Meg – és kimagyarázzák!

A qrmány vizet prédikált, mégis bort iszik menekültkérdésben

A kabinet menekültellenes kampányt folytat, de az Európai Uniónak 2013-ban olyan migrációs stratégiát nyújtott be, amelyben a migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzését is vállalta. A vállalások arra szolgáltak, hogy Magyarország hozzájusson az uniós menekültügyi alaphoz. Ebből jut jelenleg is menekültek lakhatási támogatására a fővárosban. A Fidesz frakciószóvivője magyarázkodik, a Jobbik és az MSZP vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy feltárja a kormány betelepítési politikája hátterét.

„A migránshátterű civil szervezetek megalakításának ösztönzése, kapacitásaik fejlesztése és közöttük együttműködési fórum megteremtése; a migránsok beilleszkedését segítő önkéntesek munkájának támogatása; a magyar lakosság befogadó szemléletét ösztönző programok, felvilágosító kampányok szervezése, a kulturális sokszínűséghez való igazodás képességének elősegítése” – mindezek a második Orbán-kormány vállalásai. A 2013 októberében kormányhatározattal elfogadott Migrációs stratégia a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetéshez készült, azt részletezi, mire fordít a kabinet a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaiból, amelyek Magyarország számára 98 millió eurós keretet biztosítanak.

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársai azért dolgoznak, hogy segítsék a külföldről érkezők letelepedését és beilleszkedését. Az érintettek jó részének albérletre sincs pénze, az egyesület őket próbálja munkához juttatni, illetve más szervezetekhez közvetíteni.

„A lakhatási programokat illetően a fővárosnak van egy módszertani központja, amely ilyen programot nyújt. Részben a Baptista Szeretetszolgálat és a református egyház mellett működik a Kalunba nevű civil szervezet, valamint az Evangélikus Diakóniának is vannak lakhatási programjai” – mondta Kováts András, a civil szervezet igazgatója.

2016 augusztusa óta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei a nemzetközi védelem alatt állóknak segít. Jelenleg hatvanöten kapnak lakhatási támogatást, ami a családtagokkal együtt kilencvenöt embert jelent – tizenhat országból. Erről nem esett szó a fideszes polgármesterek egy héttel ezelőtti, bevándorlásellenes találkozóján, mint ahogy korábban a menekült vagy a nemzetközi védelem alatt álló kifejezést sem igen használták az óriásplakát-kampányokban. Mindez azután változott meg, hogy a külügyi helyettes államtitkár elismerte, csak tavaly ezerháromszáz embert fogadott be az ország.

„Akik illedelmesen bekopognak, idejönnek, kérik a lehetőséget, igazolják, hogy őket otthon üldözik, azok kaphatnak ilyen státust. Azoknak, akik ezt a státust megkapták, több mint kilencven százaléka el is hagyta Magyarországot. Ezek az emberek nem itt telepednek le, elmennek az országból, ráadásul nem is válnak magyar állampolgárrá” – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Ám a genfi egyezmény nem így szól. Eszerint nincs olyan, hogy valakit csak átmenetileg fogad be egy ország. Ha valaki oltalmazott státust kap, akkor a hazatelepülése önkéntes.

„Amikor egy menekült számára megszűnnek azok az okok, amelyek annak idején menekülésre kényszerítették, akkor is emberként és az emberi méltóságát tiszteletben tartva kell kezelni. Azaz a hazatelepítés, hazaküldés, ha úgy tetszik, kizárólag önkéntes alapon működhet” – mondta Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője.

„A Soros-migránsok helyett már jó régen itt vannak az Orbán-migránsok” – fogalmazott Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szerinte a kormány évekig félrevezette a közvéleményt a bevándorlás ügyében, ezért az MSZP-vel közösen a kabinet betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottságot hoznának létre.

„Pintér Sándor belügyminiszter úrtól – aki azt mondta, hogy mindenről tud, és minden rendben van – elvárjuk, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén jelenjen meg, és válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Orbán Viktortól pedig, hogy a rendkívüli ülésen napirend előtt számoljon be, miért hazudott és vezette félre három éven át a magyar közvéleményt” – mondta a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Az elmúlt években „titokban” befogadott több mint kétezer menekült miatt összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát csütörtökre.
(hirtc)

Bal-Rad komm: “EZEKNEK” TELJESEN MINDEGY hogy egy kis júdáspénzért mit kell megtenni, MEGTESZIK! Csak valamicske hasznuk származzon belőle. Majd kimagyarázzák.

Elnyertek 10 milliárd forintnyi összeget a Soros-terv véghezviteléhez. Ebből kb. háromezer migráncscsalád INTEGRÁLÓDZÁSÁT finanszírozzák. Családonként 3,3 millió forinttal. Majd kimagyarázzák!

Kalkulációink szerint UGYANENNYI MAGYAR HITELKÁROSULTAT LEHETETT VOLNA EKKORA ÖSSZEGBŐL KIMENTENI!

Persze a dolog kissé hamis, MERT ILYEN MARHASÁGOKRA AZ UNIÓ NEM AD PÉNZT! Qrmányunk és hordánk pedig saját forrást ilyen marhaságokra nem szán! Majd kimagyarázzák!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Meg – és kimagyarázzák!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nem ez a lényeg.

    100 ezer Ukránt akarnak magyarba telepiteni 2018ban.
    Vannak cégek akik mirugják a magyarokat,hogy az ukránoknak helyet csináljanak.

    Mocskos munkát végeznek a hátatok mögött.

    1. Pl egy nyugat magyaron lévö Francia multi 200 magyarnak mondott fel,hogy lecserélje öket Ukrán mukaválalokra.

      Orbán és a Fidesz nem a magyar munkások barátja mert ezt engedik.

    2. Nem is olyan rossz ötlet ukrán fiatalokat betelepíteni Magyarországra. Itt alapítanak családot, hasonló kultúrkörnyezetből valók, mint mi, nem akarják ránk erőltetni a saríát, sem a dzsungelszokásaikat, valamint dolgos munkaszerető emberek. Képzettek, alkalmazkodóképesek és dolgozni jönnek ide, azaz az országot gyarapítani. Arról nem beszélve, hogy siralmas a magyarok gyermekvállalási kedve. Ha nem ők jönnek ide, akkor ázsiai/afrikai hordák fogják teleszülni a Kárpát-medencét, mert a magyarok úgy döntöttek, hogy kiírják magukat a történelemből. Nem ez lenne az első szláv betelepítés Magyarországra.

      1. Kohan Iván magyar neve Kohn Iván.
        Én ismerem a muszlimokat afriaiakat Kohn kazárokat.
        A kazárnál nincs lejebb. Ott ahol a kazár felüti a fejét Ukrajna ,Magyarország ,Moldova
        Onnan mindent ellopnak.

        Jogot irnak a lopásra. Nácik mert a nem kazárokra untermensként tekintenek.
        Csak a nyomor és sirás marad mögötük.

        Megismersz egy török kebabárust,és egy Buidai kazárt személyesen és együtt boltoltok egy évig, majd megkérdezlek, mi a személyes tapasztalatod a törökröl,és a kazárol.

  2. Orbán: “Ne arra figyeljenek, hogy mit mondok a megválasztásomért. Csak azt nézzék, amit csinálok.” Köszönjük, megértettük: lop, csal és hazudik. Mivel “Folytatná” (Ennyi a kormányprogramja.), ezért április 8-án el kell menni szavazni, és le kell váltani.

    1. nincs jobb nála egyelőre, tehát marad Orbán. Ezt a nép érzi, és ha lop is rá fog szavazni

  3. a ganz mávag volt területén lakik több száz migráns, fele néger. Eszük ágában sincs tovább menni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .