POLGÁRÉK elégedettek! Szalagcímet érdemel.

Már meg is kezdődött a kórházi jóhírgyártás?

A Zaol.hu tett közzé egy, a nagykanizsai kórháznak címzett köszönőlevelet.

A Mészáros Lőrinc kezében lévő Mediaworks-lapok közé tartozó Zaol.hu-n jelent meg az a levél, amelyet keszthelyi olvasójuk küldött a nagykanizsai kórházban tapasztaltakról. A Polgár Gyula és neje által jegyzett üzenet szerint a házaspár az elmúlt hetekben súlyos betegség miatt a Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai és Sebészeti osztályán feküdt.

“Dr. Németh László neurológus főorvos, Dr. Orbán Lajos sebész főorvos, és nem utolsó sorban az osztályok teljes állománya, kiváló gyógyító munkát végeztek. Láthatóan jól szervezett osztályokon kezeltek bennünket. Rendet, fegyelmet, tisztaságot és kellő humanizmust tapasztaltunk. Köszönjük a kiváló gyógyító munkát, és további sikereket kívánunk mindkét osztály teljes állományának” – olvasható a levélben.

Ez a levél az első lehet azoknak a “jó híreknek” a sorában, amelyek közzétételére nemrég utasították a kórházak igazgatóit. A hírről a Népszava számolt be, a lap szerint “az egészségügyi intézmények vezetőinek hetente két róluk szóló, a médiában megjelent pozitív hírt kell küldeniük a >>központba<<. Ha ezt esetleg elmulasztják, figyelmeztetik őket a kórházfenntartó hivatalból”. A lap által megkeresett intézményvezetők elismerték, hogy van ilyen feladat, de nyilatkozni egyikük sem akart. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ugyanakkor azt közölte, nincs ilyen utasítás.
(HVG)

Bal-Rad komm: Hogy milyen szerencsés ez a POLGÁR – házaspár! Egyszerre kerültek be súlyos betegen a közispotályba, de a dr. NÉMETH, és a dr. ORBÁN – valamint csapatuk – talpra állította őket. Egyszerre! Még tán esti mesét is mondtak nekik.

Rend, fegyelem, tisztaság, humanizmus! (Az embernek egyenesen kedve támad befeküdni!)

De miért van ennek akkora hírértéke, hogy bekerül az újságba?! Hiszen ez természetes dolog.

Vagy tévednénk?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .