Vidám parasztvakítás!

„Kínunkban röhögtünk a kollégákkal” – Egy fiatal mentőápoló megmutatta, mennyi fizetésemelést kapott

Nem hittek a szemüknek az egészségügyi dolgozók, amikor meglátták, mennyi lett a megemelt fizetésük: sokan csak néhány száz forintot látnak a kormány által ígért 8 százalékos béremelésből.

Bár voltak korábban is aggodalmak, született magyarázat a minimális változásra. Ám február 20. után már az emelést kellett utalni a dolgozóknak. A januárra vonatkozó különbözetet most át is utalták, a következő hónaptól pedig már ennyivel magasabb fizetést kapnak a szakápolók.

Az Uzsoki kórház egyik szakápolója kereken 2 forint többletet könyvelhetett el. A Hír Tv-nek küldte el a fizetési utalásról szóló értesítést, amiben 2 forint szerepel munkabérutalás címszó alatt.

A Hír TV-nek küldte be egy szakápoló a 2 forint átutalásáról érkező sms-értesítést: ennyit ugrott a bére /Forrás: HírTV

Úgy tűnik, nem egyszeri adminisztrációs hiba történt, a Facebookot ellepték a felháborodott egészségügyi dolgozók elkeseredett, dühös vagy épp szarkasztikus kiírásai. Valaki 108, más 398 forint emelést kapott.

Kerestük az egészségügyi tárca sajtóosztályát is kérdé­seinkkel, de egyelőre nem kaptunk válaszokat.

A Blikknek nyilatkozott egy fiatal mentőápoló, aki 1024 forintnak örvendezhetett. – Reggel óta kínunkban azon röhögünk a kollégákkal, hogy kinek jutott kisebb emelés. Az én munkahelyemen 600 forint a legalacsonyabb emelés, de hallottam másoktól 400 forintról is – mondta el a neve elhallgatását kérő ápoló. Sem ő, sem a munkatársai nem értik, hogyan jöttek ki ezek a számok. Hiszen van, hogy két egyidős, ugyanannyi ideje ott dolgozó munkatárs közül az egyik 2500, a másik 11 ezer forint emelést kapott.

A Blikknek nyilatkozó ápoló a Facebook-oldalán tette közzé az 1024 forintról szóló többletet, ami kb. 1 százalék

Kusper Zsolt (51), a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke tudja a választ a rejtélyre. – Korábban a kormány 180 ezer 500 forintra emelte a bérminimumot. Akinek ennél kevesebb volt a fizetése, illetménykiegészítést kapott a munkáltatótól, hogy elérje a jogszabályban előírt összeget. Jött a 8 százalékos béremelés. Akinek ezzel már összejött a bérminimum, attól a munkáltató visszavette az illetménykiegészítést. A dolgozó zsebében ugyanannyi vagy nem sokkal több marad, csak ezt a többletet már az államtól kapja – magyarázta Kusper Zsolt az égbekiáltó igazságtalanság okát. Az érdekvédő szerint nemcsak az intézmények hibásak, hanem a kormány is, mert lehetővé tette a kiegészítés visszavonását.

– Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Korábban haladékot adtunk, ha nem lesz változás február közepéig a bérrendszerben, tüntetni és sztrájkolni fogunk. Hát, nem erre a változásra gondoltunk, az biztos. Most megalakítottuk a sztrájkbizottságot, követelésein­ket hétfőn eljuttatjuk. Március 24-re tüntetést szervezünk, azután pedig országos sztrájkot hirdetünk – jelentette be Kusper Zsolt.

Ennyit nőtt

– Az egészségügyben több mint 11 százalékkal emelkedett a reálbér – közölte Cseresnyés Péter (58), a gazdasági tárca államtitkára tegnap az M1 műsorában. A KSH szerint a tavaly decemberi bruttó átlagbér elérte a 327, a nettó átlagkereset pedig a 197 ezer forintot.

(blikk)

Bal-Rad komm: “…ápoló a Facebook-oldalán tette közzé az 1024 forintról szóló többletet, ami kb. 1 százalék…Az egészségügyben több mint 11 százalékkal emelkedett a reálbér – közölte Cseresnyés Péter (58), a gazdasági tárca államtitkára tegnap az M1 műsorában…”

– Mivelhogy a hordafanok KIZÁRÓLAG a lakájmédiából és a beltenyészet által szaporított közösségi oldalakról hajlandóak csak tájékozódni, a 11 százalék a TÉNY! Ráadásul a’ zállattitkár monta be!

“Választások” előtt KELLŐEN tájékoztatva vannak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .