Rendszerbűn!

Büszkén hirdeti a Belügyminisztérium a tüzelőanyag programot, miközben a fél ország szeméttel fűt

Csaknem 2300 kistelepülésen osztottak ingyenes tüzelőanyagot a rászorulóknak. De ez még így is kevés.

A kormány ebben a fűtési szezonban is ingyenes tüzelőanyagot biztosított a kistelepüléseken élő rászorulóknak – erre a célra minden korábbinál jelentősebb összeg, 4 milliárd forint állt az önkormányzatok rendelkezésére. Az ingyenes tüzelőanyagot (tűzifát, szenet) 2255 kistelepülésen osztották ki- olvasható a tárca MTI-hez eljutttatott közleményében.

A szociális tüzelőanyag program 2011 óta működik, a támogatási keret hat év alatt a négyszeresére emelkedett. A program az ötezer főnél kisebb lakosságszámú településeken élők tüzelőanyag felhasználásához járul hozzá. A tüzelőanyagot az önkormányzatok saját rendeletük alapján osztották szét 2018. február 15-ig. A közleményben arról nem esik szó, hogy a tűzifa ára jelentősen megugrott, még Lázár János is kapott néhány kérdést ezzel kapcsolatban egy hódmezővásárhelyi fórumon. A miniszter az állami tulajdonban lévő erdőgazdaságok bevonásával kezelné a helyzetet, de mint fogalmazott, nem engedték meg, hogy hozzányúljon ehhez a területhez.

(HVG)

Bal-Rad komm: Valami NAGYON KOMOLY GOND van ezzel a “szociális tűzrevaló” témával.

MÁR ÖNMAGÁBAN A RÁSZORULTSÁGGAL! – MINT OLYANNAL.

Hiszen szégyen az, hogy a nép tekintélyes hányada NEM KÉPES MEGVÁSÁROLNI a tüzelőt!
RENDSZERBŰN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Rendszerbűn!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nyugat átbaszta az agyatokat.
    Lemész magyarvidékre azt szemenköp a valoság.

    A multik az autopályák melé települtek.
    Azok a városok ahol nincs autopálya a közelben ott a nyomor munkanélküliség.
    Olyan városok mint Barcs Darány Istvándi Csokonyavisonta lemész leszopod magad akkora a nyomor mint bangladesben.

    1. A Barcsiak mesélték az olaszok megvettek mindent azt betártak mindent.
      Az erdöket a kozanosztra emberei felvásárolták somogyba tarra vágják ledarálják
      viszik a Pécsi erömübe az uniotol felveszik a támogatást a megujulo energiára,
      a helyiek meg nem tudnak tüzifát venni mert hiány cik a somogyi tüzépeken

      Az olaszok a cozanosztra családok,meg elrakják a somogyi erdökböl befolyo hasznot.

      1. Az olasz cigányok orbán természetes szövetségesei.
        Ez lenne a kisebbik rossz, sokak szerint.
        Hát…
        B.sszátok meg akkor, és ahogy Igor barátunk mondaná: sz.pjátok is le utána a főcigányt, de csak alapos fogmosás után! Mert aki erre hajlandó, az még náluk is mocskosabb.

      2. Isten irgalmazzon a következő egy hétben a szegényeknek, és a hajléktalanoknak, mert aratni fog a fagyhalál döbrögisztánban, de erről a fényes eu nem fog tudni, hisz erre a terelésre külön emberei vannak a magyargyilkos kormánynak.

  2. Az érintettek köszönik szépen csuromvizes fát, amit már nem is kuglikban adják oda hanem hasábokban.Fuvarozzák haza, valami fuvarosféle emberkével,vágják össze az idősek vágassák,betárolni,stb,stb,és jövő ilyenkor lehet is tüzelni az akkora kiszáradt fával.Ja a rászorulók ne fejtsenek el vinni szegénységi bizonyítványt,jövedelemigazolást stb,stb…
    Volt szerencsém az átkosban télen erdőre járni, hogy a kidőlt kiszáradt fákat kitakarítsuk ill surjázni,idősebbek ismerik a szó jelentését.Mindez teljesen ingyen, és bérmentesen mondjuk az adott állami gazdaság erdőjében vagy erdősávjában,stb,stb…Csak a fuvarért kellet fizetni,sokszor még azért se ha volt épp szabad gép,ami hazavigye segítettünk egymáson, ki így ki úgy nem pedig martuk egymást folyamatosan!

  3. ….Ez rendszerbűn. Igen az! Ezt kapta a 2255 település és az ország lakosságának 80 %-a
    a rendszerváltásnak nevezett: genszterváltástól.!!! Gyarmattá tették – mi pedig tűrjük-
    azt, hogy a TISZTES JÓLÉTET ADÓ ” legvidámabb barakk” országából , a szegények,
    végleg lecsúszottak országává tették hazánkat. De fordítsuk le magyarra a tűzifa támoga-
    tásokat. A szocializmusban 900.000 családi ház építése történt , csak a vidéken. Ezek
    a sátortetős vagy nyeregtetős vagy mandzártetős lakások 70-90 négyzetméter alapterüle-
    tűek s 200-250 légköbméter térfogatúak. Kérdem én, mennyi ideig elég az a 2 köbméter
    tűzifa, amennyit csak , kevés településen osztottak? ( a legtöbb helyen készpénzben 1 m”
    tüzifa árát kapták a rászorulók!!) Mi ez, ha nem parasztvakítás?!Ezért van az , hogy a Szo-
    ciális fórum adatai szerint – 2018.01.31-ig- 149 belföldön élő embertársunk , fagyhalálban
    húnyt el: a többségük a saját fűtetlen lakásában!!! De ha még, a kórházba beszállított
    kihűlt betegek elhalálozását is, és a kórházban ” kozmetikázott ” a kihűlés miatt kapott
    betegségben elhunytakat is idesorolom : ez MEGERŐSÍTETT RENDSZERBŰN !!!!!!!!!!
    A megoldás az lesz: ami már volt 45 évig hogy munkája alapján rendelkezzen
    minden magyar ember olyan jövedelemmel, amelyből erre is T E L I K !
    Ne kelljen az ilyen-olyan ( jól fizetett segélyszervezeteknek…) ételt, ruhát, tűzifát stb. osz-
    tani: ez alanyi jogon járjon a dolgozó népnek. A politika ( papi támogatással ) ne a múlt-
    tal foglalkozzon, utólag 80-100 évvel ” hősöket ” keresnek, minek ez? kiknek jó ez ?…
    hanem , a mai társadalmi gondokat a többség javára oldja meg?! …… nos erre a kapita-
    lista rendszer nem alkalmas, ezt bizonyította az elmúlt 27 évben! ..Lenni vagy nem lenni?
    ez itt a kérdés uraim!..(Shakespeare ) Népiesen: enni vagy nem enni ? …..A megoldás: a
    magyar nép józanul gondolkodó többségének – az ellenszél ellenére is – meg kell találnia
    a KÖZÖS POLITIKAI NEVEZŐT !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .