Gyarmatosítók bűnei

A gyarmatosítás eredményeként: Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja a francia kincstárat. A gyarmatok kifosztása a jólét alapja a kapitalista Franciaországnak. A kapitalizmus áldozatai a francia kapitalisták bűnei nyomán.

A rabszolgaság és gyarmatosítás, amiből a franciák ma is jól élnek – a migráció okainak egyike

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban.

Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé. Lerombolták az iskolákat, az óvodákat, a közigazgatási épületeket, tönkretették az autókat, a mezőgazdasági gépeket, a könyveket, az orvosságokat, a kutatási intézet eszközeit, megölték a háziállatokat és az áruházak ételeit felégették, vagy megmérgezték.

Ezzel minden gyarmat számára világossá vált, hogy a franciák elutasítása súlyos következményekkel járhat. Nem is mert senki Sékou Touré nyomába lépni. Egyedül a guineai miniszterelnök volt elég bátor, hogy véghezvigye, amit jelmondatában is hangoztatott “inkább választjuk a szabadságot szegénységben, mint a jólétet szolgaságban.”

Sylvanus Olympionak, a Togói Köztársaság első elnökének sikerült egy középutas megoldást találnia. Nem írta alá a gyarmatosítás folytatásáról szóló de Gaulle-paktumot, de minden évben törlesztett Franciaországnak a gyarmatosításból származó előnyei miatt. Ez volt az egyetlen módja, hogy a franciák ne rombolják le az országot, mielőtt távoznak Togóból. Az ún. “gyarmati adó” mértéke hatalmas volt, 1963-ban az ország költségvetésének 40 százalékát tette ki. Az állam pénzügyi helyzete rendkívül instabillá vált, ezért Olympio úgy döntött, az afrikai valutaközösségi frank (FCFA) helyett az ország saját pénznemét fogja használni. 1963. január 13-án, három nappal azután, hogy az új pénzek nyomtatását megkezdték, Olympiot meggyilkolták. Az elnökkel állítólag Etienne Gnassingbe, egy veterán francia idegenlégiós őrmester végzett 612 dollárnyi jutalomért.

Modiba Keita, a Mali Köztársaság első elnöke is meg szeretett volna szabadulni a gyarmati valutától. 1968. november 19-én, Olympiohoz hasonlóan ő is egy ex-hadnagy áldozatává vált.

A függetlenségi törekvések viharos időszakában a franciák számos alkalommal vetették be az idegenlégiósaikat, hogy eltávolítsák pozíciójukból a kellemetlenséget okozó afrikai vezetőket.

1966 január elsején Jean-Bédel Bokassa követett el puccsot David Dackot, a Közép-Afrikai Köztársaság első elnöke ellen. Január 3-án Felső-Volta, a jelenlegi Burkina Faso elnökét, Maurice Yaméogot mozdította el a helyéről Aboubacar Sangoulé Lamizana. Benin elnökét, Hubert Magát saját testőre hallgattatta el 1972. október 26-án. Mathieu Kérékou francia katonai iskolákban tanult 1968 és1970 között.

Az elmúlt 50 évben összesen 67 puccs történt 26 afrikai országban. Ezekből 16 állam volt francia gyarmat. Ahogy a számok is tükrözik, Franciaország kétségbeesetten és igen aktívan törekedett arra, hogy megtartsa kolóniáit.

14 afrikai ország, amelyet Franciaország kénytelen fizetni a gyarmati adókért a rabszolgaság és a gyarmatosítás érdekében

…”
Afrika nélkül nem megy

2008 márciusában a volt francia elnök, Jacques Chirac elismerte: “Afrika nélkül Franciaország a harmadik (világ) hatalom helyére csúszna a rangsorban.” De Chirac elődje, François Mitterand is megjövendölte már 1957-ben: “Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században.”

Képtalálat a következőre: „Gyarmatosítók-kép”

Jelenleg 14 afrikai országot kötelez a gyarmati szerződésük arra, hogy devizatartalékuk 85 százalékát a francia központi bankba, és ezzel a francia pénzügyminiszter ellenőrzése alá helyezzék. 2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára. Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mélyszegénységtől szenved.

Az afrikai vezetőket gyakran vádolják korrupcióval és azzal, hogy a nyugati hatalmak érdekei szerint cselekednek, de jó okuk van az ilyen hozzáállásra. A saját embereikkel foglalkoznának, ha nem zaklatnák, és nem terrorizálnák őket folyton a gyarmatosító országok.

Gyarmati Paktum

Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. “Együttműködési megállapodást” íratott alá velük, melyben részletezte kapcsolatuk természetét, biztosította a frank, és a francia oktatási rendszer pozícióját az országokban, és meghatározta a katonai és a kereskedelmi preferenciáikat. Ez az 1950-es évek óta érvényben lévő gyarmati paktum 11 főbb összetevőből áll.

1.Gyarmati adó fizetése Franciaország számára

Az újdonsült “független” államoknak fizetniük kell a francia infrastruktúráért, melyhez a gyarmatosítás ideje alatt juthattak hozzá.

2.A nemzeti tartalékok elkobzása

Az afrikai országok csakis a francia központi bankba helyezhetik letétbe monetáris tartalékaikat. Franciaország már 14 állam nemzeti tartalékával gazdálkodik 1961 óta. Kezeli Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon pénzét.
Évről évre mintegy 500 milliárd dollár gazdagítja ily módon a francia kincstárat. Az afrikai országok évente a pénzük 15 százalékához férhetnek hozzá. Ezen felül jogosultak kölcsön felvételére a kereskedelmi átlagkamatlábon alapuló kamattal. A kölcsön maximális értéke azonban nem lehet magasabb, mint az előző évi állami bevételük 20 százaléka. Ha az ország ennél több kölcsönt szeretne felvenni – a saját pénzéből – Franciaország megvétózhatja.

“Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik”- nyilatkozta nemrég Jacques Chirac, volt francia államfő.

SaLa

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Gyarmatosítók bűnei” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. A karma dolgozik.

    Sokat járok franciába,de ott elenyészö a fehér francia.
    A Franciák amugy egy faszopo arogáns lusta nép.

  2. Kíváncsi lennék Anglia,Németország,és más volt gyarmattartó országra(pl.Belgium,Hollandia),hogy hogyan is számolták fel volt gyarmataikat,és hogyan sodorták még nagyobb nyomorba ezeket az országokat,annak ellenére,hogy fizettek az “anyaországnak” azért,hogy “függetlenek” legyenek!
    Meg mi az,hogy a gyarmat felszabadulása után tönkretettek mindent,amit,állítólag ők hoztak létre a gyarmaton?!!Ez az égbekiáltó szarsága a gyarmatósítóknak,hiszen nekik kellett volna fizetni a felszabaduló ország részére azért,hogy évszázadokig kirabolták gazdaságilag,és legyilkolták az engedetleneket!
    És a sok-sok ostoba,rosszindulatú,bennünket kirabló saját “rendszerváltóink” a Szovjetúniót szidják,hogy mi voltunk a gyarmata ,holott segített a szoc.országoknak újjáépülni,felépíteni a gazdaságot,nyersanyaggal,gépekkel ,és energiával látta el olcsón ezeket az országokat!És még ő fizetett akkor,mikor a rendszerváltás után elhagyták az országot!
    Bezzeg mennyi jót hozott a volt gyarmattartókkal való szövetség!!ugyanolyan gyarmat lettünk,mint a kirabolt végig gyilkolt Afrika népei!Persze,kivéve itt is az áruló elitet,amely kiszolgáltatta az országot a mindig éhes,rabló tőkének!!

    1. A “gyarmatosító ” SZU átlagpolgára rosszabbul élt mint mi ! Akkor milyen gyarmatosításról beszélünk ?
      Nézzük meg most mi van !

    2. Te írástudatlan baromarcú. Látszik hogy egy afrikaival sem beszéltél és nem is tudod merre van. Afrikában két létező állam volt, a kreált Libéria és a néhány éves olasz megszállástól eltekintve független Etiópia. Mármint a Szaharától délre, Észak-Afrika más tészta. ők arabok. A rabszolgakereskedelem miatt gyűlölik az arabokat Fekete-Afrikában és vannak erős fenntartásaik az európaiakkal szemben. Persze gazdasági menekülnek Európába és Szaúd-Arábiába is. Magát a gyarmati kort visszasírják, erős valuta,. törzsi béke, mert nem engedték az öldöklést az európaiak. Dél-Afrikát hagyjuk, az klinikai eset és állatorvosi ló. Amit maguktól létre tudtak hozni azok a vonalzóval rajzolt műországok – véres diktatúrák, polgárháborúk, éhség, nyomor. Egyetlen élhető, demokratikus, békés, korrekt életszínvonalúnak nevezhető ország van, Botswana, ahol alacsony a lélekszám, de sok a gyémánt. Az oroszok létező, náluk régebbi államokat gyarmatosítottak, tettek tönkre, húztak le a maguk afrikai szintjére. Az, hogy csődbe mentek, nem elégtétel.

      1. A stílus, maga az ember! a Szovjetúnió népeit és vezetését, a több évtizedes barátsá-
        got nem lehet összehasonlítani a volt gyarmattartó országokkal. A bevezető cikk-
        ből is világosan látszódik, hogy a nyugatiak jólétét nem az adja hogy ők “kiváló embe-
        rek”, jobbak mint mi, hanem az évszázados gyarmatosítás alatt össze-rabolt vagyon!
        A gyarmatosított országok vezetői ma is fizetnek a ” volt gyarmattartóknak.” Igaz,
        hogy “civilizáltak is “, utak, hidak, lakások… épültek, de sokkal többet raboltak.
        Amíg a szocialista tábor tagjai voltunk, nem véletlenül neveztek a ” legvidámabb barak-
        nak”, mert akkor épült az országunk, munkahelyi és más közösségek működtek, tud-
        tunk nevetni, működött a sport de még a templomok sem kongottak az ürességtől
        mint napjainkban! A szovjet vezetés partnerként kezelte a magyar vezetőket, nem
        voltunk gyarmat, mint manapság. Gomba módra épültek a lakások, most kihalnak a
        falvak’. Akkor a népek barátsága volt a közös nevező, a kapitalizmusban a pénz!
        A Szovjetúnió népeinek és akkori vezetésének mi magyarok hálásak lehetünk, ők tény-
        leg felszabadítottak, ők tényleg testvéri népnek fogadtak el minket. Hiszen őseink,
        a népvándorlások idején az általuk ma is lakott földről, indultak nyugati irányba s
        élünk azóta is itt. ………A mai politikai propaganda mozgatói az 1945 előtti osztályok
        leszármazottai, akkor ők voltak a ” földi istenek ” nyilván a néphatalomért folytatott
        harcban nem bántak kesztyűs kézzel velük, de utódaik sem velünk, mert a felépített
        országot: kiárusították!!! Sajnos az EU és a NATO tagjaiként gyarmattá süllyesztették
        országunkat. Azt a keservesen összegyűjtött 63 tonna aranyat is elrabolták tőlünk.
        Úgy bizony, ez a nyugati demokrácia ! Nem ilyen lovat ígértek rendszerváltóink!

        1. hábé !
          Tökéletes a reagálásod ennek primitiv senkiházi népmüvészeti agyagedény megnyilatkozására akinél a kultura kib@szta a biztosítékot!

  3. Könnyű élet és országvesztés. Kifosztották gyarmataikat, beengedték az afrikaiakat. A franciák elvesztették országukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .