A vásárhelyi lecke: ÖSSZEFOGNI A HORDA ELLEN!

Pánikreakció a hordában: azonnali mozgósítás kezdődött

A Hódmezővásárhelyen elszenvedett súlyos választási vereség másnapján utcára rendelték a Fidesz-aktivistákat. Az ellenzéki oldalon közben az együttműködésről gondolkodnak – a Jobbikot kivéve.

A Hódmezővásárhelyen elszenvedett súlyos választási vereség másnapján azonnali mozgósításba kezdett a Fidesz.

A 24.hu információja szerint a választókerületi szervezetek a helyi kampányfőnökökön keresztül kapták meg a pártközpontból küldött ukázt, amelyben azt sürgetik, hogy a kampányban közreműködő aktivisták azonnal lássanak munkához.

A Fidesz-aktivisták feladata, hogy

-a pártot kivigyék standokkal az utcára,

-és pörgessék fel a Fideszt támogató nyilatkozatokkal az aláírásgyűjtést. Az elképzelés szerint a támogatói nyilatkozat aláírói, mivel tettek egy magukat elkötelező ígéretet, nagyobb valószínűséggel mennek el április 8-án szavazni.

Forrásaink szerint a Fidesz vezetését és az aktivistákat váratlanul érte a Lázár János városában elszenvedett vereség. Márki-Zay Pétert, az ellenzéki pártok által támogatott jelöltet az utolsó pillanatig sem tartották igazán esélyes ellenfélnek, mégis 16 százalékponttal legyőzte Hegedűs Zoltán fideszes alpolgármestert.

A hódmezővásárhelyi bukás a kormányoldalon azért okozott sokkot, mert eddig általános volt a meggyőződés, hogy a hónapok óta működtetett központi kampánnyal és tempóval simán meglesz a kétharmados parlamenti többség. Ezt sugallták a közvélemény-kutatási adatok is.

A Fidesz-fellegvárnak tartott Hódmezővásárhelyen a polgármester-választás azonban arra világított rá, hogy még a nyerőnek tartott körzetekben is érhetik a kormánypártot kellemetlen meglepetések, ha az ellenzék a kampány hátralévő időszakában racionális megegyezésre tud jutni.

A Fidesz ma (tegnap br) tartja választmányi ülését, itt döntenek az országos lista összeállításáról. Ez különösen érdekesnek ígérkezik azután, hogy Lázár korábban bejelentette: nem kér helyet a listán, csak egyéni körzetében indul. Orbán Viktor az ülésre érkezve a hvg.hu kérdésére szintén a munka fokozásáról beszélt:

“Mi csak úgy véletlenül, vagy szerencse, vagy a többiek gyengesége révén sose nyertünk választást, ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek. Ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság és ezen fogunk dolgozni.”

 

Szemléletbeli változást mindenesetre nem tükröz, hogy a miniszterelnök ezúttal is arról beszélt:

„a választás tétje nem változott, egyetlen dologról szól, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem”.

Ki kivel?

Közben az ellenzéki oldalon is megtette hatását Márki-Zay győzelme. Hátfőn kiderült, hogy az LMP tárgyalni hívja az MSZP-t és a Jobbikot, hogy egyeztessenek az egyéni választókerületi koordinációról. Úgy tudjuk, az LMP elnöksége néhány hete alakított egy bizottságot azzal a feladattal, hogy bonyolítsa a pártközi megbeszéléseket, „fogadja az ajánlatokat”.

Ez nagy fordulat a Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt által vezette LMP-től, mert eddig mereven elzárkóztak mind a szocialistákkal, mind a jobbikosokkal való együttműködéstől.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely viszont már napok óta azt hangoztatja, hogy a koordináció hiányában elbukott választás után az LMP székháza előtt kellene tüntetniük az ellenzéki választóknak. Karácsony ugyanakkor nem annyira favorizálja a Jobbikkal való tárgyalásokat, ahogy a Vona Gábor vezette Jobbik is inkább az LMP-vel és a Momentummal működne együtt, nem pedig az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. Hogy teljes legyen a kép: a Momentum szerint a vásárhelyi választásnak nincs országos tanulsága, ezért nem tárgyalnak a többi párttal továbbra sem.

Az LMP ajánlata a jelek szerint nem szól a szocialistákkal koordináltan induló DK-nak, miközben Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn bejelentette: megbízta Molnár Csaba alelnököt azzal, hogy tárgyaljon az LMP-vel a kölcsönös visszalépésekről. A Jobbikkal kapcsolatban viszont a volt kormányfő újólag azt mondta: nem változott a véleményük, sem formális, sem informális együttműködést nem tart elképzelhetőnek. Ugyanakkor hozzátette: nem tudja, hogy ez megváltozhat-e.

Az viszont mégis minőségi változás az eddigiekhez képest, hogy az EU-pénzek korrupt elköltését évek óta feltáró LMP-s Hadházy Ákos, Szilágyi György jobbikos képviselő, a párt budapesti elnöke és Harangozó Tamás MSZP-s képviselő hétfőn a Parlamentben együtt jelentette be, hogy alternatív vizsgálóbizottságot alapítottak az Orbán Viktor családjáig vezető Elios-ügy feltárására.

A Jobbik viszont ennél mélyebb összefogásra nem készül, mindenhol önálló jelölt állít. Dúró Dóra, a párt képviselője a hódmezővásárhelyi választás tanulságának azt nevezte, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek. Hozzátette: semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek.

Azt is szóba hozta, hogy Márki-Zay Péter kampányát Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója is segítette.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Valami azt súgja, hogy lesz itt még birkamenet is! – nem csak hordaaktivisták az utcákon. Meg lesznek “kisérőjelenségek” is!

Belealudt nagyon a horda a’ zeemúttnyócév vetítésébe. Már maguk is hitték az általuk vetített virtuális valóságot. Hittek a választási CSALÁSSAL kibulizott kétharmad mindenhatóságában. Még mindig hisznek az általuk IS szított megosztottság mindenhatóságában.

Ebbéli hitükben meg is erősíti őket Vona csökönyössége, és a Momentum ifjúfideszes dölyfössége.

Nagyon kezd úgy festeni a dolog, hogy horda és álellenzéke elkalkulálták magukat. Nem számoltak/számolnak a VÁLASZTÓKKAL, azok akaratával, ÉS BÖLCSESSÉGÉVEL!

Márpedig úgy néz ki, hogy a választói fantázia is KEZD beindulni! Korántsem biztos ugyanis, hogy az álellenzéki pártkampányok a mozgósításon túl útmutatót is jelentenek.

Nagyon sok jel utal arra, hogy a választókban a józan ész fog fölülkerekedni április 8-án, és nem a pártszimpátia!

A VÁLASZTÓK KI FOGJÁK TUDNI VÁLASZTANI A LEGESÉLYESEBB ELLENFELÉT A HORDAJELÖLTNEK!

Persze egy vásárhelyihez hasonló mértékű siker ORSZÁGOSAN KIZÁRT! Az csak vészcsengőt szólaltatott meghordaagyűrökben, és figyelmeztetett az ellenzéki oldalon: ÍGY KELL EZT!

Aki most az ellenzéki összefogás szükségtelenségét hangoztatja, az a döbrögista horda szekerét tolja!

Pedig Hódmezővásárhely a példa rá: ezt a szekeret a magyarok már legszívesebben az útszéli árokban látnák, fölborulva!

Vannak viszont sajnos olyanok, akik szeretnék az úton tartani!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“A vásárhelyi lecke: ÖSSZEFOGNI A HORDA ELLEN!” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Hagyjuk már ezt az ósdi, magyaros álbölcsességet!
    Jóuvanazúgy!
    Meg ottegyemegafene.
    Egykikutyamásikeb.
    Ezsejobbadeákné izéjénél.
    stb.
    közben az ország valódi kétharmada meglincselné orbánt, ha a tek engedené 10 méternél közelebb az “istenadta népet”.
    Hány éve írták le először ezt a tipikusan MAGYAR mondatot:
    NÁLUNK AZ EMBEREK A LÁBUKKAL SZAVAZNAK.
    Nem szabad félni a változástól, aki fél ettől, az kihalásra van ítélve, mint a dínók.
    Ne feledjétek: a változáskor az erősek elbuknak mind, mert ők nem képesek ALKALMAZKODNI a megváltozott körülményekhez!
    Orbánék egy őskövület, menniük kell, de nem szépen, hanem csúnyán, mert ezt akarták. Hát meg fogják kapni tőlünk, magyaroktól!
    A jobbikosoknak írom külön: egyre-másra olvasom a face posztokban, hogy ők is átszavaztak Vásárhelyen, mármint a tagság, és persze ott a jobbik vezetősége is támogatta az összefogást.
    Vona nem akar nyíltan, azért nem, mert egyrészt eredendően sunyi, jellemtelen, igazi náci. Másrészt pedig cimbi, harmadrészt pedig karimás f.rkú, ezért faji alapon magyarellenes. A mezei tagságon sok fog múlni, hogy tovább sz.pják-e egy retkes cigány farkát, vagy egyszer a qrva életben tényleg tökösek lesznek, és nem vénasszonyok, akik magyarságukban odáig merészkednek, hogy a stadionba becsempésznek egy nagymagyarország zászlót.

  2. Mindegy minek nevezik a pártot.

    A cselekedetek számitanak,nem a szavak.

    Vásárhelyröl akkor lehet majd véleményt nyilvánitani,mikor az uj polgármester urnak multja lesz.

    Kivánunk neki korupciomentes uj vezetést.

    1. ne viccelj, egy törzsi származék nem lehet korrupciómentes. Ha pénzt szimatol az ősi ösztön mindent felülír.

  3. Orbánrol annyit.
    Bizalmat kaptál tölünk.
    Átbasztál minket.

    A példádbol tanuljon minden jövöbeni politikus.

    Mész a lecsoba koma.

  4. “Az ellenzéki oldalon az együttműködésről gondolkodnak-a jobbikot kivéve”
    Na, ezt gyorsan kijavítanám az admin nevében….. a jobbik választási tanácsadókkal aktivistákkal segitette a független indulót a célba! Persze a jobbikos szavazók sem ücsörögtek otthon!
    Majdnem utálatban megy át az az igyekezet amivel a jobbikot próbáljátok bemocskolni! A jobbik lehet nem tökéletes, de azért még nem voltak olyan kiemelkedő patináns tagjai, vezérei, mint Rosenfeld, Farkas, meg a többi szoci kiscsillagok! Vegyetek vissza egyet , ok?

    Admin:

    Nem is értelek! Copy-paste! Mond ez neked valamit?

    1. Vona, mint az elöző hozzászólásban is szerepel, a törzs tagja, felesége úgyszintén, ráadásul Vona homosexualitásáról regéket zengenek. Miért nem olyan mint rosenberg, alias rákosi ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .