“ŐK EBBEN NEM PARTNEREK!”

Tiborczék LED-es bizniszeiről kérdezték az államtitkárt, ami ezután jött, az egészen földöntúli

Hétfőn és kedden is téma volt az Országgyűlésben az Elios és Tiborcz István ügye, vagyis az, hogy a korábban a miniszterelnök vejéhez köthető cég közvilágítás-fejlesztési bizniszeiről súlyos dolgokat állapított meg egy nemrég kiszivárgott jelentésében az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF).

Egészen konkrét kérdéseket kaptak a kormánypárti politikusok, de az érdemi válaszok elmaradtak. Erre tulajdonképpen számítani is lehetett, miután egy ideje a Fidesz kisebb-nagyobb hazugságokkal próbálja kimagyarázni azt, hogy az Orbán-kormány alaposan kivette a részét abból, hogy Tiborcz Istvánék gyaníthatóan irányított közbeszerzések során zsebeljenek be milliárdokat, miután egy rakás vidéki városban őket bízták meg a közvilágítás fejlesztésével.

Hétfőn az azonnali kérdések során az LMP társelnöke Horváth István államtitkárnál arról érdeklődött, hogy a szekszárdi közvilágítás-fejlesztés során kitől hallott először erről a projektről, és ki hívta fel a figyelmét Tiborcz Istvánék cégére, az Elios Innovatív Energetikai Zrt.-re. Mindez azért volt pikáns, mert Horváth korábban Szekszárd polgármestere volt, Hadházy pedig a kilépéséig a helyi Fidesz-frakció önkormányzati képviselője. Az államtitkárról – éppen az LMP-s politikus által kiszivárogtatott hangfelvétel nyomán – korábban kiderült, már azelőtt egyeztetett az Elios egyik munkatársával, Mancz Ivette-tel, hogy elindultak volna azon a pályázaton, amely forrásaiból később leszerződtek Tiborczékkal. Hadházy a Parlamentben most arra is rákérdezett, hogy Horváth István honnan tudta Mancz Ivette telefonszámát.

Horváth István kezdetben úgy reagált, ezekkel a kérdésekkel Hadházy csak folytatja a „közéleti ámokfutását”, majd jött a már sokszor hallott fideszes panel, miszerint a társelnök egy „reménytelen helyzetben lévő és reménytelen politikus”. De ezután nem cifrázta tovább az államtitkár, egyszerűen csak felolvasott egy előre megírt szöveget arról, hogy is áll a Modern Városok Program megvalósítása. A szekszárdi ledes beruházásra vonatkozó kérdésekre a fideszes politikus ilyen megállapításokat mondott válaszként:

– húsz városban bővítenek ipari parkokat,

– közlekedési csomópontokat hoznak létre tizenegy városban,

– nyolc városban jelentős helyi útfejlesztés történik.

Ennél még az is jobb lett volna, ha Horváth felolvassa a paprikás krumpli receptjét, talán akkor röhögünk egy jót, mielőtt az embert elfogja a düh amiatt, hogy egy megválasztott, elvileg az állampolgárok érdekeit védő politikus hogy tud ennyire hülyének nézni mindenkit.

De erre is sikerült rákontráznia Horváthnak, amikor azzal jött, szerinte ők arra szerződtek, hogy a magyar nemzetet, a magyar embereket képviseljék, majd Hadházyval közölte, az LMP-s politikus csak az egyéni ambícióit képviseli, és mindent ennek rendel alá.

Akinek van hozzá idegrendszere, itt nézheti végig az államtitkári produkciót:

Kedden ismét futott egy kört Elios-témában Hadházy, akkor Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár próbált azzal visszavágni, hogy az LMP-s politikus ne pattogjon, mert ő is megszavazta korábban szekszárdi önkormányzati képviselőként a világításkorszerűsítési pályázat benyújtását. Az államtitkár szerint az, hogy most Hadházy felhozza ezt a kérdést, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy összefogtak Brüsszellel, a kampányukat akarják erősíteni – mondta az LMP-ről. Előbbivel csak az a gond, hogy Hadházy maga közölte: nem szavazta meg a pályázat benyújtását, mert annál a napirendi pontnál kivonult.
(magyarnarancs)

Bal-Rad komm: Hadházy – lehet szeretni vagy útálni – parlamenti képviselő. Mint ilyen, JOGOSULT KÉRDÉSEKET FÖLTANNI! Egy köztisztviselő pedig – mint ez a Horváth nevezetű döbrögista udvaronc – KÖTELES (lenne) A FÖLTETT (!) KÉRDÉSRE VÁLASZOLNI!

Ám a döbrögista udvaronc pökhendi módon kijelentette: ŐK EBBEN NEM PARTNEREK! Kéretik ezt tudomásul venni VÉGRE!

Persze ha Haddházy közvetlenül Bihar Ura Fejenagy Kósát kérdezhette volna…! De hát nem kérdezhette, mert a jeles úr “halaszthatatlan közfeladat ellátása” miatt NEM LEHETETT jelen. Még egy döbrögista tótumfaktumtól sem várható el, hogy egyszerre két helyen legyen. Rangsorolni kell a közfeladatokat. Fontossági sorrendet fölállítva!

Bihar Ura Fejenagy Kósa éppen egy nagyon fontos – MINDENNÉL FONTOSABB – közfeladatát teljesítette: a phjongcshangi téli olimpián csápolt a rövidpályás gyorskorcsolyaversenyen.

Legyünk belátók és megértők!

De van itt még valami. Hadházy TUDOTT a Nemmzetth Első Vejkójával való bűnös bizniszelésről. Ám “…annál a napirendi pontnál kivonult…”

Mit gondoljunk akkor most?

Egyik kutya! – a másik eb! Ez az egész nem egyéb, mint egy silány kutyaviadal! A győztes véreb majd elnyeri a magyarok fosztogatásának jogát!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .