Valódi Örömhír!

Negyed évszázad alatt megduplázódott a Döbrögisztánban élő romák száma. Már kétszer annyi él az országban, mint a rendszerváltáskor

Negyed évszázad alatt megduplázódott, ma már 876 ezres a hazai roma népesség száma. A falvakban átlagosan 11,5 százalékos az arány – írja a HVG a Debreceni Egyetem szakértői által irányított, az ország összes településére kiterjedő, 2010–2013-as adatgyűjtése alapján.

A kis és közepes méretű városokban összességében 9, Budapesten és a megyei jogú városokban közel 7 százalékot tett ki az évtized első harmadában a legnagyobb honi etnikum tagjainak az aránya.

A lap szerint a Területi Statisztika című folyóiratban várhatóan e héten megjelenő vizsgálatból kiderült, hogy:

– az ország északkeleti peremén, a Salgótarján és Csenger közötti 17 járásban kiemelkedően magas a roma népesség aránya: e Nógrád és Szatmár közti félkörívben a járások népességének minimum a 20-25 százaléka cigány származásúnak tekinthető.

– közel hasonló etnikai viszonyok alakultak ki napjainkra Baranya és Somogy határ menti járásaiban (mindenekelőtt Siklós, Sellye, Csenger, Barcs, illetve a Pécstől északra eső Sásd vonzáskörzetében),

– a fenti két nagyobb tájegységben olyan kisrégiók is akadnak, ahol a romák aránya meghaladja a helyi népesség egyharmadát: Borsod-Abaúj-Zemplén megye Encsi és Ózdi járásában például 39, illetve 37,8; Edelény környékén 33,7; Dél-Baranya sellyei körzetében 35,1; az Egerhez közeli hevesi járásban 34,7 százalék az arány.

-a mosonmagyaróvári, a balatonalmádi és a szegedi járásban napjainkban nem éri el az 1 százalékot a Magyarországon már a középkorban megjelent kisebbség súlya.

1971-ben a Kemény István szociológus által vezetett kutatásban 320 ezres, egy 1984–1987-es vizsgálat pedig 400 ezres roma népességet valószínűsített idehaza. A mostani kutatás szerint tehát azóta – vagyis egy emberöltő alatt – durván megduplázódott a cigányság létszáma, miközben az össznépesség 10,7 millióról nagyjából 9,9 millióra esett vissza.

A HVG cikkében kiemeli, hogy a debreceni tudósok kutatása – amely összességében 876 ezres roma népességet regisztrált itthon az évtized elején – nem a magukat cigánynak valló személyekről közölt információkat, hanem azokról az országlakosokról, akiket a külvilág ezen etnikumhoz tartozónak tart. Az adatok a helyi települési, illetve nemzetiségi önkormányzatok, valamint a (roma és nem roma) polgármesterek megkérdezésén alapultak.
(mno/index)

Bal-Rad komm: “…egy emberöltő alatt – durván megduplázódott a cigányság létszáma, miközben az össznépesség 10,7 millióról nagyjából 9,9 millióra esett vissza…”

– Ne feledjük: a leltár óta már majdnem öt év telt el! A feltárt időszak egyötöde.

“REMÉNYEINK” SZERINT MÁR BŐ EGY MILLIÓ AZ ERŐTARTALÉK LÉTSZÁMA! (Jó esetben CSAK annyi!) ÉS/DE ROBBANÁSSZERÚ FEJLŐDÉS ELŐTT ÁLL!

Képtalálat a következőre: „cigányok-kép”

Nyakunkon a szebb jövő!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

 

“Valódi Örömhír!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. nyugodj meg kicsi zsido a ti fajtatok toronymagasan vezet.4-5 millio között.a ciganysag is több sokkal.van 3 millio karpat medencei a visszatertek egy resze.mert akkor is omlott be a beosono meg fegyveres megbizott kazariat is trukkosen elrablo zsidok egy resze.az oktatas es a megfizetett munka a szegenyseget felszamolja de a fent a nyakunkon tronolo felsö politikai 2 millio gazemnbert 28 évestöl söt regebbistöl ki kell irtani.boritekolom mind zsido lesz.erröl ennyit kicsi zsido,te kivel vagy?

    1. ORBAN 2016-BAN A GAZDAJANAK 13 MILLIARD DOLLART VAGYIS 13 EZER MILLIO DOLLART FIZETETT AZ ALLAMADOSSAG KAMU SORAI KOZOTT ELREJTVE A VILAGURALO LOPOTT DOLLAROSOK FOLYAMATOS NEMZETKOZI LOPKOVICSAINAK ELLENSULYOZASARA MINT JO SZOLGA.EZEKBOL A PÉNZEKBOL VAN A VILAGUZSORASOK 44 EZER KORULI MULTI CÉGE!!ORBANNAK TAKARODNI KELL

  2. ORBAN 2016-BAN A GAZDAJANAK 13 MILLIARD DOLLART VAGYIS 13 EZER MILLIO DOLLART FIZETETT AZ ALLAMADOSSAG KAMU SORAI KOZOTT ELREJTVE A VILAGURALO LOPOTT DOLLAROSOK FOLYAMATOS NEMZETKOZI LOPKOVICSAINAK ELLENSULYOZASARA MINT JO SZOLGA.EZEKBOL A PÉNZEKBOL VAN A VILAGUZSORASOK 44 EZER KORULI MULTI CÉGE!!ORBANNAK TAKARODNI KELL

  3. TEHAT 13 MERCEDESZGYAR ARA 13 MILLIARD DOLLAR.28 ÉV ALATT MENNYIT RABOLTAK KOZOSEN A KOMUVES HORDAIKKAL NEMZETKOZI SZOLGALATBAN?MINDEN VILGVALSAG MESERSEGES MERT KILOPJAK A BANKAROK ES EBBOL MAR 44 EZER MULTICEGET VETTEK AMI MIND A VILAGHATALOM URAIT SZOLGALJA.MI MEG FIZETUNK ELDUGVA A NEMZETKOZI ADOSSAG SORAI KÖZÖTT .AZ OSSZEJATSZOKAT KITAKARITANI,NATO KAMAT TÖZSDE NYET.FUGGETLEN FT-OT.SZABAD FUGGETLEN ORSZAGOT.NEMZETALLAMOK EUROPAI KOZOSSEGET.A SOK TAKNYOT A BEOZONOLTETEKKEL KITAKARITANI.

    1. FORRADALOM KELL.NÉPSZAVIS VALASZTAST ELLENÖRZEST CSAK EGYENI INDULOKBOL EGYETLEN VALASZTOTT EMBERT AKI MINDENT VISZ KINEVEZESSEL ELLENORIZ A NÉP MEG FOLYAMATOSAN ELLENÖRIZ KIADOTT FEGYVERREL!!TOBBET NEM ADHATJUK VISSZA A MEGSZERZETT HATALMAT.ORBANEKAT A GECIBE KIPAKOLNI A FOLD BOLYGOROL FUST FORMAJABAN MINIMUM AZ OSSZES TÖBBI RENDSZERVALTAST ELLOPOKKAL EGYUTT ES VISSZAALLITANI A RENDSZERVALTAS ELOTTI TULAJDONVISZONYOKAT

  4. Hogy ténylegesen mennyi a cigányok száma, azt úgy titkolják mint ahogyan nem készí-
    tettek “nemzeti vagyon leltár” sem , hogy a nép ne tudja meg a “privatizációnak” nevezett
    törvényesített lopásokat! A népszámlálók nem a tényleges cigányokat számlálták, csak a-
    zokat akik annak vallották magukat. De ez a szám is magas. Itt ” Hunnia északi részén”
    naponta látjuk “életmódjukat”, életkörülményeiket, tapasztaljuk a szegénységük ellenére
    vidám, ” a mának élő” viselkedésüket. De nem általánosítok, mert szerencsére vannak kö-
    zöttük iparit végzettek, érettségizettek, itt-ott diplomások, akik a szociális területből vég-
    zendő munkából pallérozták magukat. Sőt, hitoktató is a helyi plébánia fizetett alkal-
    mazottaiként. Munkahely az nincs a közelben sem, azok a kevesek akik dolgozni akarnak
    ingáznak a 110 km-re lévő Budapestre. A többség várja a segélyt, ( ezt látta a szüleitől is)
    elmegy közmunkára söprögetni, esetleg kosarat fon vagy seprűt készít stb.
    Nem volt ilyen reménytelen a cigányság helyzete a szocializmusban. Volt munkahely, köte-
    lező volt dolgozni mert ha nem dolgozott, nem kapta a családi segélyt sem. Akkor épültek
    a “sárral bevakolt, csapongatós ” viskókból, a “C” lakásokba költözéshez, ami nekik minősé-
    gi ugrás volt. Abban már volt fürdőszoba is , szoba,konyha, kamra és wc. A többség ma is
    ebben lakik, csak a lakások 30-40 év alatt rozoga állapotba kerültek. Nincs pénz a felújítá-
    sukra, szaporodott a család is, így már 50m’-en 10-12 fős családok laknak. Erről nem a
    cigányság tehet, mert ha nem lett volna olyan nagyvonalú a családi támogatás-2010 előtt-
    még ilyen körülményeik sem lennének. A lakások többségében nincs villany, -kikötötték-
    nincs víz, mert nincs rá pénz, nincs járda és aszfalt út, emiatt akik iskolába vagy munkába
    járnak, esős időben sárban gyalogolnak.stb….. Ez az országvezetésének szégyene, hogy a
    szocializmus után 28 évvel, nyomornegyedek sokasága van vidéken!! De nem csak a cigá-
    nyok szegényedtek el, a magyarok sem kivételek. A fő ok: a munkahely hiánya, a nagy
    dirrel-durral beharangozott fideszes munkalapú társadalomban! …. Nem véletlen, hogy
    az elvándorlás-bevándorlás kiemelkedő ebben a környékben. A lakóházak árai lezuhan-
    tak – nem úgy mint az ország gazdagabb régióiban – sőt , eladhatatlanok. Aki meri és te-
    heti elmenekül innen. Maradnak az öregek a ” zsáktelepüléseken ” magnak.
    Ezt a trehányságot, amit a burzsoá kormányok 1990-től megengedtek maguknak, az élet
    megfogja bosszúlni. Nem véletlenül vetették fel a felvidéki cigánysággal közös, cigányor-
    szág létrehozatalát. Lehet, hogy ” nagyjaink” a trianoni álomtól nem látják hogy az ország
    tovább is osztódhat? Ki kell cserélni a szemüveget hátha jobban látnak. A cigányok ember-
    társaink, amikor látom az ártatlan cigánygyerekek bánatos arcát, bizony sajnálom őket, mert
    nem rajtuk múlt, hogy oda születtek ahol élniük kell. Élni ? nyomorogni !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .