méregdrága helikoptert is kibéreltek Semjénék számára. A forgószárnyas segítségével sikerült utolérni például egy rénszarvast, amit aztán a miniszterelnök-helyettes el is ejtett. A kilőtt állatot szintén a helikopter szállította el (képünkön), méghozzá a nyakánál fogva fellógatva egy kötélre.

A helikopterbérlés különben nem olcsó mulatság Svédországban. Az egyórás légi kirándulás 25 ezer koronába került, vagyis több mint 750 ezer forintba.

Habár a magyar és a svéd árak között nyilvánvalóan van különbség, beszédes, hogy a Rogán Antal családját 2016-ban Szabó Zsófi sorozatszínész esküvőjére szállító helikoptert már 250 ezer forintos óránkénti díjért ki lehet bérelni.

Az egyébként régóta ismert, hogy Semjén Zsolt nagy szenvedélye a vadászat, egyben ő az elnöke az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek is. A miniszterelnök-helyettes legutóbb az idén februárban tartott Fehova (fegyver-horgász-vadász) kiállításon tett különös állításokat a vadászattal kapcsolatban. Az Echo televíziónak azt mondta például, hogy Kádár János és Fekete János politikailag és pénzügyileg konszolidálta a vadászatot. Mint mondta, szerinte a vadászatnak semmi köze a politikához. Kifejtette továbbá, hogy a vadászat hungarikum. De emlékezetes a Magasles című vadászati blogon tavaly megjelent Semjén Zsolt-interjú is, amelynek során szó esett a kutyák kilövéséről is. Semjén azt mondta, a kóbor kutyák súlyos gazdasági kárt okoznak a vadgazdának és a természetvédelemnek. Magát kutyabarátnak tartja, de azt gondolja, aki látta már, ahogy három-négy kóbor kutya széttép egy őzet, az másként fogja megítélni a helyzetet.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak, vagy elüssön egy autó, és az árok szélén még napokig kínlódjak.”
(mno)

Bal-Rad komm: “…nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak, vagy elüssön egy autó, és az árok szélén még napokig kínlódjak.”

– Meglesz az te Zsotya! Autó mondjuk kicsukva a sanszok közül. Hiszen Csukotkán ritka jószág az autó. És még rénszarvasok se járnak sűrűn arrafelé.

 

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide kattintva megnézheti!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

“Így dőzsöl a hordavezérkar” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Gratulálok Semjén elvtárs remélem te is úgy végzed mint az a szarvas.Vadásztársi üdvözlet.

    1. Vörös Ördög! Légyszíves ne sértegesd a valódi elvtársakat az ilyen ” GANALY ” emberekkel.
      Ő és a hozzá hasonlók azok: akik vizet prédikálnak és bort isznak! Távolról sincsenek még
      köszönő viszonyban sem az IGAZI KERESZTÉNYSÉG ESZMÉIVEL. Az ilyenek: bálványimádók,
      akiknek a történelem szemétdombján van a helyük!!! ” Itt az idő, most vagy soha!!!”…

      1. hábé Bocsánat az IGAZI elvtársaktol.Semjén nagyon is tisztába van a kereszténység eszméivel ugyanis melyik az a vallás amelyik erőszakkal téritett hát a keresztény vallás.Magyarországon a keresténység előtti időkbe nem kellett adót fizetni de ahogy bejöttek a keresztény papok onnantol kezdve jött a tized,dézsma ,robot aki ellen szegült azt elégették,kivégezték,megkÍnozták a kereszténység nevében.

  2. “Semjén Zsolt ne keserű szájízzel távozzon a vadászatról, és tudjon vadakat ejteni, ezért mindent el kellett követniük a siker érdekében.”

    Talán annyira béna, hogy állatkertből hordtak elé leselejtezett vadakat kilőni?
    A vadászat hasznos is tud lenni, de aki csak kedvtelésből csinálja az egy seggfej.

  3. A fidesz megakarja nyerni a választást?
    Vagy ez szándékos?

    Ápr 8 elött ilyen fotok ez olyan mint Orbánt szándékossan pucsolnák belüröl.

    Ettöl azért ezeknek több eszük van.

    Vagy elment az eszük?

    Czinegét anno menyien pletykálták,hogy helikopteröl vadászik,szinte bele bukott.
    Azt egyszer részegen somogyban volt az eset foto nélkül.

    1. Héviz közelében Zalabérben ebédelünk.
      Bejönnek a helyi zöldbárok vadászruhában.

      A beszélgetéseikböl idézek:
      Te izé felraktad a kamerákat?
      Ja.
      Mégegyszer valami csoro bejönn az erdömbe lelövöm a rokák eszik meg a tetemét.
      Ne olyan hangosan,meghalják. Szolt rá a másik.

  4. Emlékszem mikor a hirtv P8 musorában semjén,hogy felvolt háborodva a korupcion mikor nem ö volt hatalmon.

  5. Mit varunk etol a kereszteny gecitol mar reg a kereszten a helye.Roman erdelyi faszszopo mint a fel kormany.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .