TALÁN EZT AZÉRT MÉGSEM KÉNE…

Orbán Viktor szükségállapotot hirdethet, felfüggesztheti a választásokat

Hátborzongató képet festett egy korábbi interjújában a 2018-as választásokról Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter. Most, a hódmezővásárhelyi választás és a Czeglédy-ügy okán érdemes felidézni ezeket a gondolatokat, hiszen még aktuálisabbak:

Békesi a HVG-nek azt mondta: megsértett tömegek előbb vagy utóbb létrehoznak egy elsöprő erejű mozgalmat, amely megbuktatja az Orbán-rezsimet. Ami a rövidebb távot illeti, nem hisz abban, hogy az ellenzék összefogása eredményre vezet, mert kevés tekintélyes jelöltet tudnak kiállítani, „nincs 106 Mellár Tamása” az ellenzéknek.

Ráadásul ha működne is az ellenzéki összefogás, szerinte a Fidesz nem fogja annyiban hagyni. „Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat” – tette hozzá.

A közbevetésére, hogy a parlamentarizmus felfüggesztését talán a Fidesz híveinek is nehéz lenne megmagyarázni, Békesi azt mondta: „Ne vicceljen, néhány robbantás után a hívei könyörögni fognak a szükségállapotért.

Ez pedig egyszerűen kivitelezhető. Emlékezzünk vissza a kilencvenes évekre: a rejtélyes robbantások is azonnal megszűntek, miután a Fidesz hatalomra került. Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig. Ezt készíti elő az állandó háborús hangulat, a veszélyeztetettségtudat fenntartása.”
(sztarklikk)

Bal-Rad komm: A balrad.ru MINT RADIKÁLIS NEMZETIKOMMUNISTA HÍRBLOG most erre csak azt mondhatja: EZ MÁR TÚLMEGY MINDEN HATÁRON! Ilyesmivel hangolni a népeket nem szabad! Ezt talán mégsem…

Bár Békesinek IGAZA VAN A VISSZAEMLÉKEZÉSEIT illetően! Bár Döbrögi mentalitásába belefér, hogy mentendő a bőrét BÁRMILYEN ALJASSÁGRA KÉPES – és az eszközei is megvannak hozzá – POLGÁRHÁBORÚS HISZTÉRIÁT KELTENI, ARRA VALÓ BUJTOGATÁSSAL FELÉRŐ DOLOG!

MÉG NEM ÉRTÜNK A HÍDHOZ! MAJD HA ODAÉRTÜNK, EL FOG DŐLNI: MIKÉNT LEHET RAJTA ÁTKELNI!?

Az átkeléshez szükséges első lépés Döbröginek és hordájának a hatalomból való KIAKOLBÓLINTÁSA! MOST polgári demokrácia lévén, annak keretei között. Második lépésként a hordavezérkar politikai likvidálása büntetőeljárás során, és az új összetételű parlament politikai menetelésének haladéktalan megkezdése a döbrögizmus teljes fölszámolása érdekében.

Van persze egy “NULLADIK LÉPÉS”! Ahhoz, hogy a hídhoz érjünk, TELJESKÖRŰ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSRA ÉS MOZGÓSÍTÁSRA VAN SZÜKSÉG!

Igéret van arra, hogy folyamatos tájékoztatást kapnak a választók országos méretben, hogy az adott egyéni kerületekben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Erről a Medián és Závecz Research folyamatos szondázással fogja tájékoztatni Döbrögisztán népét!

KI KELL KÜSZÖBÖLNI az olyan lehetelen állapotokat, mint pl. ami Békés megye 4. számú választókerületében ESETLEG előállhat. Ahol 49-en jelezték eddig indulási szándékukat az április 8-i országgyűlési választásokra. Közülük 27 induló már le is adta a szükséges számú ajánló aláírásokat!

CSAK EGY JELÖLT LEGYEN A DÖBRÖGISTÁVAL SZEMBEN!

Akkor fogunk csak tudni odaérni a hídhoz! AKKOR MAJD MEGLÁTJUK…!

Addig pedig teljesen fölösleges és káros az emberek idegeit korbácsolni! (Még akkor sem, ha ez VALAKIKNEK akár céljuk is lehet, hogy magyarokat a magyarokkal összeugrasszák!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“TALÁN EZT AZÉRT MÉGSEM KÉNE…” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Sajnálom Admin! Amit Békési László mond toronymagasan annak a legnagyobb a valószínűsége. Én sajnos 100%- ig biztos vagyok benne, hogy a fideszes rezsim inkább beledöglik minthogy átadja bárkinek is a hatalmat.

  2. Pedig van rá esély, minek beszélik folyton, hogy az összes ellenzéki párt nemzetbiztonsági kockázat, és hogy rajtuk kívül mindenki Magyarország elveszejtésén munkálkodik?. Nem lenne túl szerencsés, reméljük, nem ennyire elborultak azért. Azért ha jól megnézzük köztársaságunk történetét, látnunk kell, hogy a demokráciát már 2004.-ben megpuccsolták az atlantista liberálisok és az internáci kapitalisták Medgyessit Gyurcsányra leváltva. A demokrácia már ott meghalt. Azóta oligarchák váltják egymást a hatalomban. Jó lenne a normális, t9rvényes, erkölcsös államiságot helyreállítani véres polgárháború nélkül, egy demokratikus választáson, tisztára felüdülne az ország. Az meg az én egyéni vágyálmom, hogy ezt betetőzendő, visszaállnánk a parlamentáris királyságra. És szociális népgazdaságot építeni, alkotmányosan.

  3. Jönnek a választások,dul a propaganda.

    Ha nem ránk szavazol jönn az apokalipszis monják a rendszer pártjai.

    Rendszerváltás Swift csapok elzárása 10 év alatt Kádárizmus joléte vissza térne.

    A swift az egy olyan pénzügyi rendszer mint egy jukas edény,hiába töltöd fel alul
    folyamatosan kifolyik.

  4. Én a vásárhelyi választásig szentül meg voltam győződve arról, hogy a Fidesznek április 8-án ismét kétharmada lesz. Ma már azt gondolom, hogy nem lesz kétharmada. Kiderült, hogy a közvélemény-kutatók alul mérik az ellenzéki pártokat. Ráadásul kiderült, hogy nagy az elégedetlenség a kormánnyal szemben. Gyurcsány zseniálisan mozgósítja azokat, akik utálják Orbánt. Rajta kívül szinte alig kampányol valaki az ellenzéki pártok közül. A Jobbik kezében pedig ott van az atombomba, miszerint Orbánék mégis befogadják a migráncsokat, de nem használják. Simán meglehetne buktatni ezt a személyiségzavaros elmebeteget, csak a saját fegyverét kellene használni ellene: a gyűlöletet és a félelmet. Kampány van basszus, ilyenkor minden megengedett – ahogy Finkelstein is fogalmazott.

  5. Ki az a kis naiv, aki még hisz bármiféle választásokban?
    Hogy befolyásolnák a végeredményt holmi szavazócédulák?
    Ne nevettessetek már!
    Nem emlékeztek, mikor 2002.-ben a fidesz nyerte a választásokat, mégsem ők alakíthattak kormányt, mert az mszmp+szdsz tíz képviselővel több volt?
    Azt, hogy ki fog “győzni” már réges-rég tudják azok, akiknek tudnia kell.
    Ezekért IS felesleges minden politikus! Az emberek teljesen jól, nyugodtan, békében élnek politikusok nélkül.
    Nem a rossz dolgokon, a múlt hülyeségein kellene rugózni, hanem felépíteni a Szerves Társadalmat!
    Megérteni, hogy ellenség keresés helyett barátokat kell keresni, gyűlölködés helyett szeretni és megbecsülni másokat.

    1. abban egyetértek veled Kontroll, hogy nem a választáson dól el ki nyer. Hódmezővásárhelyen is ez történt szerintem. Ottani ismerösöm azt mondja egyáltalán nem ilyen volt az emberek hangulata, és Ő tudja.
      Többször emlegeted ezt a szerves társadalom kifejezést. De tulajdonképpen nem adsz meg róla semmi pontosat. Van irodalma, honlapja ?

  6. Márpedig most egyetlen dolgunk van: elmenni a választásra, és mindenki a fidesz ELLEN szavaz.
    Hogy ki másra, az tök mindegy.
    Mi itt legtöbben (remélem) a Munkáspártra, és annak jelöltjeire. A legrosszabb forgatókönyv az, hogy ennyivel kevesebbet fog kapni orbán és tettestársai.

    1. Így már tetszik! Egyébként, mint Fidesz szavazó eljátszottam a gondolattal, hogy átszavazok a Munkáspártra. Már csak azért is, mert a Fidesz győzelmét biztosnak látom, Thürmer pedig becsületességével igencsak kiérdemelne egy parlamenti széket. A sok korrupt köpönyegforgató senkiházi mellett. Lehet sokan furcsálják itt ezt a gondolatomat, főleg korábbi kommunista ellenes kommentjeim után. De! Thürmer az utóbbi években elveivel összhangban, mégis mérsékelten és ami a legfontosabb, józanul reagálta le az eseményeket. Amikor úgy gondolta bírálta a Fideszt a helyes döntéseit pedig elismerte. Ettől vált számomra hitelessé. Eseteleges parlamentbe kerülése esetén biztos vagyok benne, hogy ezt folytatná!

      1. Igen, egyetértek.
        Nem csak T.Gy, hanem a magyar kisemberek, a dolgozók, mi néhány millióan megérdemelnénk, hogy bejusson. Utána minden másképp alakul, mert új gondolkodásmódot ültetne el az emberekben.
        Én hallottam élőben sokat. Nagyon topon van, kb. ötszöröse a gondolatai mint orbán, és vagy 20 évvel fiatalabb, bizony, és ez most nem kekeckedés. Teljesen nyugodtan aludnék, ha holnaptól T.Gy.. lenne a miniszterelnök. De nem lesz, elég, ha ott lesz a parlamentben (onnantól nagybetűvel fogom írni megint).

    1. Én kifejlesztettem egy módszert annak tesztelésére, hogy olvasnak-e minket, még anno a redhelp nevű elődön. Direkt szókapcsolatokat, kvázi kódokat kreáltam. és volt több, amint vezető lapokon visszaolvastam, kb. 2 éve az indexen is olvastam olyat, amit itt írtam, és én használtam először, a listám már nincs meg sajnos, de nem is fontos. A lényeg, hogy olvasnak minket, és ami még fontosabb: küldik a katonákat, hogy übereljenek felül minket. Annak idején a redhelpre robotokkal támadtak a bérkommentelők – gondolom itt is. Egy jobbikos képviselő (úgy bizony, jobbikos) ügyészségre jelentett fel minket egy 16 pixeles, vörös csillagnak látszó favicon miatt, ami abszurdum, a választók (adófizetők) pénzéből ezt látta fontosan csinálni, azóta sem hallottam a nevét, annyira senki volt, de ez valamiért fontos volt nekik, a bordó színű, csillagnak látszó izé. Mit szólnának az ottani besúgó elvtársak egy valódi, vörös csillaghoz?

  7. Bagolynak:
    Vannak próbálkozások, ilyen a tudatostarsadalom.hu, meg a szervestarsadalom.info oldalak.
    De még nem jöttek rá arra, hogy a kereskedelmet és a pénzhasználatot is abba kell hagyni.
    Ekkor okafogyottá válik a bűnözés.
    A római jogrendről pedig vissza kell térni a természet-szokásjoghoz.
    A termelést egyéni/családi szintű rendelések alapján, tervgazdálkodás keretében kell megszervezni.
    Ezen alapvetésekből már logikusan kibontható minden.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .