Az első világháború imperialista népirtás volt

Képtalálat a következőre: „Az Első Világháború-kép”

Az első világháború koronás háborús bűnösei:
I. Ferenc József magyar király, osztrák császár,
IV. Károly magyar király a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója,
I. Albert belga király,
I. Ferdinánd bolgár cár,
V. György brit király Nagy-Britannia uralkodója, a Windsor-ház tagja,
I. Péter szerb király,
I. Sándor jugoszláv király,
II. Vilmos német császár a Német Birodalom császára és Poroszország királya, a Hohenzollern-ház tagja, Viktória brit királynő unokája,
III. Viktor Emánuel olasz király Etiópia császára, továbbá Ciprus, Jeruzsálem és Örményország címzetes királya, Albánia királya. A Savoyai-ház tagja,
II. Miklós orosz cár Oroszország cárja, Lengyelország királya, és Finnország nagyhercege,
V. Mehmed oszmán szultán az Oszmán Birodalom szultánja,
VI. Mehmed oszmán szultán Oszmán Birodalom utolsó szultánja,
I. Károly román király német herceg,
I. Ferdinánd román király német Hohenzollern-házból.

A népirtó háború mérlege:

  • kb. 8-15 millió katona vesztette életét, hatalmas volt a sebesültek száma, sokuk egész életére nyomorék maradt (Európa eddig nem látott ekkora pusztítást),
  • kb. 5 millió civil vesztette életét közvetlenül a háború miatt és 6 millió áldozatot követelt az 1918-19-es spanyolnátha-járvány,
  • hatalmas volt az anyagi veszteség is (hajók, szántóföldek, állatállomány pusztulás),
  • európai gazdaság teljesen kizökkent addigi menetéből,
  • háború mély lelki sebeket ejtetett az emberekben.

Az első világháború hatékonyabban, kíméletlenebbül és tömegesebben pusztította az emberéletet és az anyagi javakat a korábbi háborúknál. A géppuska, az ágyúk, a tank, a repülők, a mérges gázok, a lángszóró és a lövészárkok világát 65 millió katona tapasztalta meg testközelből. Közülük minden negyedik meghalt a háborúban. A hazatérők mintegy fele szenvedett sérülést.

A népirtó háború áldozatai a katonák, civilek a dolgozó nép, a proletárok voltak.
A háborús bűnösök ellen fellázadt a nép, forradalmi tüzek lobbantak fel.
A haragos népet a vörösök vezették a fehér háborús bűnözők ellen.
A Szovjetunióban győzött a vörösök harca a fehérek ellen.
A Magyar Tanácsköztársaság után a fehérterror népirtása.

Az 1914 és 1918 közt zajló első világháború volt a történelem egyik legjelentősebb és legpusztítóbb háborúja, mely a Föld három kontinensén összesen 15-20 millió halálos áldozatot követelt. Összehasonlításként: a második világháborúban 72 millióan haltak meg (ebből 50 millióan Európában) a Vietnámi háborúban pedig – mely a világtörténelem harmadik legpusztítóbb harcának tekinthető – 5 millióra tehető a halálos áldozatok száma.

Az első világháború előzményei

Gyarmatbirodalmak kialakulása: A XIX. század végén a tudomány és technika vívmányai miatt a Nyugat-európai országokban és az USA-ban gyorsuló ütemű termelés kezdődött, így az új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése lett a fejlett államok elsődleges célja. Új nyersanyaglelőhelyeket és piacokat a gyarmatrendszerek kibővítése tudta legkönnyebben biztosítani, így a már meglévő gyarmatokkal rendelkező Anglia és Franciaország a XIX. század végén és a XX. század elején fokozott terjeszkedésbe kezdtek. Anglia a századfordulóra már egy több mint 30 millió négyzetkilométeres birodalmat hozott létre, melynek legjelentősebb területei: India, Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom és Kelet-Afrika lettek. Franciaország bekebelezte Észak-Afrika hatalmas területeit (Algéria, Francia- Nyugat Afrika, Kamerun) illetve Indokinát, Madagaszkárt, és jó néhány karibi szigetet.

A két legjelentősebb nyugat-európai ország mellett megindult a többi tengeri flottával rendelkező európai állam gyarmatosító terjeszkedése is, így Hollandia megszerezte Indonéziát, Belgium Kongót, Oroszország Közép-Ázsiát és Szibériát, Dánia Grönlandot, Spanyolország pedig Észak-Afrika Gibraltárhoz közeli részeit. A világháború előtt a Föld térképét tehát az európai érdekeltségek színezték be. A világ felosztásába azonban bizonyos országok késve kapcsolódtak be, így Európán belüli gazdasági erejükhöz és súlyukhoz mérten csekély méretű gyarmathálózatot tudtak csak teremteni. Ilyen ország volt Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia is. Németország annak ellenére, hogy 1914-re Európa vezető gazdasági nagyhatalmává vált, mégis csak néhány gyarmattal rendelkezett Afrikában. Olaszország Líbiát és Szomáliát birtokolta, a Monarchia viszont egyetlen gyarmattal sem bírt.

A gyarmatosításba korábban és késve bekapcsolódó országok közti ellentétek

Németország és Oroszország esetében kezdtek gyújtópontokká válni. Németország gazdaságilag és katonailag húsz évvel az egyesítés után olyan erős lett, hogy egyértelműen Európa vezető hatalmává nőtte ki magát. Az Egyesült Királyság figyelmét ez a megerősödés nem vonta magára addig, míg II. Vilmos a “Weltpolitik” jegyében flottaépítési programot nem hagyott jóvá. A kereskedelmi konkurencia támasztása után ezzel Németország eszközt kezdett létrehozni a tengeri uralomhoz. Márpedig a brit gazdaságnak a gyarmatbirodalom jelentette az alapját. A gazdaságilag elmaradott, de Európa legnépesebb országaként nagy létszámú katonasággal rendelkező Oroszország pedig a Fekete-tenger felől ki akart jutni a világtengerekre, Isztambult és a környező tengerszorosokat akarta megszerezni, illetve az Oszmán Birodalom kezén lévő Balkán jelentett számára fontos terjeszkedési irányt.

Szövetségek kialakulása

Fokozatosan két hatalmi tömb kezdett kialakulni. Az egyiket azon országok alkották, amelyek már évszázadok óta rendelkeztek gyarmatokkal, míg a másikat az új nagyhatalmak hozták létre, melyek ezután akartak hatalmas gyarmatrendszert létrehozni. Ez utóbbi csoport 1882-ben hozta létre a Hármasszövetséget Németország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia részvételével. (Központi Hatalmak)

A régi gyarmatosítók közé tartozó Franciaország, Anglia és Oroszország összefogása csak később alakult ki, az 1893 és 1907 közt megszületett szerződések révén (francia-orosz, francia-angol, angol-orosz szerződések). Így jött létre az ANTANT. (Entente Cordiáleazaz Szívélyes Együttműködés Szervezete 1904-ben a Francia-Angol szerződés megszületésével jött létre). A késlekedést Anglia és Franciaország összefogásában az évszázados rivalizálás okozta, hiszen Franciaország és Anglia egészen a XX. század elejéig vetélkedett egymással a gyarmataik terjeszkedése miatt. Végül azonban sikerült félretenniük ellentéteiket az új ellenség Németország afrikai megjelenése miatt.

Feszültségforrások Európában 1900 és 1914 közt

Az európai nagyhatalmak viszonyában lényeges feszültségforrást jelentett a németek afrikai megjelenése. Ez az új fejlemény felülírta a két régi gyarmatosító hatalom Anglia és Franciaország évszázados vetélkedését a gyarmatokért. Az első marokkói válság során 1905 -ben a független Marokkói szultánságban lázadások kezdődtek a helyi uralkodó ellen, és ezt ürügyként használta fel a közeli Franciaország arra, hogy gyarmatosítsa az észak-afrikai országot. Csakhogy közben megjelentek a térségben a németek is, és II. Vilmos nemzetközi konferencián akarta kimondatni Marokkó garantált függetlenségét. A németek egyrészt azt szerették volna elérni, hogy Franciaország ne tudjon újabb gyarmatot szerezni, másrészt bíztak abban is, hogy ha “védnök” szerepben tűnnek fel Afrikában, akkor elnyerik a helyi arab államok szimpátiáját és talán később Marokkó elfogadja, hogy védelmük garantálása érdekében “tartósan is megjelenjenek” a területükön. (Német kikötők, bázisok, katonai erők állomásoztatása.) Számításuk azonban nem jöttbe: az Algeciras -ban megtartott konferencia ugyan kimondta Marokkó függetlenségét, ám engedélyezte a francia erők védnökségét és rendteremtő bevonulását. Ezzel úgy tűnt vége lett a válságnak. Ám hat évvel később jött a második marokkói válság 1911-ben: a marokkói felkelés kirobbanását francia megszállás követte. Válaszul a németek egy csatahajót – a Párducot – vezényelték Marokkó partjaihoz. Pattanásig feszült a helyzet, de ekkor Anglia a franciák mellé állt és flottáját a térségbe vezényelte. A németek most is visszakozni voltak kénytelenek. Ugyancsak jelentős feszültségeket keltett, hogy Vilmos császár 1898-ban jóváhagyta az első flottatörvényt, mely a német haditengerészet jelentős fejlesztését rendelte el. Anglia azonnal tiltakozott, mert Európa első számú, legnagyobb haditengerészete az ő kezében volt és Napóleon kora óta nem akadt ezen a téren versenytársa. A németek azonban tántoríthatatlanok voltak és Alfred Tirpitz tengernagy javaslatára kiadták a második flottatörvényt is 1900 -ban, mely végkép megrontotta a két ország: Anglia és Németország viszonyát.

Olaszország és Románia speciális helyzete: A hatalmi tömbök azonban nem alkottak szilárd szövetségeket. Ezt mutatja az is, hogy két olyan ország is akadt, mely ugyan kezdetben egyik vagy másik tömbhöz csatlakozott, ám később „tábort váltott”! Ilyen volt Olaszország is, mely a franciákkal való gyarmati rivalizálása miatt lépett be a Hármasszövetségbe, ám később a háború kirobbanásakor azonnal semlegességet hirdetett és tárgyalásokba kezdett az Antant hatalmakkal. Amikor ígéretet kapott arra, hogy az Antant oldalán történő hadba lépése esetén megkaphatja Dél-Tirolt és az Isztriát, nem habozott hadat üzenni 1915-ben a Hármasszövetségnek és megtámadni a Monarchiát az Isonzó folyónál. Ugyancsak a „tábort váltók” közé tartozott Románia is, mely 1883-ban még a Hármasszövetséghez csatlakozott, ám a háború kirobbanásakor szintén az Antanttal kezdett el tárgyalni. Bukovinát és Erdélyt kérte hadba lépése esetére. Amikor 1916-ban végül Anglia és Franciaország titkos ígéretet tett a kért területek háború utáni Romániához csatolására, Románia is a Monarchiára támadt. A Hármasszövetséghez mindvégig hűséges csatlakozók közé Bulgária és Törökország tartozott. Japán és az USA egyik szövetséghez sem tartozott. Előbbi 1905-ben Mandzsúria birtoklása ügyében Oroszországgal vívott háborút, most mégis az antant oldalán lépett be a háborúba. Utóbbi meglehetős távolságtartással kezelte ez egész európai politikát, de érdekeinek (a saját gazdasági, kereskedelmi potenciáljának szabad, vagyis gyarmati uralomtól mentes érvényesítésének) az antant jobban megfelelt, mint a központi hatalmak blokkja.

Közvetlen előzmények – a balkáni helyzet

A kialakult hatalmi tömbök közt egyre feszültebbé váló politikai helyzet a Balkánon sűrűsödött igazi nemzetközi konfliktussá. A Balkánon 1878-ig a Török Birodalom volt az úr. Ám 1878-ban a török ellenes szerb-bolgár felkelés orosz támogatással elűzte a törököket, és a Berlini Kongresszus már négy önálló új állam megalakulásáról dönthetett. Így jött létre a független Szerbia, Románia, Bulgária és Montenegró. A négy állam egymással szemben támasztott területi követelései megosztották a nagyhatalmakat. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmokat dédelgető Szerbia számára elfogadhatatlan volt. A két ország – Szerbia és a Monarchia – éles ellentétbe került. Fokozta az ellentétet, hogy a korábban Ausztria barát politikát folytató I. (Obrenovics) Sándor szerb királyt 1903-ban merénylet érte, így halála után Ausztria ellenes Karagyorgyevics Péter lett az új uralkodó. Az új szerb vezető a hadfelszerelési megrendeléseket már nem Bécsnek, hanem a franciáknak adta le. Válaszul megkezdődött az 1904-1910 közt zajló disznóháború, amelyben a Monarchia lezárta határait a szerb állatbehozatal előtt.

Fajsúlyos probléma volt a szerb – osztrák válság mellett az orosz – osztrák válság is! 1897-től fogva a két nagyhatalom kölcsönös egyetértésben óvta a balkáni status quo-t, amelyről szóló megegyezésüket most a Monarchia az ellentételezés nélküli annexióval felrúgta. Az orosz külpolitika a japán vereségből ocsúdva még nem volt olyan állapotban, hogy emiatt érzett felháborodását háborúval fejezze ki, főként, hogy Franciaország és az Egyesült Királyság nem volt hajlandó támogatni ebben a kérdésben. Később 1912-13 –ban a négy balkáni állam a törökök balkáni birtokaiból újabb területeket hasítottak ki, majd Bulgária túlzott megerősödése után újabb határrendező háborút vívtak (Balkáni háborúk). Azonban az európai hatalmak vitái továbbra is megmaradtak a balkáni államok tekintetében.
Bosznia területén számos titkos szerb társaság alakult azzal a céllal, hogy merényletekkel destabilizálják a vitatott területeket. A társaságokat – titokban – támogatta a szerb kormány is. Noha Szerbia és Oroszország között semmilyen írásos szövetségesi szerződés nem volt, a szerbek megalapozottan számítottak Oroszország későbbi katonai segítségére. Oroszország ugyanis Bosznia annexiója és Szerbia legyőzése esetén kénytelen tudomásul venni, hogy teljesen kiszorult a Balkánról. Ez a kiszorulás persze ugyanolyan túlreagált félelem volt, mint a központi hatalmak részéről később említésre kerülő “most, vagy soha”.

A casus belli – a közvetlen háborús indok

1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös – az uralkodó Károly Lajos nevű testvérének fia – egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal egyébként épp az volt a célja a Monarchiának, hogy demonstrálja erejét a forrongó Balkánon. Délelőtt merényletet kíséreltek meg a trónörökös ellen, amit ugyan ő maga sértetlenül túlélt, ám kíséretének egyik tagja – egy katonatiszt – megsebesült.

Nem sokkal később Ferenc Ferdinánd útra kelt, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet, ám útközben Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet tagja pisztollyal halálosan megsebesítette a trónörököst és feleségét. Ezt követően Bécsben és Budapesten egyaránt fellángoltak a szerbellenes indulatok, Ferenc József pedig II. Vilmos német császárhoz fordult, levelében utalva arra, hogy Szerbiával az ellentétek soha nem simulhatnak el. Helmuth Johannes Ludwig von Moltke német vezérkari főnök kifejtette: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914 után csak romlani fognak, mert Oroszország vasúti hálózatot épít ki, s ezzel mobilabbá teszi hadseregét. A válasz tehát ez volt: most, vagy soha!.

A német haditerv: Németország 60 milliós lakossága mintegy 4 milliós hatalmas hadsereggel rendelkezett. Mérete mellett a német hadsereg erőssége volt fejlett tüzérsége is, ám haditengerészete Alfred Tirpitz tengernagy munkássága és a két flottatörvény (1898, 1900) ellenére is jóval elmaradt Angliától. Ugyancsak Németország erejét gyengítette földrajzi elhelyezkedése, mivel az Antant két legerősebb állama – Oroszország és Franciaország – fogta közre keletről és nyugatról. A nem túl szerencsés fekvést próbálta áthidalni Alfred Schlieffen, aki 1891-1906 közt a német vezérkar főnöke volt. Korszerű haditerve a kétfrontos háború esetére két egymást követő – és nem egyidejű – háborús tevékenységet javasolt. Utóda Helmuth Moltke 1914-ben már a konkrét hadműveletekkel foglalkozva hűen Schlieffen tervéhez, a német haderő mintegy hat hét alatt lezajló döntő győzelmét akarta elérni a francia hadsereg fölött. A gyorsított hadműveletekkel egyidejűleg a Monarchia csapatainak fel kellett volna tartóztatnia az orosz és a szerb erőket, majd a német és osztrák csapatoknak együttesen keletre fordulva kellett volna legyűrnie a hatalmas cári hadakat.

Egy hónappal a merénylet után, július 28-án Bécs hadat üzent Szerbiának, s a csapatok megindultak délre. Néhány nappal később (augusztus 1-jén) Németország hadat üzent Oroszországnak, 3-án pedig Franciaországnak. A német vezetés ultimátumban követelte a belga kormánytól, hogy a hadereje átvonulhasson Belgiumon, az azonban ezt megtagadta, mire a németek átlépték a határt. A brit hadüzenet kiváltó oka ez volt, s augusztus 4-én beállt a hadiállapot a Brit Birodalom és Németország között is. Augusztus 5-én a Monarchia üzen hadat Oroszországnak, 6-án Szerbia Németországnak, Augusztus 12-én Franciaország és Nagy-Britannia küldte el hadüzenetét a Monarchiának, 23-án pedig belép a háborúba Japán. Törökország augusztus 3-án szövetséget köt Németországgal, majd elzárja a Fekete-tengert a Boszporusznál és a Dardanelláknál (ténylegesen azonban csak október 29-én lép be a háborúba). Ekkor még az összesen mintegy 20 millió fős hadseregek fölött diszponáló vezérkarok mindkét oldalon a gyors hadi sikerekben bíztak. A német katonákat úgy indították útnak, hogy mire lehullanak a falevelek, már otthon lesznek.

Képtalálat a következőre: „Az Első Világháború-kép”

SaLa

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Az első világháború imperialista népirtás volt” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A háttérhatalmaktól az emberiség csak élhetetlen, tömeggyilkos, rabszolgatartó rendszereket kapott.
    Az emberiség válasza mindezekre a Szerves Társadalom rendszere, mely teljesen politikus és politika mentes.
    Nincs szükség se baloldali, sem jobboldali propagandahazugságokra, ideológiákra, néphülyítésre.

  2. Kapcsolódó könyvek: Henri Pozzi- A háború visszatér, Henri Pozzi- Századunk bűnösei.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .